2017. szeptember hónap bejegyzései

Soros (87) testesítése…


Schmidt Mária (Széchenyi-díjas professzor) nagyon fél! Retteg, mert „Soros György testileg is itt van, és nem csak Orbán Viktort akarja megbuktatni”. A nemzet ügyeletes történelem- felügyelője és újra-írója, aki bankárok döntési kompetenciáját meghaladó mennyiségű (köz)pénz felett rendelkezik; akinek a nevéhez számos történelmi tény „újtényesítése” (magyarul: ténytelenítés révén átértelmezése) tapad; aki mindezek mellett egy Desmond dal újrahasznosított és történelmivé „nemesülő” sláger-létrehozó is; nem elfelejtve Nagy Lajos-tanító; most éppen a 87 éves Soros György „testesítésének” dicső feladatát vállalta. A föladat teljesítése annyira jól sikerült, hogy a milliárdos asszony (aki volt idő, hogy Orbán tekintetes miniszterelnök úr menesztésén is elábrándozott kissé) most nagyon aggódik: annyira jólsikerült a fent megnevezett liberális gazszemély testesítése, hogy már tényleges veszélyt érez miatta. Az ’56 méltó megünneplése, a Sorsok Háza-projekt köznépesítése, és a többi, most nem részletezendő szobor megépíttetése ehhez képest kismiska! Mert a Soros (87) él és virul és beszél és terve van; nem utolsó sorban hat a magyar fogyasztóra; a mindent beszopó választóra. Schmidt asszony esténként lefekvés előtt nem is mer kinézni az ablakon, mert még mindig látja lelki szemei előtt az óriás-plakátot a szemközti ház falán, pedig már régen levették onnan és átvitték a Nemzeti és Magyar és Szobor Park raktárjába. De most sokkal nagyobb a baj! Soros (87) itt van a saját testiségébe bújva! Itt van minden kilométerkőnél, belebújt a civilek bőrébe is, sőt: képes Európába utazni és találkozni mindenféle jöttment emberrel is! Hány magyar ember (87) tudna – csak úgy – utazgatni, ha akarna? De szerencsére van nekünk egy Orbán Viktorunk (meg Szijjártó Péterünk stb.), úgyhogy a nagyobb bajt elhárítottuk. De a harc csak most kezdődik, mert a kommenisták és a Soros (87) meg a libcsik stb. összefogtak a nagy magyar nép eltiprására, de mi nem hagyjuk!

Tudósítóinktól, Magyar Távnyírbálási Iroda (MtI), embargó ma 13 óra 40-ig
2017. 09. 21.

A Kósa…

Azt mondta: Szél Bertalan. Aztán a biztonság kedvéért megint azt mondta: Szél Bertalan. Nagy nyilvánosság előtt. Meg persze ismeri. Aztán azzal védekezett, hogy emlékezet- és névzavarai vannak. Mert óvodában így hívták a csoporttársát.
Ezek bizony jelek. Betegség jelei.
Közben elfogadta a tárca-nélküli miniszteri posztra a miniszterelnök fölkérését.
Majd a kormánypárti képviselők egyhangúan és egyhangúlag egyetértettek a jelöléssel és támogatóan megszavazták: legyen miniszter!
Magyarország ezt érdemli!
2017. 09. 21.

Parancsra tettem…

(Császy Zsolt börtönbe vonulása ürügyén, képzelgés)

„Valóban. Őrült parancs. Vagy embertelen. Vagy erkölcstelen. És az ember szívében azért valójában valamilyen belső mérlegre teszi a parancsokat, amelyeknek engedelmeskedik. Kérdésem tehát a következő: miért engedelmeskedett…”

