Könyv kategória bejegyzései

Most ezt olvasom
“Egy év története naplójegyzetekben – 1944. március 19. – 1945. március 17.
Zimándi Pius István
Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944-45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt terjedő rémhírekről, Budapest ostromának hétköznapjairól, a gödöllői rendház lakóinak háborús hányattatásairól, a korabeli egyházi értelmiség előítéleteiről és félelmeiről – keresztmetszet egy eddig elfeledett, precíziós optikával.

Zimándi Pius az általam ismert naplóírók között teljesen egyedi kategóriát képez. Nem társadalmi helyzete miatt: a legtöbb szerző középosztálybeli. Az eddig ismertté vált naplók és visszaemlékezések alapvetően két csoportra bonthatók. Szerzőik egy része baloldali indíttatású, vagy a keresztény középosztály kultúrájával szemben komoly kritikát megfogalmazó személy, mint például Gyarmati Fanni vagy Márai Sándor; vagy viszonylag apolitikus, elsősorban a konkrét események leírására szorítkozó, sokszor fiatalkorú szemtanú. Olyan szerző naplója azonban, aki a keresztény középosztály 1944-45-ös hangulatát különösebb távolságtartás nélkül visszaadta volna, még nem jelent meg nyomtatásban.
Ez a körülmény adja Zimándi Pius írásának legnagyobb feszültségét [] A naplóíró számos, másutt eddig nem tárgyalt részletről is ír; [] munkája gazdag történelmi forrás. (Ungváry Krisztián)”

Magvető

Könyvek az éjjeli szekrényemen…

IMG_2297
Jonathan Littell: Jóakaratúak

A rettenetes, megtorló, haragvó ősi istennőket, az Erinnüszeket nevezték Eumeniszeknek, jóakaratúaknak – talán, hogy meglágyítsák őket.
„Ám a címnek más jelentése is lehet. Az üldözést, mészárlást, tömeggyilkosságot nem dühös sors- és bosszúistenek, hanem emberek hajtották végre, akik között persze voltak tébolyult szadisták, akik örömüket lelték a vérengzésben. De – mint minden populációban – ők voltak kisebbségben, s többségben azok a nem éppen rosszakaratú emberek voltak, akik belekerültek, akik rákényszerültek, akik meggyőzték magukat, hogy így kell cselekedni; akár félelemből, akár ideológiai indoktrinációból, akár a parancsteljesítés kényszeréből, akár tompultságból.”

Romsics Ignác: Múltról a mának

„A kötet a szerző 1998 és 2003 között készült tanulmányait, esszéit és előadásait tartalmazza – öt tematikai csoportra osztva. Az írások első része nemzet, nemzetiség és állam feszültségekkel teli viszonyrendszerét vizsgálja a 19. és 20.századi magyar és kelt-európai történelem példáján. A következő fejezet tárgya: folyamatosság és megszakítottság a 19. és 20.századi magyar történelemben. A harmadik rész írásai a 20.századi nagyhatalmi politika Magyarországra gyakorolt hatását vizsgálják, elsősorban a határok alakulása szempontjából. Ez után a 20.századi magyar történelem első felével foglalkozó történetírást értékelő historiográfiai munkák következnek. A kötetet a szerző részben szubjektív jellegű írásai zárják a történelem és a történetírás természetéről, valamint a történész feladatairól.”

Goethe: Faust

Goethe maga is elismerte: sok mindent „beletitkolt” (így mondta szó szerint: „hineingeheimnisst”) ebbe az “összemérhetetlen” egészbe, ebbe a hagyományos példák vagy merev műfaji szabályok közé nem kényszeríthető alkotásba. A Faust titkai sokfélék: a természet titkai, az ember titkai, a társadalom titkai. És Goethe személyes titkai. Ezek sem akármilyen titkok persze – ezek is egy világba látó ember titkai. A Faust azonban mégsem titkoknak holmi rejtélyes kultusza, hanem éppen ellenkezőleg: az ember életre-halálra való viadala a titkokkal – az emberé, aki megfejteni hivatott őket. A Faust a megismerés drámája – a világot ésszel, érzékekkel megismerni vágyó emberé. Nem is ölthetett volna hát más alakot, csak ilyen „összemérhetetlent”, amelybe beleépül a „világ és az ember története is”.”

