2018. október 1. nap bejegyzései

HANGULAT-JELENTÉS …

„… gyűlés a legalább két személy
részvételével közügyben való
véleménynyilvánítás céljából tartott
nyilvános összejövetel”
2018. évi LV. törvény
a gyülekezési jogról

Pintér Sándor miniszterelnök-helyettesnek, belügyminiszternek
Rogán Antal miniszternek, Miniszterelnöki Kabinetiroda Vezetőjének
Budapest

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr, miniszter úr!
Jelentem a mai nap úgy indult, mint a többi, de aztán mégse: még nincs 10 óra, de már több riasztást regisztráltak a kollégák, mint az elmúlt héten mindösszesen: a telefonjaink megállás nélkül csöngenek, már az összes járőrkocsink kinn van az utcán, a pihenő és a tartalékos állományt is be kellett hívnunk szolgálatra, mert annyi bejelentés érkezett.
Jelentem: ma mindenki előzetes bejelentés nélkül, spontán gyülekezik!
Majd később személyesen tájékoztatom az igen tisztelt és szeretett miniszterelnökhelyettes és miniszter urakat, előzetesen összefoglalom a legfontosabb bejelentéseket:
– 1. sz. bejelentés: 6 óra 30 perckor egy XV. kerületi óvoda előtt egy anyuka három ikergyermekével veszekedett, mert a gyerekek nem akartak bemenni az óvodába, a szóváltásba bekapcsolódtak az utcán gyermeküket vezető más szülők is, véleményüket nyilvánították óvodai közügyekben, a hideget és a meleget mondtak, szidták az óvónőket, később elhangzott néhány trágár kifejezés is különböző nagynénikről, a kivonult szirénázó járőröket a gyerekek örömmel fogadták, később a sikert beárnyékolta a szülők igazoltatása, ami mentes volt a kényszerintézkedésektől, de mégis sírást váltott ki a gyerekekből;
– 2. sz. bejelentés: 6 óra 38 perckor egy XVI. kerületi buszmegállóban 3– majd 5 perc elteltével további 8 – ember gyűlt össze, mert buszkimaradás történt, amiről elfelejtették tájékoztatni az utasokat és a fölbőszült utasok a munkahelyükről való várható késés miatt közügyekről kezdtek véleményt formálni, többek között 17 alkalommal elhangzott Miniszterelnök úr neve is nem leírható szó-összefüggésekben, a kiérkező rendőrök föloszlatták a buszra várakozókat és kihívták a közmunkásokat összeszedni az elszórt csikkeket;
– 3. sz. bejelentés: 6 óra 43 perckor az agglomeráció egyik kisvárosának iskolája közelében a felfestett gyalogátkelőnél nem álltak meg az autók, mert a jelzőlámpa elromlott és a gyalogosoknak mindig pirosat, az autósoknak mindig zöldet mutatott, 87 iskolás gyűlt össze, aki először rágyújtottak egy-egy cigire, majd a tornazsákjukkal elkezdtek focizni és egy kis idő múlva közügynek nyilvánították a lámpa elromlását és elkezdték szidni a lámpa-karbantartók édesanyját, a kiérkező rendőrök összeszedették a tornazsákokat és 4 kilométeres elterelő útra vezették a gyerekeket, aki így az első órát kihagyták;
– 4. sz. bejelentés: 7 óra 00 perckor az utóbbi időben a sajtóban gyakran szereplő kórház sürgősségi osztálya előtt az utcán 47 ember gyűlt össze, mert a sürgősségi ellátásra várók sorának vége már a kórházon kívülre került, többen lefeküdtek a járdára és az úttestre, mert állni nem tudtak, akadályozva ezzel a normális forgalmat és életet, részükről hangos szó nem hangzott el, némán, sípoló tüdővel fejezték ki véleményüket a közügyekről, a kivonuló rendőrök velük szemben kényszerintézkedést alkalmazva enyhítették a sürgősségi osztályra nehezedő nyomást, gyógyításra azonban nem került sor;
– 5. sz. bejelentés: 7 óra 12 perckor az egyik XXII. kerületi kocsma előtt megjelent néhány női személy, akik a kocsma előtt fetrengő, vélhetően illuminált állapotban lévő, férfiaknak tűnő homosapienseket akartak hazatérésre bírni, miközben cigány és zsidó összefüggésben trágár kifejezéseket használtak közügyekben, a rendőrség fönntartotta a rendet;
– 6. sz. bejelentés: 7 óra 22 perckor a Czinege utcában 6 gyanús külsejű, fekete öltönyös embert láttak, akiknek a füléből drót lógott ki, időnként összeverődtek, megálltak, morogtak valamit, majd meghatározott rendben újra szétszéledtek, a kiérkező rendőrök később elnézést kértek a TEK őrző-védő embereitől.
Kérek személyes meghallgatást!
Tisztelettel: ügyeletes tiszt
2018. 10. 01. hétfő