Parancsra teszem – mentegette magát a kisrendőr, amikor hajnali 7-kor becsöngetett a gyanúsítotthoz és bilincsben elvitte.
Parancsra teszem – igazolta magában a nyomozó, amikor 3 hónapig feléje sem nézett az előzetesben lévőnek.
Parancsra teszem – exkuzálta magát a börtönőr, amikor sokadszor cserélte az előzetesben lévő cellatársait.
Parancsra teszem – mondta a tördelőnek az újságíró, aki tudta, hogy hazugságot ír az előzetesről.
Parancsra teszem – nyugtatgatta magát az ügyész, miközben kereste a jogszabályi szakaszt az előzetesben tartáshoz.
Parancsra teszem – szívta meg pipáját a bíró és elrendelte az előzetes meghosszabbítását.
Parancsra teszem – nézett párttársára és szavazott arról, amit el se olvasott.
Parancsra teszem – de ez milyen jól jövedelmez, pályázott tovább a gázszerelő, már maga sem tudta mire.
Parancsra teszem – nézett a feleségére, és megírta következő „anyázó” Twitter bejegyzését káromkodva.
Parancsra teszem – gondolta és megpályázta a színházigazgatói állást vidéken.
Parancsra teszem – mondta befelé, magának és vállalta, hogy Alkotmánybíróvá válasszák.
Parancsra teszem – súgta otthon a tanító és tanította tovább az új-történelmet.
Parancsra teszem – és röhögve leírta: a Népszabadság gazdasági, veszteségességi okokból szűnt meg.
Parancsra teszem – szóltak egyszerre az elnökség tagjai és megtapsolták az örökös elnök minden javaslatát.
Parancsra teszem – mondta a legfőbb ügyész, az első bíró, a belügyminiszter, a fő-miniszter, és ment minden tovább a maga útján.
Parancsra tettem – sikították mindannyian a végén, de ezt már valahonnan ismerjük…
2017. 09. 19.

A megromlott Pomázi cseresznye, „csak” pálinka lehet belőle …

(mese)

Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz se volt, de mégis: egy kisvárosban, az igen nagyra becsült és magát nagyra tartó önkormányzati testület hozott egy komoly határozatot:
161/2017.(IX.VI.) sz. Ök. Határozat (Pomáz)
„Pomáz Város Önkormányzat Képviselő -testülete 6 igen, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy Nagy Attila képviselő javaslatára a Pomázi Értéktárból a Pomázi cseresznye / Pomázi hosszúszárú cseresznye, mint érték törlésre kerüljön, tekintettel arra, hogy többszöri felhívás ellenére is- politikai célokra került felhasználásra a név.
Abban az esetben, ha megszűnik a politikai felhasználás, a Képviselő-testület napirendre tűzi a Pomázi hosszúszárú cseresznye ismételt felvételét.
Felelős: Vicsi László polgármester
Határidő: azonnal”