Eszmélet Társadalomkritikai és kulturális folyóirat

Jólét gazdasági növekedés nélkül – A „Nemnövekedés” felé

József Attila Összes versei – Megjelent a költő születésének ötvenedik évfordulóján

2015. április 16.

Dragomán György: Máglya

dragoman-maglya-vedo-olv2El kell égetni…

„… Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.”
József Attila: A Dunánál

Mindannyian cipeljük a terhet, hordozzuk a magunk érthetetlen, titokzatos történeteit. Azokat, amiktől azok lettünk akik. Azokat, amiknek a következményei vagyunk. És félünk a következményektől. Magunktól. Ezért leromboljuk, újraépítjük, megírjuk, majd átírjuk, besározzuk, majd megszépítjük, végül el akarjuk felejteni. Aztán meg félünk a felejtéstől. Attól, hogy nem tudjuk majd kiolvasni a „lisztből”, és ezért nem tudjuk majd, hogy kik is vagyunk valójában. Félünk a szembenézés eredményétől, ezért a történetünk folytatásától, az életünktől is. Pedig a szembenézés elkerülhetetlen.

A kislány, Emma szembenéz a történetével, titkaival. Ami nem is egy történet, nem is egy titok. Ami mindannyiunk sok kis története, titka, ezért maga a történelem. Mert mindannyiunk nagyszülei, szülei, testvérei, barátai és ellenségei a szereplői és írói voltak annak, ami aztán eseményekké bonyolódott. Ami nem fejeződött be, ami még mindig tart és folytatódik, újraíródik és újrajátszódik.

A történet Romániában játszódik, de játszódhatna itt is, lehetnénk akár mi is a főszereplői. Talán azok is vagyunk, hiszen minden ismerős: a hirtelen megszerzett szabadság gyönyöre; az el nem múló kételkedés, a másikkal szembeni bizalmatlanság; a visszaütés, a megtorlás mindent legyőző vágya bennünket is jellemez.

Vajon ki lehet lépni ebből a körforgásból?! Vajon el lehet kezdeni egy új történetet?!

Dragomán György: Máglya

miért hagytuk, hogy így legyen?

836065_5miért hagytuk, hogy így legyen?
XXI. Század Kiadó, 2012.

„Miért hagytuk, hogy így legyen?” Bródy János
„…én nem hagytam, hogy így legyen.” Spiró György
„…miért hagytátok?” Babarczy Eszter
„Hagyta a fene…!” Szilágyi Ákos
„Nem hagytuk, hogy így legyen, mégis így lett.” Grecsó Krisztián
„…nem >hagytuk, hogy így legyen<, mert esélyünk se volt arra, hogy elmondhassuk: így van.” Tamás Gáspár Miklós
„Nem kell hagynunk, hogy így legyen…” Ferge Zsuzsa
„De mit tegyünk azért, hogy más legyen?” Schilling Árpád

Kertész Imre: A végső kocsma

1215780_5MEGYEK MEGVENNI!
A végső kocsma
Kertész Imre

Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek múltával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig ugyanazt a regényt és életet kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Politikai trilemma” Dani Rodrik: A globalizáció paradoxona…

