2017. október hónap bejegyzései

Válasz-levél a nemzeti konzultációs kérdésekre…


Tisztelt Orbán Viktor, „Isten kegyelmének megnyilvánulása”!

Kaptam egy levelet Öntől, Orbán Viktor Honfitárstól, aki ahogyan olvasom, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke is.

Ebben azt írja Ön, hogy Európa legnagyobb ellensége Európa, mert Európa veszélyezteti Európát, amelyet Ön megismert, és Ön nagyon szeret. És Ön ugyan „A megújulás lendülete” töretlen híve, a változás támogatásának az élharcosa, de azt már mégse akarja, hogy „Magyarország kultúrája és népessége is visszafordíthatatlan módon” megváltozzon! És emiatt most mindenféle össztűz és parittyakő zúdul rá, azaz Önre, mert Ön az állandó és ügyeletes szembe szegülő az értekezleteken, ahol Önnél soványabb, elegánsabb, a zsebében soha nem kotorászó miniszterelnökkel olvasgatnak mindenféle előterjesztéseket.

Ön, tisztelt Honfitársam – éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként – miniszterelnök, arra kér, hogy közösen cselekedjek Önnel, mert itt az idő, és ezér’ töltsem ki a kérdőívet, amit Ön küldött és a Posta azon nyomban el is hozott.

Tisztelt Orbán Viktor Honfitárs, éppen mostanság „Isten kegyelmének megnyilvánulása” -ként Magyarország miniszterelnöke!

A nem tudom: milyen alaptörvény, milyen törvény, milyen végrehajtási rendelet alapján küldött levelében feltett
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) első;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) második;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) harmadik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) negyedik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) ötödik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hatodik;
• Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről (Ne hagyjuk szó nélkül!) hetedik
kérdéseire összefoglalóan az alábbi tájékoztatást adom:

Egy olyan reménytelen helyzetben lévő miniszterelnök, mint Ön kétségbeesett politikai akciójával nem foglalkozom.”

Egyúttal kérem: ne maradjon velem kapcsolatban, mert ahogy látom és érzem, már úgyis ismeri legfontosabb érzéseimet és döntéseimet az Ön kormánya által hozott intézkedésekkel kapcsolatosan.

2017. 10. 31.

Egy Honfitárs

Adatok: pl. Facebook neve és a jelszó …

(„Kérdezőbiztossá tett doktorok – Kíváncsi a kormány az adatainkra…”)

• Balog atyám, hallasz engem?
• Megtisztelő Elnököm, akarom mondani Miniszterelnök úr, természetesen.
• Tudod elindítottam a titkosszolgákat a Soros-pereputtyára, összes sarjadékaira, ivadékaira, aprajára-nagyjára, de még a civiljeire is.
• Persze hogy tudom, egyet is értek vele, úgy kell azoknak, minek fogadtak el pénzt az öregtől, most szívjanak csak.
• Ha még eddig nem találtuk meg írásban a Soros-tervet, meg a Navracsics se hallott róla, legalább azt hallgassuk meg, amit telefonon beszélgetnek a rendszergazdáikkal.
• Miért pont velük?
• Mert támadás éri majd a szervereiket, beszéltem Moszkvával, már rajta vannak.
• Hű de jó lesz, elnököm!
• De nem biztos, hogy ez elég lesz: többet akarok tudni, nemcsak róluk, hanem mindenki másról is, idegesít a népem, hogy nem egységesen támogatja az Akadémiámat.
• Az MMa-t?
• Dehogy: a Puskást!
• Ja, értem, pedig a Pintér, ugye úgy hívják azt a jól-beszélő edzőt, mennyire szereti a fiatalokat, hagyja őket pihenni inkább, minthogy berakja a kezdőbe.
• Az más, benn kell maradni! Ezt kívánja a népem becsülete: a Haza, pláne a Felcsút nem lehet másodosztályban!
• Értem, azér’ vette meg a Lőrinc azt a sok nevenincs játékost, meg fizet nekik havi többmilliót.
• Azért! De vissza atyám: készen van az a rendelet, amit megbeszéltünk?
• A 28/2017. (X. 25.) EMMI rendeletre, ami egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szól, arra gondolsz, miniszterelnök gyermekem.
• Arra, Balog atyám.
• Készen van, benne van a 171. MK-ban, majd jövőre lép hatályba.
• Nem lehetett volna előbb, nagyon kellenének azok az adatok az Árpinak.
• Nem lehetett, a gránitszilárdságú nem engedte.
• Miért nem szóltál, egy nap alatt átvertem volna a módosítását.
• Minek, kísérleti jelleggel most is csináljuk majd…
• Akkor rendben, mondjad: mik a főbb elemek, amik engem is érdekelnek?
• Az egyéb információk, ilyenek például, hogy „Az Ön jelenlegi gazdasági aktivitása fő munkáját tekintve?”; „Milyen az Ön egészsége általában?”; „Milyen gyakran fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt?”; „Mennyi időt tölt Ön ülve egy átlagos napon?”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön alkoholtartalmú italt? (Például sör, bor, pezsgő, pálinka, vodka, rum, whisky, koktél, likőr, alkoholos üdítő, házilag előállított alkohol)”; „Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön egy alkalommal 6 vagy annál több
• alkoholtartalmú italt?”; „Szándékában áll-e letenni a cigarettát a következő 30 napban?”; Hogyan látja a jövőt?
• Kell ez az utolsó kérdés?
• Persze, elnök gyermekem, ebből tudjuk meg, hogy mikor kell futnunk?!
• nagyon jó: de miért nincs olyan, hogy a Facebook neve és a jelszó?!
• Hű, tényleg, erre nem is gondoltunk, no, hívhatjuk a Facebook adminisztrátorait…