Az úgy történt, hogy a testület – annak rendje és módja szerint – azon a szép, koraőszi napon, az előre bejelentett időpontban összegyűlt a Nagy-Tanácsteremben, a polgármester szigorú tekintettel és ahogyan azt szokta átnézett az egybegyűlteken – képviselőkön és érdeklődőkön egyaránt –, a Pomázi Polgár felelős főszerkesztője és a pomázi tévé operatőre felé biccentett fejével, utóbbi azonnal megértette és elindította a kamerát, ezt a vitát hallhatja-láthatja ország és világ, de legfőképp a kisváros népe, már, akinek bejön a csatorna. Te jó isten, megint 14 napirendi pont és az egyebek – gondolta közben a polgármester, mégis vidám arcot vágva hozzákezdett a napirend fölolvasásához.
A többi – ahogyan az a mesében illik – már ment is, mint a karikacsapás. Ugyan az ellenzéki képviselők próbálkoztak ezzel-azzal, de azokat a csetlő-botló kezdeményezéseket csípősen-sértő-alázó megjegyzésekkel, a riposztoknak még a lehetőségét is kizárva, a fideszes polgármester rutinból elrendezte. A testületi ülés fölött hirtelen elszállt egy lepkeszárnyú angyal, mintegy jelet adva arra, hogy most már lehet szavazni! A jegyzőasszony alázatosan mosolyogva intett a polgármesternek, aki gyorsan meg is szavaztatta az „cseresznyés” határozatot, és már mentek haza a középkorú meg fiatal lyányok meg legények. Ez férfimunka volt megint – morogta maga elé a polgármester, miközben bedugta a slusszkulcsot és elindította a terepjárót. És ha a cseresznyéből megint ügyet csinálnak – rémlett föl neki még elalvás előtt, nem érdekes, le vannak ők…, úgy, ahogy vannak, és már horkolva aludt is.
Teltek- múltak az órák és a napok, és lássatok csodát abban a kisvárosban is, bizony mégis országos hír lett belőle, a Pomázi Cseresznye országos ismertségre tett szert! Ahogyan a pomázi kerítés is. Meg az a környezet-szennyeződést okozó vállalkozási engedélyezési izé is. Meg a franc emlékszik már mi még. Mert azok, azok a gaz ellenkezési tagok „csak” ahhoz értenek „csak”, verni a huppot, mert azoknak semmi sem jó. Mert nem értenek a szóból! Hát mért nincs az úgy jól, hogy a városnak van egy újságja, egy tévéje és abban csak a hivatalos emberek szerepelnek, csak ők szólalhatnak meg, csak róluk jelenhet meg érdekes, színes, „csupajó-szép-pozitív” hír, meg főleg rólam, hiszen én vezetem a várost – dühöngött magában a polgármester, amikor egyik reggel éppen fogyasztotta a kávéját! Meg különben is, így megy ez az egész országban mostanában, hát akkor ezek mit ugrálnak itt, miért csináltak egy Pomázi Cseresznye független újságot, politizál az a cseresznye, akkor meg persze, hogy ki vele az Értéktárból – morfondírozott tovább és már hívta is kedvenc „trollját”, újságíróját.
Azér’ ugrálnak, polgármester úr, mert a „nemzeti érték – a magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék”; azér’ pörölnek, mert „hungarikum – kiemelésre méltó olyan nemzeti érték, amely jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét jelenti”, érti már – olvasták volna neki a törvény szövegét, ha nemcsak a házi-barátait hívta volna, hanem hozzáértő és okos és független szakértőket is tanácsért. De persze őket nem hívta! Mert úgy kellett a polgármester” úrnak” ez az „Értéktár”-izé, mint az ablakos tótnak a hanyatt esés, de bizony ezt még magának sem vallotta be, nemhogy a megjelent trolljainak. Mit csináljunk most már – kérdezte csöppet sem örömmel, ezek verik tovább majd a huppot, lovagolnak ezen az „Értéktár”-izén, nehogymá’ legyen valami ebben a ciklusban, amit végig visznek. A szakértő troll és újságíró bölcsen hallgatott, mert tudták, megadja magától is a polgármester úr a választ, csak türelmesen kell várni. Néhány rövid krákogás után mondta is a polgármester: a következő ülésre legyen egy előterjesztés, hogy a pomázi cseresznye-pálinka az „Értéktár”-izébe fölvéttetik!
Úgy is történt biza’, nem is volt abban semmi hiba, gyorsan megszavazták 6 igen, 2 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett a javaslatot, majd a rövid taps után ittak is egy jót a pálinkából, nyilatkoztak a helyi tévének, majd az újságnak is és már mentek is haza.
Így vót-e, vagy nem így, erre már senki nem emlékszik. Az öregek ugyan csak hümmögnek, hogy hol az a pomázi pálinka, de aztán „megszíjják” pipájukat, rámordulnak a kutyára és minden megy tovább a maga útján.

2017. 09. 19.

„– Térj magadhoz, Tevje, képtelenségeket beszélsz – mondja a feleségem. – Biztosan álmodtál. Gyorsan köpj hármat, hogy jóra forduljon az álom!” (Sólem Áléchem)
És ha nem álom…
Most egész nap köpködhetek…

Rendkívüli hírek …

(a Magyar Távnyilatkozási Iroda hírei alapján)