bomba“A Princetoni Egyetem (korábban a Harvard) neves közgazdász professzora, Dani Rodrik A globalizáció paradoxona című könyvének fókuszában a politikai trilemma fogalma áll. E politikai trilemma tkp. a gazdaságpolitikai trilemma egyfajta általánosítása. Ha ui. a szabad tőkemozgást a globalizációval azonosítjuk, az önálló monetáris politikát általában a demokráciával, amennyiben a megvalósuló gazdaságpolitikai mix választói preferenciákat kell tükrözzön, a rögzített valutaárfolyamot pedig a világgazdasághoz kapcsolódó nemzetállammal, akkor el is jutunk a Rodrik-féle politikai trilemmához: egyszerre nem lehet demokrácia, globalizáció és nemzetállam. E három elemből legfeljebb kettő fér meg együtt. Rodrik szerint lehet I.) globalizáció és nemzetállam, de akkor a gazdaságpolitika nem a választói preferenciákat fogja tükrözni, hanem a globalizáció imperatívuszaihoz fog igazodni, vagyis nem lesz demokrácia, II.) globalizáció és demokrácia, de akkor a gazdaságpolitikának is nemzetállamok felettivé kell válnia, ami viszont nemzetek feletti, föderális jellegű politika képviseleti és kormányzó szerveket tesz szükségessé, illetve III.) demokrácia és nemzetállam, de akkor korlátozni kell a globalizációt.”

Komp_orsz__g_meg_53271360ce7e5„”Törvény, jog, igazság” (Részlet)
<…> Vajon ismeri-e a kormányelnök úr az „ígérni nehéz” mondást?… Ha ismeri, bizonyára igaznak tartja. Ezt elvárhatjuk attól az államférfitól, aki a becsület fogalmát oly kifogástalanul precizírozta.
Megkérdezzük ezt azért, mert a miniszterelnök úr szép ígéretei nagyon is összehalmozódtak már, s teljesítésüket nehezen várjuk!…
„Törvény, jog és igazság.” Minden ígéretnek ez volt az alapja, s minden ígéret között ez okozott legnagyobb örömet.
De talán ideje volna az ígéret beváltására gondolni!
Hiába tesszük fel a legjobb, legrózsaszínűbb szemüveget, nem látjuk azt a változást, melyet a „törvény, jog és igazság” uralmának szükségszerűleg elő kellett volna idézni.
Szerte az országban még mindenféle ostromállapot van. Erőszak, jogtalanság és igazságtalanság minden téren. A főispáni székekben ott ülnek még a hitványság eszközei: a megyei harámbasák s körülöttük a konclesők egész serege, a korrupció kétlábú miazmái: a zsoldért esengő stréberek.
A választói névjegyzék reformja csak a mameluktábort neveli, s a lajstromkészítő bizottságok csak úgy édelegnek a legszebb polgárjog elkobzásában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek 1919

Móricz Naplójegyzetek„1919. július 19.
MEGJELENT EGY BURZSUJ
fessen, térdnadrágban jött be a kapun,abban a pillanatban elbújtam a rongyos, vedlett ruhámban, amiben dolgoztam. Egy munkást [Fancseket] keresett nálam, megbeszélt vele valamit s elment. Ha olyan büszke és megelégedett vagyok ezek közt a munkásemberek közt azzal, hogy semmiben sem különbözök tőlük a munka közben: mért szégyellem magam egy elegáns úr jelenlétében?
Az Én mindig első és legkülönb akar lenni: proletárok közt első proli, burzsujok közt első burzsi.”

Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság

Ez egy naplóregény a hitleri Németországról, arról, ahogyan egy földrajztanár, Lorenz Ludwig megéli.
„’Minden néger alattomos, gyáva és lusta.’ – Milyen ostobaság! Áthúzom! S már oda akarom írni vörös tintával a margóra: ’Értelmetlen általánosítás!’ – de megáll a kezem. Vigyázat: nem hallottam már egyszer ezt a mondatot a négerekről az utóbbi időben? De hol? Igen: az étteremben a hangszóróból harsogott, s majdnem elrontotta az étvágyamat. Hát ott hagyom a mondatot, mert amit valaki a rádióban kimond, azt nem szabad a tanárnak a tanuló füzetében áthúznia[1]. S míg, tovább olvasom, folyton hallom a rádiót: sustorog, ordít, ugat, kurrog, fenyeget – s az újságok nyomtatásban ismétlik, és a gyerkőcök kimásolják.[2]”

[1] kiemelés tőlem

[2] A négerek 8. old.