dr. Radnai György bejegyzései

Intézkedési terv pártunk közelmúltban feltárt gazdálkodási-pénzügyi hiányosságainak a kijavítására

Ász által bevizsgált javaslat valamennyi ellenzéki párt számára (tervezet)
(szerző: Mászáros & trsa)

Az elmúlt hónapban befejezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pártunknál (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) a vizsgálatait és gondos, felelősségteljes, a megbízó által elvárt hiányosságokat, szabálytalanságokat találtak gazdálkodásunkban. A magyarországi alkotmányos és demokratikus rend megőrzése és erősítése érdekében, figyelemmel a független, mindenféle befolyástól mentes Állami Számvevőszék igen tisztelt és nagyra-becsült (már nem Fidesz képviselő) Domokos László elnök úrnak megszívlelendő és jobbító (nem a párt) ajánlásaira pártunk központi bizottsága (ide minden párt a saját a saját legfelső döntést hozó testületét írja be, a szerző útmutatása) a következő Intézkedési tervet fogadta el:
1. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) minden bérleményét a mai nappal fölmondja és fölveszi a kapcsolatot Mészáros Lőrinc gáz-, szálloda-, autópályaépítő-, és labdarúgó akadémia üzemeltető nagyvállalkozóval annak érdekében, hogy Tőle közvetlenül, vagy valamelyik vállalkozásától közvetve béreljen irodát, amelyet Mészáros úr által választott bérlőkkel versenyezve, mint a legmagasabb árat ajánló fogunk elnyerni.
2. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) ezennel írásban vállalja, hogy szükség esetén Felcsúton bérel ingatlant, ahova minden infrastruktúráját elköltözteti.
3. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) tudomásul veszi egyúttal, hogy Mészáros Lőrinc gáz-, szálloda-, autópályaépítő-, és labdarúgó akadémia üzemeltető nagyvállalkozó építi be az ingatlanba az informatikai és kommunikációs rendszert, amely közvetlenül Rogán Antal stábján keresztül létesít kapcsolatot a külvilággal.
4. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) Tiborc & Récsöl gmk-t bízza meg a bérlemény világításának a megtervezésével, pályáztatásával, kialakításával és az OLAF szervezettel történő utólagos egyeztetéssel.
5. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) elfogadja Habony & trsa ajánlatát, amely szerint mellékhelységekben, pincékben és barlangokban biztosít Pártunknak (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) plakáthelyeket az elkövetkező 50 évben.
6. Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) tudomásul veszi, hogy ezt a pontot utólag majd Domokos László elnök úr személyesen tölti ki meghatározva a még szükséges tennivalókat.
Pártunk (ide minden párt a saját nevét írja be, a szerző útmutatása) tudomásul veszi, hogy jóváhagyás előtt a miniszterelnök láttamozza az Intézkedési tervet.
Felcsút, 2018.02.09.

A tél 17 pillanata (adaptáció)


Stirlitz 8 óra 56 perckor állt meg a Kossuth téren a sorompónál, azonnal lehúzta az Audi ablakát, kabátja belső zsebéből elővette igazolványát és átnyújtotta a kormányőrnek. Az őr egy pillantást vetett a kék, keménykötésű, piros csíkkal áthúzott dokumentumra, ellenőrizte a vízjelet, visszalépett az őrházba és beleszólt a telefonba: Stirlitz megérkezett a Tigrishez, azonnal megkapta az engedélyt, megnyomta a gombot és a sorompó hangtalanul fölemelkedett, a beton-akadályok lesüllyedtek a föld alá, az út szabaddá vált. A IX-es kapuhoz – szólt be szikáran Stirlitzhez, visszaadta az igazolványát és szalutált neki.
Még három perce maradt, hogy fölérjen a kilenc órakor kezdődő értekezletre. Tudta: pontosnak kell lennie, Tigris nem tűri senki pontatlanságát. Ez lesz az első találkozójuk, Stirlitz nem akart késni, hibázni. A feladatra koncentrált, amit Hadházi és Juhász közvetítésével kapott a központtól, (mert Kátya Skype-rádiójára nem számíthatott): bizonyosságot és hiteles információkat kellett szereznie az „OLAf”-jelentésről, ami az éjszakai elsötétedések elhárításának a kudarcáról és összefonódó, a legmagasabb köröktől induló pénzszálakról szólt.
Stirlitz pontosan 9 óra 00 perckor megállt a Nándorfehérvári terem ajtaja előtt. A vigyázzállásban ott posztoló kormányőr tisztelgett és kinyitotta az ajtót, Stirlitz belépett a terembe. A jelenlévő főtisztviselők még csak pillantásra sem méltatták, komoran maguk elé néztek és papírjaikba merülve hallgattak, mindenki Tigrisre várt.
9 óra 04 perckor kinyílt az oldalajtó és belépett a Tigris. Mindenki azonnal fölpattant a helyéről és – mint előbb, kint az ajtó előtt a kormányőr – néma vigyázzállásba merevedett. Amíg Tigris a helyére nem ért, senkisem mozdult, még a lélegzetüket is visszafogták, csak szemükkel követték a lassan, zsebébe dugott kézzel közeledőt. Stirlitz sem mozdult, jól tettem, hogy a fekete halszálkás öltönyt vettem föl – gondolta.
9 óra 06 perckor Tigris leült, rögtön egy elé készített pogácsát kezdett majszolni, majd körbenézett és fejét balra fordítva kérdő-megróóan szólt a külügyminiszterre: mi ez a balhé, hol marad a cáfolat és a tiltakozás – dörögte hirtelen kissé rekedtes hangon. A mindig skatulyából húzott ifjútitán nem válaszolt, ebből Stirlitz rögtön tudta, előre leírt forgatókönyv szerint zajlanak majd az események. Tigris a következő pogácsához nyúlt és a háttérben közben csöndben kinyílt az ajtó és egy büfékocsit begurító szőke „bombázó” lépett az ovális asztalhoz: először Tigrisnek töltött kávét, majd sorban mindenkinek. A kávéskanalak zörgését egyesek szürcsölése tercelte, de még senki nem szól semmit.
9 óra 10 perckor Tigris a harmadik pogácsát is betömte a szájába, jóízűen elcsócsálta, miután befejezte és halkan, inkább befelé böffentett egy kicsit, a szőke „bombázó” Csíki sört töltött az előre odakészített poharába. Akkor halljuk – és beletörölte kezét az asztal alatt a nadrágjába.
Stirlitz otthon érezte magát, arra gondolt, hogy az ő elöljárói se csinálják ezt másképp, nem lesz itt baj, csak figyeljünk.
9 óra 12 perckor a mezővásárhelyi illetőségű fácánvadász kinyitott egy dossziét és elkezdett belőle fölolvasni: „43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolnak az Elios Innovatív Energetikai Zrt. látványos közpénzes tarolása kapcsán, mert nem magányos résztvevőket fedeztek fel a történetben, hanem egész hálózatot, az Elios Innovatívval tulajdonosi vagy személyi szálakon összekapcsolható cégeket és tanácsadókat … némelykor összeférhetetlen szerepkörben”. Stirlitz megnyomta az órája fölhúzógombját, a mini videokamera és fölvevő-továbbító chip azonnal működésbe lépett.
9 óra 17 perckor Tigris fölemelte a fejét, fölpattant a székéből és elkezdett föl s alá járkálni a hatalmas teremben. A mezővásárhelyi fácános azonban monoton hangon folytatta: „a vizsgált 35 projekt mindegyikében felmerült a visszaélés gyanúja, de az esetek felében, 17 pályázatnál egyenesen úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki, mert a 012-es csomagba tartozó pályázatokat egyrészt úgy írták ki, hogy a feltételeknek az Elios Innovatív vagy konzorciuma feleljen meg; másrészt pályázatoknál visszatérő „rendszertelenségek” jelentkeztek.”
9 óra 22 perckor Tigris már az ablaknál járt, a keze még mindig a nadrágja zsebében matatott, de hirtelen megfordult és „ELÉG!” – fölkiáltással lezárta a tájékoztatást. Nem érdekel hogyan, de oldjátok meg, minden megengedett! – azzal ahol jött, ugyanott kiviharzott a teremből és bevágta maga mögött az ajtót.
9 óra 30 perckor az egyik nem közszereplő szólalt meg: megoldom, bízzátok rám – és akkor mindenki fölállt és elhagyta a termet.
Stirlitz 9 óra 32 perckor kikapcsolta az óráját, megigazította halszálkás fekete öltönyét és sietve ő is elment.
Nem érezte, hogy szorulna a hurok körülötte.

