2018. június hónap bejegyzései

„AMIT BELEÍRNAK AZ ALAPTÖRVÉNYBE, AZ ÚGY IS VAN?!”

„AMIT BELEÍRNAK AZ ALAPTÖRVÉNYBE, AZ ÚGY IS VAN?!”

kérdezte tőlem a szomszéd kisfiú.

Hát, nem is tudom – próbáltam húzni a választ, miért kérdezed?

Mert azt hallottam a tévében, hogy a Bajkai bácsi az „Alaptörvényben tiltaná meg, hogy bárki hajléktalan legyen” – jött a gyors válasz.

És ha így lenne? – kérdeztem vissza; és ki írhat bele abba az Alaptörvénybe, akár én is? – jött pörölyként az újabb kérdés.

És ha Te is beleírhatnál? – replikáztam megint, mit írnál bele?

Hogy az apu egész nap maradjon otthon velem játszani; spenótot csak egy évben egyszer főzhet az anyu; soha ne legyek beteg, de ha mégis, szűrit akkor se kapjak; apu meg anyu soha ne veszekedjenek; az Ildi is hozzon az oviba csokit, hogy adhasson nekem is, ne mindig nekem kelljen neki adnom, mert látom, hogy szeretné megenni; és legyen mindenkinek labdája – mondta el egy szuszra.

Megsimogattam a fejét és arra gondoltam: talán tényleg jobb lenne, ha Ő írná az alaptörvényt.

2018. 06. 13. szerda

OLYAN ORSZÁGBAN SZERETNÉK …

Olyan országban szeretnék élni,
• ahol reggel a saját ágyából kelhet föl mindenki;
• ahol nem kell a végrehajtótól rettegnie senkinek, hogy estére már nemhogy ágya, lakása sem lesz;
• ahol a gyermekáldás két ember magánügye;
• ahol a gyerekek a reggelijüket elfogyasztva, apjuk nyakában boldogan ügetve mehetnek az óvodába, iskolába;
• ahol a romáknak nem külön iskolába kell járniuk;
• ahol a tanítók, tanárok szeretik a gyerekeket és nem a pálca, a pofon a meggyőzés eszköze;
• ahol a vallás nem kötelező tantárgy, hanem mindenkinek a magánügye;
• ahol a Balaton „nem” a Riviéra, ahová csak a kiválasztottak mehetnek pihenni;
• ahol a kórházi vécében van papír, szappan és törülköző; az intenzív osztályon nem hullik a vakolat; nem a betegnek kell a gyógyszert bevinnie;
• ahol a munka nem közmunka-rabszolgaságot jelent;
• ahol, aki akar, felsőbb osztályba léphet, tovább tanulhat;
• ahol a színház, a mozi, a könyv „éhe a Szónak, /Éhe a Szépnek”;
• ahol a nép nem „szavazó-baromnak” tekintett állat;
• ahol a sportközvetítés nem lehetőség hülyítő hírek sugárzására;
• ahol a város peremén vagy közepén, aki másként ejti a szót, akinek a fején másként tapad a haj, az nem hazaáruló, bitang ember;
• ahol a szegénység, a más bőrszín, a más vallás nem megvetendő bűn, rendészeti, „idegenrendészeti” föladat;
• ahol a politika nem a korrupció, a meggazdagodás, a mások eltiprásának az eszköze;
• ahol a népnek nem a lábával kell szavaznia;
• ahol, ha más láncot hord, éhezik, fedél nélkül marad, élesedik a kard;
• ahol a kételkedés, a vita, nem ok „libsizésre”, zsidózásra, kirekesztésre;
• ahol a hatalom nem cél, hanem eszköz, szolgáló leány;
• ahol nem tartják számon: „mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek”, nem írják aktába „miről álmodoztam/ s azt is, ki érti meg”;
• ahol idegen először vendég;
• ahol …
Nos, az ország, ahol élek nem ilyen
• lomb-ágyból kelnek sokan, s egyre többen;
• a végrehajtó karhatalommal megerősített, „megbecsült” vállalkozás;
• megint vezényszóra kell ágyba bújni és gyermeket nemzeni;
• éhes gyerekek sokasága érkezik az iskolákba;
• a cigány-gyerek nem is gyerek;
• a „tanítóság” luxus;
• a vallási oktatási intézmények tejjel-mézzel, bezzeg az államiak pusztulóban;
• a pihenés, a nyaralás – nem a Balatonon, hanem egyáltalán – kevesek privilégiuma;
• a kórház nem gyógyító, hanem elfekvő, kerülendő intézmény;
• a közmunka lealacsonyító rabszolgaság;
• már nem a tudás, a pénz tesz tanulóvá;
• a kultúra megvetendő, üldözendő látványosság;
• most is „szép csendőrtollak” cicáznak szavazáskor;
• a sport a cirkusz része;
• mindenki ellenség, aki nem velük van;
• a hetedik krajcár megint éppen, hogy kitelik;
• a politikus és a korrupt szinonima már;
• aki teheti, aki nem: kitántorog;
• a szolidaritás ismeretlen idegen-eredetű szó csupán;
• nincs vita, kétkedés sem, csak a kirekesztés;
• már az előzetes is a büntetés része;
• idegen mindenki, aki jönne;
• és még mennyi minden …

