Vélemény kategória bejegyzései

Mert mégiscsak ott legjobb!


Már napok óta morfondírozott magában, hogy ez így nem jó: haza kéne mennie. Azon nyomban hozzá is fogott, elkezdte kihúzogatni a fiókokat, benézett a szekrénybe is, még az ágy alá is vetett egy pillantást, nehogy ott hagyjon valami fontosat. Aztán elkezdte a válogatást, az összekészítést, elővett mindent, ami kellhet: már ki is válogatta a zoknikat az alsó fiókból, volt közte fekete is, meg színes is, fölváltva; aztán kivett a szekrényből egy vadonatúj cipőt, ami még soha nem volt a lábán, aztán leült az ágyra. Mennie kéne már. Mégiscsak otthon a legjobb. Szusszant egyet, körülnézett, hogy nem jött-e be valaki a szobába, miközben Ő pakolt, de nem volt benn senki. Még a TV sem ment. Hát fölállt az ágyról és csomagolt tovább, előbb a zoknikat vette ki a táskából, majd a cipőt is, azt egy kicsit forgatta, simogatta, dédelgette: jó lesz az még valakinek a családból, talán az egyik unokának. Aztán visszatett megint mindent a táskába. Mi kellhet még – gondolkodott el, majd belebújt a papucsába és kiment az előszobába.
Ott megállt a tükör előtt, két kezével lesimította a haját, lesöpörte a hálóingét, egy kicsit előre, majd hátra billentette magát, mint aki nem tudja, mit is csináljon. Aztán hálóingére fölvette a nagykabátot, kezébe vette a botját és kopogva-totyogva odalépett a bejárati ajtóhoz, kinyitotta, majd a kis-terasz ajtaját is, kivette a kulcsot a zárból és kilépett az udvarra. Hideg volt, de Ő ezt nem érezte: menni kell már, haza, mert ott mégiscsak jobb! Lelépett a terasz lépcsőjén, elcsoszogott a kerti-utcai kapuhoz, betette a kulcsot, óvatosan kinyitotta a kiskaput, lassan kilépett, csoszogva megfordult, hogy közben majdnem leesett a lábáról a papucsa, nagy-nehezen beillesztette a zárba a kulcsot és bezárta a kiskaput. Aztán jobbra nézett, majd balra, nem tudta merre induljon el haza, mert mégiscsak ott legjobb! Aztán bedobta a kertbe a kulcsot, arra már úgysem lesz szüksége.
Akkor már kiabálva rohant utána az unokája: Mama, jöjjön vissza az ágyba, mindjárt hozzuk a reggelijét!
Pedig már Ő is becsomagolt, hogy elinduljon Londonba …
2017.11.07.

“Ha vannak olyan dolgok, amelyeket meg kell tenni, akkor gyorsan meg kell tenniük”…


