2018. február hónap bejegyzései

Válság-kommunikációs magatartás rendkívüli helyzetekben és ellenséges hírügynökségekkel, riporterekkel, újságírókkal szemben

(ironikus röpirat-tervezet, kiadja: pártközpont)

Elöljáróban
A. Soha ne törődj a kérdéssel, a válasznak sem a kérdésre kell vonatkoznia
B. Nem a riporternek, újságírónak beszélsz, hanem a NÉP-hez szólsz, csak Te tudod, mit akarnak hallani, mit fogadnak el, mire vannak kiéhezve
C. Nem baj, ha zavarosuk a gondolataid: majd tudományosnak tűnnek
D. Hidd, amit mondasz, akkor a hallgató, olvasó, néző magyar is elhiszi
E. Mindig mosolyogj, légy kedves, együtt érző (a rossz rendőr szerepét speciális emberek játszák majd)
F. Bármit mondhatsz: mindig folyamatosan mondd, légy népszerűen humoros, ugyanis
G. Minden erő és hatalom veled van, mert mögötted áll a törvényalkotás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság, sőt a legtöbb tömegkommunikációs intézmény is
H. Csak Neked vannak érveid, csak Te tudod a hiteles tényeket
Első érv (legerősebb)
A. Folyamatos és egyre erősödő fenyegetettség elleni háborút folytatunk
1. Illegális bevándorlók hada támadja az országhatárainkat (keltről, délről)
2. Brüsszelből támogatják őket (nyugatról)
3. Soros az ötletgazda (Amerikából)
4. A belső ellenzék is le akarja bontani a kerítést (ötödik hadoszlop)
B. Az életünk minden területét akarják
1. Csak jönnek, aztán itt akarnak élni, majd imaházat építeni, újságot kiadni, a nyelvet megváltoztatni
2. A keresztény Európa értékrendjét már az étkezésben is fel akarják lazítani a mássággal
3. A feleségedet, a szeretődet, a lányodat is akarják
4. De dolgozni nem akarnak
C. Ezek barbárok
1. Más ruhában járnak
2. Nem hisznek a kereszténységben
3. Érthetetlen nyelven beszélnek
4. Ahogy tapasztaltad a Keleti pályaudvarnál: koszosak, büdösek, az utcán szoptatnak
Második érv (második legerősebb)
A. Amit fölépítettünk, azt meg is védjük
1. 1100 év áll mögöttünk
2. Mi vagyunk Európa bástyája
3. Áll a kerítés a déli határ mentén
4. Állandó készültségben vannak a rendvédelmi szerveink
5. Emelkedő pályán az ország
6. Sereghajtókból éllovasok lettünk
7. Komoly terveink vannak és ez kiapadhatatlannak tűnő tetterővel párosul
8. Cselekedj
B. Mi lenne, ha mégis betörnének
1. Vérvonalunk megváltozna
2. Mások lennének az ünnepeink
3. Grillezett Skorpiót kéne ennünk, lisztkukaccal díszített süti lenne a desszert
4. Ötszőr kellene imádkoznod egy nap (hajnalhasadáskor; délben amikor a nap túlhalad a zeniten; délután amikor az árnyék eléri az árnyékadó test kétszeresét; naplementekor; és az éjszakai ima, teljes sötétedés után)
5. Lányaink nem focizhatnának
C. NO PASARAN!

Harmadik érv (leggyengébb)
A. Elterelő, hazug rágalmak zúdulnak ránk Brüsszelből, a magyar ellenzéktől
1. Antiszemitának, nácinak kiáltanak ki, pedig a Soros tényleg zsidó
2. Tiborcz Pistát támadják, és rajta keresztül OV-t, pedig minden a hatályos törvények betartásával történt
3. A letelepedési kötvény-kibocsájtást ütik, pedig az sikeresen járult hozzá az IMF hitelek kiváltásához
4. A stadion-építést kárhoztatják, pedig a sportolóink élvezik
5. Nem látják az eredményeinket, mert nem akarják látni
6. A lógósok, az ingyenélők pártját fogják
B. Sokszínűséget akarnak
1. A család szentségét szétverik, mert elfogadják a másságot
2. Segítik a menekülteket segítő Sors-szervezeteket
3. Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű világgá vált, ezt akarják itthon is, a mi hazánkkal is
4. Nekik nem a magyar HAZA az első
C. Modern országot akarnak, és láttuk már, az hova vezet
1. Itt elég a sejtelmes kikacsintás

Összegzés: A valódit mondd, ne az igazat, és igaznak hiszik!