2018. 06. 11. hétfő

KIEGYEZÉS: VAJON KI-KIVEL ÉS MIRŐL?!

KIEGYEZÉS: VAJON KI-KIVEL ÉS MIRŐL?!

1867. június 8-án, a kiegyezés folyamatát befejező aktusként megkoronázzák I. Ferenc József királyt és Erzsébet királynét a Budavári Nagyboldogasszony templomban (Mátyás-templomban).
A kiegyezés – amelynek megtárgyalásában a magyar delegációt Deák Ferenc, az 1865-ös választásokon győztes párt vezetője irányított – sikernek mondható, hiszen a ’48-as 12 pontból 10 pontot megvalósított; Magyarországot kiemelte a gyakorlatilag osztrák félgyarmati státuszából; az ország a közös külügyeket és közös hadügyeket (és a kapcsolódó pénzügyeket, valamint a perszonáluniót) leszámítva újra önálló állam lett, saját választott parlamenttel, kormánnyal és kormányfővel, a belügyeiben korlátlan, pénzügyeiben részleges önkormányzatisággal.
A teljes függetlenség nem valósult meg, viszont az elkövetkező harminc évben Magyarország hatalmas fejlődésnek indult: míg 1867-ben 2010 km, addig 1890-re már 11246 km vasúti hálózatunk lett; megépült a Margit híd; megerősödtek a hitelszervezetek; beindult a gyáripar; hatalmas léptekkel növekedett a mezőgazdaság is.
A kiegyezést azonban a társadalomnak csak elenyészően kis része élte meg sikerként (választó-joggal a lakosság alig 8%-a bírt), azt a ’48-as forradalom elárulásának tartotta: mindez törésvonalat képzett.
A kiegyezés (megegyezés) értelmében az osztrák császár I. Ferenc József néven Magyarország királyává koronázták 1867. június 8-án Budán, a Mátyás-templomban. A tárgyalások végleges lezárulta után pedig, július 28-án a király szentesítette a kiegyezés magyar törvényeit, amivel megszületett az Osztrák–Magyar Monarchia.
A kiegyezés egyértelmű következménye a viszonylagos belpolitikai önállóság mellett egy viszonylag békés 50 év, mely alatt Magyarország jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül.
Ma is jó lenne egy újkori kiegyezés, hogy Magyarország megint 50 évre nyugodt fejlődésen mehessen keresztül.
Csak az nem látható: kinek kellene megegyezni kivel és legfőképp miről?!