1. A kormány a miniszterelnök javaslatára megtárgyalta a Nemzeti Szóügyi Tárcanélküli Minisztérium létrehozását: kijelölte a minisztérium helyszínét (Felcsút, Panchó Aréna mellett, közel az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága által ellenőrizni akart, de a kormány által akadályozott kisvasúthoz); a terület és az ingatlan megvásárlásárét felelőst, Varga Mihályt; a pénzügyi fedezetet, amit a fel nem használt, mert oda nem adott kórházi támogatások, szociális segélyek, oktatási-kulturális támogatások sorairól kell biztosítani. Közben a miniszterelnök Kósa Lajost kinevezte rendkívüli és meghatalmazott, három-motoros tárcanélküli miniszterré (megpaskolta Kósa széles, a 20%-ban sem csappant vállait, miközben nem kérte arra, hogy fejezze be egyetemi tanulmányait), egyúttal viszont kérte Lajos-nevű barátját, hogy azonnal és azzal kezdjen hozzá a munkájához, hogy kitalálja: hogyan lehet egy jelszóvá összegyúrni és a magyar nyelvben elterjeszteni a Soros-migráns-ellenség-liberális-zsidó-ellenzék-Gyurcsány-(„beba@ott”)Juncker-Merkel-kommunista szavakat! A kormányülésről – a szokásoknak megfelelően – nem készült jegyzőkönyv, magnófölvétel, viszont GFG, a 888 helyszínen lévő beépültje – Facebook bejegyzésében – szöveghűen, időző jelek között adott tájékoztatást a jelenlévők hangos tetszésnyilvánításáról, szűnni nem akaró, magnóról generált tapsorkánjáról.
2. Kósa Lajos megtartotta (utolsó) első sajtó-kioktató tájékoztatóját, ahol elmondta: Soros! Majd – többszöri nekirugaszkodás („ugye ezt most nem veszik, nagyon zavarnak a jelenlétükkel”) és újrakezdés után – rátért további lényeges elemek ismertetésére is. Zavarosan ugyan, de azért vannak az újságírók, hogy megfejtsék, elmondta: Nagy és Nemzeti és Népi és Újra-hasznosítási Konzultációs Kérdőív összeállításába kezdtek, de tanulva az előző „kérdőív-izélés” tagadhatatlan és óriási, valamint ellenőrizhetetlen és semmire nem kötelező sikeréből, most nem fogják kinyomtatni és kiküldeni a konzultációs kérdéseket, hanem rögtön ismertetik az eredményeket a széles néptömegek előre is elvárható örömére. A költségvetésben erre a célra elkülönített milliárdokat a kormány belső határozatával a pályázó „M” betűvel kezdődő és „észáros” betűkkel folytatódó, valamint más un. „Csókosok” között osztja szét. A kormány elfogadja a hajléktalanok, rokkantak, betegek, elmaradott térségben élők, cigányok, menekültek, a „szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán” -ok stb. adományait is, amit Matolcsy György második felesége fog kezelni másodállásban, az ellenőrzést Polt Péter felesége és Handó Tünde meg nem nevezett közeli rokona végzi majd.
3. Gulyás Gergely frissen kinevezett-megválasztott frakciós-vezető történelmi beszéddel lépett be az ajtón: Göncz Árpád mondjon le, ha már nem tud, akkor is, mert … és innentől a hangszórók recsegése, a jelenlévő kormánypárti újságírók krágosása, Bienert Gusztáv „Én akarom vezetni a sajtótájékoztatót” bekiabálása miatt a nyilatkozatot már nem lehetett hallani. Mindenki Bayer Zsolthoz fordult, aki élénken bólogatott, miközben „ba@@a meg, kur@a anyád, rohadt tszi@ány” szavakat mormolt fogai között, amit a Kerényi-nevű könyvkötő kiscserkész csillogó szemekkel jegyzett föl füzetébe, de a lényeget nem sikerült meghallani. Az újságírók kisétáltak Göncz Árpád sírjához, de most nem találkoztak ott, a fülükből kilógó zsinórral, dudorodó zsebbel álldogáló, szigorú tekintetű szekrényekkel sem, ahogyan a miniszterelnök felesége sem járt arra felé. „Hiszen Ő is ellene volt, akkor Ő is mondjon le” – suttogta, vagyis inkább képzelte az egyikük, de azonnal elhessegette magától még csak a gondolatot is, mert a közelben föltűnt néhány gondolat-rendőrnek tűnő segédrendőr. Közben Gulyás Gergely átöltözött és alelnöki és másik alelnöki pozíciójából kezdte magyarázni azalaptörvény és a NER előnyeit.
4. Nagyot robbant a Debreceni Televízió riportja, amiben Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora szólalt meg és nem nagyon válogatott a jelzők között, amikor a Vlagyimir Putyin díszpolgári címe miatt tiltakozókról beszélt, mint „Néhány szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán” -ról, akik legalább sárga lapot érdemelnek, mert a családi perpatvart kivitték az utcára. Pedig az utca nem erre van, sem a nyilvánosság, a demokráciáról nem is beszélve, bár arról már senki sem beszél.
5. Az Esztergályhorváti Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 8/2016.(VII.04.) önkormányzati rendeletét /továbbiakban: Ör/ módosította. A módosítás szerint a rendelet hatálybalépése után migráns csak érvényes és hiteles magyar oltási bizonyítvánnyal pihenhet a községben. Mivel a rendeletet már kihirdették, hatályba is lépett. A faluba önkéntes orvos-vállalkozók települtek Romániából, mert még orvosi ügyelet sincs a faluban, hogy beoltsák az érintett tömegeket. A község elnyerte „a legjobb rendeletszerző falu” kitüntetést, miközben Stumpf István kétségbeesetten vakargatta állát, de ennél tovább nem jutott.
6. A Pomázi Cseresznyét ellenzéki magatartása miatt törölték a Pomáz Értéke tárházból. A Cseresznye később hiába kért bocsánatot Vicsi László polgármestertől, az mérgesen kiköpte szájából a nemes magját.
2017.09.14.

