2018. június 25. nap bejegyzései

A Thökös-fiú

A Thökös-fiú
(Fennmaradt töredék)
2018

Mostan emlékezem az jelen időkről,
Az jelen időkben jó Thökös Győzőről…’
rögyö

Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Messziről lobogva a felcsúti tájon:
Thökös Győző képe úgy villog itt nékem,
Majd ötvenhat éves ember jelenében.
Rémes, amint látom termetét terjedni,
Hallom hergelő beszédjét dörgeni,
Őrjítő s dühöngő hangjait szavának,
Ki másnak, mint az Úr, az Isten haragjának.

Ő az ám: az „ember”, ha kell akkor a gáton,
Nem terem ma párja sehol más országon;
Most itt van köztetek, ím eljött közétek,
Csak azt látjátok, amit s ahogy hívétek
Sokan nem értitek szavai gondolatját,
Dakota vicceit, gúnyos hahotáját,
Csodálva nézitek rettenetes hasát,
„,És, nézd má’, hogy pöködi pörkölt szotyiját”.

ELSŐ ÉNEK

,Nyomó rúdját félkezével kapta vala,
Brüsszel felé azzal matatva vala.’
rögyö

1
Ég a napmelegtől a parlament padja,
Izzadt képviselők vihorásznak rajta;
Nincs egy komolyan figyelő sem körükben,
Nincs ki most lenne pénzes helyükben.
Büfé hűvösébe’ tíz-tizenkét küldött,
Szlopál, vedel, ideiglenes kiküldött;
Széles e hazában sírás-rívás, gond van,
Mégis vigyorogva iddogálnak ottan.

2
Kövér, vékony, izzadt, nagy figyelmet mímel
Sunyin poharába mélyed, s Whiskyt kémel:
Dolgozó hangyáknak gondolná valaki?
Hiszen az országnak vérit most szíjják ki.
Bezzeg a dolgozók szomjasan delelnek,
Éhezők, nyomorgók árnyékot se lelnek:
Vajh felül-e Lackó béresek nyakára,
Ki szót emeljen ez ocsmány galádságra?

3
Egy van: egy thökös legény e díszes házban,
Mindig kiált, hangja érdes, szeme lázban:
Szörnyű, nehéz teher reng araszos vállán,
Pedig már ősz serték pörsennek az állán.
Lázálma gyötri, „hű” nemzetére bámul,
Mintha más „mezőkre” vágyna e határrul;
Hinné az ember: egy élő tilalomfa,
Ki „ütne ,általútnál’” egy csekély halomba?

4
Thökös Győző csak áll ott, a nap tüzében,
Míg a többi vedel büfé hűvösében;
Bár lopva lesnek felé, kezük remegve,
Poharukat, s lassan kedvüket veszejtve:
Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint, amit hamarosan Thökös Győző vethet,
Száját nyalja, sziszeg, nyújtogatja nyelvét,
Mint a kígyó, ki egeret, patkányt nem vét.

5
Nem is, Ő nem is a vedelőket nézi,
Hagyja őket, ámbár kaján vigyora kérdi:
Túl a patkón, pálinka fütyül vagy a szél?
Nedves szemetekben látom sárga fény kél.
S amint enyves kezét kihúzza zsebéből,
Sóhajtás szakad föl Győző nagy melléből;
Aztán csak néz, csak néz előre hajolva,
Mintha valahol a fellegekben volna.

6
“Kis magyar legénynek, sártipró „vitéznek”,
Annak születtem: jaj-bús, keserves, évek.
Hogyan, merre menjek innen: nagyvilágba?
Hírcsokrot szedni „fuleco” hátizsákba?
Menjek-é Soroshoz, segítsen külföldre,
„Bérmunkás” jogásznak lenni mindörökre?
Hej! az istennek se, maradnék, mehetnék,
Inkább vér-magyarok prófétája lennék!

7
Ilyen vala egykor Győző gondolatja,
Mely háborgó lelkét akkor nyomasztotta;
De nem főtt magában, hanem cselekedék,
Bánatosság helyett azonnal ténykedék.
Gyorsan átlátta: mi s mért a feladatja:
„Király leszek itten, akárki meglátja!
Ember, család, vallás, eszme nem érdekes:
Csak a cél, a „szent” cél, az, ami lényeges.”

8
Ez járt sebesen Thökös Győző fejében,
Bársonyszékbe szorulva, úgy is kevélyen,
Ennek már húsz éve, „azt a teringettét:
Gazdag lettem, s hírhedt”, nyújtogatja nyelvét;
Lányok, anyák, nénék, s jó magyar legények
Lesik minden szavát, gazdagok, szegények.
„Csak lusta népek, eszközök, nem személyek”,
„látja” őket Győző: „ezek csak kretének”.

9
“Hé, paraszt! kivezetsz te minket Brüsszelből,”
Zúg egy ellenzéki, „számító üzletből?
Betegtől, szegénytől csak a jaj-szó hallik
Nincs hang s döbbenet, mely szívedbe nyilallik?”
“Hm, paraszt én!” Győző füstölög magában,
“Hát ki volna úr más széles e határban?
Soros György talán, az uzsorás bátyó,
A semmirekellő, pénzt-számoló gányó?”

10
“Én paraszt? én?” – Amit még e szóhoz gondolt:
A kérdezőre szörnyű átokszórás volt.
Izeg-mozog székében, szemét forgatja,
Mint nehéz durungot, tollát megragadja:
Hosszan, fenyegetőn félkezében tartja,
Jobban érzi magát, hiszen van már kardja:
S mintha nem is az Ország Házában volna,
Hangosan fölröhög, gúnyosan, csúfolva.

11
Villámlik, menny dörög, haragszik hej az ég?!
Áh, csak a Házelnök morog, hogy itt a vég!
„Míg ÉN vagyok az ÚR e Házban, nem hagyom,
Üljön le, pofa be, kuss a baloldalon!”
Kik nem örülnek, a kormány döntésinek
Kössék föl magokat, hisz élnek még, de minek?!”
Se szégyen, se gyalázat, nem morog senki,
Győző röhögcsél, vele tart majd’ mindenki!

12
Hah, ki merne ellenére megszólalni,
Magára, családra, barátra bajt vonni,
Az biza’ pénzt, paripát, piát feledhet,
Jó, ha szabadon, kullogva elszelelhet.
Hej, nincs ott, egy se, oly’ bátor, komoly ember,
Ki ne értené, tudná, de szólni nem mer:
Nem hülyék ők, bolondok, még ha urak is,
Mert ÉLNI tudni kell: még ha az olyan is.

13
Thökös Győző csöndben, fölmutatja tollát,
Szót kap rögtön, lassan igazítja magát;
Gombolja zakóját, zsebbe dugja kezét;
Morcosan komolyra igazítja képét;
Oldalra pillant, a rénszarvas vadászra,
Mintha hívná: “Hittárs! Velem jősz csatára!
Ily vadásznak, mint te, ott van ám a helye.
Az’ hálásan hajbókol, vöröslik feje.
14
„Emberek! Háború! Harcba hí’ a HAZA!
Migráns, Soros, Brüsszel ellenünk vonula!
Belülről is bomlaszt, lázít az ellenség,
Hozzátok fordulok isteni ’népfenség’!”
Mindent, mindent akarok, csakis értetek,
Mindent: Koronát, Jogart, Almát, értitek?!”
Mint a sértett vadkan, dúl veszett dühében,
S összeroppan a toll vas kezében.

2018. 06. 25. hétfő
ui: Elnézést kérek Arany Jánostól, Ilosvai Selymes Pétertől a paródiáért