2018. 06. 08. péntek
forrás: Wikipédia

HAZUDNI CSAK SZÉPEN, AHOGY A CSILLAG…

(„Abszolút nem vagyok csalódott” – Leekens)

Tegnap megint játszott(?) egy meccset a MAGYAR LABDARÚGÓ(?) VÁLOGATOTT. Az ellenfél tök utolsó lett a VB selejtező csoportjában, ahogyan nálunk Andorra, igaz, tőlük kikaptunk.
Tegnap nem kaptunk ki.
Döntetlent értünk el.
A sehol nem jegyzett csapat ellen.
Minden úgy zajlott, ahogyan korábban is, ahogyan azt várni lehetett: a meccs előtt a szakértők mondták a magukét, hogy 4-4-2; meg 4-5-1 és hasonlókat. Ja, meg azt is, hogy most van egy olyan érzésük, hogy most nyerünk. Mert az összeállításban a rutin látszik, meg a játékosok is…
Aztán jött a meccs. Szerencsére a tv távirányítója a kezemben volt, kapcsolgathattam. Kapcsolgattam is. De valahogy mindig visszaugrott a kép a meccsre. Ha akkor a hülyeség tényleg fájt volna, talán üvöltöztem volna is. No nem az izgalmamban.
Aztán vége lett. Az öltözőbe indultak a legények.
Jöttek a nyilatkozatok.
A szövetségi kapitány is elégedett volt: már a repülőtéren érezte a csapat összetartozását (nem tűnt el egy csomag sem?), meg erős volt az ellenfél(?), meg jó a kapusunk, meg „egyensúly” (?) is van, meg előrelépés. Még nincs meg a teljes összhang, de majd meg lesz – így az egyik játékos. A többire nem emlékezem.
Minek.
Nem itt dőlenek el az ügyek.
Mert, hogy van egy lobbista! A Nagy Magyar Focilobbista! Aki éppen miniszterelnök, s akinek a foci a hobbija. Ezért nem sajnál semmi közpénzt a hobbijára. A határ a csillagos ég! Ja, nem az eredményekben, a közpénzherdálásban. „Mecsoda különbség”!
És a szakértők, újságírók, riporterek továbbra sem kiabálnak, nem mondják, hogy úgy szar az egész, ahogy van; hogy a király meztelen és még csak pöcse sincs, hogy semmi értelme így. Köztudott, hogy csak papíron léteznek a vidéki kis „foci-sulik”: odalopják a gyerekek neveit, mert annyi elég a „lóvéhoz”. Mint a kis-pártok a választási induláskor: lejmolják az ajánlásokat, megkapják a zsozsót, „oszt” tűni van!
Megy tovább a hazudozás.
Ha csak itt menne, az is sok lenne!
De nemcsak itt megy…

