– Nagypapa, az osztállyal megyünk Krakkóba.
– De jó lesz Neked, én is voltam többször, nagyon sok látnivaló van ott!
– Már körül is néztem az interneten, annyi minden van: a Főtér; a Posztócsarnok, ahol a földszinten majd tudunk mindenfélét vásárolni; aztán ott lesz a Városháza is; meg a Mária-templom; aztán biztosan elmegyünk a Wawel-dombra is; meg megnézzük a katedrálist is,
– Ha lesz időtök, sétáljatok a Visztula partján is.
– Aztán egyik nap átmennénk Auschwitzba, Birkenauba is, megnézni a magyar barakkot, meg a rámpát, de ez nem biztos: több lány az osztályból nem akar odamenni, mert ott nem is magyarok haltak meg, csak zsidók, meg unják már ezt a témát…

Mi a magyar? – kérdezte 1939-ben Szekfű Gyula kortársait: Babits Mihályt, Keresztury Dezsőt, Kodály Zoltánt és még másokat is. Szekfű bevallja, a könyv ötletének megfogalmazásakor nem vették észre a veszélyeket, pedig azok már akkoriban (1935-ben) ott leselkedtek rájuk: „Bevallom; mi sem éreztük a veszedelmek igazi nagyságát, de szorongó érzésünk volt és arra gondoltunk, hogy ezzel a könyvvel útbaigazítsuk azokat a jóhiszemű magyarokat, αkik a kíméletlenül ránk rohanó szellemi áramlatok, propaganda káoszában, amikor magyar magyarra mutat, mint rossz, gyönge, hamis, beteg magyarra, nem tudják többé, mi is az igazi magyarság. Valami normafélének szántuk ezt a könyvet, hogy öntudatossá tegye az emberekben magyarságukat és megóvja őket a tévelygésektől, az illúziótól, az ingoványba süllyedéstől.” Nagy visszhangot keltett a kérdés: „Megindult a könyvek és cikkek lavinája, s benne ott kavargott a magyar jellem, a fajtakép, a nemzeteszme, a nép, a mi a magyar?, a ki a magyar?, a mi volt a magyar? és mivé vált vagy lesz a magyar? kérdése …”.
A közben gyülekező felhőket észre is véve, mégis bizakodók voltak.
Mi a magyar? – kérdezte 2005-ben Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály Esterházy Pétert, Fejtő Ferencet, Kányádi Sándort, Kornai Jánost, Korniss Mihályt, Ormos Máriát és még sokan másokat. Gerő András a kötet előszavában semmiféle veszélyt nem érzékel: „Magyarország ma Európa és az Európai Unió tagja … nyugati típusú demokrácia … az ország alkotmánya garantálja a személyes szabadságjogokat … ma a történelem győzteseinek az oldalán állunk …”.
2005-ben nem látszódott semmiféle gyülekező felhő, veszély, miközben ma már meg sincs az az alkotmánya Magyarországnak, s a Sargentini jelentés 12 pontban fogalmazza meg a magyar kormánynak az európai értékekkel szembemenő gyakorlatát a sajtószabadság, az emberi szabadságjogok, a bírói függetlenség stb. megsértésének az ügyeiben.
Mi a magyar?
Ki magyar?
Aki határon innen van, mindenki? És akit hazaárulónak tart valaki? Akit megbélyegeznek, mert fütyül, ha kedve tartja? És aki hazaárulót kiált a másként gondolkodókra, és fejjel lefelé fölakasztja a bábuját? És aki határon túl magyar igazolvánnyal bír? És akinek nincs papírja, mégis annak vallja magát: mert magyarul beszél, Adyt, Vörösmartyt, Berzsenyit ért, sírja a himnuszt, velük mi van?
Ki a magyar?
Aki kereszténynek tartja magát, s tudja a rovásírást? S aki magyar zsidónak és érti a hébert? Aki magyar cigánynak, s cigányul énekel? És akinek egy kissé sötétebb a bőre színe? És aki benősült, betelepült, gyógyít, tanít, magyar iskolába járatja a gyerekét?
Ki a magyar?
Aki itthon maradt, mert nem mert, tudott elmenni? És aki kitántorgott, mert már enni sem volt mit itthon, de odakint magyarul beszél, olvas, gondolkodik, kolóniába szerveződik, követi az itteni eseményeket? És aki visszajött, majd újra elment?
Mi bennük a közös? Mi bennük a magyar?
Van értelme a kérdésnek egyáltalán?
Vagy megint a politika kreálja, találja ki a kérdést?
Mert mi védjük meg Európát? Mi vagyunk a végvár? A kerítés-építő harcosok? Mi látjuk egyedül jól?
Mi az, hogy „bevándorló ország”?
Szembenéztünk-e már valóban a múltunkkal? Ki néz vissza ránk a tükörből?
Emberek vagyunk.
Aztán magyarok…
2018.09.24. hétfő