Felcsút, 2018. február 21., szerda
Közvetlen brüsszeli források felhasználásával készítette
Mészáros & Tsa Tanácsadó Iroda
Récsöl & Pista Tanácsadó Iroda
Kósa & Mamája Tanácsadó Iroda
RAnti & HÁrpi Betelepedési Tanácsadó Iroda

Lujza és Jenő (2)

• Jenő, Te mikor mondod el az évértékelő beszédedet?
• Lujza, én nem vagyok miniszterelnök.
• De Jenő, itthon Te vagy az én miniszterelnököm, én meg a „szőrlédi” vagyok!
• First Lady, Lujza!
• Mindegy, Jenő, de Neked nincs mondandód, Te nem küzdsz a bőség zavarával az idősíkodban: hisz ez lehetne a 35-dik évértékelőd, nem is tudom már hányadik ciklusom…
• Lujza! A házassági évfordulót nem beszédekkel, hanem csendben, meghitten, kettesben ünnepeljük, koccintunk egyet, emlékezgetünk, aztán lefekszünk … aludni.
• De Jenő: a Te vérvonalad is van olyan, mint a Viktoré, bár Te alig voltál ellenzékben, csak, amikor veszekedtünk, de sokszor örültünk is, ugye Te is úgy gondolod, nálunk megvan az egyensúly?
• Az egyensúly, az megvan, Lujza.
• Akkor Jenő mondjál évértékelőt, és tapsolni fogok, meg nevetgélni, aztán majd megbeszéljük, amit mondtál, esetleg elmegyünk a Várbazárba.
• Minek mennénk a Várkert Bazárba?
• Jaj, Jenő, hát ezt se tudod? Mert akkor benne leszünk a tévében.
• Miért lennénk benne a tévében?
• Mert ott kiabálnának a kerítésen kívül a Szigetváriék, hogy Tiborcz, meg Neoton, mi meg menekülnénk, mint a többi meghívott Fideszes …
• E.ON, Lujza, és annak semmi köze a Tiborczhoz!
• Mindegy, Jenő, mindegy, de elém dugnák a mikrofont én meg beszélhetnék, ha akarnék; vagy nem beszélhetnék, ha nem akarnék; vagy mondhatnám, mint a Bayer Zsolti.
• Miért, mit mondott a Bayer Zsolti?
• Hogy „Húzzatok a … a sok hülyeségetekkel”: Jenő mondjál egy évértékelőt!
• Lujza, hagyjál most olvasni.
• Jenő! Azt mondta a Viktor, hogy „A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak, nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre kiapadhatatlannak tűnő tetterő.” Benned is buzog a tetterő, Jenő?
• Most nem buzog.
• Jenő! Az én hírem is jócskán felértékelődött Nálad, az én ismertségem, befolyásom is nagyobb, mint a méreted?
• Nagyobb, Lujza.
• És ezt elsősorban annak tulajdonítsam, hogy az nyolc évben szüneteltettem a politikai korrektséget, süllyesztőbe dobtam az euro-blablát, a liberális szépelgést, a korrekt semmit mondást?
• Hm, mondjuk rá.
• Jenő! Miért nem mondod el azt az évértékelőt „túlcsorduló érzelmességgel”, miért nem beszélsz a „egy szívbéli horgony(ról), amire mindenkinek szüksége van”, nem én vagyok Neked az első?
• De, Te vagy, Lujza.
• Látod, Jenő, Te nem vagy ellenzékben itthon, azt mondta a Viktor: azoknál nem én lennék az első…
2018. február 20., kedd

