2017. augusztus hónap bejegyzései

Óvakodj a pártállamtól

„Az államokat kisajátító és versenytársaikat
elnyomó pártok nem voltak kezdettől fogva
mindenhatók. Egy-egy történelmi pillanatot
használtak fel arra, hogy ellehetetlenítsék
ellenfeleik politikai létezését.
Támogasd a többpártrendszert,
és védd meg a demokratikus választási szabályokat.
Menj el szavazni, amíg tudsz.
Fontold meg, hogy jelöltesd magad tisztségre.”

’89-ben szabadok lettünk.
Tényleg szabadok? Vagy csak esélyt kaptunk rá? Éltünk is a szabadságunkkal, vagy hagytuk, hogy egy pillanat alatt mások fölhörpintsék, kiélvezzék majd eldobják, mint egy haszontalan üres üveget? Mit mondunk és gondolunk ma a szabadságunkról? Mindenki azt gondolja?
Az induláskor annyi volt a párt, mint réten a virág: ott pompáztak, illatoztak mindenfelé; mondták az igét, szorgoskodtak, mint a hangyák: szerveződtek, támogatókat gyűjtöttek, összefogtak, kiközösítettek. Aztán a megmérettetésen nyertek és vesztettek, fölemelkedtek és eltűntek. Barátom: micsoda idők voltak! Minden izzásban, forrásban volt, de mégse robbanásban; minden vitában, veszekedésben, annak ellenére sem gyűlölködésben; változott a múlt is, előbújtak ugyan rejtőzködő „ordas eszmék”, de Hofival szólva: nem vettük föl a díszmagyart, mert büdös volt a naftalintól! Aztán kialudt a láng, lekerült a fedő is a lábasról, a forrás rögtön abbamaradt: pedig még nem forrta ki a fölét a tej, viszont azt se láttuk, sejtettük: összement-e, megsavanyodik-e.
És pártok, kormányok jöttek, aztán mentek: a szabadság édes érzése ragacsos masszává állt össze és ragadt a fogunkra. Újra „emlékesedéssé” vált a világ.
És akkor egy kicsike párt, egy nagy párt ifjúsági szervezete, ami persze sohasem volt igaz, de mindketten liberális pártok voltak, elkezdett nagyot álmodni. Tudjuk, mi egyszerű földi halandók, hogy a jó álom az első lépés a megdicsőülés rázós (mennyei?) útján, de bizony egy jó álom, az nem mindenkinek adatik meg, a földi rögös útra-lépésről nem is beszélve. Csakhogy az az álom nem a szabadságról szólt, pontosabban nem mindenki szabadságáról, hanem csak az álmodónak a szabadságáról, az ő odavezető útjáról, de hát az vesse az álmodozóra az első követ, aki még nem álmodott ilyen csodáról! „Merjünk nagyot álmodni” – kiáltotta világgá a világot látni, külföldről segített legkisebb fiú, abból az akkor még stadion-nélküli kis faluból, akinek az apja munkásai (miután az egyetlen versenytársa – máig tisztázatlan módon – eltűnt a pályáról) nem győzték a munkát a kőbányában, mert annyi, főleg állami megrendelés ütötte a markát. Mert a kicsike párt hirtelen fölcseperedett, vezetői azon nyomban le is vágták a szakállukat, és egyszer csak – bár nem az első nekifutásra – de ott találták magukat a kormány hatalmas rúdjánál. Az álomból valóság lett, igaz csak négy évig, mégis elég sokáig ahhoz, hogy aki látni, érteni akarta őket, és nem csak azt figyelte, amit mondtak, hanem amit csináltak, annak bizony keserű lett a szájában az édes, felhős lett a tiszta égbolt, megpimpósodott a poharában a bor is; hogy a kivágott tokaji szőlővesszőkről ne is beszéljek. Akkor még nem ők nyerték a legtöbbet, de már megtanulták: nyerhették volna!
És bár az ország akkorra már nem az analfabéták országa volt, mégse elég figyelmes és kiművelt ahhoz: megértse is azt, amit akkor látott, tapasztalt, elszenvedett. Mert az idő tájt még működött a köztársaság, még szálldosott a szabadság édes madara, bár már csak egyre kisebb köröket írt le a levegőben. Ezért aztán „kapjanak még egy esélyt”, „várjuk ki a végét, adjunk nekik időt” jelszóval megint jöttek, a már középkorúvá, a labdarúgó korból kiöregedett, de iránta olthatatlan vágyat és szerelmet érző, egyszer már leszerepelt emberek; akikről csak azt nem lehetett tudni: kik is valójában?! Akkor még nem tudtuk, mi az a NER; mi az az alaptörvény meg annak az asztala; meg azt se, hogy hogyan lehetséges 28 is százalékkal kétharmadot elérni.
De Ő már tudta.
És meg is cselekedte!
És most már benne is vagyunk. Megint benne vagyunk. Már nem gondolhatjuk komolyan, már nem mondhatjuk szemlesütve: ők nem olyanok. Már tudjuk: „ezek ugyanazok”! Megtagadták és naponta megtagadják apjukat, miközben legrosszabb énjét másolják. „… a nép szabadságának mannáját mindennap be kell gyűjteni, hogy ne rohadjon meg…” – mondta valamikor, még a XIX. században Wendell Phillips bostoni ügyvéd, az amerikai őslakosok, valamint a nők jogegyenlőségének a szószólója – nálunk már szaga van a rothadásnak!
De lehet még szavazni!
Lehet még szavazni?
Hiszen egy szavazat már nem egyenlő egy szavazattal; hiszen már tervek születnek a szavazati jog feltételekhez kötéséről; hiszen a választási kampányt egyenlőtlen médiafölénnyel, pénzbőséggel uralja a kormányzat és a mögötte álló párt; hiszen úgy változnak a választási szabályok, hogy észre sem vesszük; hiszen a választást ellenőrző intézmények nem függetlenek!
Szavazni kell, amíg lehet. De vedd észre: a szavazás nem a fülkében kezdődik, ott befejeződik! Minden nap szavazol, minden nap döntesz, minden nap elfogadsz vagy megváltoztatsz egy véleményt, minden nap tehetsz valamit a szavazás érdekében, mert a napok mennek, csak mennek, csak mennek egymás után…
2017.08.15.

