2017. december 30. nap bejegyzései

Járj utána…

(Tizenegyedik lecke – Timothy Snyder)
Járj utána magad is a dolgoknak.
Tölts több időt hosszabb cikkek olvasásával.
Támogasd az oknyomozói újságírást,
és fizess elő a nyomtatott sajtóra.
Vedd észre, hogy ami az interneten található,
nem kis részben ártó szándékú.
Találd meg azokat az oldalakat,
amelyek a (részben külföldről érkező)
propagandakampányokat elemzik.
Vállalj felelősséget azért,
hogyan kommunikálsz másokkal.

Mindenkinek van egy igazsága. Tényleg mindenkinek van egy igazsága? Mert története mindenkinek van. Amibe beleszületik, amit aztán tovább ír, amit élvez, amit elszenved. Amit később az igazságának gondol. De vajon tényleg úgy történik, úgy történt minden? Vajon tényleg csak az történhetett meg vele?
Próbálunk eligazodni, nem eltévedni. Amit lehet megtanulni, aszerint élni; később azzal főzni, amink van, amit találunk: otthon, az iskolában, a földön, a kukában, a barátainknál, az ellenségeinknél, az interneten. Vagy elszívunk egy füves cigit, elalélunk egy whisky mellett, hajkurászunk csajokat.
Ez a „normális” élet. Ez lenne a normális élet?
Minden csak viszonyítás kérdése, hogy mit teszünk a nevezőbe, hogy mi van a nevezőben?! Mert amikor biztonság van, amikor bízol a holnapban, amikor késsel-villával ehetsz, nem puszta kézzel téped, „zabálod” a falatot és a családnak is lesz holnapra, meleg is; amikor nemcsak az „éhe a Szónak,”, hanem az „Éhe a Szépnek” is „ hajt titeket” és úgy érzed: érdemes, akkor minden rendben van. De, amikor mindez hiányzik: a ma, a holnap bizonytalanná válik; a gyerek egy másik földrészre kényszerül és azt se tudod, látod-e még valaha; amikor magadban mormogod csak „tövit töröm s a gallya jut” vagy még az se; amikor már azt se mered megkérdezni, ez vajon az igazság; már nem is kutakodsz, nem is kételkedsz, a bizonytalanság, a közöny, a cinizmus lett állandó kísérőd, akkor bizony már nagy a baj, a zsarnok megint győzött!
100 nap múlva megint választás lesz. A kormány meg akarja mutatni a világnak: Magyarországon demokrácia van! Mert törvény van: négy évente országgyűlési képviselőket kell választani, akik majd választanak miniszterelnököt, aki majd kormányt alakít. Ez az aktus a demokrácia igazi biztosítéka! Jelzed: elégedett vagy a kormány működésével, mehet tovább minden; nem vagy az, elzavarod őket! Amíg szavazhatsz, addig demokráciában élsz, ha már nem, akkor valami másban.
Pedig az egész csak egy cirkusz: látszat választás! Miközben éppen a demokrácia megcsúfolása folyik. Ez az aktus lenne a demokrácia igazi biztosítéka, de nem az, hanem a leplezése! Mert amíg szavazhatsz, addig demokráciában élsz, ha már nem, akkor valami másban.
De Te, választópolgár, egyszerű szavazó, vajon utána jársz-e annak: mi is történik valójában? Kutakodsz-e azután: minden rendben zajlik, minden szabályos, minden „egyenlő pályák, egyenlő esélyek” szerint zajlik, vagy csak álca az egész?
Minden a szemed előtt zajlik, minden, csak észre kellene venned; ott hever a lábaid előtt, csak le kéne hajolnod, hogy meglásd; mindent hallhatsz, csak nem akarod meghallani; mondanál is valamit, de mégsem mondod. Pedig a „tények felismerése tenne egyénné”, de Te inkább csak a kollektív „tudásban” bízol, az pedig mást jelez.
Ezért nem is jársz utána! Ezért nem is kutakodsz. Nyugton maradsz. Követed az eseményeket. Észre sem veszed, ezért aztán mindig lemaradsz. És éppen azt erősíted, amit nem kéne.
Most már persze nem egyszerű. De mikor egyszerű?!
Pedig csak néhány klikk, egy telefon a gyereknek, egy kis odafigyelés a civilekre: ennyi lenne az egész!
Csak meg kéne nézni a törvényt, hány szavazat kell egy Fidesz jelölt győzelméhez és mennyi az ellenzéki kandidálónak; csak szembesíteni kéne a kormány hirdetéseit a letelepedési engedélyért folyamodó bevándorlók számával, az általuk elkövetett bűntényekkel; csak meg kéne számolni, a Polt-féle ügyészség hány ellenzéki politikust, civil aktivistát küldött előzetesbe, aztán mennyi kapott végül tényleges büntetést; csak el kéne gondolkodni, kik gazdagodtak az elmúlt hét évben, és mennyivel, és hogyan, és miért; csak elő kéne venni a nyilvántartásokat, kikből lettek kormányzati tisztviselők, ügyészek, bírák, és miért pont belőlük választott a hatalom; csak rá kéne csodálkozni a szomszédra, hogy még él-e, itthon van-e a gyereke, vagy már Ő is emigrált, s vajon miért; csak elő kéne venni az Országgyűlés törvényeit, az OVB határozatait, hány ellenzéki, független javaslatot fogadott el, és miért nem; csak meg kéne kérdezni, minek épült annyi stadion, alakult és kapott állami támogatást annyi foci-akadémia, minek rendeztünk milliárdokért világversenyeket; csak meg kéne nézni, kiket kreált a Nemzet Olvasókönyvébe a szerkesztő, és vajon miért; kiket, miket okád naponta, óráról órára a kormányzati média, és vajon, miért?!
Pedig csak néhány klikk, egy telefon a gyereknek, egy kis odafigyelés a civilekre: ennyi lenne az egész!
És akkor még a hazugságokról nem is esett szó: a biblia meghamisításáról, az ellenséggé kikiáltásokról, a béremelésnek hazudott trükkökről, a helyreigazítási kabarévá váló álhírekről, a megannyi hihetőnek szavalt hihetetlenségről!
Pedig csak néhány klikk, egy telefon a gyereknek, egy kis odafigyelés a civilekre: ennyi lenne az egész!
De persze választani kell, gondolkodni, nem elég csak nézni, olvasni, az meg ma már nem éri meg, nem kifizetődő. Akkor inkább az erősebbhez kell húzni, az erősebb mellé kell állni, aztán majd meglátjuk: lesz, ami lesz!
Legfeljebb még kevesebbet látjuk a gyereket …

2017.12.30.