2018. szeptember 2. nap bejegyzései

KÖSZÖNTŐ: nem válnak füstté az ezeréves magyar álmok…

 

(Vigyázz: hamisítványi bohózat?!)

Tisztelt Horthy Miklós Emléknapot ünneplő barátaim!
Egy „kivételes államférfi”-ra emlékezünk itt, Kenderesen ezen a napon.
Egy olyan magyar államférfira, aki „a magyarság történetének súlyos próbakövének” az időszakában kormányzói tetteivel, húsbavágó cselekedeteivel elérte, hogy „nem temetett minket maga alá a történelem”, hogy nem váltak füstté az ezeréves magyar álmok, hogy „Trianon sokkja után is fel lehet állni a padlóról, fel lehet építeni egy erős országot”, hogy ma is vannak méltó követők, akik munkája, elhivatottsága nyomán Európa újra csodálja Magyarországot. Európa lassan megérti, hogy aki „minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag”, de mi magyarok, ahogyan Horthy annak idején megmutatta az utat, nem hagyjuk, hogy elsorvasszák gyökérrendszerünket.
Mert Ő megértette: „Ha magyarnak születtél, akkor egyedi, sőt különleges fajtához tartozol. Olyan nyelven beszélsz, olyan rugóra jár az agyad, olyan észjárás igazságai és törvényei szerint rendezed be az életed immár ezer éve ugyanazon a helyen, amely csak ránk jellemző. A magyar kivételes, de mivel ritka egyede az emberi fajnak, hát szükségszerűen veszélyeztetett is. Ezért ha magyarnak születtél, kötelességeid vannak. Több kötelességed, mint a sok tíz- és százmilliós nemzetek fiainak szokott lenni. Nem mindenki ismeri, nem mindenki érti, és nem mindenki vállalja a felelősséget, a felelősségnek ezt a sajátosan magyar válfaját. … azon kevesek közé tartozott, aki nemcsak tudta, nemcsak hirdette, hogy a kultúránk tart meg minket magyarnak, … Tisztában volt azzal, miféle becsületbéli kötelességekkel jár mindez. Nem nyomasztotta, nem tette gondterheltté, nem vett rajta erőt semmilyen keresztény-hazafiaskodó manír, se honfiúi mélabú, se bokacsattogtatós krakélerkedés. Valójában hálás volt a magyarok vállát terhelő különös felelősségért. Tudta, hogy e súly nélkül a lét elviselhetetlen könnyűsége gyötörné. Ahogy oly sok millió embert gyötör itt, Európában anélkül, hogy tudnák, mitől is érzik oly súlytalannak és ezért jelentéktelennek az életüket.”
Magyarok!
Horthy Miklós megmutatta nekünk az utat! Mert általa tudjuk, „Európának ezen a táján a férfiak tudják, hogy azért vannak a világon, hogy feltegyék valamire az életüket. Valamiféle nagy dologra. Nálunknál, személyes életünknél nagyobb és fontosabb dologra.” Horthy Miklós tudta, és mi megtanultuk Tőle: „nyílegyenes, de nehéz út, amelyre még itt lép rá az ember, de amely az örökkévalóság ismeretlen tájaira is elviheti. És el is viszi – feltéve, ha az ember kitart, ha rajta marad, ha kibírja, ha nem téríti le az önsajnálat, ha van elég szufla, és nem fogy ki a lelkierőből. Eljön hát a pillanat, a hívás, és az ember ilyenkor papnak áll, felcsap katonának, vagy orvos lesz. De leginkább politikusnak áll, vagy legalábbis belép a politika világába, ahol egyszerre lehet a három: pap, katona és orvos. Egyszerre teljesíthet három szolgálatot; mutathat magasabb horizontot, harcolhat az övéiért, és megsegítheti a bajbajutottakat”, már, aki megérdemli.
Honfitársaim!
Ahogy a hódmezővásárhelyi János mondta: „Én nagy magyar hazafinak tartom Horthy Miklóst”, vagy ahogyan az egykori országgyűlési alelnök megírta: „A politikusok dolga az, hogy felvállalják a Horthy-korból mindazt, amelyet józan ésszel vállalni lehet”, mert csak így érhetjük el azt, hogy „legyen úgy, mint régen volt, és akkor a magyar név megint szép lesz”.
Én és Mi így cselekszünk, és biztosan elér a siker!
Kenderes, 2018. 09. 02.