Elhisszük?! …


Már többször próbáltam megfejteni; nem egyszer már érteni is véltem, de mindig tévedtem; újból és újból neki kell rugaszkodnom: hátha most!
Miért olvassuk és hisszük el a híreket?
És miért pont azokat, azon a portálon és a másikon meg az ellenkezőjét nem?
Egyáltalán: hogyan olvassunk híreket? Hogyan ellenőrizzük azok valódiságát, igazságát? Meg lehet különböztetni a manipulálókat a semlegesektől? Van egyáltalán semleges is?
Olvasom a híreket, próbálom a helyére tenni, de érzem: nem megy.
Itt van például a kormány szócsövéből, a Magyar Időkből az egyik fő hír: „NEM KELLENEK A MIGRÁNSPÁRTI TOLMÁCSOK”, a törvényszék nem alkalmazta a migránspárti fordítót; tíz „tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak”. A hírt közlő cikk tájékoztat: 1) nem alkalmazták őket; 2) migránspártiak, egyikük a Migration Aid társigazgatója; 3) a rendőrség és a BMH egyaránt hívta már fordítani, tehát ők nem tudják, hogy migránspártiak; 4) helyes, hogy nem alkalmazzák őket, mert migránspártiak; 5) akiknek más a véleménye, mint a regnáló kormányé, azoknak helyes, ha coki; 6) a CEU is benne van, méghozzá szügyig, mert a Migration Aid ingyen használhatta a milliárdos egyeteme, „a Central European University mellett működő Nyílt Társadalom Archívum Arany János utcai épületét”. Ez a hír – legalább is az alaphír – biztosan igaz, elhiszem. Akkor miért érzem mégis, hogy valami nem stimmel? Mert sugall, mert nem egyszerűen közöl, hanem véleményt mond. Hiszen ez a föladata, akkor mégis, mi a baj? – morfondírozok tovább. Hát persze, miről is van itt kérem szépen szó? Mi is az a fránya alaphelyzet, amire választ kellett adnia a firkásznak? Hát persze, a hír nem a kirúgással kezdődik! A hír nem ez! A hír az, hogy támadás alatt vagyunk, rohamoknak van kitéve az ország, a Soros által pénzelt és fölheccelt migránsok hada veszi el szüzeink és asszonyaink ártatlanságát, lopja el tőlünk a munkánkat, gyalázza meg kultúránkat, és akkor a tolmácsok segítenek „azoknak” az állatoknak, ahelyett, hogy egyszerűen és kivonatosan fordítanának! Minek is kell az „olyanoknak” fordítani, miért nem tanulták meg a nyelvünket, ha már erre ette a fene őket?! Zárják csak be a gazokat, még ha gyerekek is, enni is csak mértékkel, nehogy má’ nyaralásnak vegyék az egészet! Ki velük, meg a tolmácsokkal is! Nagyon helyes!
Kirúgtak tízet!
Így kell „eztet” olvasni!
Így kell „eztet” érteni!
A kertben ülök a gépem előtt. Az enyhe szélben pipám fehér füstje könnyedén száll a magasba és oszlik szét a semmibe.
A számban viszont keserű ízt érzek, talán a pipadohány volt túl nedves, vagy gyorsabban szívtam a kelleténél?
Mindegy. A füst legalább elszállt.
Csak az a keserűség, az a keserűség …
2017.08.12.

