„Tudsz úszni, nem… és ha megfizetem?” (Hofi Géza)
„Van véleményed, nincs… és ha megfizetem?” (Gyűjtés)

Van ugye az egyrészt, meg van a másrészt. Meg aztán a mindazonáltal. Meg hallani ezt is, meg azt is, mert lehet így is, meg úgy is. Ilyen világban élünk. Tényleg így, csak így lehet élnünk?
Olvasom a neves történésszel készült hömpölygő nagy-interjút. Azt, amelyiknek a kiemelt címe: „Horthy tudta, hogy nem vezethet be diktatúrát”. Amelyikben az egykori kormányzó mai megítélésének az ellentmondásairól és a populizmusról beszélgetnek. Komolyan, tudományosan és ítélően. Persze szigorúan a tények, a kutatási eredmények alapján. Semmi populizmus, semmi demagógia, semmi politikai elhajlás, csakis középről. Semmi ármány: ravaszkodás kizárva. Mellébeszélés, köntörfalazás, csűrés-csavarás, na, ezt már nem tudom.
Beszélgetnek. Nyilván néhány nappal ezelőtt beszélgettek. Talán egy héttel hamarabb, vagy kettővel. Aztán átolvasták, javítgatták, kiegészítették, majd leadták. Talán a szerkesztő is belejavított, ezért újra átnézték. Aztán tegnap megjelent.
De megjelenhetett volna akár nyolc évvel ezelőtt is, vagy még régebben. És megjelenhetne akár jövőre is, vagy tíz év múlva.
Mert úgy beszélgettek. Úgy írták meg. Úgy fogadták el.
Lehet így is. Szerintük: csak így lehet!
Mert így időtálló. Így elnyűhetetlen. Így tartós!
Meg így nem lehet belekötni, nem lehet támadni: se jobbról, se balról; se a hatalomból, se ellenzékből.
Tulajdonképpen nincs is benne vélemény. Nincs is benne állásfoglalás. Még csak nem is eligazító. Még fogódzót, támpontot se ad.
Itt vannak például ezek a szoboravatások is, mit kellene velük kezdeni vajon – jön a kérdés. Jó kérdés, megszokottá fognak válni, még csak sokat se kell várni – olvasom ki a sorokból, mert a támogatók és az elutasítók is csak részigazságokat állítanak, ezek az emlékezetpolitikusok nem a maguk bonyolultságában látják a dolgokat, „ők – a történészektől eltérően – ördögökkel és angyalokkal szeretik benépesíteni a múltat…”, olvasom tovább.
Akkor most mi is legyen a szobrokkal: épüljenek csak tovább nyugodtan; sokasodjanak is; teremtsenek kultuszt is; vagy mi legyen? Hiszen, ahogy olvasom, a névadó tengernagy se nem ördög, se nem angyal, hanem csetlő-botló, hús-vér ember; akinek pechje volt és kormányzó őfőméltósága lett; kinek a neve „országmentő”-t, a „hongyarapító”-t jelentett”, amiből később vált csak „nemzetvesztővé”, akinek végül ki kellett neveznie Szálasit is, aki mára „kivételes államférfiú”-vá avanzsált! Ki is volt (lesz) hát Horthy Miklós: rendteremtő, Hunyadi János és Kossuth örököse, netán demokrata, vagy fasiszta diktátor, szörnyeteg, véreskezű gyilkos?! De hát senki nem fogadta Őt Európában, csak később, persze Hitler, Mussolini és a pápa is, de ide a kutya se jött hozzá, akkor ez jelent(ett) valamit?
Hát akkor most hogyan gondolkodjak, miképp vélekedjek, hogyan foglaljak állást, hogy ne legyek se demagóg, se populista, se egyoldalú: támogassam a szoborépítők mozgalmát, lelkesedjek, hogy megint találtunk egy kiemelkedő államférfiút, aki magyar stb.; vagy éppen ellenkezően? És miért úgy, miért nem fordítva?!
Hiszen a történelem itt és most, éppen ebben a kérdésben is velünk él; itt és most (is) példát, analógiát mutat(hat), hiszen a történelem válaszokat is ad(hat), ha jól kérdezünk, ha jól értelmezünk, ha figyelünk.
De a történész nekem nem felel. Nekem nem válaszol. Ez nem futballmeccs -sugallja, amit stadionban játszanak és aminek az lesz a győztese, aki több gólt rúgott. Itt nem lesz végeredmény se, talán végső megoldás se…
De hogyan lehet így a kizökkent időt helyrehozni – próbálkozom megint.
És jön a válasz: van ugye az egyrészt, meg van a másrészt. Meg aztán a mindazonáltal. Meg hallani ezt is, meg azt is, mert lehet így is, meg úgy is, vannak ördögök is, meg angyalok is. Ilyen világban élünk.
Tényleg így, csak így lehet élnünk?

2017.07.04.