2017. november 15. nap bejegyzései

Jogállam, avagy a „külön doboz” elveszti „külön doboz”, azaz lopás jellegét …

Nyomoztak. Nagyon nyomoztak Már május óta. Aztán megállapították: a számláról csak hazavitte a pénzt. Több millió forintot. A diákok pénzét. Azér’, hogy egy „külön dobozba” tegye és fialtassa a pénzt. Csak egy kis időre. Amíg ki nem derül. Hogy hazavitte. De most kiderült. Meg nyomoztak is. Ezér’ visszaadta. Szóval bűncselekmény az nincs. Csak megállapítás: nincs! Punktum! Hogy a tanár egyben a belvárosi önkormányzat Fidesz által delegált bizottsági tagja volt, annak semmi köze ahhoz, hogy Polt Péter korábban Fideszes volt. Persze ha; netán tán; elképzelni is szörnyű, de; csak egy pillanatra fölmerülne, hogy szoci képviselőről lenne szó…
Naponta halljuk: ez és ez a Fideszes ezt és ezt nyerte pályázaton, közbeszerzésen és azon kívül, miközben nem is a legelőnyösebb ajánlatot tette. Aztán jönnek a kérdések, arra nem jönnek válaszok, még bírósági határozat(ok) ellenére sem, hanem csak cinikus ellenvetések, „tessenek följelentést tenni a hatóságnál”!
Ezeknél.
Aztán másutt folyik a nyomozás. Még vádemelés sincs. Nemhogy bírósági ítélet. Viszont a magyar országgyűlés már határozatot is hoz: bűnös! Mert (szoci, dékás, vagy tudom is én melyik demokratikus párt képviselője) rossz lóra tett és aztán már mindegy, mikor és hol, de amikor kell, akkor rosszkor volt (lesz) rosszhelyen. És máris kattan a bilincs.
Mert a politika így akarja!
Nincs még egy ország a világon, ahol a legfőbb bíró(nő)t bírótársa följelentette volna: hogy (vissza)él hatalmával! Persze nincs még egy liberális ország a világon, ahol a független intézmények függetlensége ennyire megkérdőjelezhető lenne. Persze mi már nem vagyunk liberális állam. „Csak” keresztény, nemzeti és konzervatív és ezeréves.
Szóval a „fideszes tanár” Magyarországon nem lop, hanem „külön dobozba” tesz.
Nekünk nincs külön dobozunk.
Mi csak tesszük bele a pénzt. Ugyan nem a „külön dobozba”, de az már mindegy. Ha fideszes tanár vagy, a „külön dobozod” elveszti „külön doboz”, azaz lopás jellegét!
Értitek?
Mert én már nem!
2017. 11. 15.