Védd meg az intézményeket

(Második lecke – Timothy Snyder)

„Az intézményrendszer segít megőrizni a tisztességet.
Intézményeinknek is szükségük van a segítségünkre.
De csak akkor tekints sajátodnak őket, ha cselekszel is értük.
Az intézmények nem tudják magukat megvédeni,
egymás után fognak elesni, ha nem állunk ki
kezdettől fogva mindegyik mellett.
Ezért válassz egyet, amely fontos neked
– bíróságot, újságot, törvényt, szakszervezetet –,
és állj ki mellette.”

Már alig emlékszünk rá, de O első országlása idején belerondított az Ügyészségbe, és máig tisztázatlan módon lemondatta Györgyi Kálmán Legfőbb Ügyészt. Talán akkor kezdődhetett, ami – kisebb megszakításokkal – máig is tart. És mi akkor némák maradtunk, óvatlanok, talán nem értettük, mit is akar; talán azt gondoltuk, az Ügyészség meg tudja védeni magát; de az is lehet: egyszerűen lusták voltunk.
Ő viszont megértette: bármit lehet! Akármit lehet! Amit csak akar!
És annak megfelelően – korlátozott lehetőségeivel maximálisan élve és visszaélve – cselekedett is: ledarálta szövetségeseit, mert azok (is), a koalíciós „intézmény” lehetőségeivel korlátozták őt a hatalmában; egyeduralkodói irányítást hozott létre – törvényi kiskapukkal és sumákolással – a királyi tévében; elkezdte a büntetőeljárást használni a politikai ellenfeleivel szemben; szétverte a pénzügyi rendszer felügyeleteit; az Adóhivatal élére „hétpróbás” tőkés vállalkozó szobatársát ültette; a „béna kacsa” időszakában lenyúlt több állami gazdaságot, hogy csak néhány, maradandó és emlékezetes intézkedését említsem.
De ez már régen volt.
Talán rossz álomnak tartottuk csupán. Talán csak adni akartunk még egy esélyt neki, hiszen még olyan fiatal, meg a focit is úgy szereti; mert azok a ballosok (igaz: rossz időben, rossz körülmények között, de mégis) olyan rosszul csinálták. Talán csak nem is akartunk igazán demokráciában élni, mert az olyan babra-meló, figyelni kell, meg gondolkodni, meg a véleményünk is fontos; talán csak büntetni akartunk és nem számoltunk eléggé a büntetésünk következményeivel.
Mára már ez sem érdekes.
Megadtuk neki a minősített fölhatalmazást. Még csak meg se kérdeztük: mire kell neki, mit fog kezdeni vele, ugyanúgy jár el majd, ahogyan a Gyuláék tették: önkorlátozóan, tekintettel a kisebbségekre, a más véleményekre, a hallgatag többségre?! Meg aztán – gondolhattuk megnyugodva, hiszen – van jó alkotmányunk, kiépültek az intézményeink, már erősek a bástyák: a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság, a bíróságok, a média, az önkormányzatok, meg a csuda tudja még mi mindenféle intézmény. Ők majd megvédenek minket.
De magukat se tudták megvédeni!
Persze O nem szüntette meg azokat, csak az alkotmánynak adott más nevet és asztalt, a többinek még a nevét sem változtatta meg. Minek. Hiszen elég volt az intézményeket megfosztani erejüktől, funkcióiktól, hogy önmaguk látszatává váljanak csupán, „díszzsidokká”, akik inkább segítik az új rendet, mint ellenőrizzék azt, hogy is mondta olyan szépen Plagi Pali: motor lesz ő, meg aláírógép, nem kalauz. „Tiszta” ügy volt: „gleichschaltolás”! Alig kellett hozzá néhány év: mindannyian beszoptuk, még az Unió is, aki még a nyakunkon ült, ellenőrzött, számon kért: de már csak fogatlan oroszlánként. Akkor még nem is volt ellenség az Unió, hiszen O akkor lett félévig a tótumfaktum, azt hitte akkor, már övé a világ! Később aztán amikor már elmúltak a mézeshetek, amikor csak gyűlt a szennyes meg ott büdösödött a sok mosatlan edény, akkor lett hirtelen ellenség az Unió, ellensége a magyar útnak, az igaz-magyarrá válásnak, a több mint kormányváltásnak, a „horthysodásnak”!
És már meg is érkeztünk.
Már itt is vagyunk. Már semmin sem csodálkozunk. Már megint abban a hiszemben élünk, hogy lojalitással normális életet vásárolhatunk, beletörődéssel időt nyerünk, némaságért cserébe túlélést kapunk.
Nem védtük meg az intézményeinket. Ők se tudnak megvédeni minket.
Előre nem lehet menekülni!
Képesek leszünk újrakezdeni mindent?! …

2017.08.10.