2017. 10. 30.

A zaklatások a viták alatt zavartalanul folytatódnak…


„Nem a tények zavarják az embereket,
hanem a tényekről alkotott vélemények.”
Epiktétosz: Kézikönyvecske,
idézi: Al Ghaoui Hesna
Félj bátran című könyvében.

 

Félek. Mi van, ha én is zaklattam korábban valakit? Ha észre sem vettem, csak éltem a (fel sem kínált, mégis adottnak vélt) lehetőséggel: mert én voltam a FŐNÖK, mert benyithattam hozzá (és Neki be kellett engednie), amikor csak akartam; mert behívhattam (és Neki be kellett jönnie), amikor csak akartam; mert utasíthattam (és Neki végre kellett hajtania), amikor csak akartam; mert számon kérhettem, amikor csak akartam; mert hatalmam volt (felette) és élhettem is vele – és Neki ezt tudomásul kellett vennie.
Élnem is kellett vele?!
Hát akkor?
Úgy gondolom, úgy emlékszem (vagy csak úgy akarok emlékezni, gondolni rá; mert az ellenkezőjét már lenyomtam a mélybe, eltemettem örökre, hogy ne is lássam, még csak véletlenül se?), amióta világ a világ, én mindig a gyengébbekkel, az esendőbbekkel, az „ők soha nem lesznek nyertesek” -kel éreztem együtt. Az isiben, az általánosban – mert ügyesnek számítottam minden labdajátékban –, amikor választásra került sor, mindig őket választottam csapattagnak: focinál, pókfocinál. Nyilván volt ebben valami olyan érzés is, hogy közöttük biztos én lehettem a FŐNÖK, a vezér, aki eligazítja a többieket, aki kimondja, mit kell csinálni, aki megmondja, ki-hová álljon.
Aztán emlékszem, még az „átkosban” történt, egy nyári építőtáborban a Balaton partján. Közösen „építettük”, amit kellett (talán egy víztározót) a „szovjet” komszomolistákkal, én vezettem a magyar egyetemi Kisz-es csapatot, nekem kellett a munkát megbeszélni a helyiekkel. Reggel kimentünk a terepre, megkaptuk az eligazítást, én is beálltam a lapát-igénylők közé, majd elkezdtük a munkát. Alig fogtunk hozzá, odajött a helyi főember és kihívott a sorból: jöjjön velem, kérem – felkiáltással. Odébb mentünk, talán föl a tározó peremére, akkor Ő rágyújtott és azt kérdezte: maga mit csinál? Hát dolgozom én is – feleltem; magának nem ez a munkája, maga nem állhat be közéjük, maga a FŐNÖK, ezért itt szívja majd, mellettem – zárta le a monológját és egykedvűen bámulta a dolgozókat, a messziről hangyáknak látszókat és csak szívta és fújta tovább.
Szóval akkor ez a rend, ezt kell megtanulni – gondoltam akkor.
És elmenekültem. Két nap után otthagytam a tábort és hazamenekültem. Akkor nem akartam FŐNÖK lenni, ha az azzal járt! Ez közel ötven éve történt.
És: amikor tényleg FŐNÖK lettem? Éltem a „kialakult és elfogadott(?) normák, beidegződések, elvárások, kiszolgáltatottságok adta lehetőséggel”? Akkor is elmenekültem? Vagy volt (lehetett volna) más lehetőség is?
Azt hiszem, azt remélem, FŐNÖKKÉNT sem változtam!…
Közben olvasom a közleményt: „… mindent összetörtek körülöttem … sem a családomat, sem a munkámat … egész életemben teremteni, alkotni és átadni … nem akartam egy másik embert megalázni … Most megértettem … bocsánatot kérek … hallgassák meg …”.
Akkor vége, akkor befejeződött?
Dehogy! Olvasom a hírt, mit mondott a Semjén, hogy „… ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt …”; meg azt is láttam, hallottam, amit a Verebes mondott: „Vagy öngyilkos lesz, vagy meghal”; meg olvasom, amit a Puzsér ír: „Az elkövetett erőszakcselekményekért és munkaköri zaklatásokért nem a nyilvánosság jogosult ítélkezni – ezeket a pereket a bíróságokon kell lefolytatni”!
Tényleg?
Közben újabb áldozatok jelennek meg, mások továbbra is némák maradnak, tulajdonképpen minden megy tovább a maga útján: mert a zaklatások a viták alatt is zavartalanul folytatódnak…