„Ennek a három Juszufnak nem Brüsszelben, hanem Budapesten kellene élni”…


Reggeli vagy esti meséket mondtak mindenütt a tévékben, nem emlékszem pontosan, de arra jól emlékszem, hogy akkor már minden csatornán csak a központból sugárzott mesék mehettek, és valamilyen hiba folytán mindenütt elakadtak a mesék a mesék elején, ilyenképpen a puhára süppedő foteljükben, hallgatagon, bambán és csüggedten maguk elé meredve ülő nézők a következőket hallhatták (láthatták):
1. „Régen volt ez nagyon, abban az időben, amikor az ember, ha követ látott, kőembernek vélte, ha medvét látott, tajgait embernek hitte, ha hal úszott feléje, vízi embert látott benne, ha fa akadt útjába, úgy gondolta, faemberrel találkozik. Akkoriban sok minden történt az emberekkel. Olyan dolgok is megestek, amelyek manapság csak ritkán történnek…” Akkoriban mondta, vagy talán mostanában, már nem is tudom egy magyar miniszterelnök: “Azért az mégiscsak egy abszurd helyzet, képzelje el életszerűen, hogy van ez, mi itt élünk Magyarországon, üldögélnek Brüsszelben ezek a derék bürokraták, és úgy gondolják, hogy ennek a három Juszufnak talán nem is Brüsszelben vagy Görögországban, hanem Budapesten kellene élni“, de erről a Juszufok mit se tudtak, mert ők csak menekültek, menekültek, menekültek, hogy végre fedelet találjanak a fejük fölé…
2. „Így mesélik a vének, nekik pedig hinni kell. Élt valamikor…” egy Felcsúton született magyar miniszterelnök, aki akkoriban már a XII. kerületben, a külvilágtól védett, azonfelül elzárt Cinege utcában élt; és éppen a Rádióban hirdette az igét, azt találta mondani: „Azért az mégiscsak egy abszurd helyzet, képzelje el életszerűen, hogy van ez, mi itt élünk Magyarországon, üldögélnek Brüsszelben ezek a derék bürokraták, és úgy gondolják, hogy ennek a három Juszufnak talán nem is Brüsszelben vagy Görögországban, hanem Budapesten kellene élni“, de akkor éppen a Juszufok mással voltak elfoglalva: gyerekeiket mentették a nagy tengerből, mert csónakjuk a hullámzásban hirtelen fölborult…
3. „Mindőtöket csitítsalak, mesécskével vidítsalak? Csuda egy mese lesz, titkok titkáról, csodák csodájáról…” arról, hogy élt a nagy Európában, annak is egy kis országában, a Dunának és a Tiszának a közében egy rebellis miniszterelnök, aki szózatot intézett minden áldott pénteken (nagy sírás-rívás volt olyankor, amikor nem), és a mesében elhangzó szózata emígyen hangzék: „Azért az mégiscsak egy abszurd helyzet, képzelje el életszerűen, hogy van ez, mi itt élünk Magyarországon, üldögélnek Brüsszelben ezek a derék bürokraták, és úgy gondolják, hogy ennek a három Juszufnak talán nem is Brüsszelben vagy Görögországban, hanem Budapesten kellene élni”! A három Juszuf ugyan nem hallotta a miniszterelnököt, mégis nagy ívben elkerülték kis országát, mert egyikük sem akart ottan élleni…
4. „Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer a világon egy irtózatos kicsi kert, abban a kicsi kertben volt egy rettenetes nagy kert. Abban a nagy kertben volt egy óriási nagy istálló, abban kilencezer kilencszázkilencvenkilenc jászolkarika volt, amihez a meséket kötötték. Minden egyes karikához kilencezer kilencszázkilencvenkilenc mese volt kötve. Hogy a sorsom arra hajtott engem, bekerültem abba az istállóba, megláttam azt a sok szép mesét kikötözve, kiválasztottam belőle egyet, mégpedig ezt: …”: volt egyszer egy magyar király, akit éppen miniszterelnöknek hívtak, és aki úgy kikerekedett, mint Döbrögi uraságom, tudjátok, akit háromszor vert el Lúdas Matyi, akitől az uraság einstandolta a libáit, ami akkoriban igen nagy bajnak számított a szegény embereknél, no de, hogy szavaim ki ne bicsakoljanak, szóval a stadion-építő azt találta mondani a népének: „Azért az mégiscsak egy abszurd helyzet, képzelje el életszerűen, hogy van ez, mi itt élünk Magyarországon, üldögélnek Brüsszelben ezek a derék bürokraták, és úgy gondolják, hogy ennek a három Juszufnak talán nem is Brüsszelben vagy Görögországban, hanem Budapesten kellene élni“! De akkor éppen a három Juszuf nem tudott mesét nézni, még csak tévét sem, mert éppen a magyar lágerben voltak elzárva, ahol se tévé, se orvos, de még csak egy tolmács se volt, mert már kitiltottak minden sorosista civil szervezetet Magyarországról…
5. „Igen régen történt ez, még akkor, amikor az állatok az emberi nyelvet értették”, talán akkor történhetett, ma már ilyen skandalum be nem következhet, hogy …
De a mesének itt nem volt vége bizony …