Levélféle a rendőrnőhöz…


Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Önnek írok, aki tevőleges írója, szereplője, rendezője volt egy halálesetnek. Ön és rendőrtársa – a hírek szerint – közúti ellenőrzést végeztek egy álló autóban éppen telefonáló úrral szemben. A kocsiban ott ült egy másik férfi is, akit már korábban ellenőriztek. A telefonáló úr arra kérte önöket (szemtanú szerint), várják meg, amíg befejezi a telefonálást. Vélhetően ez az a pont, ahonnan kiindulva az események fölgyorsultak, „intézkedésbe” csúcsosodtak (motozás, megbilincselés, földre vitel) és visszafordíthatatlanul vezettek a tragédiához. A ma nyilvánosságra került információk szerint (Független Hírügynökség) „… a kiérkező mentők a külső jelek alapján már a helyszínen megállapították, hogy a férfi szívinfarktusban hunyt el, ezt pedig a boncolás is megerősítette”.
Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Nem ismerem Önt, nem tudom van-e családja, gyereke, hogyan él, mit szeret szabadidejében csinálni: cigarettázik-e, szeret-e táncolni, szórakozni, teázik-e vagy kávézik inkább, olvas-e, hallgat-e zenét, karatézik-e, esetleg imád a kutyájával játszani.
Úgy képzeltem (legalábbis eddig), Ön, Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő, ugyanolyan egyszerű állampolgára hazánknak, mint én vagy a szomszédom, vagy éppen a nemrég intézkedés alá vont és ott elhunyt személy, Á. István. Úgy képzelem, Önnek is voltak és vannak álmai, vágyai, megvalósításra váró elképzelései, ahogyan mindannyiunknak is voltak és vannak, ahogyan csak voltak Á. Istvánnak is. Ön is magyar állampolgár, akinek vannak jogai és kötelességei is, mint mindannyiunknak, ahogyan viszont Á. Istvánnak többé már nincsenek.
Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Ön szolgál és véd! Talán megérti mindkét szó jelentését, de el kellett volna, hogy fogadja: szolgálni és védeni csak együtt van értelme! Föltette már magának a kérdést azóta: „kit és mit védtem akkor és ott?” Belenézett-e a tükörbe, hogy kit lát visszanézni: aki szolgált és védett, vagy csak szolgált?
Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Az egyenruha, a szolgálatba helyezés, a bilincs, a fegyver kötelez, de nem a mindenáron való használatra, éppen ellenkezőleg a megfontoltságra, a higgadtságra, hiszen az erő Önnel volt és van, nem pedig a kiszolgáltatott ellenőrzés alá vont állampolgárnál.
Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Belegondolt már abba, hogy egy családtagja, hozzátartozója, esetleg gyereke is kerülhet majd hasonló helyzetbe?!
Tisztelt Ismeretlen, szolgálatot teljesítő Rendőrnő!
Ön előttem megbukott a vizsgán, Ön engem ne szolgáljon és ne védjen tovább!!
Egy egyszerű magyar állampolgár
2017.08.09.