Beszéd…

„Nacionalizmust ugyan nem lehet elrendelni felülről, akkoriban még kevésbé lehetett, de igény, az nagy volt rá a német médiafogyasztók körében… Daheim című családi lap politikamentesnek tüntette fel magát, mégis az „elnémettelenedés” rémképét festette a falra a külföldi eredetű táncokról és divatokról szólván… Miközben egyik részük integrációra és folytonosságra vágyott, másik részük polarizációt és transzformációt követelt… Az „örömből merített erő” mozgalom keretében sokak számára elérhetővé vált a nyaralás és a tömegsport, sokmilliós közönség látogatta a sporteseményeket – 1936-ban olimpiát is rendeztek Berlinben … A nemzetiszocialisták igyekeztek fantáziadúsabbnak mutatkozni, mint a demokraták és a „nyárspolgárok”, akiket mélységesen megvetettek. Nem érték be azonban a fantáziákkal, hanem csakugyan új valóságot teremtettek … a nemzetiszocialista időszak kultúrája sokféle igénynek hangot adott és mindenféle fantáziának teret engedett, képes volt arra is, hogy legitimálja a háborút, a nagy-birodalmi törekvéseket és a zsidó származású állampolgárok fokozatos kiszorítását a társadalomból, majd pedig megsemmisítésüket.” Moritz Föllmer: A harmadik birodalom kultúrtörténete
Tudjuk: mi lett a vége…
„Abban hiszek, hogy nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk … Ápoljuk a magyar nyelvet, megvédjük keresztény és magyar kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar szabadságot … A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne … nem szabad az ország sorsát internacionalisták kezébe adni … Vérvonalunk az első választásoktól máig húzódik, 16 évet voltunk ellenzékben, és 12 évet voltunk kormányon. Nincs még meg az egyensúly, mint láthatják … A magyar ügy nyert ügy. Most minden együtt van: tapasztalat, bátorság, kipróbált bajtársak, nemzetközi tekintély, emelkedő pályára állított ország, komoly tervek és egyelőre kiapadhatatlannak tűnő tetterő … Magyarország jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk és befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná … Fidesz és a KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget … migránsverte időkben … Európa utolsó reménye a kereszténység … a bevándorlók aránya gyorsuló ütemben nő … A kultúránk, az identitásunk és a nemzeteink, ahogy ma ismerjük őket, ha ez így meg tovább, megszűnnek létezni. A legrosszabb rémálmaink válnak valóra … Nyugat-Európa bevándorlóövezetté, kevert népességű világgá vált … Mi stabilan állunk a lábunkon, védvonalaink a legnagyobb áradat feltartóztatására is alkalmasak … a veszély ma nyugatról fenyeget bennünket … Mi sohasem leszünk szolidárisak azokkal az európai vezetőkkel, akik posztkeresztény és posztnemzeti korszakba akarják léptetni Európát … győzelemre állunk … titokban már évekkel ezelőtt meghirdették a Soros-féle embertípus kitenyésztésének programját, ahogy ők szerényen mondják, ha én ki tudom mondani: a homo Sorosensust, ami magyarul annyit tesz Soros-féle embertípus … sértetlenül és vidáman élhetik az életüket közöttünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán mesterkednek … reménytelenség gyűlöletet szül …
Kalandra fel hát
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!”
Orbán Viktor: Évértékelő beszédéből 2018.02.19.
Tudjuk, mi lesz a vége?
2018. február 19., hétfő