2018.02.07.

Hisz’ én csak …


Hisz’ én csak ácsoltam a dobogót
Én meg csak hallgattam, hogy beszél
Igaz: tapsoltam, mily’ igaz, ők azok: a gonoszok
Ez csak nem nagy ügy, érted ugye: nem nagy ügy

Hisz’ én csak lengettem a lobogót
Én meg csak harsogtam a híreket
Elhittem persze, mert tényleg: ők azok
Ez csak nem nagy ügy, érted: nem nagy ügy

Hisz’ én csak a plakátot, a falra fel
Én meg a jelet, a kapura, a sárga csillagot
Nekem alig néhány kő jutott, mit dobni kell’
Munka volt csupán, érted: nem nagy ügy

Hisz’ én csak jelentettem, ott is egy
Én meg csak lefogtam két kezét: vigyék
Nekem megvető köpés jutott
Munka volt csupán, érted: nem nagy ügy

Hisz’ én csak a kerítést, a tábor körül
Én meg csak áramot vezettem belé
Nekem a kutyákat kellett tartanom
Munka volt csupán, az életért…

Hisz’ én csak vezettem a vonatot
Én meg a szabad zöldet jeleztem
Én csak feleltem a vagon-lakatért
Munka volt csupán, érted: az életér’

Hisz’ én csak nyugtattam őket, a fürdésért
Én meg csak zártam a kamrát, a jelzésnél
Nekem a szellőztetés, a semmi maradt
Munka volt csupán, érted, nem nagy ügy: az életér’

Hisz’ én csak ácsoltam a dobogót
Én meg csak hallgattam, hogy beszél
Igaz: tapsoltam, mily’ igaz, ők azok: a gonoszok
Ez csak nem nagy ügy, érted ugye: nem nagy ügy

×××

Hisz’ én most is csak ácsolom a dobogót
Én meg csak hallgatom, ahogy beszél
Igaz: tapsolok, mily’ igaz, tényleg ők azok: a gonoszok
Ez csak nem nagy ügy, érted ugye: nem nagy ügy…

2018.02.05.

„Látod, így is lehet…”?!

„Utoljára(??) az elmaradt Horthy-mise kapcsán”