Az Eszmélet folyóirat 113. száma idézi The National Security Archive oldalt, ahol megjelent egy nemrég titkosítás alól föloldott dokumentum. Ez egy emlékeztető, még 1976. júniusából, amikor Henry Kissinger külügyminiszter találkozott argentin kollégájával, César Augusto Guzzetti tengernaggyal. Guzzatti annak a katonai juntának volt a külügyminisztere, amely hatalom „Becslések szerint mintegy 30 ezer embert” ölt meg a katonai diktatúra idején. Akkoriban Amerika-szerte óriási tiltakozások voltak a gyilkosságok, a kínzások, az embertelen bebörtönzések leállítása érdekében, a további törvénytelenségek megakadályozására. Nos éppen abban az időszakban(!), június 10-én találkozott az USA külügyminisztere Santiago de Chilében Guzzattival, amiről egy 13 oldalas Emlékeztető (Memorandum of Conversartion) tartalmaz részleteket. Ebből kiderül, hogy némi tréfálkozás után hangzott el a címben idézett mondat Kissinger szájából, arra reagálva, hogy Guzzatti a terrorizmust tartotta akkoriban Argentína legfőbb problémájának, miközben Kissinger együtt érzően ecsetelte, hogy megérti kollégáját, mert „Különös kor ez, amikor a politikai, a bűnöző és a terrorista tevékenység világos választóvonalak nélkül hajlamos egybemosódni.” Néhány nappal később Kissinger egy olyan összefoglalót (is) kapott, amelyből egyértelműen kiderült: Guzzattiék „… a chilei módszert, … vagyis, hogy terrorizálhatják az ellenzéket – akár papokat, apácákat és egyebeket is megölhetnek” alkalmazzák.
„Ha vannak dolgok, amiket meg kell tenni, tegyék meg gyorsan!” – hangzott el néhány nappal hamarabb a mondat, ami azonban később sem lett helyreigazítva!
Mindez arról jutott eszembe, hogy idestova már 7 éve beszélgetünk, vitatkozunk barátaimmal arról, vajon az Unió miért nem lép közbe, miért nem nyilvánít véleményt, netán avatkozik be a magyar politikai viszonyokba; a már-már zsarnoki szintre jutott hatalom-gyakorlásba; miért nem „teszi helyre” a kormányt és benne a magyar miniszterelnököt?!
Miért tenné?
Az egyensúly rendben; a megtermelt profit eljut (külföldi és belföldi) gazdáihoz; amikor kell, Orbán úgy szavaz, ahogy kell; néha ugyan okoz kellemetlenséget; meg pofátlanul sokat (no még ugyan nem végkielégítést) vág zsebre, aki vele van, de „zakson”; az ellenzék meg nem okozhat olyan galibát, ami veszélyeztetné a status quo-t!
Szóval: miért tenné…

2017.11.06.

Tartsd szem előtt a szakmai etikát

(Ötödik lecke – Timothy Snyder)

„Amikor a politikai vezetők rossz
példát mutatnak, felértékelődik az
elkötelezettség a helyes szakmai gyakorlat iránt.
Nehéz felforgatni egy jogállamot jogászok nélkül,
vagy kirakatpereket lefolytatni bírák nélkül.
Az autoriter rezsimeknek szükségük van engedelmeskedő
köztisztviselőkre, és a koncentrációs táborok
igazgatói keresik az olcsó munkaerő iránt
érdeklődő üzletembereket.”

Még javában tartott a 2010. évi választási kampány, de már mindenki tudta: a köztisztviselői kar, az állami vezetők, a jogi, közgazdasági, elemzői tanácsadók mind le lesznek cserélve. ezzel nem is lett volna baj, ez így volt „rendjén”, amióta a szabad választásokon váltogatták egymást a szembenálló pártok. Ez nem magyar sajátosság volt, nem is kuriózum, így van szerte a világban, ahol a liberális demokrácia szabályi szerint járnak el a felek. (Emlékszem még arra, amikor a rendszerváltás előtti hónapokban Hollandiába kellett utaznom, egy kormánydelegációt vezettem, és ott találkoztunk a holland egészségügyi, munkaügyi államtitkárral is, aki, amikor megtudta, hogy én a szakapparátus helyettes államtitkár vagyok, a következőket mondta: „az jó, akkor maga marad, nálunk is mindig a miniszterek, politikai államtitkárok jönnek-mennek, a szakapparátus marad, hová is jutnánk nélkülük…”.)
Ez nálunk csak (többé-kevésbé) 2010-ig zajlott így. 2010-ben alapjaiban változott meg a helyzet, mert attól kezdve a lojalitás, a megbízhatóság – mint alapkövetelmény – megelőzött minden szempontot: fölkészültséget, szakmai tudást, hozzáértést, alkalmasságot, tapasztalatot.
Ezt már ijesztő szelek jó-előre jelezték: 2010-ben másról, többről lesz szó! Már 1998-ban elhangzott: össze kell tépni a telefonos noteszeket, el kell felejteni a régi, egymást-segítő, „baráti” kapcsolatokat, annak egyszer és mindenkorra vége. De akkor ezt még csak szégyenlősen, takargatva, szinte csak a szőnyeg alatt kezdték el, s nem is merték befejezni. De 2010 óta új világ kezdődött: rögtön megváltoztak az elvárások és velük együtt a közszolgálatra vonatkozó szabályok is: a szakmai követelmények elé bekerült a lojalitási elvárás, mint legerősebb kívánalom! „A törvényi szabályozás abból indult ki, hogy a közszolgálat lényegi eleme az állam egyoldalú aktusa, amellyel a jogviszony létrejön, mert ez fejezi ki, hogy a szolgálatvállalás nem egymás mellé rendelt felek viszonylag szabad
megállapodásának tárgya, hanem jogszabály által részletesen szabályozott feltételrendszer
szerinti szolgálatteljesítés…”.
Azóta csak tovább romlott a helyzet: valamit is magára adó szakember nem vállal közhivatalt, nem megy el szakmai (bér)rabszolgának, írnoknak, akinek nincs más föladata, csak leírni és zanzásítani, amit a vezér kitalál!
Pedig éppen most kellenének igazán az „Ambrusok”, akik vállalják, hogy elmennek a Falak-ig! Pedig most van szükség „Vasvári Csabákra”, akik ki mernek állni és szembe mernek szegülni a politikai megrendelésre készült és szakmailag indokolhatatlan javaslatoknak. Most lenne szükség olyan közszolgákra, köztisztviselőkre, bírákra, ügyészekre, rendőrökre, akik lelkiismeretükre, szakmai tudásukra hallgatnának csak és nem engednének „mindenféle szélnek”!
Mert megint azt szajkózza a hatalom, csak azt lehet tőlük hallani: megint kivételes helyzet van, veszélyben a haza: „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon megváltozna”; ilyenkor kell az erős központi akarat; a parancsok pontos, gondolatmentes végrehajtása; terror-per(ek) kreálása; „jól megszerkesztett és óránként leadott” hírek fenyegető sulykolása és megmagyarázás; célzott közvéleménykutatások generálása, és így tovább.
Mert amíg vannak, akik pénzért, hatalomvágyért, vagy félelemből „így” teszik a dolgukat, addig megy a szekér, addig a zsarnok nyugodt lehet, addig könnyen lehet tovább hülyíteni…