2018. 06. 07. csütörtök

CSAK EGY NAP …

1944. június 6-a a normandiai partraszállási hadművelet első napja, a „D-day”.
Ezen a napon az U.S. 82. légi szállítású hadosztály (Detroit hadművelet), a 101. légi szállítású hadosztály (Chicago hadművelet) és a 6. Brit légi szállítású hadosztály (Tonga hadművelet) éjfél után 15 perccel földet érnek Normandiában. Öt óra 20 perckor amerikai és brit gépek bombázzák a part menti német állásokat. Öt óra 50-kor az inváziós flotta hajóágyúi megkezdik a tüzérségi előkészítést. Hat óra 20-kor partra száll a szárazföldi erők első hulláma, elindul a partraszállás: megkezdődött a náci megszállás alatt álló Európa felszabadítására irányuló szövetséges invázió. Az első napon (D-day) 50 000 szövetséges katona szállt partra Normandiában.
1875-ben ezen a napon született Thomas Mann német író, aki „az észhez folyamodó” beszédét olvasta föl 1930. október 17-én a berlini Beethoven-teremben, s ami „Német Felszólamlás”-ként vonult be a történelembe. A döntően szociáldemokrata és republikánus közönség soraiban ült néhány tucat nemzetiszocialista is, akik közbe-kiabálásokkal igyekezték az előadást megzavarni. Nem sikerült nekik. Thomas Mann a nemzetiszocializmust kertelés nélkül „az excentrikus barbárság és a primitív-tömegdemokratikus vásári durvaság óriáshullámának” nevezte: „tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája.” Feltette azt a kérdést is, vajon német dolog-e és „tényleg megvalósítandó-e egy primitív, tisztavérű, egyszerű szívű és értelmű, sarokösszecsapó, kékszeműen engedelmeskedő és stramm naivság eszménye, ezen teljes nemzeti szimplicitás, egy olyan érett, sokat tapasztalt kultúrnép esetében, mint a német”. Mikor aztán a Porosz Művészeti Akadémia Irodalmi Szekciójának minden egyes tagját felszólították, fogadja el az új hatalmi viszonyokat, és nyilvánítsa ki hűségét a nemzetiszocialista kormány iránt, Mann önként visszalépett hivatalától, később elítélően beszélt a holokauszt eseményeiről. feleségével már korábban eldöntötték: emigrálnak, nem térnek vissza Németországba. (Forrás: Wikipédia)
Néhány napja „Alexander Gauland, a németországi szélsőjobboldali „sikerpárt”, az AfD vezetője, a Bundestag képviselője köztudomásúlag azt nyilatkozta, hogy – noha a Harmadik Birodalom tizenkét esztendeje azért „nem volt rendben” – az ezeréves német történelem egészéhez képest csupán „madárpiszok” (Vogelschiss), nem több. Björn Höcke, a párt egyik vezetője, türingiai pártelnök a berlini holokauszt-emlékjelet „a szégyen emlékművének” nevezte (Denkmal der Schande), ebben az értelemben: szégyen, hogy ott van. Ugyanez a Björn Höcke legutóbb azt javasolta, hogy az esedékes nyugdíjemelésből rekesszék ki a nem német eredetűeket.
Mi régebbről ismerjük az effélét. Még az Antall-kormány idején nevezte jobboldali magyar politikus „epizód”-nak az európai zsidóság kiirtását, aztán jött a „nem értek a focihoz”, az „idegenrendészeti eljárás”, a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, mert zsidó eredetű országgyűlési képviselők listája és a többi – no és több honfitársunk, hm, „írói munkássága”. (Emlékeznek Antall finom megjegyzésére Csurka „írói munkásságáról”? Úgy értve: Csurka – aki ekkoriban Antall pártjának alelnöke és országgyűlési képviselője volt – antiszemitizmusa nem politika, hanem merőben művészi szeszély.)” (TGM: Madárpiszok)
Ma több, mint 60 millió menekült ember él világszerte: minden 122 emberből egy menekült (az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) jelentése szerint)! 2014-ben naponta 45 ezer ember lett menekült, menedékkérő vagy ugyan hazájában maradt, de otthonának elhagyására kényszerült.
A világ keresi a választ! A megtalálást azonban zavarja, nehezíti az „idegenektől” való félelem, a politikai célokat szolgáló „gerjesztett gyűlölet”. A „fáradt” emberek jobban, „megértően” reagálnak a végletekig leegyszerűsített képekre, jelszavakra, hívó-szavakra. (Lásd a legutóbbi európai választások eredményeit, a magyar „SS” törvény-javaslatok hazai fogadtatását.)
Félő, hogy a XXI. század holokausztja lesz a világ rossz válasza ember-milliók otthonelhagyására, a migrációra!
Hol van már az a „D-day”?
2018. 06. 06. szerda

KÖVÉR „ELVTÁRS” …

 

„A lopott pénz visszajár, ugye?” – hangzott el tegnap az interpelláció a magyar parlamentben. a felszólalás “még soha nem beszéltem ennyi bűnöző előtt” egyszerű felütéssel kezdődött, majd a házelnök, Kövér László (megszokott) indulatos reagálás következett: nem a “jobbikos haverjai között van a kocsmában”, fejezze be. Nem maradhatott el a replika sem: “köszönöm a kioktatást Kövér elvtársnak”.