1. Mindenki azért imádkozik, akiért csak akar. Vagy „csak” arra emlékezik, akire szeretne. Hiszen a normális demokráciákban a szabad imádkozás és az emlékezés alapjogok. Ahogyan a levélírás, a blogbejegyzés, a kommentelés, Facebook bejegyzés is az. A normális demokráciákban. Van-e olyan, hogy provokatív imádkozás? Előfordulhat-e olyan, hogy a fohászkodás másokat sért, bánt, netán megbotránkoztat? És akkor mi van? És akkor mi lesz? Mert mindent szabad, ami másnak nem árt, de szabadságom határa a másik ember szabadsága.
2. A miniszterelnök egyre gyakrabban ír levelet az állampolgárokhoz és közpénzen értelmezi, magyarázza a világot. Mostanság a Stop Soros törvényjavaslat apropóján amellett „érvel”, hogy „Magyarország megmaradjon magyar országnak”. Az útmenti plakátokon egy zsidó öregember vigyorog ránk, ahogyan átöleli a magyar emberek ellenségeinek „kinevezettek” vállát, akik – láss csodát – éppen a hazai ellenzék vezetői. Szinte mindennapossá váltak a rendőrért-kiáltások, amikor föltűnik az utcában egy sötétebb bőrű idegen. Polgármesterek gyűlnek össze, hogy az őket választó állampolgárok civil szerveződései ellen hajtóvadászatot szervezzenek.
3. Közben vannak, akik „csak” imádkozni akartak volna Horthy Miklósért a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján.
A „hivatalos” ima elmaradt, a Facebookon viszont a kormányzó úrért imádkozni akarók tovább magyarázzák a „megmagyarázhatatlant”. Lezsák Sándor után most Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság Facebook oldal kezelője adta tudtul mindenkinek véleményét. Azt írja bejegyzésében: „A Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapján magam is meghajtom a fejem az áldozatok emlékezete előtt, és majd így fogok tenni április 16-an, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján is. Önmegtagadó lennék, ha nem így tennék. Látod, így is lehet…” És persze folytatja: „Taníts meg, én Uram, milyennek kell lennem, /Hogy, igazabb, hívebb, jobb magyar legyek.” És persze: „…és azt vágyom, hogy a mában élő magyar zsidóság is úgy vallaná magáénak a lentieket, mint vallották őseik azt 1848. március 17-i kiáltványukban: ’Magyarok vagyunk és nem zsidók…’”!
4. Mit jelent a „meghajtom fejem az áldozatok emlékezete előtt” – kérdezném Zetényi-Csukás Ferencet, ha tehetném, vajon mit jelent? „Ami volt elmúlt, nem ítélkezem.” – írja Zetényi-Csukás, meg azt is: „Mi maiak, nem felelhetünk az időben előttünk járók valós vagy vélt hibáiért. Az elmúlott időből tanuljunk, értékeljük ki és haladjunk a jövő felé a jelenen át.Tartsuk tiszteletben egymást, és tartsuk tiszteletben egymás történelmi múltját!”. Ez lenne a fejhajtás? Miközben a történelmi felelősség vállalásáról a diskurzus elmarad; a szembenézés 600 ezer magyar ember félév alatt történő „rendezett” (kormányzati tisztviselők, államigazgatási munkatársak, rendőrök, csendőrök, szomszédok, vasutasok és még sokan mások hatékony közreműködésével lebonyolított) deportálása kibeszéltelen maradt és mindmáig marad?! Miközben viszont a jelek újra föltűntek, szembeszökőn szaporodnak, kísértetiesen sokasodnak a falakon.
5. Mert ugyan ma migránsnak, menekültnek, illegális bevándorlónak, és (még) nem zsidónak, cigánynak” „mondják”, de ugyanaz történik! Mintha a történelem megismétlődne?!
6. És vajon kiért imádkozna, mit írna a „… hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvéd és munkaszolgálatos …”, és meg sem születhetett utódaik; és a 600 ezer megölt zsidó-, cigány-ember, és meg sem születhetett utódaik?! Vajon Ők is Horthyért imádkoznának? Köszönnék, de így nem lehet?! És vajon az Afrikából, Szíriából, Afganisztánból menekülő „utódok”, milliók Orbánért fohászkodnának?!
7. „Egyszer gyere el, és te karolj belém…/Nem löklek el, velem leszel. /így is lehet…” – zárja Zetényi-Csukás Ferenc a Horthy Miklós Társaságtól. Így biztosan nem lehet, súgom bizonytalanul magamnak, így biztosan nem lehet…
2018.02.04.

STOP SOROS – STOP ORBÁN!


Társadalmi vitára bocsájttatott!
Nyilvánosságra hozták!
Egyre nagyobb a fröcsögés, a zaj, az uszítás körülötte!
A horgász-verseny még nem indult el, de már a beetetés zajlik!
De itt nem a halaké: a nézőké!
Szóval már olvasható. Már véleményezhető: megint a szokott módon, nem hivatalosan, nem számon kérhetően, nem törvény által meghatározottan.
Hanem csak úgy: hivatkozásra! Hogy a válaszolók(?) 100%-a támogatja!
Először arra gondoltam, gyerünk neki tételesen: hol írtak hazugságot, hol alkalmaztak csúsztatást, hol érhető tetten a gyűlöletkeltés. Aztán arra is, érdemes lenne összevetni az uniós joganyaggal, vajon kiállná-e a próbát?
De hiszen ez egy silány propagandaanyag!
Hiszen ez Magyar Idők színvonalát is alig elérő, 18 oldalas iromány „csak” hadovál, kiabál, riogat: „vészhelyzet” van, illegális(?) bevándorlók tömegei ellenségesen és fenyegetően támadnak a határainkon, nemzetbiztonsági veszélyezettség van, meg kell védeni a kultúránkat, asszonyainkat, csecsszopóinkat, már megint „hí a haza”, harcolnunk kell a fennmaradásunkért! Már repülővel is jönnek(?), tűzön-vízen át, mi lesz még itt?!
Hát persze: vannak nekik segítőik is! Az egész világon! Európában is! Csak MI tartunk ki!
És akkor végre megvan, már itt is vagyunk a belső ellenségeknél, az árulóknál, az ötödik hadoszlopnál, a Dreyfus-oknál!
Őket kell megjelölni, megalázni, ellehetetleníteni!
Sokadszor regisztráltatni őket, még sárga csillag nem kell ; különszámlát előírni számukra, még vagyonelkobzás nincs; aláíratni a külföldi támogatóval, ha a számláról fizetni akarnak; „holnaptól” kitiltani őket a határról, aztán holnapután már jön a karantén?
Először arra gondoltam, gyerünk neki tételesen: hol írtak hazugságot, hol alkalmaztak csúsztatást, hol érhető tetten a gyűlöletkeltés. Aztán arra is, érdemes lenne összevetni az uniós joganyaggal, vajon kiállná-e a próbát?
Nézem, ahogy vigyorognak. Ahogyan szemlélik a világot, hogy minden az övék. Ahogyan arra gondolnak: nekik mindent szabad! Ahogyan a magabiztosságuk erőszakossá, gátlástalanná teszi őket! Már semmi sem számít!
Újra itt van…
2018. 01. 21.

“- Nem lehet mindig csak idegenként élni idegenek között.”