2017. 10. 26.

Kis színesek…

• A Kúria döntése nyomán a TAO visszaszerezte – korábban is csak virtuálisan elvesztett – közpénz-jellegét, ezért az egyik vidéki gázszerelő már meg is rendelte az egyesületi könyvelőjénél az önbetörést!
• Oroszlán Szonja nem zaklatta Marton László főrendezőt és Stohl András sem vett részt főnökként olyan csapatépítő tréningen, ahol természetesen a főnök is megdugja az alkalmazottakat.
• „Magyarország és Németország mindig természetes szövetségesek voltak” – hangzott el – még a „Sötét Oldal” megjelenése előtt – a volt Népköztársaság útján, a Terror Házánál, aminek hatásárára az iskolákban első és második világháborús német katona-dalokat kezdtek az énektanárok tanítani.
• Dúró Dóra, a Jobbik párt parlamenti frakcióvezető-helyettese melegen üdvözölte a melegeket, persze csak azokat, akik hajlandók lesznek majd a pártjukra szavazni, a többiek továbbra sem emberek.
• Mind ezekhez az „ünnepi szónok” csak ennyit tett hozzá: „a közép-európaiak kicsattannak az önbizalomtól” és tovább folytatják elszánt harcukat fennmaradásukért, egy 87 éves idős ember ellen. A Kúria elé nem került a még a háború megindításának a kérdése…

2017. 10. 25.