Foglaljuk össze…

(persze minek…)
Ez az írás a Fidesz szimpatizánsaihoz szól(na).
Meg persze mindenkihez.
Megint kampány időszakban élünk.
Rendkívüliben.
Már két és fél éve!
A határok lezárva, a kerítések áram alatt, villanypásztorok „hálózata-alatt” és a rendőr is akkor néz a gatyámba, amikor csak akar: még indokolnia sem kell. Téged még nem ellenőriztek? Sebaj, a lényeg, hogy tudd: bármikor, bárhol, semmiért is akár. Ez bizseregjen a tudatod alatt, ennyi elég. Egyelőre.
Persze, illegális bevándorló migráncs egy szál se. A radar se látja. A repülőt se.
Megint kampány időszakban élünk.
A miniszterelnök mindjárt beszédet mond. (Néhány napja szigorúan zárt körben beszélt. Az övéinek. Csak az övéinek. A helyzetről: az abszolút többség biztos; a Vona nem veszélyes; a szocik lehet, hogy be se jutnak; a Szél nem fog szövetséget kötni, mert akkor szétesik. Egység kell, mert külföldről irányított, durva, semmitől sem elrettenő kampányra kell számítani; de erőt kell mutatni, és csak magabiztosság, magabiztosság és akkor megint az erő! Aztán interjút ad egy „házi-lapnak”, az már Neked is szól, meg nekem is, Neki is: “azt a kultúrát kell megtartani Magyarországon, amelyben minden magyar ember otthon érzi magát, ezt pedig – függetlenül attól, hogy valaki vallásos vagy sem – úgy hívják, hogy keresztény kultúra … mindenkinek ott segítsünk, ahol született … a magyar emberek jól látható és jól hallható többsége nem a Soros György által elképzelt országban akar élni … becsületbeli ügy … politikai hitelesség próbája …”!)
Megint kampány időszakban élünk.
Megint jön egy négyéves ciklus, megint dönteni(?) kell: ki vezesse az országot.
Mi alapján döntsek? Te minek az alapján fogsz dönteni? És Ő, Ők?
Amit hallok, hallunk, látunk a tévékben; olvasok, olvasol a napilapokban vagy amit nyolc év alatt tapasztaltam, tapasztaltál, tapasztaltunk?! Vajon összevetjük az ígéretekkel is a történteket? Egyáltalán: 4 évvel ezelőtt, voltak ígéretek, vagy csak „folytatjuk” volt?!
És most?
A miniszterelnök mindjárt beszédet mond. Évértékelőt. No nem a parlamentben, nem a közös asztalnál, nem a „nép okos gyülekezetében”, hanem csak a „család” előtt, a gondosan kiválasztottak előtt, az újgazdagjai előtt, az általa nyertesekké váltak előtt, a sikert-sikerre halmozók előtt.
Megint kampány időszakban élünk.
Eddig vita nem volt. Szembesítésre a tényekkel nem került sor. Tudjuk, amit tudhatunk; halljuk, amit hallhatunk; látjuk, amit láthatunk:
• „Amíg Pócs János a képviselő, addig NEM lesz migráns a Jászságban!”;
• „a magyar emberek jól látható és jól hallható többsége nem a Soros György által elképzelt országban akar élni”;
• „a nagy többség egy saját maga által megválasztott nemzeti kormány irányítása alatt álló Magyarországot akar”;
• „mindenkinek ki kell állnia saját nemzeti érdekeiért”;
• „az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába”;
• „mintha Európa elhaladt volna már a nemzetek, a vallási közösségek, hitbeli kérdések mellett, és most az ezt követő korszakot kell felépíteni”.
És mi lesz közben az országgal?
Veled, vele, velünk?
Stadionokban vizsgál majd minket a körzeti orvosunk? A sürgősségi ellátásra a Duna Arénába visz majd a mentőautó? A vadászpuska szét és összeszerelése érettségi tétel lesz majd? A következő 4 (8, 12) évben is kihirdetve marad a rendkívüli állapot? Az Andrássy úti paloták mindegyik magánkézbe kerül? Netán családiba?
Megint kampány időszakban élünk.
A miniszterelnök mindjárt beszédet mond.
Mond is majd valamit?

2018. február 18., vasárnap

Miért?!

Meghalt egy rendőr.
Miért?!
Fiatalember volt, csak 22 év adatott Neki. Kirepült a kocsiból: nem használta az övet.
Egy másik rendőrautóval ütközött.
Miért?!
Tragédia!
Miért?!
Majd kinyomozzák, majd kiderül!(?)
Miért?!

Rendkívüli állapotban az ország: határok lezárva, ellenőrzés az utakon bármikor-bárkinél, óriási felelősség (és feszültség) a biztonságot biztosítóknál.
Ehhez határozottság kell.
És erő is!
És mutatni, érzékeltetni, bizonyítani is kell!
Minden helyzetben, minden pillanatban!
Mert Ők képesek is erre, mert csak Ők képesek erre!

Meghalt egy rendőr.
Miért?!
Fiatalember volt, csak 22 év adatott Neki. Kirepült a kocsiból: nem használta az övet.
Egy másik rendőrautóval ütközött.
Miért?!
Tragédia!
Miért?!
Majd kinyomozzák, majd kiderül!(?)
Miért?!