(Werfel: A Musza Dagh negyven napja)

Megint azok az idegenek! Bajaink fő okozói! A rosszak! Az ellenségeink!
Na de kik ők, miért idegenek, és vajon meddig lesznek azok?
És vajon mi nem vagyunk idegenek?
1. Talán tizenegy éves lehetett, amikor nyáron Gyurit, testvérével Zebegénybe küldték a szülei nyaralni. Nem szeretett külön, távol lenni tőlük, máshol mindig olyan idegennek érezte magát. Olyankor minden ismeretlen lett, talán ezért félelmetes is, nem tudott semmibe belekapaszkodni. Amikor délelőtt kantáros, rövid nadrágjukban megérkeztek a kis, Duna mellett elterülő faluba és leszálltak a vonatról, már integetve és vidáman várta őket Juliska néni, leendő pót-mamájuk. Rögtön megcsapta orrukat a por, az izzasztó meleg, és a vidéki lét sajátos, számukra ismeretlen, furcsa szagának a keveréke. Ahogy egymásba kapaszkodva, tolva-húzva vonszolták a bőröndjüket, amibe mindkettőjük cuccát csomagolta édesanyjuk, érezték, ahogy egyre vizesebb lesz pólójuk. Alig találkoztak néhány emberrel, viszont akikkel igen, azok köszöntek Juliska néninek és különös módon, mintha ismernék egymást, nekik is és rögvest igyekeztek árnyékosabb helyre húzódni. Néhány perces – hegynek fölfelé araszoló – séta után már meg is érkeztek az egyszerű, fehérre meszelt paraszt-házhoz, a nagy udvarhoz, ami az utca felől nem is volt kerítéssel elzárva. Gyertek nyugodtan be, ide a legbelső szobába – mondta nekik Juliska néni, miközben fölkapcsolta egy pillanatra a villanyt, hogy ellenőrizze, minden rendben van, aztán gyorsan le is kapcsolta, rámoljátok ki a ruhátokat, ott fogtok aludni, mindjárt készen lesz az ebéd és eszünk egy jót. A hideg szoba homálya, sötétsége és a furcsa bútorok ridegsége megijesztette őket, a hétéves kistestvér egy kicsit el is kezdett szipogni, de aztán abbahagyta, amikor Gyuri megsimogatta a fejét: jó lesz, meglátod. De Ő sem volt ebben olyan biztos. A szobában – az ajtóval szemben – állt egy hatalmas ágy, amelynek fejrésze – a díszesen faragott keret – a falnak támaszkodott, az ágy lábát is ugyanolyan faragott keret, mint egy rácsozat zárta le, miközben az ágyat hatalmasra duzzadt, hófehér ágytakaró terítővel betakart dunyha borította, majdnem kicsorogva, mint az éppen kelni készülő tészta a tálból. Az ágy fölött egy fakereszt volt, alatta pedig egy kis zöld koszorú. Az ajtótól balra egy hatalmas, barna, kétajtós szekrény állt, a sarokban egy kis, köralakú asztal, ugyanolyan hófehér terítővel letakarva, mint az ágyon a dunyha. A másik falon egy kétszárnyú ablak nyílt a ház melletti udvarra, de most a spaletták becsukva zárták ki a fényt és a meleget. Rámoljatok ki a szekrénybe, az ágyra napközben nem szabad leülni, ide majd csak este jövünk be, és akkor sem cipőben – szólt vissza kedvesen, mégis határozott hangon Juliska néni az ajtóból, ha kész vagytok, gyertek ebédelni, aztán tényleg kiment. Félek, olyan más itt minden, mint otthon – nyafogott föl megint a kisebbik, de most a nagyobb fiú sem tudta megnyugtatni. Neki is minden olyan furcsa volt, a kereszt a falon, a hatalmas ágy, de legfőképp a sötétség, a zord rend zavarta össze a fejét. Apjára gondolt, arra, amikor egyszer korábban kellett bemennie az iskolába, mert a délutáni tanításoknál a gyerekeknek kellett a termet lefoglalniuk, és Ő volt a soros a foglalásnál, egy olyan terembe nyitott be, ahol egy fekete köpenyes ember mesélt éppen a gyerekeknek a csodákról, az Atyáról meg a Fiúról, mondta neki, hogy üljön le nyugodtan és figyeljen, mindenkinek csillogott a szeme és este mondta „Apunak”, hogy milyen jó volt a „hittanórán” és szívesen járna, mire apu megsimogatta a fejét és mesélni kezdett Ő is a papokról, meg arról, hogy nincsenek is sajnos olyan csodák, meg mennyi bűnt követtek el az Atya meg a Fiú nevében, és akkor már nem akart hittanórára járni. És most itt fognak aludni a kereszt alatt. Gyertek már, kihűl a leves – kiabált be Juliska néni, és akkor megfogta a kistestvére kezét és mentek ebédelni.
2. Drága Anyu és Apu! Jó volt a vonatozás, csak nagy volt a meleg. Szerencsésen megérkeztünk ide. Minden olyan más itt, már láttam lovat is. Az utcák porosak. Sok kutya is van. Ember alig. De azok meg köszöntek, még nekem is. Egyszer már sírtam, de Gyuri megsimogatott és akkor abbahagytam. Már megint hiányoztok: csókol Csupi
3. Te oda ülj a testvéred mellé, én meg Józsi bátyátok az asztal két végére – mondta nekik Juliska néni, amikor kimentek a konyhába, amiről később kiderült, hogy az étkező is, a nappali is egyben, ahol igazából zajlik az élet. Minden fehér volt. Már megmelegítettem a sparhelten a levest, tálalom is – szólalt meg megint, és már nyúlt is a tányérhoz, először Józsi bácsi kapott, aztán a nagyobb fiú, majd a kisebbik és végül magának is mert. „Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk, Ámen!” – hallották most a gyerekek és Józsi bácsi már kanalazni is kezdte a levest. A kisebbik ránézett Gyurira, mintha azt kérdezné, most mi lesz, kell nekik is valamit mondaniuk, de a csönd nem felelt egyiküknek sem. Akkor mindketten óvatosan belemerték a tányérjukba a kanalukat és ők is elkezdtek enni. A leves nagyon csípős volt, Csupi azonnal elkezdett krákogni, a nagyobbnak is könnybe lábadt a szeme, de azért ő hangtalanul kanalazott tovább. Nekem ez nagyon erős, csípi a nyelvemet, kérek valami mást – nyafogta, mire azonnal jött Juliska néni válasza, csípd vissza, hogy leszel így katona, ha egy kis erőset se bírsz megenni, nem fogsz nekem lefogyni, hogy adlak vissza majd soványan anyádnak, és nem volt apelláta tovább: enni kellett! Gyuri lopva ránézett, majd hangosan így szólt: majd én megeszem, hagy egyen Csupi mást, és már cserélte is ki a két tányért. Az asszony másfelé nézett, az ember sem szólt egy szót sem. Egy kis pörkölt lesz, nokedlival, meg savanyú-káposztával – és már vette is el a tányérukat és tálalta is a második fogást. Az finom lesz – csillant fel a kicsi szeme, de azonnal el is kerekedett, amikor meglátta, hogy a nokedlik úszkálnak a pörkölt levében vagy zsírjában és a másodikat is kanállal kell merni. Józsi bácsi közben kinyitotta az előre odakészített sört, hangosan gurgulázva azonnal felhörpintette a felét és jóízűen szürcsölve kanalazni kezdte a pörköltet. A kicsi – befelé nyelve könnyeit – óvatosan kanalazta a nokedliket és közben visszaöntötte a tányérba a pörköltlevet. Ne hagyd ott a levét, az a lényeg – dorgálta őt Juliska néni, akkor nem kapsz sütit! Aztán vége lett az ebédnek, „Aki ételt, italt adott, Annak neve legyen áldott, Ámen”, most feküdjetek le egy kicsit aludni és délután szaladgálhattok majd az udvaron, holnap meg kimegyünk a focipályára – és már szedte is le az asztalt, miközben Józsi bácsi hangosan böffentett egyet és kiment az udvarra rágyújtani. Hű, ez nehéz lesz, szegény Csupi – gondolta Gyuri és kézen fogva bementek a szobájukba, de előtte levették a cipőjüket, alsóra vetkőztek és befeküdtek a hatalmas ágyba. Egy kicsit forgolódtak, aztán bevackolták magukat, Gyuri még hanyatt fekve megpillantotta a keresztet, aztán már aludtak is.
4. Anyu, Apu! Folytatom, mert még nem küldtem el a levelet, most ébredtem föl, a Gyuri még alszik, nagyon hiányoztok! A Juliska néni csípős levesét nem ettem meg, hanem a Gyuri, utána a zsíros pörköltből is alig, nem olyan, mint a tiéd, Anyu, teljesen más. Veletek álmodtam, itt voltatok velünk és akkor jó volt, Csupi
5. Mennyi állat van itt – nézett körül Csupi és elkezdte hajkurászni a tyúkokat, de egyszer csak a nagy taréjú kakas fölemelte és két oldalra szétterítette szárnyait és élénken sivítva elkezdett rohanni felé. Juliska néni fölkapta a seprűt, kettőt suhintott vele, a kakas azonnal elcsendesült, de Csupi is abbahagyta a tyúkok kergetését. Volt nekünk tehenünk is, hízónk is még néhány éve, de most minden benn a közösben, hogy rogyjon rá az ég – morogta inkább befelé, inkább a kutyával játssz, az szereti, amikor rohangálnak vele. Gyuri kihozta a labdáját, amit még otthonról hozott magával és elkezdte pattogtatni, várj, szólok a Sanyikáéknak, focizzatok kinn a ház előtt – és már át is kiabált a szomszédba, ahonnan azonnal megjelent három kisfiú, és vágyakozva néztek a labdára. Gyuri vagyok, csináljunk két csapatot, tegyünk le két-két követ kapunak, aztán játszunk – köszönt nekik, majd lerakta a köveket, te leszel velem és ti ketten ellenünk, Csupi nem focizik, majd máskor, és el is kezdődött a meccs. Először Gyuriék nyertek, aztán csereberélték egymást, de mindig Gyuriék nyertek, még akkor is, amikor Csupi is játszott, pedig ő sokkal kisebb volt a többieknél. Vacsora – harsant föl egyszer csak Juliska néni hangja, ugye holnap is játszunk, menjünk együtt a focipályára – köszönt el Gyuri és rohant kezet mosni. Egész jó nap volt – gondolta, ezek ugyanolyanok, mint mi, nem lesz itt baj!
6. Drága Anyu és Apu, most már tényleg zárom a levelet, most bújtunk ágyba, a délután nem is volt olyan rossz, hiányoztok, de már csak egy kicsit, Csupi
2018. január 16., kedd

