2018. június 28. nap bejegyzései

MA MÉG…

• Ma még – ahogyan minden nap – a fák ott álltak az iskola előtt, éppen úgy, ahogyan már évtizedek óta mindig: méltóságteljesen, fensőségesen; büszkén. Az emberek szerették a fákat, mert a nagy melegben árnyékot adtak, szerettek lelógó ágai alatt sétálni, szinte mindenkinek valami emléke kötődött hozzájuk. Szinte családtagnak számítottak már. A fák nem olvasták a Polgármesteri Hivatal utca-rendezési elképzeléseit, így nem tudták, hogy hamarosan kivágják őket. Így, ahogy az emberek se, ők se kérdezhették meg, hogy miért?
• Ma még – ahogyan minden napon – ott láttam az állomáson: a padon ült nyugodtan, szótlanul, arca meg sem rezdült; mintha kigombolt télikabátban, alatta a gyapjú pulóver, fején az elmaradhatatlan horgolt sapkájában pihenne. Most is a téli bakancsa volt a lábán, mellette egyik oldalán a horpadt nejlonszatyor pihent, a másikon egy már üres borosüveg állt peckesen. Ő borostásan pihent ott, nézett csak maga elé, s nem olvasva újságot, nem félt attól, hogy az „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt holnap már kényszermunkára küldi majd a rendőr.
• Ma még – ahogyan minden nap – a másként-gondolkodó leült a gépe elé, bekapcsolta azt és hozzáfogott az íráshoz. Persze előtte elolvasta a híreket – innen is, onnan is, még a Távirati Iroda hivatalos közleményeit is –, aztán hátra-billentette a foteljét, rágyújtott a pipájára és megnézte a jegyzeteit. A képernyőn már idegesen villogott a kurzor és arra várt, hogy száguldhasson a képernyőn. A másként-gondolkodó tudta, mert már kikövetkeztette a hírekből, hogy hamarosan megváltozik majd a helyzet: ugyan továbbra is írhat, amit csak akar; amiről csak akar, de legföljebb csak másodpercekre maradhat majd írása fönn a hálón. Mert már készülőben van a törvény (és már készen is van a szoftver, ami végrehajtja) arról, hogy ki, mit s hogyan terjeszthet; ki-mit-hogyan-mire hivatkozva cenzúrázhat, törölhet közösségi térben.
• Ma még – ahogyan minden nap – a munkanélküli cigány-ember is elment munkát keresni, pontosabban szólva: közmunkásként éhbérért robotolni. Ma is, ahogyan korábban is minden nap a szemetet söpörte; az útmenti árkot tisztította, mélyítette; az állomáson a kutyaszart kellett összeszednie; s csak nagyritkán volt jobb dolga, olyankor a polgármester úr háza környékét kellett rendbe tennie, amiért még egy feles is járt. Amit kapott a munkájáért, az csak néhány napra volt elég: nem is értette, az asszony, hogy csinálja, hogy mégis élnek. Újságot Ő se olvasott, tévét se nézett, a kocsma hírei meg hiányosak voltak. Így nem tudott arról sem, hogy már alakul olyan párt, amelyik a fehér magyarokért, a fehér Magyarországért küzd.
• Ma még – ahogyan korábban is már néhány napon azt csinálta – a keresztény érzelmű, ifjú Fidelitas tag lány és fiú lelkesen és komoly arccal megbélyegző matricákat ragasztott egy civil szervezet bejárati ajtajára. A jelenlévő kormányzati sajtó munkatársai lelkesen filmezték őket, orruk alá dugták a mikrofonjukat és éléken helyeseltek, amikor ők az uzsorás milliárdos lefizetettjei tevékenységével magyarázták a migránsok beáramlását. Ők most éppen a híreket és ellenségeket kreáltak.
• Ma még adhatott volna interjút a Kamara elnöke, de ma nem adott. Pedig nyilván arról beszélt volna megint, hogy „fehér bőrű, keresztény gyökerű munkavállalók” kellenének az országunkba”, nem pedig mindenféle jöttment. Ő is éppen hírt és ellenséget kreált.
• Ma még a Főbíró asszony kinyilvánította, hogy nem bízik bírótársaiban, ezért nem fogadja el attól a Bíróságtól ügye másodfokú tárgyalását, amelynek hivatalból azt tárgyalnia kell. Ő is éppen hírt és ellenséget kreált.
Ma még így zajlik az élet Magyarországon.
Ma még nem változott semmi…

2018. 06. 28. csütörtök