2017.11.05.

Megint egy pótcselekvés…

Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?”
Így szól a kérdés. Na nem népszavazási kérdés, mert azt elfogadtatni reménytelen lenne ma – legfeljebb csak a kormánynak nem – az OVB-vel, hanem egyszerű aláírási(?) kérdés: igen vagy nem („Velem vagy nélkülem”).

Na de minek?

Hiszen az aláírást szervezők szerint is legföljebb a 199-ből 2-3 mandátum sorsa múlik az „Ausztráliában vagy Dél-Afrikában” élők szavazatán(?), persze az erdélyi magyarokat ők sem (mondják, hogy) akarnák kizárni, csak így jönne ki. Persze tegyük föl, csak egy pillanatra, hogy sokan egyetértenének, többen, mint akik nem.

És akkor mi lesz?

Mert mindenki tudja: a választási törvény, az érvényben lévő úgy rossz, úgy igazságtalan, úgy egyoldalúan támogatja a Fideszt, hogy csak na. Nemcsak a külhoni szavazás stiklijével, hanem az egész rendszerével. Ezért a Közös Ország Mozgalom szervezése nyomán benyújtották az ellenzéki parlamenti pártok a „Az országgyűlési képviselők választásáról” szóló javaslatukat (T/17885), amit október 17-e óta a Házelnök még csak ki sem adott Bizottságoknak véleményezésre. A Mozgalom novemberre polgári engedetlenséget hirdetett a javaslat megtárgyalásának a kikényszerítésére, amit a pártok szkepticizmussal, és nem egyértelmű támogatással fogadtak. Merthogy: reménytelen lenne, akár csak a tárgyalás kikényszerítése is!

Ehhez képest: ez az „aláírósdi” mit kényszeríthet(ne) ki?

Megint egy pótcselekvés…

2017.11.04.

Kömlő után: félj és gyűlölj, rendületlenül …


Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Mert azt harsogja rádióból, tévéből, színpadról harsány szóval; mutatja falakon virító plakáttal; magyaráztatja szabadszájú, nekitetsző szakértőkkel; vegyíti sporttal az egyperces híreiben; láttatja újból és újból fölvillanó video-spotjaival: félj és gyűlölj!