A Csőlátó tépelődése (2)…


Nekem csőlátásom lenne, kizárt – gondolja a konzultációs levelet többször is visszaküldő, az események ütőerén kezét rajta tartó szimpatizáns, amikor a dolgozatok javítása előtt elolvasta fölháborodott (roma, zsidó, liberális stb.) emberek kifakadásait a Facebookon, a Twitteren. A Sorosnak ott van a terve, mindenki elolvashatja a Project Syndicate 2015. szeptember 26-i számában, ott van feketén-fehéren: egymillió menekült befogadása, 16500 dollár juttatás fejenként, odamennek, ahova akarnak, folytassam – kérdezte és dühöngeni kezdett magában. Ezek még azt sem hiszik el, hogy 2,3 millió magyar honfitársam nem kéri ezt az javaslatot, annak az őrült spekulánsnak a bolond ötletét, ami persze csak neki lenne jó, ő és a hozzá hasonló haszonlesők zsírosodhatnának rajta – lovalta bele magát egyre jobban. Erre azt mondják, hogy nem úgy gondolta, miért nem gondolta át előbb, mielőtt leírta, különben sem hiszem el, a szeme, a füle, az orra sem áll jól neki, ahogy kinéz a plakáton is, mint egy maffiózó – és gúnyosan, hangtalanul, csak úgy befelé elnevette magát, miközben olvasgatta és javítgatta a dolgozatokat, amit tegnap szedett be a középiskolai osztályában a diákjaitól. „A keresztény Magyarország létrejötte a Kárpát-medencében és hatása a korabeli Európára” – adta meg a címet még a téli szünet előtt, mert rá akart mutattatni a gyerekekkel arra a nagy befolyásra, amit a korabeli magyarok gyakoroltak. Hiszen ma is ez a helyzet! Megint nekünk kell irányt mutatni, ezek nem értik az egész szitut, el fogunk veszni, elárasztanak majd minket azok a muszlimok, aztán piros betűssé tesszük az ünnepeiket: lesz majd Ásura, Elrendelés éjszakája, Iszlám újév, Maulid meg Ramadán meg a rosseb tudja, mi még. Hogy menekültek lennének, ki hiszi azt el: mindenki ott éljen, ahová született – érvelt tovább magában. „A magyar kalandozások idején a nyugatiak így könyörögtek féltükben: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket! (A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!)” – olvassa az egyik dolgozatban, és akkor fölemeli a fejét, elkezd egy kicsit hintázni a székén és hirtelen egy pillanatra elgondolkodik. Akkor tőlünk féltek, de mi megváltoztunk, mi képesek voltunk és így ezer éve…, de mi van, hülye vagyok, akkor teljesen más világ volt, mint ma, ezek nem fognak megváltozni, minket akarnak majd átgyúrni – zárta le magában a kérdést és nyúlt a sörért.
Egy picit azért elbizonytalanodott. Persze csak egy pillanatra. Aztán elhessegette magától az „ellenséges, gonosz, átkos” gondolatokat és a tolláért nyúlt…