2018. február 18., vasárnap

Lujza és Jenő


• Jenő! Ki az az OLAF? Nem a svéd király?
• Lujza! Az OLAF az Európai Csalás Elleni Hivatal, nem király!
• Mert azt írja valaki a Facebookon, hogy az OLAF „király”!
• Lujza! Az OLAF az európai adófizetőket megrövidítő csalókat vizsgálja, akik lopják a közpénzeket, az uniós támogatásokat, az OLAF egy Hivatal.
• Tényleg, Jenő, mert azt mondja a Németh Szilárd, tudod, a tepertőkrém-készítő birkózó csarnok tulajdonos, hogy az OLAF beavatkozik a választásba meg a kampányba, meg az E.ON is!
• Mit csinál az E.ON?
• Beavatkozik, mert az E.ON az államnál olcsóbban adná a gázt, ezért a Szilárd azt üzente az energiaszolgáltatónak, ne avatkozzon be az áprilisi országgyűlési választásba. Jenő, ez miért beavatkozás a kampányba, gázzal is lehet plakátozni?
• Lujza! HA olcsóbb lesz a gáz, akkor az embereknek jobb lesz, de mert ezt nem az állam csinálta, ezért a Németh Szilárd befolyásolásra gyanakszik, mert egy gyanakvó ember.
• Jenő, a Simicska is beleavatkozik a kampányba? Mert azt írja a 444.hu, hogy „100 milliót hagyott az Elios kasszájában, hogy aztán Tiborczék pár hónappal később kivehessék”, vagy nem is a Simicska, hanem a Tiborcz avatkozik bele? Nem ismered a Tiborczot, Jenő, talán nekünk is adna abból a pénzből egy kicsit, fodrászhoz kéne mennem.
• Lujza! Mindent összezagyválsz! A Tiborcz az Orbán miniszterelnök úr lányának a férje, ez a legfőbb erénye, meg a lába, de ezt most hagyjuk, mindig szerencsésen pályázik és ezért nagy pénzeket kaszál.
• Akkor ő annyit is ér?
• Hát: annyit.
• Akkor ő majdnem olyan, mint a fácános-feledékeny Lázár János, aki egyszer csak talált egy szép kastélyt, mint családi ezüstöt a hétvégi telkén?
• Olyan, de most már inkább nézd a tévét!
• Jenő! Minket nem vizsgál a Polt Péter?
• Miért vizsgálna a Polt minket?
• Azt nem tudom, de két évvel ezelőtt vettem a Mariska nénitől egy kiló krumplit.
• És akkor miért vizsgálna minket?
• Nem tudom, de még nem telt három év, és azt mondta a Polt, hogy neki legalább annyi idő kell a nyomozáshoz.
• De nem ellenünk, Lujza.
• Nem tudhatod azt, Jenő…
2018.02.14.

Elmenőben


Már nincsen itt
És nincsen ott se

Még velünk van
Még sincsen itt se

Ha mozdul is
Nem lépés az se

Még ételért kap
De nincsen íze

Még halkan szól
De nincs ki értse

Szeme fénylik
Zavaros kékje

Jóska Jóska
Hívja remélve

Még nyúl felé
A mély semmibe

Már nincsen itt
Még nincsen ott se…

2018.02.13.

Üvölt(öz)és!

(képzelt agyszülemény)
„Láttam nemzedékem legjobb elméit
az őrület romjaiban, hisztérikusan
lemeztelenedett éhezőket…”

Zalaegerszeg képviselőtestülete néhány napja, február 7-én megszavazta „azt az indítványt, amelyben Zalaegerszeg elkérte volna az Orbán-kormánytól az Európai Unió Csalás elleni Hivatalának (OLAF) a jelentését az Elios Innovatív Zrt. gyanút keltő közvilágítási pályázatairól” – írja a 168 óra a Népszavára hivatkozva (a város honlapján „még” nincs fönn a hivatalos jegyzőkönyv, 2017. decemberi(!) az utolsó). Alig egy nappal később, február 8-án reggel hirtelen összeült a rendkívüli közgyűlés – „a hat fideszes önkormányzatai képviselő rossz gombot nyomott meg”, szólt az indoklás –, ahol láss csodát kedves olvasó: a testület sebtében visszavonta kíváncsi kérdését.
Közben az egyik mobil-telefonos szolgáltató – technikai hibája miatt – nyilvánosságra került az interneten néhány, február 7-én és 8-án lezajlott telefonbeszélgetés (azóta a hibát már korrigálták, a beszélgetések nem elérhetők):
• Zoli?
• Ki vagy?
• Laci
• Te vagy az, Lacikám, Pesten vagy?
• Nem érdekes, most hívott a Habony Árpi, mi a szart szavaztatok meg az előbb a közgyűlésen?
• Nem tudom mire gondolsz, nagy napirendünk volt, mindent flottul ment, szavaztak a srácok, ahogy megbeszéltük.
• De a rohadt életbe’, minek nektek az qu@va OLAF jelentés, az a szarkupac Sorosiromány?
• Tudod, megy itt a susmus a városban, aztán meg akarjuk védeni a miniszterelnök úr vejét, tudod a Tiborcz Pistát, ezért kellenének az infók.
• Hagyjátok a pi@ába az egészet, bízzátok az Árpira meg a Lázár Janira, ez országos ügy, sőt már világ ügy, ehhez ti kispályások vagytok!
• De hát mi ismerjük a dörgést itt a végeken…
• Ki nem sza@ja le, hogy mit ismertek, te csak a város belügyeivel törődj, ez a nagyok pályája, azonnal vonjátok vissza!
• Jó, két hét múlva lesz a következő, akkor majd…
• Nem!!! Most, azonnal! Hívj össze egy rendkívüli közgyűlést!
• De hogyan, milyen indokkal?
• De hülyék vagytok, édesem, mindent én találjak ki? Hülyék voltatok, vagy fáradtak, vagy máshol járt az eszetek, mindegy, kit érdekel, legfeljebb pufognak majd az ellenzékiek, meg a hülye Radnai ír majd valami marhaságot, kit érdekel?!
• Értettem: de ki az a Radnai…
És mindketten kinyomták a mobiljukat. Vígh László rögtön hívta Árpit, mindent elrendeztem, Balaicz Zoltán azonban még hosszú percekig bambán bámult maga elé: ki lehet az a Radnai…