„Apró” hír…


Olvasom a hírt: elkészült egy tervezet, amely „… lehetővé tenné, hogy egy a belügyi szervek titkos adatgyűjtésre alkalmas „megfigyelőrendszerhez” jussanak…”. A hír alapjául szolgáló törvénytervezetet még nem találom az interneten: az még nem tartozik rám, meg persze rád se, majd csak később, amikor már bevezették, addig coki! Dr. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, c. egyetemi tanár(?) már véleményezte is a tervezetet. Nem repesett a boldogságtól, pedig Ő inkább repeső típus.
A javaslat szerint ugyanis „… a jövőben a rendőrség, a közterület-felügyelet, a személyszállítási szolgáltatók, a közútkezelők, az útdíjszedők által, valamint a pénzügyi szolgáltatóknál rögzített kép- és hangfelvételeket egy központi szolgáltatóhoz kell továbbítani … az egyenként történő megkeresések mellőzhetők…”. Ez már – az egyébként mindig megbízható és lojális – Péterfalvi úrnál is kiverte a biztosítékot. Más szavakkal arról (is) van szó, hogy innentől kezdve legálisan folyamatos megfigyelés alá kerülök és persze Te is az alá kerülsz! A Nagy Testvér ettől kezdve mindent láthat, hallhat, megfigyelhet, még csak szólnia sem kell nekem, meg persze Neked se egy szót sem, arra sincs szüksége, hogy „aszongya”: nem is te voltál a célszemély, hanem más, csak te is ott voltál éppen és ránéztél a célszemélyre, hát persze, hogy rád (is) mozdult a HATÓSÁG!
Ennyi sem kell.
Te csak menjél az utcán gyanútlanul; nyugodtan fújjad a pipafüstöt; állj meg vagy menj át a pirosnál; fordulj csak vissza, amikor elmegy melletted egy csinos lány (bár már nem tudod miért); menj be egy könyvesboltba és vedd meg az 1984-et; olvasgathatod az utcán József Attilát: „Számon tarthatják, mit telefonoztam /s mikor, miért, kinek. /Aktákba írják, miről álmodoztam /s azt is, ki érti meg. /És nem sejthetem, mikor lesz elég ok /előkotorni azt a kartotékot, /mely jogom sérti meg.” – és látni, nézni fogják! És persze INTÉZKEDNEK majd!
Soha nem leszel egyedül ezután! Még az ágyadban sem, a WC is operatív területté nyilvántatik! Nem lesz egy sarok, egy bokoralja sem, ahova elvonulhatsz. Még csak okostelefon sem kell, vagy Facebook. Semmi.
Azt mondják: érted van ez, nem ellenedre. Érted? Hát persze, hogy értem. Mert én félek, meg Te is, kedves olvasó: nem ŐK?!
De persze magányos lehetsz, azzal nem lesz baj. Nem azért figyelnek majd, hogy segítsenek, amikor bajban vagy, mert éppen egy rendőr – csak úgy – kiparancsol az autódból, rákényszerít a forró motorháztetőre, durván szétrúgja lábadat, majd szenvtelenül odaszól a társának: „Te tudsz újra-éleszteni, nem, akkor ennek annyi”. Dehogyis azért! A frászt! Éhes is lehetsz, meg szomjas is, kivert kutya, az rendben lesz. Persze akkor is húzz a picsába, mert ott a helyed, nem a kamerák előtt!
Ez így kerek.
Ez így egész.
A többi néma csönd…

2017.08.08.

„ Les hommes protégés” …

„… az ember jórészt azzal teszi tönkre az éltét,
hogy rettegve vagy reménykedve
folyton azt várja, mi lesz holnap…”
Robert Merle: Védett férfiak

Iránba látogatott a hétvégén Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy részt vegyen az újraválasztott Haszan Róháni elnök beiktatásán és tárgyaljon is az államfővel.” – szól a hír, ami azonnal fölrobbantotta az internetet! Hiszen megjelent az iráni parlamentben Nyugatról egy NŐ. Egy kétlábon járó NŐ! Az iráni parlamentben. (Mintha komondor szabadult volna el, vagy a Keletiben a földön alvó szíriai lány, aki később a Vizes VB-én a hontalanok csapatában úszott akart volna burnuszban fölszólalni a magyarban.)
Közben Dúró Dóra képviselő asszony új javaslattal bombázza az általános választójog – amúgy is több sebből vérző – intézményét: „Általános iskolai végzettséghez kötni a szavazati jogot egyáltalán nem antidemokratikus, hiszen például az sem szavazhat, aki már dolgozik és adót fizet, de még nincsen 18 éves. Egyébként egyértelmű, hogy jogilag nagyon finomhangolt szabályozásra van szükség, mert például 1945 előtt nem volt kötelező a nyolc osztály, a háború miatt is szünetelt, illetve sokak számára végleg megszakadt a tanítás. A cél az, hogy csak olyanok válasszanak, akiktől minimálisan elvárható a tájékozódás és a felelős döntés képessége. Egyébként a hatálya alá tartozókkal szemben sem lenne jogfosztó egy ilyen törvény: ha valakinek nincsen meg a nyolc (vagy idősebbeknek kevesebb) általánosa, de szavazni szeretne, megteheti, hogy befejezi az általános iskolát.” Ő is azonnal vihart arat, pedig Ő aztán igazán híve a kerítésnek, a határvadászatnak, a határmenti lágereknek.
És már megy is a csócsa: tulajdonképpen és mindazonáltal, meg azt is érdemes lenne, meg egyáltalában nem is olyan, meg aztán különben is nem egy „Szent Tehén” az általános választójog: gondolkodni csak szabad?! Hiszen már ma is van szavazójoga a határon túli magyaroknak, még adózniuk sem kell; meg aztán ők levélben is voksolhatnak, szemben a külhonba kényszerített (kényszerült) és jövedelmük egy részét hazaküldő magyarokkal. És már csak alig van egy év a választásokig: most kell neki esni a törvénynek, minek arra annyi idő, meg érlelés, meg ellenőrzés. Volt már itt úgy fővárosi önkormányzati és főpolgármester választás, hogy a választáskor még a nagyra-becsült választó azt se tudta, mi lesz a főpolgármester tényleges funkciója, feladata; az attól függött, hogy a nép jól választ majd vagy se.
Ez a javaslat is csak arra jó, hogy hancúrozzon egy jót a publikum, jöjjenek elő újra az indulatok, erősödjön tovább a rasszizmus, a cigányellenesség, a szegényellenesség és legalább nem a kiváltó okokon meg a megoldásokon kell tépelődni.
„Jézus adta a Tízparancsolatot az embereknek!” – hallom a lelkész-miniszter penetráns baromságát: neki van nyolc általánosa? És ha van, és ha nincs, he csak egyszerűen ilyen, magától? Azér’ csak szavazhasson! Biztosan meleg volt ott, meg éppen megráncigáltak egy nőt is, úgy kellett kimenteni őt, hátra-csavart kézzel, bilincs akkor nem volt kéznél, meg forró motorháztető sem, így nem kellett a lábát szétrúgni, meg se halt szegény. Ez zavarhatta meg a fejét a szegény lelkész-miniszternek, majd a szavazáson nem néz oda, ha lenne ilyen.
Á, nem változik itt semmi, bármi történik is…
2017.08.07.