2018. 01. 12.

A csőlátó tépelődése …


Csőlátásod van – kapom a képembe az egyik jóbarátomtól (vagy akár a fiamtól, vagy egy másként gondolkodótól, vagy aki ellenségének tart) az esti vitánk közben, és akkor ledermedek, elfogynak az érveim hirtelen, megáll körülöttem az idő, kimerevedik a kép. Mi a radai rosseb van – próbálom föltenni magamnak a kérdést, tényleg „csőlátásom” lenne? A rühes kórházról a betegek tehetnek, ők hurcolják be a rühatkát, ezt az atkafaj élősködőt az orvos, ápolónő nem is látja, olyan pici, elbújik a ruhában és annyi, már benn is van a kórházban – szól a „jogos”, háborgó kioktatás, te meg azonnal Fideszt, kormányt látsz a rüh mögött, őket okolod, miközben a szocik, a Kökény idejében is ugyanez volt, akkor se volt jobb a helyzet, zárja le a leckéztetést a jóbarát (vagy a fiam, vagy egy másként gondolkodó, vagy éppen az, aki engem tart az ellenségének).
„Betegek és ápolók is rühesek lettek a Szent Margit Kórház ápolási osztályán. Ezt egy ott dolgozótól tudta meg az RTL Híradó. Úgy tudjuk, az időseket gondozó részlegen már októbertől küszködnek a fertőzéssel.” – szól a hír, amit a kórház néhány órával később cáfol is: „… az osztályon ősszel néhány betegnél dermatitis (bőrgyulladás) jeleit észlelték, és mivel ilyenkor felmerül a rüh gyanúja, a betegek haladéktalanul megkapták a szükséges kezelést … Jelenleg nincs rühes ember az osztályon…”!
Na, akkor most mi a helyzet – kérdezem magamtól és arra gondolok, akár az unokámmal, akár velem is történhetett volna ugyanez; hogy lehetne kikerülni a bajt, ki lehet a hibás, kire haragudjak – tolulnak föl a kérdések válasz nélkül. És persze magamnak én adom meg a választ: nincs elég pénz, kevés az orvos, az ápoló, frusztráltak, fáradtak, elgyötörtek, persze, hogy hibázhatnak, pedig nem is az ő hibájuk, hanem a kormányé, a Fideszé, akik stadionra, kampányra, teakonyhára szórják a lóvét, és már verem is a notebookomat, írom a következő rövid, csattanósnak gondolt bejegyzésemet. Az olvasók érteni vélik, lájkolják, támogatóan hozzá-hozzászólnak.
De ettől még nem biztos, hogy igaz, hogy én látom jól, hogy nekem van igazam. Mert tényleg kicsi, meg nem látható, és a beteg vagy a látogató hurcolhatta be, és ha még gondosabban jártak volna el, akkor sem lehetett volna elkerülni, ergo: elfogult lennék?!
Aztán olvasom az MTI hírt: „Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn felhívással fordult … a párt tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésbe az általa elfogadott tiltott vagyoni hozzájárulás értékét, …” Meg a többi ellenzéki párt is kap ilyen fölszólítást. Szépen, sorban mindegyik. Megint Orbánt, Fideszt, kormányt kiáltok: hiszen ez skandalum! Hiszen a Domokos Lászlónak még csak bizonyítania sem kell, az érvelésről nem is beszélve, viszont nem lehet föllebbezni ellene! Milyen világ ez?! „Aki törvénytelenséget követ el, az büntetést érdemel, ez a demokrácia az én fölfogásom szerint, a Jobbik és a többi párt törvényt sértett, akkor bűnhődjenek! Csőlátásod van, menj orvoshoz!” – jön az üzenet a képernyőmre és hergelem, tüzelem magam, aztán már hiába próbálom fékezni indulatjaimat: ez egy jogállam, ahol nincs jogegyenlőség, ahol a törvényalkotó, a törvények betartását ellenőrző „szolga” hágja meg először a törvényt, aztán duzzogva lesöpri a vádat, mint a macska a vizet magáról?!
De ettől még nem biztos, hogy igaz, hogy én látom jól, hogy nekem van igazam. Mert a törvény tényleg ki van hirdetve, az elnök alá is írta, akkor hatályba is lépett, ergo: elfogult lennék?
„Félelmében becsinált a fiú – ütötték, alázták a kecskeméti rendőrök” – olvasom a Kiskunhír megdöbbentő és lehangoló cikkét: „Egy … édesapa kereste meg a … szerkesztőségét a megdöbbentő történettel, mely szerint fiát, és annak szintén 16 éves gimnáziumi osztálytársát megverték, és emellett rondán megalázták a … rendőrök, még az elmúlt év augusztusának egy éjjelén. … A két gimnazista srác egy baráti rendezvényről tartott hazafelé gyalogszerrel …, mikor éjjel egy óra környékén egy rendőrjárőr páros igazoltatni akarta őket. A fiatalok nagyon megijedtek, hiszen a házibulin elkövették a „világ legnagyobb bűnét”, ketten megittak egy üvegnyi sört, cirka fele-fele arányban, annak ellenére, hogy fiatalkorúaknak ez tilos. A srácok úgy gondolták, ebből nagy baj lesz, és kettejük közül a sportosabb futásnak eredt. Le is futotta az őt kergető rendőrt, ám közben ráébredt, ezzel, sokkal nagyobb bajba sodorja magát. Megállt, és visszatért a járőrhöz, aki egy hatalmas pofonnal fogadta… a két fiút előállították … Majd tovább záporoztak a pofonok, és a megalázó szavak… a rettegés addig fokozódott, míg az egyik gyerek ijedtében maga alá nem ürítette a székletét”. Így a hír! Ennyi! A mi rendőreink. Akik megvédenek minket. Megint megy föl a pumpa bennem, érzem a tehetetlenség savas ízét a számban, már ironikusan írom is le: hiszen erőt kell mutatniuk, hiszen csak az erős tudja megvédeni magát és az embereket, nehogymá’ a gyengébb legyen az erősebb, hova lesz akkor az evolúció? És akkor megint villogni kezd a képernyőmön a felirat: gyengíted, megrendíted a bizalmat a Rendőrségben, ezzel te is bűnrészes leszel, csőlátásod van, rajtad már az orvos sem tud segíteni!
Nem látom jól a helyzetet, nem értem meg a szituációt, mindig csak leegyszerűsítem, tényleg nem lenne igazam?
És folyamatosan ömlenek, csak ömlenek, csak ömlenek a hírek.
És a csőlátásom nem tud elmúlni…