2018.02.13.

Távirat a Pörről…

(képzelgés Scarron után szabadon – helyszíni tudósítónktól)

A tárgyalás el sem kezdődött, mégis rögtön megszakadt a Soros pör

 

 

Miközben már a tudósítók átvilágító bebocsájtása zajlott, hirtelen szirénázó rendőrautók fékeztek csikorogva a Pesti Központi Kerületi Bíróság elött, és a kocsikból kiugró rendőrök elkezdték elküldeni a tudósítókat, a bámészkodókat, még a kopaszokat is egészen a Honvéd térig. Rögtön ezután szkafanderbe öltözött szakértők léptek be az épületbe. Futótűzként terjedt a hír: valaki betelefonált a 107-re, hogy bomba van a Bíróságon, ami negyven perc múlva fölrobban. A Rendőrség és a TEK erre kezdte meg azonnal az épület kiürítését és átvizsgálását. A kapuban először az előbb bement ügyész-vádlók jelentek meg és sietve ültek be hivatali járműveikbe, majd rendőrségi motoros kísérettel elhajtottak. Nem sokkal ezután a Bíróság dolgozói, végül a védők is távoztak.
Engem a CNN tudósítója kérdezett, mi történt, mi ez a sietősség, mert hivatalos tájékoztatást nem kapott. Amikor a bombáról tájékoztattam, elmosolyodott, és azt mondta már magyarul: csodálkoztam volna, ha nem történik valami ilyesmi, ez egy bevált kommunikációs taktikai lépés, de nem mára vártam, azzal nyugodtan elsétált a stábbal. A egyszerű, civil emberek okostelefonjukat nyomogatták, volt, aki a Facebookon élőben közvetítette a történéseket. A tér sarkában néhány pajeszos, sábeszdeklit viselő zsidó ember is megjelent, de az emberek most figyelemre sem méltatták őket. Ketten, idősebb jólszituált asszonyság ugyan összesúgtak mögöttük, majd gyorsan elindultak a tér másik sarka felé.
Vajon ki telefonálhatott?!
Ezen morfondírozott valamennyi újságíró, többen keresték a Soros-pör sajtófőnökét, de ő nem adott életjelt magáról. Más információs forrást nem találva egymást kérdezgették, de csak odáig jutottak, hogy mérlegre tették, kinek állhatott érdekében a telefon.
Mert a bomba létezését senki sem hitte el.
Mintha titkos parancs hangzott volna el, a kopaszok hirtelen parancsnokuk köré csoportosultak, majd alakzati formába rendeződtek és elkezdték a – korábbról már ismert – ütemes lábdobogást. Mire a tőlük elhúzódó emberek kezdték megszokni a bitumenhez csapódó bakancsok durva, fenyegető zaját, hirtelen abbahagyták és egyikük harsány üvöltésbe kezdett: „Vesszen Soros!”, és már zúgott is a válasz „vesszen”; majd újból az előkiáltó harsant: „Vesszen Soros!” és sziszegve jött megint a válasz is „vesszen”! A két idősödő hölgy csillogó szemekkel figyelte a kopasz-gárdát, és az egyikük egyszer csak fölsikoltott: és a zsidók is! A CNN kamerája vette az egész jelenetsort, ahogyan a nyugati tudósítók kamerái is. Az M1 riportere megkezdte az élő helyszíni beszámolóját, éppen a kopaszok előtt, akik most csak a lábukkal doboltak. A riporter köszöntötte a nézőit, majd a kezében lévő papírt kezdte fölolvasni: „A Rendőrség a következő közleményt adta ki: 9 óra 57 perckor a Rendőrség 107-es telefonjára bejelentés érkezett, hogy valaki bombát helyezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság Soros György, született Schwartz György perének a tárgyalótermébe, vagy valahová egy másik helyiségbe. Az idegen akcentussal beszélő, föltehetően 30 év körüli nő ezután lerakta a telefont, a Rendőrség azonnal kiürítette az épületet és megkezdte annak átvizsgálását. A Rendőrség kéri, bárki bármit tud a telefonról, azt a legközelebbi kapitányságon jelentse, egyúttal tájékoztat minden magyar állampolgárt, hogy minden erővel továbbra is fönntartja az alkotmányos rendet. A tárgyalás hamarosan folytatódhat, a Rendőrség a maga eszközeivel hozzájárul, hogy Magyarország továbbra is a magyaroké maradjon!”, én most elbúcsúzok, hamarosan újra jelentkezem, remélhetőleg már a tárgyalóteremből – zárta tudósítását az M1 csatorna.
Közben a Honvéd téren kisebb mozgolódás támadt, néhány kerékpáros fiatalember száguldott át az emberek között és szórólapokat dobott a magasba, amelyek szétszóródtak a szélben és lassan ereszkedtek alá. Az ügyesebbek még a levegőben elkaptak egyet-egyet, mások a földről vették föl a lapokat. „Szó sem lehet a Stop Soros törvénycsomag visszavonásáról … a migrációt meg kell állítani, és meg kell fékezni azon szervezeteket, amelyek támogatják vagy szervezik azt … tipikusan Soros György által finanszírozott szervezetek akarják visszavonatni az előterjesztést … a Soros szervezetek folyamatosan a kerítés lebontását szorgalmazzák, támadják a kormány bevándorláspolitikáját, megszüntetnék a jogi határzárat, felszámolnák a tranzitzónákat, támadják a határvédelmet és azokat a rendőröket is, akik védik határainkat, de a kvótanépszavazást és a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt is támadták …” – olvashatták a papírról. A kerékpárosok közben eltűntek, mintha nem is lettek volna.
Most délután egy óra van, hamarosan újra jelentkezem.
201..0.12.

