2018. április hónap bejegyzései

Őrizd a magánéletedet…

(Tizennegyedik lecke – Timothy Snyder)
A rossz szándékú vezetők mindent,
ami tudnak rólad, fel fognak használni arra,
hogy irányítsanak. Rendszeresen takarítsd le
a kémszoftvereket a számítógépedről. Ne feledd,
hogy az e-mailed nem titkos. Fontold meg,
hogy kevesebbet, vagy más formában használd az internetet.
Találkozz másokkal személyesen.
Ugyanezért rendezd el minden jogi problémádat.
A zsarnokok keresik a módját,
hogyan fogjanak meg téged.
Gondoskodj arról, hogy ne találjanak rajtad fogást.
Van egy kis zug, ahova elvonulhatsz olvasni? Magadra tudod csukni az ajtót, ha úgy akarod? Nem aggódsz, amikor független sajtót olvasol, még sugárzó független rádiót hallgatsz? Van színház, ahol olyan darabokat nézhetsz, ami neked tetszik? Van hely, „hol fölolvashatol…”? S van figyelmesen hallgató is?
Magad határozhatod meg: mit tudhatnak Rólad, ki tarthat és hogyan nyilván Téged, hisz „Számon tarthatják, mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek. /Aktákba irják, miről álmodoztam/ s azt is, ki érti meg. /És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/ előkotorni azt a kartotékot, / mely jogom sérti meg.”
Most zárult le a választási kampány. Olyan volt, amilyen a NER rendszere, nem is várhattunk mást: csúnya, sunyi, alattomos, totális. A hatalom fondorlatosan fölhasználta a jelöltek, a választók magánszféráját; az emberek intimszféráját durván megalázta. Emlékezzünk: bírósági információk, adatok ellopásával lehetetlenítettek el képviselőjelöltet; hazugságok sokaságával gerjesztettek gyűlöletet; hamis híreket terjesztettek a civil szervezetekről; óriás-plakátokról csurgott a náci kirekesztő propaganda a menekülők ellen; „oszt’ jó napot”. S Te tehetetlenül tűrted a tűrhetetlent, jogaid semmibevételét.
Vége lett: mára a győztes már kihirdettetett. A győztes már „programot” is jelentett, amiről továbbra sem tudsz semmit: megvéd, ami nincs is; eléri, hogy ne Soros nevessen a végén, pedig nem is nevet; erkölcsi, politikai és jogi elégtételt vesz majd másokkal szemben, ahol mindenki más, aki nem Fideszes; “átfogó megállapodás”-t köt majd a nőkkel, akiket korábban komondorral buktatott el röhögve.
A hatalom már tort ül.
Mi van a vesztesekkel? És mi lesz a többiekkel, a kétharmaddal?
Készülj az „Itt kő kövön nem marad…” időre, hisz már itt is van: elvették újságodat, színházadat, manipulálják tévédet, informatikusok hada pásztázza üzenőfaladat
Őrizd a magánszférádat! Az a Tiéd! Ne engedd elvenni! És védd másokét is! Mert amikor az Övékét elveszik, akkor a Tiéd is elvész! Ne légy kíváncsi, ne örülj hát, amikor belesnek a fürdőszobájukba, a hálószobájukba és azt közzéteszik! Ne vegyél részt abban, hogy olyan információkkal bombázzanak Téged, amihez nincs közöd!
Ne légy azzal Te is kollaboráns, hogy hagyod magad leselkedővé válni!
2018. 04. 21.

„KICSIK VAGYUNK MI AHHOZ, HOGY EZEN VÁLTOZTATNI TUDNÁNK” (2) …

(A tanítónő)