Levélféle a Fidesz-szavazóhoz…


Tisztelt Fideszre szavazó honfitársam!
Ön az egyike – országunk jelenét és a jövőjét nagyban meghatározó, igaz, bármikor lecserélhető – a Fideszre szavazó állampolgárok közül. Ön hol hangosan, hol halkabban egyértelműen állást foglal: szavazatával, újság-vásárlásával, tévénézésével, mosolyával, bejegyzéseivel, kommentjeivel, informális jóváhagyásával – hol arccal, hol arc nélkül, de –, mindig kinyilvánítja egyetértését a regnáló hatalommal, támogatásáról biztosítja minden, hangsúlyozom: minden törekvését!
Tisztelet érte!
Ugyanakkor élünk itt e kis, lángoktól ölelt országban, akik szintén magyarul gondolkodó, beszélő; a magyarok múltjára: Szent Istvánra, Mátyásra, Rákóczira, Thökölyre, a nyelvújítókra, Petőfire, Széchényire, Adyra, József Attilára, Radnótira, Babitsra és még sorolni sem tudom ki mindenkire büszke állampolgárai vagyunk hazánknak. Honfitársai vagyunk önnek, ugyanolyan egyszerű, itt élő állampolgárok.
De tényleg honfitársa vagyok Önnek?
Én biztos vagyok a válaszban: és reménykedem, hogy az Ön válasza is megerősít véleményemben majd engem.
Nem tagadom: rengeteg kérdés, kétely, gyanú fogalmazódig meg bennem (remélem Önben is); szinte nincs is pont, ahonnan ki tudnám zökkenteni a világot, hogy aztán helyrehozni se legyek rest. Azt tanultam az iskolában (igaz, az „átkosban”), hogy a jó kérdésben már meg is lelhetjük a jó választ: ha tudunk jól kérdezni, akkor tudunk jó válaszolni is!
Ezért most kérdezek Öntől:
• Elhiszi Ön, hogy a Momentumos Fekete Győr András azért indította el a magyar rendezésű olimpia ellen a kampányát, mert korábban francia lány volt a barátnője?
• Elhiszi Ön, hogy Soros György hívott össze egy rendkívüli nyári parlamenti ülést?
• Elhiszi Ön, hogy a komondor kutyában botlik meg egy feleség, és szerez lila-zöld-kék foltokat a testén?
• Elhiszi Ön, hogy minden migráns terrorista és emiatt jön Európába?
• Elhiszi Ön, hogy Mészáros Lőrinc 2010. után megvilágosult, hirtelen szikra lobbant az agyában, otthagyta szakmáját, még polgármesternek sem választották meg előszörre Felcsúton, úgy kellett törvényt alkotnia a parlamentnek, hogy másodszorra sikerüljön, egyszer csak elkezdett vállalkozni és néhány év alatt tehetségével, önerejével az ország egyik leggazdagabb embere lett?
• Elhiszi Ön, hogy Európa ellenünk van, csak öli belénk a pénzét azért, hogy belénk rúghasson?
• Elhiszi Ön, hogy aki nem ért egyet a kormánnyal, a regnáló hatalommal, az mind ellenség?
• Elhiszi Ön, hogy ennyi ellenségünk van, hogy csak ellenségünk van?
• Elhiszi Ön, hogy a konzultációs levelezés egyenlő egy népszavazással?
• Elhiszi Ön, hogy 99 százalék?
• Elhiszi Ön, hogy a Felcsúton (Mezőkövesden, Újpesten, az Üllői úton, Debrecenben, Balmazújvárosban, Dunaszerdahelyen stb.) fölépült stadionokra az országunknak éppen most van szüksége?
• Elhiszi Ön, hogy a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre, csak mert azt mondta a házelnök?
• Elhiszi Ön, hogy Vajna, Mándoki, és még ki tudja ki támogatása viszi előbbre most országunkat?
• Elhiszi Ön, hogy jobban él, mint tíz, öt évvel ezelőtt?
• Elhiszi Ön, hogy a Polt család milliós jövedelme jár a családnak, mert Matolcsy György úgy látja?
• Elhiszi Ön, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő?
• Elhiszi Ön, hogy a szentatya rosszul látja a világot és Bayer Zsolt látja jól?
• Elhiszi Ön, hogy a szegény ember megérdemli a sorsát, mert mindenki annyit ér, amennyije van?
• Elhiszi Ön, hogy úgy helyes: az egyik fácánokat lőhet, a másiknak fára sem telik, ezért lopja a tüzelőre valót az erdőből, ezért azonnal börtönbe vele?
• Elhiszi Ön, hogy bilincsben kell elvinni újságírót, politikust, informatikust?
• Elhiszi Ön, hogy aki fizet, az már lehet magyar állampolgár, de aki csak úgy jön, az nem, mert az terrorista?
• Elhiszi Ön, hogy a lelkész-miniszter érti is amit mond, vagy csak mondja?
• Miért nem hiszi el, hogy valami nincs rendben?!
Nagyon melegem van. Gondolom Önnek is, hiszen Ön is, én is itt élünk. Ahol most árnyékban is negyven fok van. Jó volna együtt sörözni egyet, vagy hideg narancslevet szopogatni…
Üdvözlettel: egy magyar állampolgár