Ízlelgetem, csócsálgatom: Kövér „elvtárs”, „Virág elvtárs”…

Elv-társ: ugyanazon elvekkel bíró, azok szerint cselekvő egyének, olvasom. Talán Lenintől ered, a tovariscs szóból (török eredetű, „amely a tavar, ’szarvasmarha, vagyon, áru’ és az iš ’barát’ jelentésből, elemekből áll, eredeti jelentése tehát ’kereskedőtárs’, ’kereskedelmi partner’ lehetett (BARHUDAROV 1971)”, idézi Osváth Gábor. Kossuth „elvbarátim”-at használt, Nagy Imrét kifütyülték miatta.

Kövér László „elvtárs” lett: megfelel(t) a követelményeknek: a hatalom-gyakorlás módjában, technikáiban; a hozzákapcsolódó pénzek megszerzésében, lenyúlásában (lásd a testőrségét, a Kövér Ház-at) bizonyított. Semmi túlzás!

Kövér László az új parlamenti évadot is úgy kezdte, ahogyan az előzőt abbahagyta: jogszerűtlenül, erőszakosan, durva retorikával, elfogultan, ahogyan azt „elvtársai” is teszik a mindennapi életben, politizálásuk során.

Bástya elvtárs az üres medencében úszkált, piros stráf nélkül: Pelikán elvtárs nem is ismerte meg. Kövér elvtársnak mérges-nagy bajusza van, viszont a nagy haját már levágatta. Mindenki megismeri: stílusáról, szavajárásairól: „örökre kitiltom, elveszem a szót, megbüntetem, kizárom”. Mindig egyes szám első személyben, megfellebbezhetetlenül, kinyilatkoztatva. Ahogyan „elvtársai” is teszik: nem a joghoz igazítva cselekvéseiket, hanem a jogot igazítva a cselekedeteikhez! Az a jogszerű, amit Ő cselekszik, pontosabban csak az: „… megválasztott országgyűlési képviselő így egy hétig még biztosan nem képviselheti a választókat”, az „elmúlt 28 évben ilyenre még nem volt példa” – állítólag „kényelmi okokból…

Kövér László „elvtárs” lett.

Újra értelmet adott az „elvtárs” szónak.

„Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló” – hangzik el a Tanú című filmben.

Tényleg ott hangzott el, nem tegnap …

2018. 06. 05. kedd

„CSAK”(?!): AZ ÍGÉRETEK BEVÁLTÁSA …

“Egy a hitvallásom:
amit jónak érzek,
az valóban jó,
amit rossznak érzek,
az valóban rossz.”