Homo orbanictus

A Homo erectus („felegyenesedett ember”) és a Homo ergaster („munkásember”) után (akik a köznapi nevén előemberek közé tartoztak, és mintegy 1,8 millió – mások szerint 1,2 millió – évvel ezelőtt jelentek meg és kb. 200 ezer évvel ezelőtt tűntek le), ebben az évezredben hazánkban megjelent a legújabb – egyesek szerint a legfejlettebb – Homo, a Homo orbanictus (lefordíthatatlan, bár van, aki „orbáni ember” vagy „ember Orbánért” fogalomként fordítja). Első leleteit a Homo orbanictusnak Magyarországon találták meg (Soros György 1988.), aki akkor már Budapesten, egy kollégiumban élt. Mint látható, megtalálása jóval későbbi, mint a neandervölgyi emberéé, akit már 1829-ben megleltek. Szemben a többi előemberrel a Homo orbanictusnak nem adtak külön előnevet, bár többen is odabiggyesztenék a felcsúti előtagot a Homo orbanictus elé. A kevés – bár egyesek szerint így is sok – meglelt típus azonossága, szinte teljes hasonlósága miatt (egy kutató sem talált felismerhető különbséget közöttük: mindegyikük idegengyűlölő, illiberális, erősen agresszív, esernyővel hadonászó és hangosan szitkozódó volt, igaz közülük néhányan a kézcsók gyakorlatát is elsajátították), az előnév használatától a kutatók eltekintettek.
A kutatók hosszas vitát folytattak a Homo orbanictus eredetéről: kialakulása ugyan elég pontosan körül határolható (’80-as évek közepe, vége), viszont egyesek az első leleteket keresztényellenesnek (csuhások: térdre, imához), liberálisnak, demokratának, európainak, multikulturálisnak látták, mások viszont úgy vélekedtek, hogy ezzel éppen ellentétesek a fő jellemzők: nemzeti, keresztény, konzervatív, Brüsszel-ellenes vonásokat véltek megismerni. A vita az utóbbi időben elhalt, bár mindenki taxonnak tartja a Homo orbanictust.
Testfelépítésüket külön nem vizsgálták az antropológusok, bár többen megjegyezték, hogy a Homo orbanictus képes volt gyors és jelentős alakváltozásra (főleg a hastájon megjelenő elhízásra, miután inkább csak nézni kezdték a tévében a focit és nem művelni). Egyéb jellemző különbségeket (pl. homlok, koponyacsont, szemöldök) nem találtak a többi emberhez képest. Mindazonáltal megjegyezték, hogy a Homo orbanictus önmagát különlegesnek, egyedinek, egyedül elfogadhatónak és a haza kizárólagos megmentőjének tartotta.
Életmódjára jellemző volt, hogy Homo orbanictus két alapvető kasztba osztódott: voltak a vezetők és a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond” futottak még támogatók. A vezetők sikeres gyűjtögető életmódot folytattak, szinte (történelmi léptékkel) mérhetetlen rövid idő alatt képesek voltak a természeti kincsek sajátos kisajátítására (mindent a sajátjuknak tekintettek és azonnal el is sajátítottak: földet, trafikot, nyereséges kis-és közép- és nagyvállalatokat, Erzsébet utalványokat, magánpénztári vagyonokat, közbeszerzéseket, itt még tartanak a kutatások, mert az ügyészi, kormányzati hozzáállás miatt nehéz az adatokhoz hozzájutni), viszont a Homo orbanictus többségének, a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond”-osoknak – a korabeli szleng szerint – még „szar” se igen jutott, ami viszont nem zavarta a többséget. A Homo orbanictus elszórtan élt Magyarország egész területén, viszont érdekes volt megfigyelni, hogy időről időre a Homo orbanictus összegyűlt a Kossuth téren, vagy a Terror Házánál (egyes kikiáltók szerint 3 millióan is, bár ezt a rendőrség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta), ahol a fő Homo orbanictus harsány és hangos előkántálást tartott, amit néha harsány rötyögéssel megszakított (több régész, politikai elemző, kommunikációs szakértő szerint ilyenkor a fő Homo orbanictus saját humorán és népén röhögött), és ez jel volt a „mindent elhiszünk, amit a Viktor mond” tömegnek, hogy tenyérösszeveréssel (néhol békés járókelők is szorultak a tenyerek közé) kísért hacacárévá növelje az összejövetelt. A rendezvényt mindig békésnek álcázott kopaszok biztosították, akik minden gyanú és törvény felett álltak.
A Homo orbanictus élelmezésével kapcsolatosan a kutatók érdekes megállapításokat tettek: a Homo orbanictus vezetői a legkülönlegesebb, akár csak a világ távoli országaiban föllelhető ínyencségekkel (is) táplálkoztak, míg a Homo orbanictus többsége csirkefejet főzött meg, kukákban talált csontokat szopogatott, és a mezőkön termett egyszerű étkekkel, bogyókkal táplálkozott. Ehhez tehát nem kellettek különleges eszközök, tárgyak. A kutatók szerint a Homo orbanictus fő eszköze a STADION és a „Nemzeti Konzultációs Levél” voltak, előbbi még a fő Homo orbanictus háza mellett is föllelhető volt. A vezetők feleségei (nőnemű vezetők nem voltak) mindenféle, úgynevezett briliánssal díszitette nyakát: nem volt igazi vezető-feleség, aki nem kapott naponta ilyet ajándékba férjétől, szeretőjétől, ez utóbbi partner nagy divat volt abban a korban! Ugyanakkor volt olyan vezető, aki fülébe is tett ilyet, igaz, az illető hímnemű volt, csillogó szemű is és Brüsszelből írt twitteren mindenféle ordenáré üzenetet, viszont különleges módszerrel megállapították, hogy rendszeresen szívott marihuánát. Kedvenc járműve a fő Homo orbanictusnak a páncélozott kisbusz volt. Érdekes volt megfigyelni, hogy óriási kerítéseket is épített a Homo orbanictus, igaz, annak nem sok értelme lett, mert csak fogyasztotta az áramot.
A Homo orbanictus beszéde jellegzetes kappanhangú orgánumú, kedvenc szavai a migráncs, Soros, Brüsszel, illiberális, gyűlölt ellenség, „osztjónapot”, „semmi kivetnivalót nem látok”, a „sötét oldal” nem nyugszik, a „haza nem lehet ellenzékben” voltak.
A Homo orbanictus más emberfélékkel nem barátkozott, nem tartott kapcsolatot, legfeljebb baltás embereket adott vissza egyes országnak, valamint tisztelte a diktátorokat. Egyes időszakokban érdekes volt megfigyelni, hogy a fő Homo orbanictus ellátogatott olyan országokba, ahol rögtön a látogatása után az ország elnökét leváltották vagy/és megölték.
A Homo orbanictus egyközpontú hierarchiában élt, legfontosabb jelmondata: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
A világméretű kutatások még tartanak: a Homo orbanictus fejlődéséről még nem találtak adatokat…
2017. 10. 23.