2017.09.09.

A magyar külügyminiszter néz …


Mindjárt kezdődik a „sajtáj”, a meghívott újságírók csöndes beletörődéssel, közömbös rutinnal várják a külügyminisztert. Semmi „bombára”, semmi meglepőre nem számítanak, hiszen már a kezükben van a hivatalos közlemény is, ami még egy órát embargós. Már mindenki fölszerelt, elhelyezkedett (persze elől, középen a „királyi”, mellettük sorban a „Magyar Termék Nagydíjas”, majd a másik uszító és kétoldalt a szélére jutnak a megvetettek. Már kör-svenk is készült meg néhány mosolygós arcú közeli-vágókép (szigorúan a baráti munkatársakról, akik arra a néhány pillanatra ragyogó ábrázatot sminkelnek arcukra) a déli és az esti híradáshoz. A riporterek és az operatőrök most már egykedvűen néznek maguk elé, van, aki körmeit piszkálja, mások az előre kiadott és magukra hangszerelt, leírt kérdéseiket olvasgatják, magolják.
„E pillanatban nesztelenül belép a miniszter. Mély csend. A szőnyeg felfogja lépteinek neszét, s lágyan suttogja: »őexcellenciája reggelizni jött«”, azaz dehogy is, megmondani a tutit, eligazítani a talpasokat, ledorongolni a „sorosistásokat”, újra és sokkal hangosabban megfújni a harci kürtöt. Vele van a Nagy & Trócsányi Társa Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa is, együtt odalépnek az egyszerű, faburkolású „szószékhez”, a külügyminiszter megkocogtatja a mikrofont, oldalra pillant a hangosításért felelősre, aki bólintással jelzi, minden rendben és akkor végre a miniszter belevág.
„Fölháborító … felelőtlen … veszélyezteti … ellentétes … magyar nemzet … megerőszakolták … Magyarország kormánya továbbra is megvédi a magyar embereket …” – hallatszik – kicsit torzan, mégis határozottan és ércesen – a hangszórókból és közvetlenül is. „A jövőben is harcolni fogunk … csata … a magyarok feje … megvédjük Ausztriát és Németországot … illegális … kerítés” – harsogja tovább folyamatosan és magabiztosan. Aztán a Nagy & Trócsányi Társa Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa – rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal – olvassa föl, amit leírtak neki.
Mint a karikacsapás, úgy zajlik a „sajtáj”, minden a legnagyobb rendben zajlik. Jönnek az alákérdezők középről, majd néhány „ugye így kell ezt értenünk?” ál-kérdező és végül sor kerülhet egy szélről jött kérdésre is: „… mit szól ahhoz, hogy az azeri korrupciós botránynak magyarországi szála is van?”.
A miniszter először megnyalja a szájaszélét; majd izzadó, magas homlokáról félresöpör egy előrebukott hajszálat; fejét egy kissé előre biccenti; modern, méregdrága, egyedileg neki gyártott szemüvegét följebb-tolja orrnyergén; így szemével egy kissé balra és fölfelé kell néznie az ellenséges kérdezőre, ez még kifejezőbbé teszi rosszallását. Határozottan mérgessé válik hirtelen, miközben a „sajtáj” hangulata érezhetően feszültté válik: középről mocorgás, morgás, néhány „ez nem ide való … milyen kérdés ez … már megint csináljátok a balhét … vedd egész közeliben a kérdezőt, egy kicsit torzítva, hogy az orrában a szőr is látszódjék …” mondat hallatszik.
“Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!” – morogja, kissé akadozva a mikrofonba. „Hallatlan … alaptalan rágalom … vizsgálat is lesz … elfogadhatatlan … bár a magyar külügyet még nem keresték ez-ügyben” – fejezi be kissé hosszúra nyúlt válaszát.
Megvan az arca, a szeme, amikor válaszolt – kérdi valaki a szélről, az mindent elárul. Meg – jön a válasz, az tényleg mindent elárul.
Aztán vége lett.
2017.09.07.