„Miért lesz a polgárjogi küzdelem radikális harcosából a polgári jogok korlátozását célul kitűző hatalmi politikus?” – kezdte a Rubiconban megjelent cikkét, a „Robespierre. Az erényes forradalmár”-t Ludassy Mária. Robespierre beszédeit és cikkeit vizsgálva arra kereste a választ, „vajon meddig hiteles az egyes szám első személyben kimondott megingathatatlan erkölcsi magabiztosság?”.
Vajon hová vezet(het) ma „a moralizáló fanatizmus”? – teszem föl Ludassy másik kérdését is a kertben ülve ezen a nyár eleji napfényes délelőttön.
Robespierre „sztoriját” ismerjük: honnan-hová jutott, hogyan kezdte és aztán hogyan végezte. Ludassy a jeleket is fölvillantja: a választási cenzus eltörlésének a javaslatát, amelyet azzal „indokolt”, hogy az „erényes köztársaságnak”, „az egységet és a harmóniát megtestesítő francia szabadság”-nak nem felel meg „a hatalommegosztás és a parlamentáris képviseleti rendszer”, azt „a magánérdek, a magánvélemény elfojtásával” lehet és kell biztosítani. A 22 Prairial törvénye, más néven loi de la Grande Terreur, a Nagy Terror törvénye, már gyakorlat lett, amely 1794. június 10-én jött létre, s amelyet Robespierre is támogatott. Ez a „törvény kiterjesztette a Forradalmi Törvényszék hatókörét … Minden állampolgár felhatalmazást kap arra, hogy megragadja az összeesküvőket és az ellenforradalmiakat, és elhozza azokat … forradalmi bíróság három napig korlátozta a tárgyalásokat … a bíráknak a vád és a vádlott saját védelme alapján kellett megítélniük … felmentés vagy halál … megszüntette az egyezmény tagjainak mentelmi jogát …”.
Bűn vagy erény, jó vagy rossz, erény vagy erkölcstelenség, egység vagy széthullás: nincs helye a pluralitásnak!
Ott már nem volt helye a konszenzusnak!
Ott már az erény egyes szám első személyben fogalmazódott meg: „az a jó, amit én mondok”; pontosabban csak az a jó. És onnan már nyílegyenes út vezetett a terrorhoz…
Ma megint egyes szám első személyben fogalmazzák meg, nyilatkoztatják ki az egyetlen helyes utat; a követendő irányt; az egyetlen lehetséges választ. Csak az van. Vita nem lehet felette. Aki nem úgy látja, gondolja: az ellenség!
Az erő-politizálás van megint!
Túl vagyunk megint egy választáson. Ismerjük a választási törvényt, Fideszt preferáló egyoldalúságát; a törvény végrehajtását ellenőrző bizottságok összetételét, irányultságát; a közmédia elfogult hazudozásait; a pártok közötti gazdasági-pénzügyi egyensúlytalanságokat; az erőszakszervezetek politikai orientáltságát; az Alkotmánybíróság összetételét és mindezek miatt: a tisztességes választások megrendezésének a lehetetlenségét.
Most pörölyként csapnak le a legújabb kormányzati javaslatok, döntések a civil szervezetekre, az egyszerű emberekre: „… júliustól gyakorlatilag akárkit megfigyelhetnek a hatóságok …”; „… benyújtották a Stop Sorost … önálló büntetőjogi tényállásnak minősül mostantól a jogellenes bevándorlás szervezése … határbiztosítási távoltartás … elfogadhatatlan a menedékkérő kérelme, ha …”; „alkotmánymódosítás: korlátozott gyülekezési jog, tiltott betelepítések …”; „… Soros katonái az Ügyvédi Kamarát is megkörnyékezték …”.
Árulkodó a „Magyarország Alaptörvényének hetedik” módosításáról szóló, Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott javaslat 1. cikke: „Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.”, majd folytatja a 3. cikkben „Magyarország alkotmányos önazonosságának védelme az állam minden szervének kötelessége.”. Az indoklás („nem kicsit, nagyon”) selmeczisre sikeredett: „csak” („A Javaslat a Nemzeti hitvallás olyan kiegészítését tartalmazza, mely deklarálja, hogy Magyarország történeti alkotmányában gyökerező alkotmányos önazonosságának védelmezése az állam alapvető kötelessége”, továbbá „A Nemzeti hitvallás kiegészítésével összhangban az Alaptörvény R) cikkének módosítása világossá tenné, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának védelme az állam minden szervének kötelessége.”)!
Megint egy „morális pátosz” diktál. A politikai és állami intézményrendszer már a „szent meggyőződés” eszközévé silányult. Az ellenzék is – ahogyan mindenki – már „szem a láncban”! Már ott van az „óvodákban” …
Ahogyan azt TGM mondta egy nagygyűlésen: „ha az állam előtt nem tudunk érvényt szerezni minden ember alapvető egyenlőségének, akkor hiába” élünk. „Eljött a pillanat, hogy kimondjuk: az országhatárokra épített kerítéseket le kell rombolni, ahogy a nők és férfiak, munkások és munkáltatók, szegények és gazdagok, heteroszexuálisok és homoszexuálisok, betegek és egészségesek, kelet és nyugat, fekete és fehér között is.
Nekünk van igazunk!
Nekünk van igazunk?