2017.08.05.

„Elgondolkodni?”


Hogy mik vannak?!
Hogy kik vannak?!
Tegnap megint nagy nap volt: benne volt a tévében a Mráz Ágoston Samu nevezetű seggnyaló, a többmilliárd forint közpénzzel kitömött Nézőpont csoport vezetője. Namármost, amikor a Mráz Ágoston Samu benne van a tévében, még ha csak a leggusztustalanabb, a leggyűlölködőbb hazudozóban is, amit persze papíron a Vezér táskahordozója tulajdonol, és hangját, mondanivalóját olyanná formálja, ami az „elvárás”, akkor mindig történik valami.
Most például fölszólította a nézőket, hogy gondolkodjanak el egy kicsit. Mert azok a hülye nézők, akik azt a leggusztustalanabb, a leggyűlölködőbb hazudozó tévét nézik, nem szoktak gondolkodni, csak sörözni, meg „megbotlatni az asszonyt a komondorral”. Elképzelem, ahogyan Pali bá’ – Kati néni mellett a már szürkére koszolódott, korábban fehér lepedővel letakart – karosszékben ülve, éppen gurgulázva dönti le a torkán a negyedik Borsodiját, amikor meghallja a Mráz Ágoston Samu nevezetű seggnyaló fölszólítását: gondolkozzon el. Azonnal eldobja az üres üveget, ránéz Kati nénire, végiggondolja, hogy pontos j-vel vagy ly-nal kell-e írnia a nevét, a biztonság kedvéért behívja a kutyát is és el kezd gondolkodni.
Aztán hirtelen rádöbben: nem tudja, hogy miről. Meg különben is: minek. Megint az üveg után nyúl, de látja, hogy üres, hozz még egyet, mordul oda Kati nénihez, aki rögtön ugrik és hozza az ötödiket, milyen szépen beszél az ott a tévében, próbálkozik, hátha ma másképp lesz, hátha ma végre beszélgetni is fognak egy kicsit, nemcsak az a sör, meg aztán a horkolás. De Pali bá’ csak iszik, nem beszél, csak böffent egyet, szóval a szeretője francia annak a szőrösnek, azér’ csinálta, morog maga elé, de úgy, hogy Kati néni is hallja, szóval francia a kurvája, de apjuk, a mi unokánk is franciául tanul, szól vissza halkan Kati néni; azonnal vegyétek ki onnan, nem járhat oda, tanuljon törökösen meg azerül, arra van szükség!
Aztán csönd lesz, súlyos csönd. Csak a sör bugyogása hallik.
Csak gondolkodnak…

2017.08.03.