Van egy kis falu a Keleti-főcsatorna mellett. Nem az isten háta mögött fekszik, éppen Békésen innen. Csendes, nyugodt vidék.
Éppen úgy szép, jó, ahogy van vidék.
Minden mozdulatlan, változatlan vidék.
Ahogyan az itteniek mondják: „kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ezen változtatni tudnánk”.
És akkor a Tanító megint fölrak a Facebook oldalára egy cikket, Lovas Istvántól a „Levél a világ liberálisainak: ne tiltsák meg az antirasszizmust! Ma van a kongói 10 milliós belga népirtás emléknapja”.
Miért pont ezt a cikket? Vajon miért ezt tartja fontosnak? Vajon mit és kinek akar ezzel a cikkel üzenni?
A tanítónő már nyugdíjas. Éli, mert élheti nyugodt, békés életét. Ott a Keleti-főcsatorna mellett. Lánya, fia kirepültek, büszke rájuk. Lehet is! Ők bárhol a világon megállnák a helyüket. A tanítónő mostanában inkább már unokázik. Meg néha-néha fölrak egy cikket az oldalára. Mint most is.
A faluban becsülik: volt idő, amikor önkormányzati képviselősékig is vitte. Még most is figyelnek rá. Ha megszólal, ha bejegyzést tesz a Facebookon, érzik, tudják: figyelni kell rá. Figyelnek is.
Mert Ő a TANÍTÓNŐ.
Hol volt, hol nem volt, talán a Keleti-főcsatornán is túl, de még Szeghalomtól innen van egy icike-picike, talán még annál is kisebb falucska. Az emberek élik normális minden-napjaikat: esznek, isznak, ölelnek és alszanak is néha, ki-ki a saját házában. A kocsma már nem olyan hangos, viszont a sírásoknak mindig akadt munkájuk. Az iskolában egyre kevesebb lurkóval indulnak az osztályok, a kutyák viszont békésen nyújtóznak a napsütötte árokparton, csak az orruk mozog idegesen bele-bele szimatolva a gyenge szellőbe.
Minden csöndes ezen a vidéken.
Mozdulatlan.
Ott az a cikk az oldalon. Egy borzalomról. Egy igazi drámáról. A tőke gátlástalan pusztításáról. Az újkori rabszolgaságról. Emberek millióinak a megöléséről. Ártatlan áldozatokról.
De Lovas nem erről ír.
Lovas nem ezt akarja „elbeszélni”.
Lovasnak a „népirtás” megint csak ürügy.
Lovas megint uszítani akar!
Lovas megint gyűlölni és gyűlöletet kelteni akar!
Lovas megint harcba hívja a követőit!
Lovas megint teszi a dolgát!
És a TANÍTÓNŐ?
Ő vajon mit akar?
Vajon érti-e, amit tesz, „értik e hexametert is?”, vagy csak megosztja?!
Sokan keressük a választ, a „miért”-re a feleletet.
Talán ezért is…

2018. 04. 20. péntek

UTAZÁS …

(Déjà vu)

Már hónapokkal előbb készültünk az útra: tervezgettünk, csomagoltunk, útvonalakat írtunk papírra, térképeket vettünk, hajtogattunk, kicsit-nagyot, az autót szervízeltük, a 30 dollárt simogattuk, aztán csak eljött az a nap, és már száguldottunk (110-zel) is Győr, aztán Hegyeshalom felé. A határhoz közelítve egyre kevesebb és kevesebb kocsi: se szemből, se előttünk-mögöttünk. Aztán már csak mi haladtunk előre, elértük az első magasított határőr-állást, fönn a magasban a fegyveres kiskatona, lenn a sorompó leeresztve, mellette a másik határőr, szintén fegyverrel a kezében, lassíts, lassíts – súgta mellettem a feleségem, zökkenve megálltunk, „állítsák le a motort, kérem az útleveleket”, elvette, hosszan nézegette, „mehetnek”, morogta, indítás, a sorompó föl, mi tovább, még mindig itthon, Magyarországon, aztán már ott is voltunk az „igazi” határnál, de még mindig innen, újabb vizsgálat, most a vámvizsgálat, „a valuta-kiviteli-engedélyt kérem, csak ennyi van, mit visznek ki, csak ennyit, mehetnek az útlevél-vizsgálathoz, kérem az útleveleket, hova mennek, mennyi időre, rokonsághoz, vigyázzanak magukra, mehetnek”, második sorompó felé elindultunk, ott a második magasles, rajta a fegyveres határőr, lassíts, lassíts – súgta a feleségem, a második sorompó föl, tábla, rajta Magyar Népköztársaság, már a senki földje, osztrák katona állt a bódé előtt, lassíts, lassíts – súgja megint a feleségem, a határőr csak a kezével intett, „menjenek”, már Ausztriában értünk.
1985-öt írtunk.
Akkor ott és abban a pillanatban másképp sütött a nap, más volt a levegő, másként csorgott az izzadság a homlokról, csak a rádió maradt néma: végig néma, csak utóbb derült ki, hogy az antennánál lévő kontakt hiba volt az oka, „nekünk akkoriban jó volt az úgy is”. De ez sem zavart, ez sem volt bántó, szinte nem is vettük észre, hiszen keresztül Európán, mentünk Bécs felé, aztán tovább Linz, majd Mondsee mellett, a hegyen a parkolóban pihenő, ki a kaját a táskából: rántotthúsos zsömle, nem is egy, aztán a Coca-cola, majd be pisilni, be a Panorama-Hotel Mondsee-be, egy kicsit gyönyörködés a hihetetlen látványban, tovább München, a Bodeni tó, majd a végállomás Bázel! Egy hét Svájcban: Luzern, Pilátus, Zütich, a Genfi tó partján a séta, a Rajna partja, Beatles összes kotta a boltból, leértékelt táska, cipő, aztán a búcsú, visszafelé Karlsruhe felé a kerülő, termoszból a kávé, már Mama is velünk, megint megállás Mondseenél, Linz, Bécsben egy kis búcsú-séta, éjfélkor az osztrák határőr int, menjen, aztán a magyar határon két óra vámvizsgálat, gyomoridegesség, kihaltság, majd sorompó föl: újra itthon!
Most megint itt vagyok … és megint minden ugyanúgy!
Mindjárt vége a hétnek: csak a határt tudnám feledni …