2018. 06. 03. vasárnap

A (FUTBALL) NEMZET BUKÁSA …

1986. június 2-án a magyar labdarúgó-válogatott, a labdarúgó világbajnokság csoportmérkőzésén, a mexikói Irapuato városban 6-0 arányban kikapott a Szovjetuniótól. Akkori általános vélemény szerint az volt a magyar labdarúgást legmélyebben megalázó veresége.
Nagy remények – hatalmas csalódás!
Pedig abban az évben tönkrevertük a fél világot: Katarban Ázsia válogatottját kétszer is legyőzte a magyar csapat, majd a házigazdákat is 3–0-ra. Budapesten a Brazília elleni jó hagyományt folytattuk – az eddigi három mérkőzésből csak egy volt döntetlen a többi győzelem – az akkori 3–0 jó előjel volt a mexikói vb-re. A VB-ig minden meccset megnyertünk! Franz Beckenbauer szerint a magyar csapat lett a VB titkos esélyese.
Lázban égett az ország: arany lesz, meglásd világ!
Mezei „iskolája” nyert!
Igaz, előtte nagyokat röhögött a publikum Garabán, hogy minek fut annyit; szidták a klub-edzők a szövetségi kapitányt, minek annyi összetartás, erőnlét, fölmérő tesztek. De aztán kuss lett, mert jöttek az eredmények. Persze nem a stadionszámban mértek: győzelmekben.
Abban az évben utcahosszal nyerte a bajnokságot a Honvéd: nagy susmus is volt az eladott meccsekről, a bundákról, a tavaszvégi lazsálásról. De kit érdekelt ez: a szurkoló már csak ilyen, azt lát, hall, amit hangulata kíván.
A szovjet, francia, kanadai csoportba kerültünk: egy pillanatig senkinek nem volt kérdéses a továbbjutás.
Aztán – a legenda szerint – jött a tészta-zabálás a magaslaton. Amit nem kellett volna. Igaz, Mezei a VB előtti felmérések után, az utolsó tesztek eredményeit látva, értékelve egyre borúsabb lett, de ez senkit nem érdekelt.
A meccset otthon az ágyból néztem, akartam végig izgulni. Nem úgy alakult. Feleségem az első percekben kiment a konyhába, talán kávét készíteni, s már rohantam is ki hozzá: gólt kaptunk és mentem vissza a szobába. Aztán egy perccel később megint ballaghattam ki: még egyet. Aztán még négyet.
A többi felejthető.
Mezei nem mert hazajönni.
Azóta egy labdarúgó VB-ére nem jutott ki a válogatott.
Igaz: azóta klubcsapataink sem bírják a gyűrődést augusztusig.
Igaz: azóta nincs komolyan vehető magyar labdarúgó, akit jegyeznének az európai piacon.
Igaz: új stadionjainkkal Dunát lehetne …
Igaz: az állami pénzekkel kitömött Labdarúgó Akadémiákkal is Dunát lehetne ..
Igaz: a szpíkerek hozsannázó kiabálásával …
Igaz: Végh Antal már nem él …
„Panem et circenses!” – hol a kenyér?!

2018. 06. 02. szombat

A KIRÁLY SZÜLETÉSNAPJÁN

(bocsi)

Ötvenöt éves lettem én –
meglepődve kérdeném,
kilók?
Kilók.

Ajándék, mellyel megleptem
e Kossuth téri szegleten
magam
s hadam.

Ötvenöt évem elszelelt s
még svájci bankárra is telt.
Lám, lám,
Hazám!

Lehettem volna ügyvéd, jogász,
parasztokkal nagyokat iddogáló
borász,
borász?!

De hál’ istennek nem lettem,
mert politikára adtam
fejem,
fejem:

s mert népem korábban többször
nyersen orrba vert,
a hont –
kivont

jogi-szablyával óvom ellenük.
Már nem érdekel Oxford, törölte
Nevem, az ÉN
nevem!

Heh, de mit Nekem Naruhitó, Palin, Monty Python
Hugh Grant és Stephan Hawking
szelleme s
neve;

“Ön, amíg szóból értek én,
nem lesz” e tablón e féltekén
szégyell,
szégyell.

Most örül Oxford és Soros,
meg sok libsi boy és legény, de
sekély
e kéj –

látod: „Én egész népemet fogom”
méghozzá nem demokratikus fokon
hülyi-
teni.

2018. 06. 01. péntek

2018. 06. 01. péntek