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Jön a Mama, hogy „Mi lesz a néppel, a magyar néppel?” Mi lenne, kérdem megrökönyödve, „hát, ha el kell innen mennie, mert jönnek azok az idegen tömegek, a „mások” ide és nem hagynak majd enni se, inni se, az imáinkat mormolni se minket” és már zokogva, könnyezve sír, mint legútóbb Papa halálakor tette, pedig az nem tegnap történt.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Becsönget a szomszéd, jött segíteni az aknafedelet rögzíteni. Persze, egy korty erősítő, aztán beindul a duma, hogy „megint belement az a szakállas üzbég a tömegbe, 8 halott meg sok sebesült, nem lesz ennek vége soha már, de hozzánk nem jönnek ide be, annyi szent, nincs az a libcsi, se ellenzéki, aki itt azt elérné, akkor inkább fegyvert fogok”, lovallja bele magát és kér még egy kupicával; de hát a Te gyerekeid is elmentek innét és ott élnek, messze – próbálok új irányt szabni a beszélgetésnek; nehogy má’ az én gyerekemet hasonlítsd azokhoz – és már megy is le az aknába és rám se hederít többet.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Szép napot kívánok, Cataflamot kérek – köszön be a patikába, már nem bírom, úgy fáj a fogam; az nem jó, már hozom is – jön a válasz és tényleg, térül-fordul és hozza is, víz is van ott az asztalon, meg a pohár is tiszta, vegye csak be gyorsan, aztán majd kifizeti; és úgy is történik, ahogy mondta: a fogfájós bevette, majd fizetett. Nagyon köszönöm, de jó, hogy vannak ilyen emberek is, mert mi, magyarok, ilyenek vagyunk – kezdett hozzá a fogfájós, de ha bejönnek ezek a jött-mentek, az elfátyolozott nőikkel, meg az erőszakos, asszonygyalázó fiaikkal, akkor lesz bajunk, elég – hadarta el gyorsan, majd mormol még egy viszlát-ot és már el is tűnik.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Anyu mondta, hogy adjam oda a tanító néninek ezt a kis gyümölcsöt, nálunk termett – mondta a kisiskolás fiú és már rohant is a helyére, gyorsan leült Lali mellé, elővette a vonalas füzetét és laposan oldalra pislantott, vajon mit csinál a padtársa. Lali egy újságot tartott a kezében, pont egy képnél volt nyitva, amin sok kisgyerek volt látható, akik kört alkottak és fogták egymás kezét. Mindannyian mosolyogtak, egészséges hófehér fogaikon megcsillant a fény: ugye milyen szépek – kérdezte Lali, és Ő már mondta is, hogy ilyen nincs is, ezt biztosan photoshoppal csinálták, mert azok a más-színű gyerekek betegséget okoznak, ha megfogjuk a kezüket, ezt mondta anyu, mert hallotta a tévében – és mérgesen elfordult a megszeppent Lalitól.

Már nem először értik félre.
Vagy nem először értik meg?!

Vádollak: Orbán Viktor!

2017.11.03.

Félelem és reszketés…

Olvasom a hírt: „Félelem és reszketés Kömlőn: migránsnak hitték a mindenszentekre látogatóba érkező magyarokat”. Mindenkit. Aki csak a temetőbe közelébe ment. És akkor sokan mentek arrafelé. A halottjaikhoz. Mivelhogy Mindszentek és halottak napja volt éppen. Ezért mentek megemlékezni, ahogy szoktak. Minden évben. Eddig sohasem volt gond: bementek a temetőbe, letették a virágaikat, meggyújtották az emlékezés mécseseit (hogy azok milyen szépen fénylenek este, a sűrű homályban, sötétségben), nézték a sírokat, visszagondoltak a szeretett asszonyra, nagymamára, papára, emberre, aki már nincs itt velük, csak a lelkükben.