#metoo 2.


Özönlenek a bejegyzések, esszék, értelmezések, támogató és elutasító kommentek, gúnyolódó viccek, elolvashatatlan megjegyzések a #metoo kirobbanása óta. Megszólaltak és várhatóan majd még meg fognak szólalni további áldozatok; vélhetően (rejtőzködve) megszólaltak zaklatók is.
Jegyzetemben korábban leírtam már véleményemet: „ne Marton Lászlóról beszéljünk, írjunk, kommenteljünk; ne azt kutassuk, mi történt akkor és éppen ott az autóban, a szobában a szoknya alatt vagy a nadrágban, hogy sötét volt-e vagy világos, hogy volt-e ott más is, vagy nem …”; hanem arról, hogy „Mert most is ez a rend!”, és sajnos ez a megjelenés óta is igazolódni látszik.
Hát, fussunk neki újra!
Az én értelmezésem szerint a zaklatás az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, ami mindig nem egyenlő szereplők kapcsolatából alakul ki. Olyan féloldalas szituáció, amelyben az egyik fél esendő, gyenge, alárendelt, kiszolgáltatott, eleve vesztésre ítélt; míg a másik határozott, erős, fölérendelt, uralkodó, aki irányítja, a számára hasznos, kívánatos irányba tereli a kapcsolatot. Ezt a viszonyt mindig az erős hozza létre; teremti meg hozzá a színpadot, a díszleteket, a hangosítást. Ez akkor is így van, ha az első lépést megtevő, a kezdeményező nem Ő, hanem a gyenge fél, mert a gyenge nem zaklatást akar (abba ugyanis belekényszerül és úgy bukik el; vagy nem enged, és azért bukik el), hanem valami mást: pl. tudást, gyógyulást, munkát, színész-szakmát. Ez a kikényszerített viszony általában csak rövid ideig tart, a fölérendelt – miután elérte, megkapta, amit akart – hamar „rövidre zárja” a kapcsolatot, és azonnal új alanyt keres és talál magának. Az újabb gyenge alárendelt megtalálása véletlenszerű, mindig éppen a helyzet adja.
Mert mindig lesz újabb gyenge, esendő; mert mindig újra és újra megtermelődik a szituáció!
Miért lép be valaki, egy gyengébb ilyen nexusba?
Nem a zaklatásért!
Arra nem is gondol(?).
Tanulni, fejlődni, gyógyulni, dolgozni akar; bekerülni oda, abba a közösségbe, csoportba, munkakörbe, ami álmai vágya, amivel biztosítani tudja boldogulását. Gyanútlan(?), mert nem sejti, nem tudja, hogy ennek ára van, hogy ennek milyen ára van. Azt hiszi az ár megfizethető számára: tanulás, figyelés, sok-sok munka, együttműködés a sikerért (ami persze közös lesz), esetleg sok pénz. Ő ezt tudja és akarja adni azért, amit cserébe kap majd a „partnertől”.
És miért lép be a másik az erősebb?
Erről ír Hercsel Adél egy, Takács Hajnal a Bántalmazottak igazsága című könyvéből idézett hosszú listát, amiből csak néhányat emelek ki:
• mert jogosultságtudata van (mert úgy gondolja, megteheti);
• egoista (csak ő számít);
• előjogokat tételez magának (ez nekem jár);
• hatalom és uralkodási vágy (én rendelkezem veled is);
• hierarchikus gondolkodású (fölötted állok);
• felelősségvállalás hiánya (te jöttél hozzám, a te hibád);
• egyoldalú látásmód (te nem is vagy, csak a tárgyamként létezel);
• ignorálás (te nem is vagy, észre sem veszlek).
A megoldás mindig a fölüllévőnél van; a gyengébbnek ugyanis nincs igazi választása: csak a kilépés, vagy az elszenvedés! Az erős viszont kezében tartja a helyzet kulcsát, mert ő használhatja, de mire használja majd fölényét: arra-e, amit vár tőle a gyengébb (és amire egyébként a „megbízatását” is kapta!), vagy arra, amire belső (aberrált) „akarata” készteti.
Zaklatás esetén eldőlt a kérdés! Tanár-diák; orvos-beteg-ápoló; rendező-színész- színi növendék; főnök-beosztott; hány és hány szituáció van, ahol naponta „élesben” kell megfelelni a kérdésre, és ahol rendre rossz válaszok születnek.
Mert ma ez a diktált, a fölülről mutatott példa, a követendő idea. Hiszen már közmunkás se lehetsz, ha nem takarítod a polgármester házát. Hiszen már közbeszerzést sem nyerhetsz, ha nem „egyezel ki” a döntéshozóval. Hiszen színházigazgató sem lehetsz, ha nem rendezel a kormánypárt szája íze szerint.
Már ez a norma!
Szét kell verni!