2018. 04. 16. hétfő

TELEFONBESZÉLGETÉS (képzelgés)

(a fogadó-fél angolul, a hívó-fél magyarul, szinkron fordítással lejegyezve)

• OLAF ügyfélszolgálat?
• Sorry? (hangzott a kérdés, innen magyarul az írás: elnézést?)
• Hű, Józsi gyere már, ez angolul hablatyol nekem: tolmácsot kérek!
• Értem, maga magyar, rendben van, megoldjuk a tolmácsolási problémát.
• Maguk akarnak engem vizsgálni, milyen alapon, személyiségi jogokkal rendelkezem!
• Értjük: nem Önt, hanem az uniós források fölhasználását vizsgáljuk egész Európában, ez a föladatunk, a munkánk, ezzel bíztak meg bennünket.
• Nem érdekel: Én vagyok a NEMZET VEJE, ENGEM csak úgy, még a Fideszes Péter se vizsgálhat, hát akkor hogyan képzelik, hogy maguk vizsgálódhatnak?
• Értem, illetve nem értem, mi az (EU) 2015/1970 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet és az (EU) 2015/1974 bizottsági végrehajtási rendelet, valamint a 2007–2013-as programozási időszak (strukturális alapok és Kohéziós Alap): az 1828/2006/EK bizottsági rendelet 27–36. cikke alapján dolgozunk, „veje-séget” nem tudunk figyelembe venni.
• Majd meglátjuk, maguk a Sorostól jöttek? Mert azt mondja a Bayer Zsolti, hogy biztosan onnan szalajtották magukat.
• Nem kérem, nem az említett úr bízott meg minket.
• Értem, akkor maguk politikai jelentést készítenek.
• Nem kérem, mi az uniós források rendeltetésszerű fölhasználását vizsgáljuk: Önnel is kell beszélgetnünk, mikor lenne alkalmas?
• Majd egyeztetek az APÓSOMMAL, utána adok időpontot, addig várjanak türelemmel, mert most választások lesznek nálunk, és már ezt a telefont is a választásokba való beavatkozásnak értékelem!
• De Ön keresett minket!
• Ja, akkor is! Tanuljanak meg magyarul, meglátják megéri: sok dolguk lesz még nálunk!
2018. 04. 13. péntek

