2017. augusztus 26. nap bejegyzései

Egy nagykövet megszólalt …

Tegnap robbant a hír, pedig már egy napja az utcán, az újságárusoknál hevert. Mégis kellett még egy nap a hivatalosságoknak meg a Fidesznek a cikkben leírtak értelmezéséhez, a nyilatkozó nagykövet múltjában való kutakodáshoz, a média-offenzíva megszervezéséhez, meg persze a Főnökkel való egyeztetéshez.
Ugyanúgy, ugyanazokkal a módszerekkel, technikákkal, csak semmi eltérés, csakis az eredeti, hét éve jólbevált irányelvek szerint – szólt megint a fő-guru. Hogy is van az: 1) vádold meg, hogy a magyar emberekkel ezt nem lehet csinálni; 2) idézd a szavait, de ne vitatkozz azokkal; 3) mutass rá, hogy milyen ember is a nyilatkozó (buzi, zsidó, Soros ügynöke, drogos, nem szereti az Újházi tyúkhúslevest stb.); 4) helyezd el a térképen (brüsszelista, soha nem szerette a magyarokat, a felesége román stb.); 5) mutass rá, hogy Ő egy műveletlen tahó paraszt. Persze a legfontosabb az: nehogy foglalkozz az állításaival, a megállapításaival; isten mentsen attól, hogy vitatkozz vele! Szó se lehet róla!
Akkor nézzük:
1. „Különbséget kell tenni menekült és bevándorló között; a magyar kormány tudatosan összekeveri a kettőt; a magyar kormány világnézete és erkölcse hasonló az iszlamista terroristákéhoz: gyűlöletkeltő, kirekesztő; a letelepedési kötvény több bevándorlót hozott hazánkba, mint amennyi menekült befogadását az EU kéri; a civil szervezetek nem Soros bérencei, hanem a holland adófizetők pénzét költik. Ez nem belügye Magyarországnak; nincs sajtószabadság: megszűnt minden független újság, miközben az adófizetőktől elvett pénzzel kitömött lakájsajtó színvonala nulla; Hollandia és az EU nem pénzelheti tovább az állami korrupciót Magyarországon. Haladéktalanul fel kell lépni ez ellen.”
2. Reméljük gyorsan hazamegy – mondta SzP, nem látjuk szívesen a külügyminisztériumban, volt az első válasz.
3. Konzultációra hazarendeltük a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet – folytatta SzP, határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával, ez a diplomáciában az egyik legradikálisabb lépés, fejezte be aztán.
4. Ez egy diplomáciai botrány – szól az újabb hír.
5. „A holland nagykövet meghatározhatatlan identitású bárokból üzenget” – rondít bele a hangzavarba TI is, hogy mindenkiben újra tudatosulhasson, hova is tartozik a „független” főpolgármester.
6. Tehát SzP szerint „… a nagykövet a diplomáciai szokásokat semmibe vevő, Magyarországot méltóságában és szuverenitásában sértő nyilatkozatot tett” – még jó, hogy hazahívták.
Minden az ukáz szerint: sehol egy érv, sehol egy konkrétum, csak ellenség, aki… Pedig milyen „egyszerű” lett volna azt mondani: Magyarország eddig befogadott … számú menekültet; a magyar kormány nem gyűlöletkeltő, mert …; a letelepedési kötvénnyel bejöttek tisztességes, becsületes iszlám vallásúak; a civil szervezeteket a magyar állam tévedésből vegzálta eddig és már be is fejezi azt; a Népszabadság újra indulhat, a Klubrádió is kap országos frekvenciát, a királyi tévében az ellenzék is …; a korrupció ellen PP leváltásával fogunk harcolni!
De nem ez volt a válasz.
Folytatódik a háborús retorika, pedig még el sem kezdődött a választási küzdelem.
Mi lesz itt még?
2017.08.26.