Majdnem dohánybolt” …


Amióta a Nagy Nemzeti Izék vannak hivatalban, valahogyan mindig nehezebben jutok hozzá, amihez éppen akarok. Először még csak egy kicsit bosszantott, hogy valamit nem találtam a helyén, gondoltam majdcsak kinővik a gyerekbetegségeket az új, bagóért tulajdonhoz jutottak, a többnyire fiatalabb csókosok, de a helyzet nem változott. Pipa-filtert, pipatisztító folyadékot, pipaszurkálót keresek – vágtam a közepébe a köszönés után. Mik azok – jött először a válasz, majd a hölgy elővett egy katalógust, mutassa meg, legyen szíves, akkor majd hétfőre rendelek. Megmutattam. Azóta több-száz hétfő is elmúlt már, de a helyzet nem változott. És milyen dohányuk van – kísérleteztem a mentő kérdéssel. Az most nincs, mert a jövő hónaptól új áraink lesznek, majd utána.
Ott hagytam őket. Minek dühítsem magam, majd találok máshol.
De persze máshol sem találtam. Csak ugyanezeket vagy hasonló válaszokat kaptam.
Magyar kapitalizmus – gondoltam.
Aztán dél-Magyarországon egy kisvárosba sodort az élet, sétáltam a város főterén, nézegettem a megújult parkot, a szökőkutat, a „híres” emberek szobrait, aztán: miért ne – gondoltam magamban, egy próbálkozást megér, és benyitottam a Nagy Nemzeti Izé lefüggönyözött ajtaján. Kellemes hűvös fogadott, a polcok dugig mindenfélével, a humidorban kecses szivarok kívántatták magukat, amikor rám köszönt egy középkorú úriember: szép napot, mivel kínálhatom? Szép napot, pipatartozékokat keresek –válaszoltam, és Ő már rakta is ki a szurkálót, a tisztítót, a filtereket, a folyadékot és kezdte sorolni a dohányfajtákat is, amikből választhatok majd. És új pipáink is vannak, ha arra is szüksége van. Rákérdeztem: mióta öné ez az üzlet – nem az enyém, jött a válasz, csak volt, most visszabérlem, a polgármester úr lányáé lett, ő meg fölajánlotta, hogy csináljam én tovább, csak adjak neki 25 százalékot meg tízet másnak is, én meg számolgattam, hogy ez sehogyan sem lesz jó, de aztán mégis eljutottunk a megegyezésig. Azóta rám sem nézett, csak telefonon hív, hova utaljak. Valahogy csak elműködik a dolog, harapta el a végét és zárta rövidre beszélgetést.
Bevásároltam. Ennek már közel egy éve.
Most megint hetek óta keresek pipaszurkálót, mert a „régi” már elhajlott a sok használattól. Megint vidékre kellett utaznunk, egy gyógyvizéről híres faluba, na, gondoltam, majd ott kapok, mert persze a mi Nagy Nemzeti Izénkben most se volt. Strandfürdő, CBA, kocsma (abból persze több is), focipálya (esti fénnyel), néhány motel, egy főút, meg néhány becsatlakozó kis utca – ennyi a falu. Ezer ember lakja. Zömében idősek. Benyitok, két ember tölti ki a lottót, egy termetes asszonyság a pult mögül: miben segíthetek – szólít meg, pipaszurkálója, van-e – kérdem, az meg mi fán terem, jön a riposzt, már éppen fordulnék ki, amikor rám kiált: várjon, van egy olyan izé, ami három izéből áll, megkeresem, egy darab van belőle, ha az pipaszurkáló, akkor vigye, és már kotorászik is a lim-lomok között, majd előhúzza, na ugye, ez az? Az – válaszolom, és hogyér’ adja? Nem tudom, azt a vonalkódizét kellene megnézni – és már forgatja is a szurkálót, de nem tudja szétnyitni, látszik, hogy még sohasem próbálta, várjon, adja, majd én – szétnyitom neki, odarakja a leolvasó elé, háromszázötven, és folyadék, filter – ütöm tovább a vasat, tudja, itt csak hárman pipáznak: a Józsi, a Berci, meg a Lajos, nekik meg nem kellenek ilyen flancos kütyük. Ő biztosan nem bérli – gondolom még elköszönés közben, de legalább megkaptam…

2017.08.03.