2017. 10. 23.

Na, és akkor, mi lesz …

#metoo

„Eltévedtem járván erdő-rengetegen.
A félelem sikong zirrenő haraszttal
S vén adós erdő nem űz, nem marasztal.”
József Attila

Kiss László 55 évvel ezelőtt nemierőszakot követett el, ezért megkapta büntetését, mégis cselekedete tavaly újból nyilvánosságra került: először tagadta(?) a vádakat, majd 48 óra elmúltával lemondott a szövetségi kapitányi posztjáról. Akkoriban több hasonló ügy is felszínre került. Később Gyárfás Tamás is lemondásra kényszerült, amit többen összefüggésbe hoztak a Kiss-üggyel.

Érdemi intézkedés és látható változás az uszodák környékén azóta sem történt!

Néhány napja Sárosdi Lilla (azóta többen is jeleztek hasonló „inzultusokat”) „nyilvánosság elé tárta” az Őt ért zaklatást, amit Marton László úgy 20 évvel ezelőtt követett el vele szemben. Marton László tagadott, majd néhány nap elteltével – növendékek és tanárok tiltakozása után(!?) – fölfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és éjfélkor – átmeneti jelleggel – lemondott a Vígszínházban betöltött főrendezői posztjáról is, bár továbbra is fönntartja, hogy „a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok”. Más személyi konzekvenciákról mostanáig a közvélemény nem tud, csak suttogó propaganda és találgatások hallatszanak a háttérben.

A „story” egyre jobban sztorisodik, dagad, a címlapok színesednek.

És ez így nem jó!
Mert tanár és diák(lány); orvos és nővér; főnök és beosztott; edző és sportoló; munkafelvevő és munkát-kereső; egyáltalán: a hatalommal (akárcsak fizikaival) bíró és a kiszolgáltatott gyengébb viszonyáról közszájon forognak „zaftos” esetek, szexuális történetek, amiket a hallgató férfiak gúnyos-nyálas röhögése kísér, amit a nők lesütött szemű félrepillantása követ.

A katarzis, az erkölcsi és érzelmi megrendülés, majd a megtisztulás és utána a változás eddig még mindig elmaradt!

Mert a konkrét esetekben mindig jöttek a – sokszor jogos, indokolható, mégis sunyi és félrevezető, félrevivő – kérdések, magyarázgatások, értelmezések: „… miért pont most mondta el és miért nem fordult (akkor) az igazságszolgáltatáshoz…”; „… miért ült be az autóba …”; „… nem kellett volna olyan kihívóan viselkedni …”; „… mert a hittan nem kötelező az iskolákban …”; „… biztos van valami a háttérben …”; „… biztos valaki kinézte magának az (igazgatói, szövetségi kapitányi, főszerkesztői stb.) állását …”; és máris megnyugszik mindenki, hiszen kibogozták a kibogozhatatlant; lezárhatják végre az ügyet, megint minden mehet tovább úgy, ahogy eddig!

Közben meg tovább szervezik a szervezők a „gólya-táborokat”, a „kamurolandok”, az „ungárpéterek”, az „ifjknézyjenők”, az újraéledt „bárók”, „újgazdák és újgazdagok”, „helyi kiskirályok és országos öltönyösök” meg a többi (valós vagy képzelt) hatalommal bíró önkényeskedő, „tiszteletreméltó nagy-ember” tekintélyével, intellektuális fölényével és ragyogásával behálózó továbbra is (vissza)él „sármos” hatalmával.

Mert ez a rend!