„NA MOST AKKOR MONDJÁTOK MEG” …

(Utoljára a választásokról)
Akkor most, mi a teendő, akkor most mit csináljunk? – jön a kérdés kegyetlenül bele a pofámba.
Akkor most, mi a helyzet, mi a franc van? – kérdezek vissza kegyetlenkedve.
És hallom, látom, olvasom, hogy ez sokhelyütt így fogalmazódik meg: még “odaát” is, még köztük is.
Elba@tuk – mondja az egyik borostásan; rossz volt az összefogás, nem egyeztettünk eleget, még több helyen kellett volna – jön a rezignált reakció azonnal; de az LMP, a DK, a szocik, az Együtt, a Momentum – és már megy is az egymásra mutogatás; elcsalták – jön a harmadik, a minden kérdést lezáró kinyilatkozás.
Akkor most mit csináljunk? Ki az utcára?! Követeljük, hogy … mit is követeljünk: számolják újra, büntessék meg, váltsák le, legyen új választás?! Ne röhögtess, ez még viccnek is rossz: kétharmaduk lesz a parlamentben! Az egyharmad csináljon forradalmat?
A francba is: akkor most mi a helyzet?
És ez így megy majd napokig, hetekig, hónapokig: hisz így volt ez négy évvel ezelőtt is?! Hiszen most megint ugyanaz a helyzet. Hiszen azóta semmi nem változott, sőt! Hát akkor?!
Akkor vágjunk bele, talán érdemes:
1. Mennyi is és miért lett annyi, az annyi?
A legfontosabb, amit látnunk kell: az eredményt alapvetően, döntő mértékben befolyásoló csalás nem a választásokon történt, hanem előtte!
• A valasztas.hu mai (04.12.) adatai szerint a 2018-as országgyűlési képviselői választáson 7-980 115 állampolgár szavazhatott. Közülük 5 468 157 állampolgár élt szavazati jogával. Ők 68.52%-át tették ki az összes szavazónak. Az országos listán a Fidesz és a KDNP 2 603 547 állampolgár szavazatával 48.89%-ot szerzett. Ez az összes választásra jogosult állampolgár 33.5%-a. (A levélben szavazók 93.91%-a rájuk szavazott?!) A választási törvény szerint a töredék szavazatokból a Fidesz és a KDNP további 1 208 360 szavazatot seperhetett be. Az egyéni listán a Fidesz-re és a KDNP-re leadott szavazati aránya 48.52% volt, amivel az egyéni mandátumok 86%-át nyerte el. Mindez együtt ugyanakkor, a Fidesz és a KDNP által egyedül megszavazott törvény szerint azt eredményezte, hogy a Fidesz és a KDNP által elnyert mandátumok aránya 67.34%, kétharmad lett!
• A Fidesz és a KDNP anyagi erőforrásai önmagukban is többszöröse, a többi pártnak, amit tovább, esetekben százszorosra növelt a kormány propagandájára fordított, közel száz milliárd forint. Hogy még egyértelműbb legyen a házfalakról, oszlopokról, villamosmegállókból csurgó Fidesz-kormány fölény, a többi párt üzeneteit jogi, fizikális eszközökkel is akadályozták.
• Az elmúlt időszakban (pl. a 16 évre csökkentése az iskolai korhatárnak következtében) újra megjelent a funkcionális analfabetizmus Magyarországon (lásd az arab számokkal kapcsolatos őrületet), csökkent az iskolában tényleges tanulással, kötelezően eltöltendő idő; az eredeti, érdemi információkhoz való hozzájutás esélye ég és föld lett a vidék és a (fő)város között, ami egyértelműen és együttesen a lebutított, gyűlöletet gerjesztő, a hazugságokat „érthetővé, elfogadhatóvá” tevő politikának kedvezett.
• A rabszolgaságba taszító közmunka elvételével való fenyegetés, a szociális segély elvesztésének a réme, a fizikai ijesztgetések, a megbélyegzés, kiközösítés a falvakban egyeduralkodóvá tette a Fidesz és a KDNP hegemóniáját: ha nem szavazol rájuk, akkor megdögölsz egyértelmű üzenete hatott! A legszegényebb falvakban, településeken nem véletlenül tarolt a Fidesz és a KDNP.
• A kormányzó pártok használták az állam szerveit: az erőszakszervezeteket, az ügyészséget, az OVB-t, az Alkotmánybíróságot, néhányszor a Bíróságokat is, ez a jogállamba vetett hitet és erőt rombolta.
• Állampolgár és állampolgár jogai között különbséget tett csak aszerint, hogy hol él, mi a lakcíme.
2. Miért nem lett eredményes összefogás, koordináció?
A demokrácia lényege a sokszínűség, a sokfajta nézőpont, vélemény megjeleníthetősége, az eltérő nézetek ütköztethetősége, annak elfogadása, hogy aki másmilyen, az is szeretheti a hazáját, lehet jó hazafi. Az elmúlt nyolc évben, aki másként gondolkodott és azt kifejezésre juttatta, az üldözendő ellenség lett! A vélemények sokféleségét kifejező ellenzéki pártoktól önfeladást, meghasonlást követelni; lefüggönyözött szobákban látszat-megegyezést eredményező megállapodásokat várni képtelenség volt és valószínűleg lesz is!
3. Kinek a felelőssége?
Mindez Orbán Viktor bűne! Meg az Őt követő báb-pártjának, báb-képviselőinek, báb-újságíróinak, báb-szövegíróinak, báb-megmondó embereinek a felelőssége! És az ellenzéki pártok töketlenségének is a következménye: tudják miben élünk, mégis úgy cselekednek, mintha nem abban élnénk!
4. „na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen”!
2018. 04. 12. csütörtök