Itt Szijjártó Péter beszél!

„Itt Szijjártó Péter diplomata, a Magyar Köztársaság külügyminisztere beszél. Ma hajnalban nem a szovjet csapatok indítottak támadást fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt, hanem az Európai Unió Soros Bírósága mondta ki délelőtt, hogy jogszerű az egyetlen kvótadöntés, ami Magyarországra is vonatkozik. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével. A harcot maga OV, a legendás zöldinges Felcsútról irányítja, haladéktalanul jöjjenek Pancho Arénához Kósa, Semjén, Lázár, Rogán, Pintér, Simicska, bocsi Simicskó, Habony és Mészáros urak a feleségükkel és gyermekeikkel! Kérek mindenkit, hogy rádióját tegye ki az ablakba, mert további fontos bejelentések következnek! Nyergelj, fordulj! Hajdu úr is jöjjön, hozza magával a Jugoszlávia (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó) követségeinek a telefonszámait!”

Magyar Távdiktálási Iroda
2017.09.06.

Kötcsei mese …


Két csülökpörkölt, harcsapaprikás és 45%-os Gönci Barackpálinka (19950 Ft/liter) között – még a malacsült előtt – beszédet mondott hívei előtt a legendás zöldinges „einstandoló”, no nem a legkisebb fiú, hanem a Felcsúti stadionépítő legény.
Miközben a világot hidrogénbomba rengeti, a messzi „Ámerikát” tájfunok pusztítják és már a hollandok is a kiesés szélére jutottak a labdarúgó VB selejtezőkön, aközben „… Trianon óta soha nem volt olyan erős az ország, mint most…” – szólott emígyen indulásképp az egybegyült, sportosnak nem mondható, viszont elegáns-mentesen és melltartó nélkül megjelent szavait-szomjazókhoz. Bár ismerte az alapszabályt, hogy nem szabad a magas „C” -vel kezdeni egy beszédet, mert akkor nem lehet fokozni a mondandót, meg aztán már az induláskor könnyen berekedhet az emberfia, de ez Őt nem érdekelte: Ő rekedten is tudja, legfeljebb egy kicsit többet gesztikulál majd. Levegővétel nélkül rögtön folytatta is: „… 2020-ig 60 millió migráns kelhet útra Afrikából …” – ahogyan azt valahol az egyik szövegírója olvasta. Aztán a nyerési esélyeket harsogta, hogy a Portugálokat is meg tudjuk verni, hacsak a holland játékvezető nem akarja másképp, de hát mit várhatunk a hollandoktól, akiknek olyan nagykövete ment most haza, amilyen. Aztán meg itt vannak „… a magyar kormányt Washingtonból, Berlinből és Brüsszelből …” megbuktatni akarók is, de mi velük is elbánunk, legalább is hazai fogyasztásra kommunikálva, mert a média mostanra velünk van! Közben Szilárd klottgatyában bőszen kavargatta tovább a kondérban a levest, Kovács Kokó éppen eloltotta a tüzet a malac alatt, Deutsch Tomi pedig bőszen vakargatta izzadt trikóját dudorodó „csöcsei” alatt.
Aztán leültek ultizni, sörözni egyet, Cecília izgatottan kereste Tóniját, hogy ne hagyja őt egyedül a gyerekkel, mert még jönnek az újságírók és akkor neki azt kell mondania, hogy “Feleség, anya és dolgozó nő vagyok”, pedig ezen még neki is röhögnie kell.
Aztán mindenki hazament.
2017.09.04.