Tudósítások a Pörről…

(képzelgés Scarron után szabadon)

A tárgyalás előtt

Ezen a február elejei napon Budapest ugyanúgy ébredt, mint a korábbi napokon. A metrók hajnalban zökkenő és ütközés-mentesen elindultak; ónos eső sem tette csúszóssá az utakat és a hidakat sem zárta le senki. Végig a sugárutak mentén a kék plakátok ma is büszkén hirdetik: „SOROS TERVE NÖVELI A TERROR-VESZÉLYT STOP SOROS!”, „SOROS MILLIÓKAT TELEPÍTENE BE AFRIKÁBÓL ÉS A KÖZEL-KELETRŐL STOP SOROS”, Soros György arca most is taszítóan vigyorog le a házfalakról. A budapestiek már tudomást sem vesznek a látványról, a szürkületben mogorván, látszólag egykedvűen indulnak dolgozni; a szülők ránézésre közönyösen kísérik gyerekeiket az iskolába.
Az emberek látszólag nyugodnak tűnnek, ugyanakkor – az őket belülről feszítő tántoríthatatlan meggyőződés alapján – végletesen megosztottak is: a többség határozottan gonosz bűnösnek gondolja Sorost és „bandáját”, legyenek akár betolakodó illegális migránsok, civil szervezetek, vagy ellenzéki politikusok, mert „azok” nem szeretnék, „ha Magyarország megmaradna magyar országnak”; a kisebbség viszont hazug gyűlöletkeltő propagandának, lejárató kampánynak, a valós problémákról elterelő hadműveletnek tartja az egész kormányzati plakát-akciót.
Vihar előtti csönd üli meg ezt a hideg, hómentes reggelt is; a két tábor érzi, tudja: itt előbb-utóbb „háború” lesz! És akkor már nyíltan, rejtőzködés nélkül valahova mégiscsak állni kell.
A metrón utazók nem néznek egymás szemébe, de még lapos pillantást sem vetnek a másikra; csak a kerekek monoton zakatolása, sípolása hallatszik. Ahogy megérkeznek a célállomásra, mindenki leszegett fejjel, görnyedten a földet nézve igyekszik a dolgára.
Még csak 8 óra van, de már a Markó utca és környéke (Falk Miksa, Balaton, Nagy Ignác utca négyszögben) hermetikusan le van zárva. Mindenütt rendőrök, mesterlövészek; a környező utcákban rendőröket szállító kisbuszok állnak; körös-körül útakadályok, ideiglenes sorompók és persze kutyás járőrök. A parkoló autókat már elszállították; már a hangszórós autók sem figyelmeztetik a lakosságot, hogy ma csak az itt lakók léphetnek be az elzárt területre, viszont a házak fölött egy rendőrségi helikopter kavarja a levegőt és zavarja meg a körúton ballagókat.
Néhány utcában már fölállították a detektoros kapukat és az egyenruhás rendőrök is fölsorakoznak a kapuk mögött. Mögöttük a parancsnok idegesen beszél a gégemikrofonjába, érezhetően nő a feszültség, ahogyan egyre többen jelennek meg a kapuknál és megkezdőnek az igazoltatások. A Szlovák söröző előtt először néhány, majd percek alatt több tucat kopasz, kigyúrt, olyan stadion-rendfenntartó ember jelenik meg, mindegyikük fekete