De most különleges év van! Most a Soros év van, migráns-hajhász időszak van, ilyentájt olyan nagy gerjedelem rejlik a kömlői asszony és ember lába közében, hogy nem bír vele. Így aztán hívja a polgármesterét, hogy nézze már, csak úgy özönlik az a sok migránsa, nem is győzik a számolását. Aztán meg rejtőzködők is: mindegyik direkte virággal, koszorúval, mécsessel „gyün”, talán még a sefteléssel is foglalkoznak, azt a migráncsos-sorosos anyjukat, csináljon már valamit, polgármester úr! Jött is ízibe, 21 óra 38 perckor a kommünike vagy hogyan is mondják: „Polgármester úr a mai nap nem csak személyesen, de a rendőrséggel is együttműködve járt utána a híreszteléseknek. Mint kiderült az információk nem teljesen voltak megalapozottak. Mindenki megnyugtatására közöljük, hogy a településen elterjedt információk nem valósak, így nincs ok aggodalomra.” Na most ezt kapd ki vagy be: nem is teljesen megalapozottak, viszont nem valósak?! Ezért megerősített polgárőrség figyeli majd a beérkező és gyertyát-gyújtó magyarokat, és vigyázza a békés és félrevezetett kömlői nép békés nyugalmát.

Szóval így kell ezt, jól csinálod, Árpikám! Az 50 százalék már a Nézőpontnál (is) megvan, csak így tovább!

Hogy a vidéki népek meg félnek, rettegnek, ha csak a szél is rezdül, ki nem szarja le…

2017.11.03.

Válasz-levél a nemzeti konzultációs kérdésekre…


Tisztelt Orbán Viktor, „Isten kegyelmének megnyilvánulása”!

Kaptam egy levelet Öntől, Orbán Viktor Honfitárstól, aki ahogyan olvasom, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke is.

Ebben azt írja Ön, hogy Európa legnagyobb ellensége Európa, mert Európa veszélyezteti Európát, amelyet Ön megismert, és Ön nagyon szeret. És Ön ugyan „A megújulás lendülete” töretlen híve, a változás támogatásának az élharcosa, de azt már mégse akarja, hogy „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon” megváltozzon! És emiatt most mindenféle össztűz és parittyakő zúdul rá, azaz Önre, mert Ön az állandó és ügyeletes szembe szegülő az értekezleteken, ahol Önnél soványabb, elegánsabb, a zsebében soha nem kotorászó miniszterelnökkel olvasgatnak mindenféle előterjesztéseket.

Ön, tisztelt Honfitársam – éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként – miniszterelnök, arra kér, hogy közösen cselekedjek Önnel, mert itt az idő, és ezér’ töltsem ki a kérdőívet, amit Ön küldött és a Posta azon nyomban el is hozott.

Tisztelt Orbán Viktor Honfitárs, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke!

A nem tudom: milyen alaptörvény, milyen törvény, milyen végrehajtási rendelet alapján küldött levelében feltett
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) első;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) második;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) harmadik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) negyedik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) ötödik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hatodik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hetedik
kérdéseire összefoglalóan az alábbi tájékoztatást adom:

Egy olyan reménytelen helyzetben lévő miniszterelnök, mint Ön kétségbeesett politikai akciójával nem foglalkozom.”

Egyúttal kérem: ne maradjon velem kapcsolatban, mert ahogy látom és érzem, már úgyis ismeri legfontosabb érzéseimet és döntéseimet az Ön kormánya által hozott intézkedésekkel kapcsolatosan.

2017. 10. 31.

Egy Honfitárs

Adatok: pl. Facebook neve és a jelszó …

(„Kérdezőbiztossá tett doktorok – Kíváncsi a kormány az adatainkra…”)

