2017. augusztus 7. nap bejegyzései

„ Les hommes protégés” …

„… az ember jórészt azzal teszi tönkre az éltét,
hogy rettegve vagy reménykedve
folyton azt várja, mi lesz holnap…”
Robert Merle: Védett férfiak

Iránba látogatott a hétvégén Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy részt vegyen az újraválasztott Haszan Róháni elnök beiktatásán és tárgyaljon is az államfővel.” – szól a hír, ami azonnal fölrobbantotta az internetet! Hiszen megjelent az iráni parlamentben Nyugatról egy NŐ. Egy kétlábon járó NŐ! Az iráni parlamentben. (Mintha komondor szabadult volna el, vagy a Keletiben a földön alvó szíriai lány, aki később a Vizes VB-én a hontalanok csapatában úszott akart volna burnuszban fölszólalni a magyarban.)
Közben Dúró Dóra képviselő asszony új javaslattal bombázza az általános választójog – amúgy is több sebből vérző – intézményét: „Általános iskolai végzettséghez kötni a szavazati jogot egyáltalán nem antidemokratikus, hiszen például az sem szavazhat, aki már dolgozik és adót fizet, de még nincsen 18 éves. Egyébként egyértelmű, hogy jogilag nagyon finomhangolt szabályozásra van szükség, mert például 1945 előtt nem volt kötelező a nyolc osztály, a háború miatt is szünetelt, illetve sokak számára végleg megszakadt a tanítás. A cél az, hogy csak olyanok válasszanak, akiktől minimálisan elvárható a tájékozódás és a felelős döntés képessége. Egyébként a hatálya alá tartozókkal szemben sem lenne jogfosztó egy ilyen törvény: ha valakinek nincsen meg a nyolc (vagy idősebbeknek kevesebb) általánosa, de szavazni szeretne, megteheti, hogy befejezi az általános iskolát.” Ő is azonnal vihart arat, pedig Ő aztán igazán híve a kerítésnek, a határvadászatnak, a határmenti lágereknek.
És már megy is a csócsa: tulajdonképpen és mindazonáltal, meg azt is érdemes lenne, meg egyáltalában nem is olyan, meg aztán különben is nem egy „Szent Tehén” az általános választójog: gondolkodni csak szabad?! Hiszen már ma is van szavazójoga a határon túli magyaroknak, még adózniuk sem kell; meg aztán ők levélben is voksolhatnak, szemben a külhonba kényszerített (kényszerült) és jövedelmük egy részét hazaküldő magyarokkal. És már csak alig van egy év a választásokig: most kell neki esni a törvénynek, minek arra annyi idő, meg érlelés, meg ellenőrzés. Volt már itt úgy fővárosi önkormányzati és főpolgármester választás, hogy a választáskor még a nagyra-becsült választó azt se tudta, mi lesz a főpolgármester tényleges funkciója, feladata; az attól függött, hogy a nép jól választ majd vagy se.
Ez a javaslat is csak arra jó, hogy hancúrozzon egy jót a publikum, jöjjenek elő újra az indulatok, erősödjön tovább a rasszizmus, a cigányellenesség, a szegényellenesség és legalább nem a kiváltó okokon meg a megoldásokon kell tépelődni.
„Jézus adta a Tízparancsolatot az embereknek!” – hallom a lelkész-miniszter penetráns baromságát: neki van nyolc általánosa? És ha van, és ha nincs, he csak egyszerűen ilyen, magától? Azér’ csak szavazhasson! Biztosan meleg volt ott, meg éppen megráncigáltak egy nőt is, úgy kellett kimenteni őt, hátra-csavart kézzel, bilincs akkor nem volt kéznél, meg forró motorháztető sem, így nem kellett a lábát szétrúgni, meg se halt szegény. Ez zavarhatta meg a fejét a szegény lelkész-miniszternek, majd a szavazáson nem néz oda, ha lenne ilyen.
Á, nem változik itt semmi, bármi történik is…
2017.08.07.