Mert mindenki azt gondolja: ez a rend! Mert, ha ez öröktől fogva így volt, akkor örökké így is lesz: az erősebb kutya „baszik”, a gyengébb, az áldozat meg tűri, sőt élveznie is kell, ha az erősebb úgy akarja. Mert tényleg: az áldozat is részese akar lenni a táncnak, és ha ennek az az ára, hogy az évezredek alatt kialakult és mára már elfogadott hagyománnyá kövesedett szokásoknak meg kell felelnie, akkor megpróbál megfelelni; mert taggá akar válni, mert be akar Ő is kerülni. No induláskor, kezdéskor nem ebbe a rendbe mert Ő „csak” színész; egyetemet végzett orvos, tanár; esetleg újságíró; vagy egyszerű dolgozó akar lenni; mert nem tudja, ehhez először áldozattá kell válnia. És ha nem csinálja jól, mert nem „úgy” vállalja, vagy egyáltalán nem vállalja, akkor még neki lesz bűntudata, Ő érzi majd magát bűnösnek, hogy elrontotta a játékot, széttörte a „hiszen ez működik és így is kell működnie” üveg-világot, miközben nem is törte szét, csak a keze lett véres az üvegszilánkoktól, hogy alig tudja elállítani a vérzést.

Mert most is ez a rend!

Csak a legnagyobb tisztelet hangján tudok beszélni, írni Sárosdi Lilláról és a többiekről, akik megszólaltak és megszólalnak majd ezután. Mégis (azt hiszem ezt gondolja és kéri Sárosdi Lilla is): Ne Róla, ne Marton Lászlóról beszéljünk, írjunk, kommenteljünk; ne azt kutassuk, mi történt akkor és éppen ott az autóban, a szobában a szoknya alatt vagy a nadrágban, hogy sötét volt-e vagy világos, hogy volt-e ott más is, vagy nem!

Azt kutassuk inkább, arra keressük a választ: hogyan lehetne megváltoztatni ezt a rendet, hogyan lehetne megálljt parancsolni a mindennapi életben mindennapossá váló szexuális és egyéb erőszaknak, mi kell ahhoz, hogy gyerekeink, unokáink ne kiszolgáltatottan lépjenek be egy a gyengébbeket megalázó világba.

2017.10.21.

„Elvégezém, hogy gazember leszek”…


• De miért hallgattál róla húsz évig?
• Te nem hallgattál volna róla?
• Akkor most miért jöttél elő vele?
• Mert mások is elmondták.
• Már másfél évvel ezelőtt is nyilvánosságra került egy ügy, miért nem akkor szóltál?
• Sokáig neki sem hittek, meg neki nem volt vesztenivalója.
• De Neked most is van, mégis elmondtad!
• Nem hiszel nekem?
• Nem tudom: az ügyvéd is kételkedik jogilag.
• Ez jogi ügy szerinted?
• Biztosan az is.
• Most: nem az!
• Miért gondolod?
• Szembe kell néznünk vele: hogy az erő, a hatalom nemcsak jogot ad, hanem felelősséget is!
• Lárifári.
• Látod, erről van szó: úgy gondolkodsz, mintha hatalommal rendelkeznél, akár csak fizikaival is.
• Pedig nincs nekem.
• Látod, és mégis.
• Akkor most mi lesz?
• Nem tudom.
• De legalább lesz egy jó vita róla.
• Nem azt akarom, nem hír akarok lenni, nem egy vájkáló újság-cikk tartalma.
• Hanem: mit akarsz?
• Hogy amikor legközelebb valaki esélyt teremt, lát arra, hogy lerángasson egy bugyit, megfogdosson egy mellet, megsimogasson egy beosztotti női feneket, erőszak alanyává tegyen bárkit is, az tudja, Ő döntött: „Elvégezém, hogy gazember leszek”!
2017.10.19.

Megint napszám…

Napszámos ország: „Keresi a kormány a napszámnak azt a mértékét, amit adókedvezményben lehet részesíteni, a munkanélkülieket pedig egyre inkább a mezőgazdasági munkák felé terelik a közmunka helyett.” Lázár János
Ébredtél már úgy reggel, hogy nem tudtad: tudsz-e adni meleg ételt aznap a gyerekednek?
Ébredtél már úgy reggel, hogy nem tudtad: eszel-e aznap?
Ébredtél már úgy reggel, hogy nem tudtad: este be tudsz-e gyújtani a kályhába?
Ébredtél már úgy reggel, hogy nem tudtad: lesz-e munkád aznap?
Ébredtél már úgy reggel, hogy arra gondoltál: csak valami munka, legalább napszám legyen?
Ébredtél már úgy reggel, hogy nem tudtad: mi az a napszám?
Ébredtél már úgy reggel, hogy: legalább napszám!
Ide jutottunk megint!
ui. Napszám jelentése: „Naponként felvállalt, vagy kiszabott munka, melynek bérét nap szerint határozzák meg.”

2017.10.19.