HAZÁM…

Ahová születtem; ahol először fölsírtam; ahol egy kórházban megszületve az apácák valószínűleg rögtön elvittek megkeresztelni, nehogy „pogánynak”, zsidónak maradjak; ahová hazavittek anyám és apám; ahol apám éjjel a lábujjára kötött madzaggal ringatott; ahol anyámnak elapadt a teje és mégis szoptatott; ahol először gügyögtem: mama; ahol a csukamájolaj volt a keser-édes gyógyszerem; ahol apámmal lukas zoknikból göngyölt „labdával” fociztunk, mikor hazaérkezett; ahová drága Babuka Auschwitzból, Mengelétől „műtöttén” megérkezett; ahová öcsim-csupi is megszületett; ahol unokabátyám a szeretett Dédit „Aranka vasal” kiáltással, Bob Dylan dalaival köszöntötte; ahol munkaszolgálatos nagybácsikám még 50 évesen is átugrotta a téren a padot; ahol tényleg százezer ember drukkolt a Népstadionban kettős meccses bajnokin; ahol „ím itt e kő”; ahol az oviban „lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna”; ahol a számtant tanító tanárnéni megtanította miért 2+2×3 az 8; ahol István, Koppány, Hunyadi János és Mátyás, Kazinczy, Petőfi, Jókai, Ady, József Attila, Radnóti; ahol József Attila gimnázium és a „nagy dolog a gyerekkor”; ahol a Feneketlen tó és mindig Oszi; ahol „a csókok íze számban hol méz, hol áfonya”; ahol a közösség és aztán az én; ahol mellé térdepelsz és Ő fölsegít; ahol 40 fillér volt a kifli; ahol Krakkó már Párizs; ahol Jack Kerouaccal az Úton; ahol Marx, Samuelson, Szabó Kálmán, Mátyás Antal, Pach Zsigmond Pál és hadisakk az egyetemen; ahol „hányas vagy? ’28-as; ahol Trabant, háztáji, kaláka és gmk; ahol Éljen Május elseje; ahol ’56 hol ellen, hol forradalom; ahol Osztyapenkó a Balatonra utazás kezdete; ahol Balázs, Gergő Viktor Dóri, Krisztián, Erik; ahol „Itt élned, halnod kell.”
Ahol élek.
Ahol most megint zsidó, cigány, idegen, patkány, Soros-ügynök ellenség, áruló lettem; ahol most megint be kell fogni pörös szájamat; ahol most megint nem lesz tévém, újságom, rádióm, színházam, civil szervezetem; ahol megint újságpapírba csomagolva olvashatom csak Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napját, az Exodust; ahol megint Mi Időnk félórával kezdődik majd a napom; ahol most megint „Ezernyi fajta népbetegség” és halál a sürgősségin; ahol most megint „Cicáznak a szép csendőrtollak” és kitántorgás Angliába; ahol most megint „kuncog a krajcár”, „Fortélyos félelem”; ahol most megint „Hol lehet altiszt, azt kutatja”, holott sírok mindenütt…
Ahol élnék…

