2018. május 22. nap bejegyzései

CSILLÁMOK – SZILÁNKOK – REPEDÉSEK ÖRÖKKÉ …

(újabb részletek)

1976 – ’77 őszén
Zajlik a pénzügyi fiatalok ifjúsági parlamentje a Pénzügyminisztériumban. A színpadon az elnökség, benne Faluvégi Lajos miniszter, a kerületi MSZMP pártbizottsági titkára, a kerületi KISZ titkár és még többen. A Pénzügyminisztérium KISZ bizottságának a titkára mondja éppen a beszédét, akivel a szünetben megbeszéljük, hogy a külkeresekhez hasonlóan – jövő évtől kezdődően – mi is megrendezzük a Pénzügyi Fiatalok Sport Napjait, a PFSN-t. István mondja, amit mondani kell, komoly szakmai értékelését adja „a helyzetnek”, kiemeli a pénzügyi szabályozás fontosságát az éves és a hosszútávú népgazdasági terv teljesítésében, már abban az időben is komoly tekintélye volt a minisztériumban; és a végén persze bejelenti a „nagy hírt”. Óriási a lelkesedés! De most aztán tényleg csináljátok meg – lép oda hozzám a beszéde végén.
A következő év a szervezéssel telik: a helyszín kiválasztásával (Balatonföldvár), a szervező-csapat kijelölésével (8 ember), a sportágak kijelölésével (8-10), az esti programok összeállításával, tartalék programok előkészítésével (eső esetére), biztonsági eszközök beszerzésével. Ez utóbbiak a rádió-telefont jelentették. Akkoriban viszont még belügyi engedély kellett hozzá, magánszemélyeknek (szinte) nem adtak hozzájárulást. De hát a Pénzügyminisztérium mégis más: a IX-es Testületi és Rendvédelmi főosztály „besegít” és már lehet is menni a készülékekért.
Azok a napok nemcsak a sportról szóltak! Persze főleg gólokról, győzelmekről, de a hajnalig tartó sakk-partikról, a világot-megváltó dumákról, a lassú táncokról és a felhevült testekről is. (27-28 éves voltam akkor)
’70-es évek vége
Megválasztanak a Pénzügyminisztériuma KISz Bizottsága titkárának, egy közel 200 fős KISz szervezet vezetőjének; nagyon komoly KISz Bizottságunk volt, benne Matolcsy Gyurival (igen Vele, a ma MNB-sel), Csillag Pistával (igen Ő is az, a volt miniszter) és másokkal. Tudni kell, hogy a minisztérium egy kis hadsereg, a kornak és a hierarchiának meghatározó szerepe van, a felső vezetés egy külön világ. Mi szerveztünk egy kétnapos szakmai hétvégét a PM hétvégi üdülőjébe, Pünkösdfürdőre, ahova elhívtuk a minisztert, Faluvégi Lajost is. Elfogadta a meghívást: föltűrt ingújjal, 4 órán keresztül válaszolt a kérdéseinkre, szerintem Ő is nagyon élvezte. A minisztérium, zömében középkorú apparátusa nem nagyon értette, hogy mi szükség volt erre, Ők legfeljebb az ünnepségeken találkoztak a miniszterrel. „Új idők, új követelmények, Ti kellettek hozzá” – mondta a miniszter, és mi megértettük. Antal Laci, a pénzügykutatósok (Lengyel Laci, Bokros Lajos, Surányi Gyuri, Szalai Erzsi) is gerjesztették a változást, a megújítást, még ha a ’70-es évek vége nem is kedvezett politikailag a gazdaság- és pénzügypolitika megújításának.
Minden évben a minisztériumban is megrendeztük a sportnapokat. Akkoriban még csak minden második szombat volt szabad. Nekem éppen a dolgozós szombatomra esett a szolnoki sportnap, ráadásul a miniszter – megkerülve a főosztályvezetőmet, Juszt Lajost – hivatott, valamilyen feladatot adott közvetlenül, vélhetően kíváncsi volt valamire. A végén megkérdezte: maga nem megy Szolnokra – krákogtam valamit, hogy mennék én, csak most kaptam egy feladatot, de közbevágott: Kálmán – kiabált ki a gépkocsivezetőjének, vigye le a Radnai elvtársat Szolnokra, de érjenek oda…
Újabb ifjúsági parlament. Most mint a PM KISz Bizottság titkárának, most nekem kell mondanom valami olyat, ami a pénzügyi fiatalokat jellemzi, kifejezi elkötelezettségüket, harcosságukat. Szilágy György akkortájt (két évvel korábban) írta „Hányas vagy? ’28-as?/ , Mi félszavakból is megértjük egymást:” című versét. Én arra „vajazva”, abban a stílusban mondtam el, hogy én éppen huszonnyolc éves vagyok, s míg apám ennyi idősen Luigi Longoval tárgyalt, nekem a közérzet-javító intézkedésekkel kell foglalkoznom, és ha nem rontok el semmit, nem csinálok valami galibát, akkor enyém a jövő, minden ilyen egyszerű! Hatalmas siker, ováció, a miniszter is gratulál a lépcsőnél. Másnap a Pártbizottság VB ülésén a párttitkár hosszan sorolja a beszédem gyengéit, hogy politikai hibát követtem el, ezért a Politikai Főiskolára kell mennem. Úgy, hogy közgazdasági doktorátusom is volt már akkor. Ugyan a VB megvédett, de a beiskolázás megtörtént. Az élet úgy hozta, hogy páros napokon oda jártam „diákként”, páratlan napokon meg oktatónak hívta. Úgy hogy most arról is van diplomám… (28 éves lehettem akkor)
A ’80-as évek elején
Minden évben kétszer volt nagyobb buli a minisztériumban: április negyedike alkalmából tavasszal, majd november hetedike ünneplése gyanánt novemberben. Mindkét alkalommal ünnepi ülés volt a díszteremben (a régi pénztárteremben), ahol köszöntöttük a kitüntetetteket és persze elhangzottak az ünnephez aktualizált beszédek is. Aztán rövid műsor, majd gyors terem-átrendezés és vacsora, buli-tánc, ki meddig bírta.
Az egyik évben a Szovjet Déli Hadseregcsoport táncegyüttese lépett föl elsőként, majd jött Hofi Géza. Az első rész fergeteges volt, a sikeri is tomboló. A második rész nehezen indult, majdnem botrányba fulladt. Hofi ugyan hozta magát, brillírozott, de mi, a pm-es közönség olyan „kuss”-ban voltunk, hogy az orrszipogás is hallatszott. Hofi ugyanis adóvicceket mondott! Az első sorban meg ott ült Faluvégi elvtárs, a miniszter; Madarasi elvtárs, az államtitkár, Morvaközi elvtárs, a párttitkár és így tovább. És Ők kezdetben nem nevettek, komorak voltak. Hofi akkor körbenézett és azt mondta: „már vége lenne a műsoromnak, de addig nem megyek el innen, amíg röhögni nem kezdenek!” És akkor már a miniszterből is kirobbant a nevetés… (30 éves lehettem akkor)
2018. 05. 22. kedd

