2017. november 21. nap bejegyzései

Csak beszélgetnek…


Tibi beállt a kis Nissan Micrával a Mol kúthoz tankolni, levette a tanksapkát, majd a benzintöltő csövet éppen bedugta a tank-nyílásba, amikor a mellette lévő kútnál Józsi bá’ állt meg a Zsigulijával. Szép napot, Józsi bá’ – köszönt rá Tibi, szia Tibi, régen láttalak, mi van Veled, és már nyúlt Ő is a csőhöz. Józsi bá’ volt az edzője Tibinek, még 15 évvel ezelőtt, amikor Tibi rúgta a bőrt az Izzóban, a serdűlőben, aztán az ifiben, amikor még nem voltak se Akadémiák, se gyereknek sport-pszichológusok, csak a felnőttből levetett, félretaposott cipők, agyonmosott dresszek, lukas zoknik és megköthetetlen lábszárvédők: mégis csodavilág volt az. Akkor volt náluk Józsi bá’ az edző. Néhányszor nyertek, de inkább kikaptak, mégis élvezték a meccseket, a vidéki utakat, a szülők szurkolását, kiabálását; az elmaradhatatlan bíró-zrikálásokat. Talán, már akkoriban is, ha minden ezredik gyerekből egy lett focista, a többi inkább a bandáért, a játékért, az izzadásért járt le focizni. Józsi bá’ nem kiabált velük, jóindulatúan adta tovább, amit korábban, még megye I. osztályban szedett magára, és az bizony nem volt sok. Viszont jóban volt a szülőkkel, nem „veszekedett” a gyerekekkel és a csapat nem esett ki (igaz, nem is volt hová). Aztán meg a vezetőséggel sem balhézott össze, hogy miért nem kap pénzt a munkájáért, pedig hetente három edzést tart és hétvégén még utazik is. Ment minden a maga útján: ugyan duma akkoriban is volt, hogy a magyar foci így, a magyar foci úgy, meg az alapoknál kéne elkezdeni; de ahogy ma is, csak duma volt. A szülők persze ott segítettek, ahol tudtak: néha egy kis pénzzel, máskor az utaztatással, frissítőkkel, Tibi apja is vastagon benne volt a „fő szponzorok” társaságában. Józsi bá’ tisztelte is Tibi-apukát, talán egy kicsit föl is nézett rá, elismerte higgadtságát, megfontoltságát, ötleteit. Aztán Tibi abbahagyta a focit, máshová sodorta az élet, sokáig nem találkoztak. Megvagyok, semmi különös, és Józsi bá’, hogy van – vette föl Tibi a beszélgetés fonalát, miközben a 95-ös csurgott be a Micra tartályába. Most tökéletes, annyira jó, kár, hogy nem most vagytok fiatalok – válaszolta Józsi bá’, Újpesten edzősködöm, edzői stáb is van mögöttem, rendes fizu is van, most is mindjárt megyek edzési naplót írni, mert könyvelni is kell mostanság – hadarta, miközben visszarakta a kútra a fejet. És veled – jött a kérdése, hol ez, hol az, tudja azt jól, Józsi bá’, találkozgatunk még néha a Szatyival, a Zsozsóval is, de már meccsre se igen járunk, indult Tibi fizetni, na, jön Józsi bá’ is? Nem jártok meccsre, az meg hogy lehet – jött az újabb kérdés, ezeket megnézni minek, csak égés az egész, meg drága is – próbálta lezárni Tibi, ne csináljátok, már ti se jártok, most, amikor minden adott: pálya, pénz, minden meccs tévémeccs, az egész világ láthatja, mi kellene még – duzzogott az edző tovább, ilyenek vagytok! Elindultak együtt fizetni, de már nem volt jó a hangulatuk: aztán Józsi bá’, mondja, eredmény, siker, valamelyik gyereke például elkelt már Barcelonában, Berlinben vagy legalább Kispesten, az Újpest felnőttben?
De addigra már Józsi bá’ úgy bebaszta maga mögött a Zsiguli ajtaját, hogy az majdnem leszakadt: igaz, a Zsigulit az embernek mindig is kíméletlenül kellett becsapni, hogy becsukódjon…

2017. 11. 21.