bőrdzsekiben, fekete nadrágban és bakancsban. Halk vezényszó hallatszik, majd hangosabb vezényszavak, a „habt acht” és mindenki megmerevedik, a parancsnok elégedetten pihenteti szemét csapatán, majd kinéz oldalra az ott éppen elsétáló rendőrre, aki visszabólint és erre megfordul, határozottan kilép és a kopasz-gárda azon nyomban bakancs-csattogtatva utána lépdel. A Bihari János utcában elérik a Kresz Géza Mentőmúzeumot és a Markó utcánál jobbra fordulnak – nekik a rendőrök azonnal fölhúzzák a sorompót – és a Nagy Ignác utcán áthaladva megállnak a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Hirtelen „abreten” parancs hallatszik és a kopasz-gárda lassan szétszéled az épület előtt, s többen elsétálnak a Honvéd tér irányába.
A Honvéd téren már legalább tíz műholdas kapcsolatot létesítő autó áll, szinte a világ valamennyi jelentős hírügynöksége élő, egyenes közvetítésre készül. Közvetlenül az épületnél az M1, az orosz és a török hírügynökségek tudósítója állnak, a többiek egy kordon mögött kaptak helyet. A magyar lakosságot az M1 csatorna tájékoztathatja csak élőben, mások nem kaptak akkreditációt, és az M1 tudósításait is csak az M4, TV2, ECHO TV veheti át.
A tudósítók hirtelen mikrofonjukhoz kapnak, az operatőrök vállukra emelik kamerájukat: a Legfőbb Ügyész kocsija gördül az épülethez, Ő kiszáll az autóból, méltóságteljesen körülnéz, titkára szolgálatkészen mellé lép, kezébe adja a táskát, benne vélhetően a vádirattal és elindulnak a lépcsőn fölfelé. Ekkor lép melléjük az M1 riportere, aki még egy gyors pillantást vet a papírjára, megnézi a leírt kérdését és „Legfőbbügyészúrmegengedegygyorskérdést” – hadarja, miközben mögötte az Interfax és a Habertürk stábja dolgozik. A titkár oldalra néz Főnökére, aki alig láthatóan bólint és megáll, tessék, kérdezzen. Mit vár a mai naptól – hallja magát az M1 riportere és már jön is a válasz: végre elindul az igazság kiderülésének a pere, ma elkezdődik a lelepleződés jogi folyamata, a független magyar Bíróság előtt bebizonyítjuk, hogy Magyarország csak a magyaroké! Azzal belép az épületbe.
Nem sokkal ezután megjelennek a védőügyvédek is lassan, gyalogosan, sétálva, miközben mögöttük csattogva újra gyülekeznek a kopaszok, jobb-lábuk bakancsát ütemesen a kövezethez csattogtatják és „hopp, hopp, hopp” fölkiáltásokkal ingerlik őket. Kérdést ők nem kapnak.
Közben a Honvéd téren egy ember a kabátja alól egy papírlapot vesz elő és két kezébe fogva magasra emeli, a papíron fekete betűkkel ez áll: TIBORCZ ISTVÁN! A kopaszok azonnal körül veszik, kitépik kezéből a papírt, majd kétszer pofon vágják, hogy elered az orra vére és ketten közrefogva kivonszolják a térről.
Mindjárt kezdődik a Soros pör!
201..02.11.