2018. 04. 09. hétfő

„KICSIK VAGYUNK MI AHHOZ, HOGY EZEN VÁLTOZTATNI TUDNÁNK” …

Van egy kis falu a Keleti-főcsatorna mellett. Nem az isten háta mögött fekszik, éppen Békésen innen. Csendes, nyugodt vidék.
Éppen úgy szép, jó, ahogy van vidék.
Minden mozdulatlan, változatlan vidék.
Ahogyan az itteniek mondják: „kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ezen változtatni tudnánk”.
Valamikor a Kádár-kor utolsó időszakában talán, amikor a háztájija volt mindenkinek, amikor még a Kultúrház, a Mozi is működött, meg persze a három kocsma is, sőt a messze sem volt olyan messze a Trabanttal, akkor megmozdult valami: a gyerekek gimnáziumba mentek, volt, aki egyetemre is, hozták-vitték a híreket. Meg az emberek is eljutottak hébe-hóba nagyvilágot látni.
De ennek a világnak már se híre, se hamva! Aki tehette és megvolt a bátorsága hozzá, az menekült innen, a többség maradt. Az öregek lassan, békésen elmennek, ilyenkor a szétszéledt rokonság hazalátogat a temetésre, az otthonmaradottak meglátogatására. A ház meg, az elmentek után, üresen ásítozik, se tyúk, se tojás.
A falu éli mindennapos életét. Rend van, meg a szokásos küszködés, talán néha egy kis álmodozás is. Ugyanaz ugyanúgy, ahogyan a többi – nem is az isten háta mögött fekvő – faluban, kisvárosban. Mindenki ismer mindenkit, mindenki figyeli a másikat. Még a látogatókat, a vendégeket is névről ismerik: nincs itt titok semmi!
Rend van, megnyugtató, mindent elfedő rend. Az elöljáró hatalmasság, a Polgármester a falu miniszterelnöke, szava szent; ahogyan a papé is. Aztán ott van a tanító, aki már a tévében is szerepelt Pesten egy vetélkedőben és nyert is! Nála a tudás almája, nemcsak a gyerekek, a fölnőttek is lesik szavát, nézik járását, ahogy öltözködik, amit eszik.
De hát: „kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ezen változtatni tudnánk”.
Itt pedig minden kis változás, fölfordulást okozna; minden kis szellő nagy szelet kavarna; minden kis újdonság fenekestől fordítaná föl a falu kis világát! Elég lenne egy kis morgás már: nem jó ez így; egy kis visszaszólás, hogy „mi lesz már”; egy kis fölzúdulás, hogy késett a segély, sötétek az utcák, nem jó ez így, langyosan nem kell a sör!
De ki kezdje? Ki legyen az első morgó? Ki mondja meg: mi legyen az első lépés?
És akkor a Tanító fölrak a Facebook oldalára egy cikket, ami arról szól, hogy nincs jobb hely a világon Magyarországnál, itt nincsenek vulkánok, földrengések, termékeny és védett a föld, amagyar nyelv egyedülálló, a „boltok polcairól ömlenek a termékek, és designer formatervezőink újabb és újabb trükkös ötletekkel teszik még könnyebbé az egyébként is ijesztően kényelmes életünket”. „Miért jöttél haza?” – kérdezték sokan a cikk szerzőjétől a cikk szerint: „Mindezek után nem csoda, hogy ez a kérdés fejbe vágott. Még most is szédülök tőle. Egyszerre érzek tehetetlen dühöt és világölelő szeretetet. Hiszen hogyan értessem meg egy panaszkultúrájú néppel néhány mondatban azt, hogy a világ nagy része hálás lenne azért, ha úgy élhetne, ahogy mi Magyarországon?”
Ez a tanító Facebook oldalán a bejegyzés.
Meg „Szavazz a Fideszre”!
Van egy kis falu a Keleti-főcsatorna mellett. Nem az isten háta mögött fekszik, éppen Békésen innen. Csendes, nyugodt vidék.
Éppen úgy szép, jó, ahogy van vidék.
Minden mozdulatlan, változatlan vidék.
Ahogyan az itteniek mondják: „kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy ezen változtatni tudnánk”.
2018. 04. 06.péntek

Énekesmadarak vidám füttye ébresztett hajnalban.
Már a tulipánfa is virágot bontott ma reggel.
A kerti tó felszínén megjelentek az első levelek.

Ő még néha-néha, fuldokolva szívja a levegőt magába, hogy egyre lassabban és halkabban sóhajtva engedje aztán elszállni…

2018. 04. 04. szerda

dr. Radnai György

2018. április 3.

Fehér minden: a lepedő, a párna-huzat, a paplan is, még a tévéasztalt borító terítő is. A levegőben is meg- megcsillanó, az apró, szemmel alig észrevehető porszemek is fehéren lebegnek. Csak a fehér falon vet sötét árnyékot az ablak keresztléce: fekete keresztként fenyegetően mutat az ágy felé.
Süketítő csönd némítja a szobát, az utcán sem mozdul semmi.
A szomszéd szobában a kutya csak némán, farka csóválásal jelez.
Mindent betakar a süketítően néma várakozás, az elgondolhatatlanul elkerülhetetlen várakozása.
Az utcán hirtelen nagy robajjal elhúz egy zajos teherautó: de a kutyák most csak a fejüket emelik föl egy pillanatra, nem jeleznek.
Hanyatt fekszik, kinyitja a szemeit, keze görcsösen kap a takaró után, hófehér hajjal borított fejét egy picit elemeli a párnáról, mintha mondana is akarna valamit, aztán hangtalanul visszahuppan a párnára.
Küzd tovább…
A remény is küzd tovább…
2018. 04. 03. kedd