KIEGYEZÉST?! DE KIK KÖZÖTT ÉS MI CÉLBÓL…

1867. május 22-én írta meg Kossuth a „Cassandra-levelét” Deák Ferenchez az akkor megszületett és éppen a parlamenti megszavazás stádiumában lévő kiegyezésről.
„A kiegyezési törvények Magyarország és a Habsburg Birodalom 1526 óta tartó együttes létezésének adtak új jogi formát, új kereteket, amelyek között ez az együttélés még további fél évszázadig fennmaradt. A kiegyezés létrejöttét az 1860-as évek politikai erőviszonyai szabták meg. A konkrét jogi megoldásokat azonban a másfél évszázaddal korábban született Pragmatica Sanctióra támaszkodva s az együttélés korábbi történelmi tapasztalatait hasznosítani igyekezve dolgozták ki. Élt egy másik hagyomány is: 1707 és 1849 trónfosztásainak, az önálló Magyarország megteremtésének gondolata, amely viszont a kiegyezés bírálatának történelmi érvanyagát szolgáltatta.”
„És együtt izentük meg e jogszerü követelés folytán a bécsi kormánynak, hogy: »az összes nemzettel egyetértőleg változhatlanul el vagyunk határozva, a magyar nemzetnek önállásából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni, s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenzékeskedésre jogszerü visszatorlással felelni.«” – áll Kossuth levelében. És folytatódik: „… nemzetünk életrevalóságának amaz óriási revelatiója [megnyilatkozása] – melynél a sikerhez csak egy kissé több kitartás hiányzott – annyit mindenesetre eredményeze, hogy ugy a hatalmak politikájában, mint a népek érzelmeiben, a magyar nemzet, még bukásában is, azon önczélu életerős tényezők közé lőn sorolva, melyekkel az európai történelem progressusában számolni lehet, számolni kell, s melyeknek a történelem logikája jövendőt igér, ha csak a história önálló tényezői sorából öngyilkos kézzel maguk magukat ki nem törlik … Most szólok, és hozzád és nyiltan szólok, mert ugy látom – s az évek és szenvedések terhe alatt meghiggadt itélet tekintetével látom ugy, – hogy nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe mint veszélybe, halálba sodortatik.”
Deák válaszolt a levélre: „„Kifejtettem azon egyéni véleményemet, hogy én helyzetünkben a békés ki-egyenlítést üdvösebbnek tartom, mint oly politikát, mely bizonytalan ígéretek mellett várakozásra, további szenvedésre utalva, csupán véletlen eseményektől, talán forradalomtól s a birodalom szétbomlásától, külföldi segélytől, melynél bizonyosan nem a mi érdekünk volna a főtekintet, új és idegen szövetkezéstől, melynek sem alapja, sem czél-ja, sem haszna még tudva nincs, függesztené fel sorsunk jövendőjét. Kifejtettem, hogy a kiegyenlítésnek azon módja, melyet én is javaslok alkotmányos szabadságunkat nem veszélyezteti s hazánkra nézve sok tekintetben előnyös.”
A kiegyezés megköttetett, ami után Magyarország életében nagy, talán egész történelme során a legnagyobb fellendülés következett.
A kiegyezés mindig létező alternatíva: felelős és konstruktív felek kellenek hozzá. Olyanok, akik képesek megérteni és cselekedni: „Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,/ Vérkönnyel ázva nyög feléd!/ Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,/ És marja, rágja kebelét./ A méreg ég, és ömlik mély sebére,/ S ő védtelen küzd egyedűl,/ Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,/ Vagy itt az óra, s végveszélybe dűl!”
Vajh: hol vannak ezek a bölcsek?!

2018. 05. 22. kedd
ui: Gergely András írása alapján, Wikipédia