2018.01.10.

Ma lenne 90 …

(1928. január 9. – 2002. július 27.)
1. A kis faluban, Csömörön már besötétedett, nem messze a pataktól, de még nem egészen a falu szélén lefekvéshez készülődnek a Ringwald gyerekek is: a két lány már az ágyban, Gyuri az összetolt hokedlikra terített pokrócokon fekszik, ahogyan minden este szoktak. Még egy kicsit nevetgélnek, összesúgnak, megbeszélik az aznapi nagyon fontos eseményeket, de akkor az órásmester édesapa megérkezik a bábaasszonnyal, aki azonnal munkához lát. Aranka, az édesanyjuk, akkor már sokadszorra sikoltott egy nagyot, fájásai egyre szaporábban ismétlődnek. Apa akkor megszólal: mindenki a takaró alá, azonnal – és a három gyerek szófogadóan fejére húzza a takarót és lélegzetüket visszafogva elcsöndesednek. Néhány perc múlva – amikor az órásmester hirtelen kinyitja az ablakot és elkiáltja magát: megjött a gólya, enyhe fuvallatot éreznek az egyetlen szobában, ami a konyha, nappali, háló és gyerekszoba is volt egyben, majd élesen hasító sírást hallanak és apjuk, az órásmester hangját, meghozta a kistestvéreteket végre, itt a Jani! Anyjuk akkorra már csak szuszogni bír, majd elcsendesedik, csak a bába tevékenykedik még egy kicsit: holnap is benézek, most pihenjenek, szép, egészséges kisfiú, nem lesz semmi gond vele, biztosan szép élete lesz… és vége lett a különleges estének.
2. Már világosodott, amikor fölébredtek, kiugrottak az ágyból és a hokedlikból, a lavórba odakészített vízben cica-mosakodást végeztek, ebben a lányok segítettek Janinak. Gyorsan hozzáfogtak Anya által elkészített teához, az aznapi félszelet zsíros-kenyérhez, nem tartott semeddig befalni az egészet. Mindig éhesek maradtak, ezt sohasem lehetett megszokni. Apa, az órásmester, már kora hajnalban elment Budapestre, a szokásos „beszerző” útjára. Anya is már másoknál robotolt. Akkor a nagyobbak elindultak az iskolába, tudták, aznap kevés órájuk lesz: állj csak ide az ablakhoz a sámlira, nemsokára jövünk – mondták Janinak, és amikor három óra múlva visszatértek, Jani még mindig ott állt, nagy, kissé elálló lapátfüleivel, szinte kopasz fejével, de az arcán széles mosoly virult, bal-kezével integetni kezdett nekik az ablakból, végre megjöttetek. Nem volt egy „ideges” kisfiú.
3. Ennek a fiúnak tovább kell tanulnia, olyan feje van – hangzott el a Polgári iskolában, már Budapesten, de a tanár is tudta, mennyire lehetetlen, amit mond, mégis mondta, mert Janiban látott valamit. És Jani tanult. Sokat tanult. Még késő tavasszal, nyáron is. Aztán egyszer, ’44-ben, mikor társaival éppen jött hazafelé, a Tisza Kálmán téri „lakás” felé, néhány nyilas „elkapta” a kis, vékonydongájú, seriff csillagos 16 éves fiút, aki így auschwitz–birkenaui élményekkel „gazdagodhatott”. Harminckilósan, ’45 kora nyarán, alig fölismerhetően tért vissza, haza.
4. Évikém, most elveszlek feleségül, ugye hozzám jössz – hangzott el az izgatott kérdés és a válasz után az utcán két ismeretlen ember boldogan vállalta a tanúskodást, majd mindenki ment vissza dolgozni. És aztán az „ásó, kapa, nagyharang” -ig együtt. Az élet rohant tovább, mintha mi sem történt volna, a maga útján: kesztyűszabász szakma kitanulása, szakszervezeti mozgalom, közben a család. Meg rengeteg tanulás, főleg nyelvek: német, francia, orosz. Évikém, a DIVSZ (Demokratikus Ifjúsági Világszövetség) gazdasági főigazgatója lettem, sokat leszek külföldön, ugye örülsz – és jöttek az utazások, utána az ismeretlen banán, narancs ízlelése. Képzeljétek – mondta, amikor hazajött Kínából, a fesztiválról, megérkeztem a megnyitó előtt egy nappal, rögtön átmentem a rendezvény helyszínére, ott állt egy hatalmas épület, körülötte sár, föld, a nagy semmi, ez mi, kérdeztem a kínai szervezőktől, ebből mi lesz holnap, nyugi, mondták nekem, és lássatok csodát, reggelre, a megnyitóra egy hatalmas park, rengeteg növény, virág, szép ösvények, logisztika, meg emberek, mondták nekem örömmel – zárta le az élménybeszámolót. És az utolsó VIT-re emlékeztek – kérdezte a családot egyszer, a moszkvai VIT-re, ’57-ben, ahol már ti is ott voltatok, óvodában ugyan, de később Moszkvában, a szovjet-magyar foci döntőn is, ahol kikaptunk, ahol egy közönségtalálkozón oroszról-franciára kellett fordítanom, hű de nehéz volt, zárta le ezt a korszakát „Jani”.
5. Gyere a Magyar Televízióhoz, meg kellene csinálni a sportosztályt, te szereted a sportot is, nyelvet is tudsz, bízunk benned – kapott egy felkérést, és igent mondott. És 30 évet ott ragadt! Fölépített valamit. Kollektívát alkotott, stílust teremtett. Ami láthatóvá vált, arról úgy is beszéltetett, amikor kellett, védett. Örömet okozott. „A Radnai szoba”, őrizte – amíg az MTV a Szabadság téren volt – emlékét.
2018.01.09.