Az európai tradíció ellenségei…

Szalma György „Az iszlám és a baloldal: az európai tradíció ellenségei” címmel írt egy cikket a Mandinerre. Mostanáig (2017.10.18. 10 óra) 61 tetszésnyilvánítást és közel 130 kommentet kapott az írás.
Az írás arról szól, amit a címe jelez: a gaz baloldal összefogott az iszlámmal, hogy „mindent, ami tradicionális, ami nemzeti, ami vallásos” gyűlöljön és háttérbe szorítson. Meg nemcsak arról, hanem arról is, hogy a „klasszikus antiszemitizmus teljesen a peremre került”, Európában már nem létezik, de föléled majd az agresszió megint, mert „Tömegével érkeztek és érkeznek” Európába olyanok (muzulmánok), akik a „legszelídebb megfogalmazás szerint is ellenségesen tekintenek a zsidóságra”. Mert ők (lesznek) a bűnösök. Akik újjáélesztik majd az elhamvadt antiszemitizmust.
Szalma György, a szerző azzal kezdi, hogy szerinte „klasszikus antiszemitizmus” már teljesen a peremre került (Európában), viszont van jelentős utánpótlása, mégpedig az „expanzióra hajlamos muzulmán világ és a tradícióellenes progresszió egymásra találása” során! A „piszlicsáré” bizonyítással azonban adós marad, mert minek (a klasszikus szerint „csak”), ugyanis a cikk olyan internet-felületen jelent meg, ahol nem szokás (tisztelet a kivételnek) bizonyítani az ilyen állításokat, elég csak leírni és attól kezdve már bizonyítottnak is tekintendő: lehet tapsolni, idézni, osztani orrba-szájba. Én úgy tudom, hogy kis hazánk, Magyarország (ma még) Európa része, ahol bizony parlamenti párt is van (jelzem máshol is), amelyik ugyan elkezdett „cuki-kampányolni”, mégis tagjai – hol hangosan, mikor csak a négy fal között – szívesen ábrándoznak egy bizonyos gárdáról, amit a győzelem után újjáélesztenének; a cigány-embereket megfélemlítő sétákról, emléktáblák és sírok meggyalázásáról. Persze ez csak perem, Európa pereme! Ahogy a magyar iskolákban kötelezően olvasandó és a gyerekek elé példának állítandó Wass Albert is, hogy más ajánlott írókról, „hazafiakról” ne is beszéljek, legfeljebb nézzem elkeseredve a köztereken szaporodó szobraikat. Arról nem is beszélve, hogy az ország miniszterelnöke jelzővel, szóhasználataival olyan beszéd elterjedését gerjeszti, ami a zsidógyűlölő Magyarországban volt divatos: „”Tudjuk, hogy mennek az ilyen dolgok: először a határaink erejét tesztelik, utána nagy tömegben juttatnak be új NÉPELEMEKET Európába, utána konfliktusok következnek, aztán a jövevények többségbe jutnak, és végül pedig megszervezik a maguk párhuzamos közigazgatását”! Ami pedig a szerző második premisszáját illeti, vagyis azt, hogy egymásra talált a muzulmán és a progresszió, mert mindkettő Izrael-ellenességben(?) és zsidógyűlöletben(?), mint „modern antiszemitizmus”-ban egymás karjaiba omlott, penetráns marhaság! Amikor egy menekülőt, egy segítségre szorulót először és nem bottal, hanem vízzel, étellel, ággyal kínál meg tradíció-ellenes progresszív, majd utána megkérdi: ki fia-borja, az még nem jelenti azt, hogy mindenben egyetért vele!
Aztán ott van az az izzadságszagú erőlködés, hogy a Soros zsidóságával lehet magyarázni a kormány antiszemitizmusát, és Szalma szerint ez nem fontos, mármint az, hogy Soros zsidó volt: legföljebb annyira, mintha „Sztálin ortodox kereszténynek” lenne titulálva. Érdekes állítás! Tehát akkor érdekes, hogy zsidó vagy nem zsidó, ha Szalma annak mondja. Hogy Magyarországon a XX. századi antiszemitizmus azér’ indult be, mert a Tanácsköztársaság vezetői zsidók voltak (lásd Romsics), hogy ma honlapok hirdetik a magyar közélet zsidó szereplőit, hogy Soros zsidósága miatt menekült el Magyarországról, hogy a róla kifüggesztett plakátokon ott „virít” a seriff-csillag, mindez izzadságos rávetítés. Hogy sok magyar fél, mert megint ott vannak a jelek, az nem zavarja a szerzőt. Ő csak bankárt lát és láttat. És persze érzi mag mögött a megvezetett, becsapott, a propagandával megmérgezett és már üvöltöző tömeget.
Szalma úr, az európai tradíció ellenségei máshol vannak: magukban keressék!
2017.10.19.