• Balog atyám, hallasz engem?
• Megtisztelő Elnököm, akarom mondani Miniszterelnök úr, természetesen.
• Tudod elindítottam a titkosszolgákat a Soros-pereputtyára, összes sarjadékaira, ivadékaira, aprajára-nagyjára, de még a civiljeire is.
• Persze hogy tudom, egyet is értek vele, úgy kell azoknak, minek fogadtak el pénzt az öregtől, most szívjanak csak.
• Ha még eddig nem találtuk meg írásban a Soros-tervet, meg a Navracsics se hallott róla, legalább azt hallgassuk meg, amit telefonon beszélgetnek a rendszergazdáikkal.
• Miért pont velük?
• Mert támadás éri majd a szervereiket, beszéltem Moszkvával, már rajta vannak.
• Hű de jó lesz, elnököm!
• De nem biztos, hogy ez elég lesz: többet akarok tudni, nemcsak róluk, hanem mindenki másról is, idegesít a népem, hogy nem egységesen támogatja az Akadémiámat.
• Az MMa-t?
• Dehogy: a Puskást!
• Ja, értem, pedig a Pintér, ugye úgy hívják azt a jól-beszélő edzőt, mennyire szereti a fiatalokat, hagyja őket pihenni inkább, minthogy berakja a kezdőbe.
• Az más, benn kell maradni! Ezt kívánja a népem becsülete: a Haza, pláne a Felcsút nem lehet másodosztályban!
• Értem, azér’ vette meg a Lőrinc azt a sok nevenincs játékost, meg fizet nekik havi többmilliót.
• Azért! De vissza atyám: készen van az a rendelet, amit megbeszéltünk?
• A 28/2017. (X. 25.) EMMI rendeletre, ami egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szól, arra gondolsz, miniszterelnök gyermekem.
• Arra, Balog atyám.
• Készen van, benne van a 171. MK-ban, majd jövőre lép hatályba.
• Nem lehetett volna előbb, nagyon kellenének azok az adatok az Árpinak.
• Nem lehetett, a gránitszilárdságú nem engedte.
• Miért nem szóltál, egy nap alatt átvertem volna a módosítását.
• Minek, kísérleti jelleggel most is csináljuk majd…
• Akkor rendben, mondjad: mik a főbb elemek, amik engem is érdekelnek?
• Az egyéb információk, ilyenek például, hogy „Az Ön jelenlegi gazdasági aktivitása fő munkáját tekintve?”; „Milyen az Ön egészsége általában?”; „Milyen gyakran fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt?”; „Mennyi időt tölt Ön ülve egy átlagos napon?”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön alkoholtartalmú italt? (Például sör, bor, pezsgő, pálinka, vodka, rum, whisky, koktél, likőr, alkoholos üdítő, házilag előállított alkohol)”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön egy alkalommal 6 vagy annál több
• alkoholtartalmú italt?”; „Szándékában áll-e letenni a cigarettát a következő 30 napban?”; Hogyan látja a jövőt?
• Kell ez az utolsó kérdés?
• Persze, elnök gyermekem, ebből tudjuk meg, hogy mikor kell futnunk?!
• nagyon jó: de miért nincs olyan, hogy a Facebook neve és a jelszó?!
• Hű, tényleg, erre nem is gondoltunk, no, hívhatjuk a Facebook adminisztrátorait…

2017. 10. 30.

A zaklatások a viták alatt zavartalanul folytatódnak…


„Nem a tények zavarják az embereket,
hanem a tényekről alkotott vélemények.”
Epiktétosz: Kézikönyvecske,
idézi: Al Ghaoui Hesna
Félj bátran című könyvében.

 