Képeslapok Kósa nénihez…

Képeslapok Kósa nénihez

1. Kedves Kósa néni! Tudakozódni szeretnék, hol képezhetném át magam sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalkozóvá? Érdeklődéssel: Rózsika néni, Mátészalka
2. Tisztelt Bacskó Katalin! Egy most alakult, a Fidesz történetét földolgozó és azt könyvsorozatban megjelenítő Könyvkiadó tulajdonos-vezetője, marketing igazgatója és főkönyvelője vagyok egy személyben. Szeretném megvenni Öntől az élete történetét bemutató, Bayer Zsolt által megírandó, leendő könyv terjesztési jogát. A legmélyebb tisztelettel: Kerényi
3. Kedves Katalin Mama! Csak így tovább! Mutassa meg ennek a gaz liberális bandának: nemcsak Egerben éltek hős asszonyok, hanem a Mén Marót bolgár fejedelemtől a honfoglalás idején elfoglalt, legtősgyökeresebb magyar városban is! Csókolja: egy debreceni Fidesz szavazó
4. Igen tisztelt Bacskó Katalin! Egy felszámoló cég vezetőjeként keresem meg levelemmel. 25 éve vagyunk a piacon, eddig többszáz cég felszámolását végeztem, de olyan sikert, hogy a fölszámolás küszöbén 123 millió forintot lehet nyerni egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton eddig nem tudtam elérni. Hogyan csinálta? Gratulál: egy fölszámoló
5. Drága Katalin asszony! Kérem tájékoztasson, melyik bölcsődét vezette, ahol képes volt közel 100 millió forintot félretenni. Ugyan budapesti lakos vagyok, de szívesen áttelepülök akár Mátészalkára is, ha engem is fölvesznek takarítónak. Köszönettel: Juliska néni
6. Katalinom! Puszillak! Bözsi néni vagyok, tudod, a Viktor-látogatta, nemzeti konzultált sertéstartó híresség. Pénzzé váltanám hírességemet, kérlek segíts! Csókol: Bözsi néni
7. Kósa mama! Az édesjókikerekedett anyádat! Hogy a francban csináltad?! Józsi a Teleki térről
8. Kósa néni! Boldogulni akaró Lőrinc vagyok Felcsútról. Nagyon tetszenek nekem Lajos fia lányai, mindegyik! Ha a saját lábukon állnak, szívesen elveszem feleségül bármelyikjüket, Segítene? Lőrinc
9. Isten áldását kérem Önre, Katalin asszony! A keresztényebb Magyarországért mozgalom Nőtagozatának elnökeként kívánok Önnek hosszú életet, dédunokákat, megbékélést és sok-sok örömet! Áldja az Ég!
10. Tisztelt Bacskó Katalin! Névtelen feljelentő feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki Kósa Lajos édesanyja és korábban védőnő is volt. Megállapítottuk, hogy a tény igaz, ezért a nyomozást lezártuk, az aktát irattárba helyeztük, a közvéleményt tájékoztattuk. Szíves figyelmét fölhívnánk arra, hogy határozatunk ismeretében becsületsértési eljárásokat kezdeményezhet, tisztelt Bacskó asszony, minden magyar és nem magyar állampolgár ellen, akik bírálják, kifogásolják sertéstartási és génnemesítési képességeit. Üdvözlettel: ügyész
11. Tisztelt Asszonyom! Érdeklődöm a Méker Kft. üzleti terve iránt, szívesen társulnék az üzletbe. Magamról annyit: Soros (született: Schwartz) György vagyok, magyar származású amerikai filantróp üzletember, közgazdász, a reflexivitás elméletének kidolgozója; a Közép-európai Egyetem (CEU) örökös kurátora és a kuratórium tiszteletbeli elnöke; a Soros Alapítvány támogatója; befektetési bankár. Vagyonomat, amit önerőmből, képzettségemnek, pénzügyi tehetségemnek köszönhetem, amit a sikeres tőzsdei befektetéseim hasznából, illetve egyes valuták árfolyamváltozását jól kihasználó pénzügyi tranzakciók segítségével gyűjtöttem össze, ami mára 25 milliárd dollárt tesz ki. Várom ajánlatát: a Soros-terv kitalálója
12. Mélyen tisztelt Bacskó Katalin! Kormányom nevében szeretnék köszönetet mondani több mint hetvenéves áldozatos munkájáért, amit a magyar nép fölemelkedéséért és Lajos szülésénél végzett. Örülök, hogy megtalálta számítását és dolgozó egészségnek örvend. Gratulálok sikeréhez, amit a sertések génfejlesztési programjában véghez vitt, ezzel is erősítve hitünket a migránsok elleni harcunkban. Még további dolgos, pályázatokat elnyerő, vissza nem térítendő állami támogatásokat eredményező évtizedeket kívánok: Viktor UI: Lajost üdvözlöm
2018.01.06.