Félek. Mi van, ha én is zaklattam korábban valakit? Ha észre sem vettem, csak éltem a (fel sem kínált, mégis adottnak vélt) lehetőséggel: mert én voltam a FŐNÖK, mert benyithattam hozzá (és Neki be kellett engednie), amikor csak akartam; mert behívhattam (és Neki be kellett jönnie), amikor csak akartam; mert utasíthattam (és Neki végre kellett hajtania), amikor csak akartam; mert számon kérhettem, amikor csak akartam; mert hatalmam volt (felette) és élhettem is vele – és Neki ezt tudomásul kellett vennie.
Élnem is kellett vele?!
Hát akkor?
Úgy gondolom, úgy emlékszem (vagy csak úgy akarok emlékezni, gondolni rá; mert az ellenkezőjét már lenyomtam a mélybe, eltemettem örökre, hogy ne is lássam, még csak véletlenül se?), amióta világ a világ, én mindig a gyengébbekkel, az esendőbbekkel, az „ők soha nem lesznek nyertesek” -kel éreztem együtt. Az isiben, az általánosban – mert ügyesnek számítottam minden labdajátékban –, amikor választásra került sor, mindig őket választottam csapattagnak: focinál, pókfocinál. Nyilván volt ebben valami olyan érzés is, hogy közöttük biztos én lehettem a FŐNÖK, a vezér, aki eligazítja a többieket, aki kimondja, mit kell csinálni, aki megmondja, ki-hová álljon.
Aztán emlékszem, még az „átkosban” történt, egy nyári építőtáborban a Balaton partján. Közösen „építettük”, amit kellett (talán egy víztározót) a „szovjet” komszomolistákkal, én vezettem a magyar egyetemi Kisz-es csapatot, nekem kellett a munkát megbeszélni a helyiekkel. Reggel kimentünk a terepre, megkaptuk az eligazítást, én is beálltam a lapát-igénylők közé, majd elkezdtük a munkát. Alig fogtunk hozzá, odajött a helyi főember és kihívott a sorból: jöjjön velem, kérem – felkiáltással. Odébb mentünk, talán föl a tározó peremére, akkor Ő rágyújtott és azt kérdezte: maga mit csinál? Hát dolgozom én is – feleltem; magának nem ez a munkája, maga nem állhat be közéjük, maga a FŐNÖK, ezért itt szívja majd, mellettem – zárta le a monológját és egykedvűen bámulta a dolgozókat, a messziről hangyáknak látszókat és csak szívta és fújta tovább.
Szóval akkor ez a rend, ezt kell megtanulni – gondoltam akkor.
És elmenekültem. Két nap után otthagytam a tábort és hazamenekültem. Akkor nem akartam FŐNÖK lenni, ha az azzal járt! Ez közel ötven éve történt.
És: amikor tényleg FŐNÖK lettem? Éltem a „kialakult és elfogadott(?) normák, beidegződések, elvárások, kiszolgáltatottságok adta lehetőséggel”? Akkor is elmenekültem? Vagy volt (lehetett volna) más lehetőség is?
Azt hiszem, azt remélem, FŐNÖKKÉNT sem változtam!…
Közben olvasom a közleményt: „… mindent összetörtek körülöttem … sem a családomat, sem a munkámat … egész életemben teremteni, alkotni és átadni … nem akartam egy másik embert megalázni … Most megértettem … bocsánatot kérek … hallgassák meg …”.
Akkor vége, akkor befejeződött?
Dehogy! Olvasom a hírt, mit mondott a Semjén, hogy „… ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt …”; meg azt is láttam, hallottam, amit a Verebes mondott: „Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal”; meg olvasom, amit a Puzsér ír: „Az elkövetett erőszakcselekményekért és munkaköri zaklatásokért nem a nyilvánosság jogosult ítélkezni – ezeket a pereket a bíróságokon kell lefolytatni”!
Tényleg?
Közben újabb áldozatok jelennek meg, mások továbbra is némák maradnak, tulajdonképpen minden megy tovább a maga útján: mert a zaklatások a viták alatt is zavartalanul folytatódnak…

2017. 10. 26.

Kis színesek…

• A Kúria döntése nyomán a TAO visszaszerezte – korábban is csak virtuálisan elvesztett – közpénz-jellegét, ezért az egyik vidéki gázszerelő már meg is rendelte az egyesületi könyvelőjénél az önbetörést!
• Oroszlán Szonja nem zaklatta Marton László főrendezőt és Stohl András sem vett részt főnökként olyan csapatépítő tréningen, ahol természetesen a főnök is megdugja az alkalmazottakat.
• „Magyarország és Németország mindig természetes szövetségesek voltak” – hangzott el – még a „Sötét Oldal” megjelenése előtt – a volt Népköztársaság útján, a Terror Házánál, aminek hatásárára az iskolákban első és második világháborús német katona-dalokat kezdtek az énektanárok tanítani.
• Dúró Dóra, a Jobbik párt parlamenti frakcióvezető-helyettese melegen üdvözölte a melegeket, persze csak azokat, akik hajlandók lesznek majd a pártjukra szavazni, a többiek továbbra sem emberek.
• Mind ezekhez az „ünnepi szónok” csak ennyit tett hozzá: „a közép-európaiak kicsattannak az önbizalomtól” és tovább folytatják elszánt harcukat fennmaradásukért, egy 87 éves idős ember ellen. A Kúria elé nem került a még a háború megindításának a kérdése…

2017. 10. 25.