2018. október 15. nap bejegyzései

JEGYZŐKÖNYV

(jóváhagyás előtti állapotban)

A mai napon intézkedést foganatosítottam Budapesten, a Deák téri metró-megálló aluljárójában Szedlacsek Hugó ellen a Szabs. tv. 133/B Életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt.
Megállapítottam, Szedlacsek Hugó életvitelszerűen tartózkodott az aluljáróban, mert nála volt
– egy élelmiszeres zacskó, benne – elmondása szerint kukából kihalászott – két, már száraz félzsömle, néhány sajthéja töredék, egy üres tejfölöspohár, ami azért még lenyalhatóan fehér volt belül a tejföltől, ezek együtt képezték Szedlacsek Hugó szerint reggelijét, ebédjét, vacsoráját;
– egy nagyobb szatyor, amiben két foszladozó és láthatóan agyonhasznált takarót tartott, a harmadik takarón éppen üldögélt a kövezeten; két kisebb műanyag zacskó, az egyikben üres szénsavmentes ásványvizes palackok, a másikban üres sörösüvegek voltak, elmondása szerint visszavitelre;
– ezen kívül volt nála két gyanús, ismeretlen könyv is; Epiktotész: Kézikönyvecske és Erasmus: A balgaság dicsérete címűek, meg is kérdeztem Szedlacsek Hugót, hogy tud-e olvasni, de nem adott egyenes választ, csak azt mondta: „tanár vagyok”.
Szedlacsek Hugót fölszólítottam, hogy életszerűen hagyja el az aluljárót, mire megkérdezte, „hova menjek”; erre mondtam neki, hogy melegebb éghajlatra, mire arrébb húzódott, ezért határozottabban megismételtem még kétszer a felszólításomat. De ő csak bámult maga elé, szerintem olvasni sem tud. Mivel nem ment a megjelölt helyre, nem mellőzhettem a további intézkedést: határozottan föllépve elvezettem, a motyóit elszállíttattam.
Jelentem beleolvastam a gyanús könyvecskékbe és borzalmas dolgokat találtam bennük: „Ha olyan szerepet vállalsz, amely az erődet meghaladja, kudarcot vallasz benne, és még azt is elszalasztod, amit képes lettél volna betölteni”; „Hülyék véleménye irányítja a legfontosabb és legjelentéktelenebb dolgokat egyaránt.” meg még sok ilyen badarság.
Folytatjuk a tisztogatást.
2018. 10. 15. hétfő
Galgaházy Lajos
rendőr főtörzsőrmester

CSÖMÖRI EMLÉKEZÉS …

Csömör egy – 2018-ban – 9772 lakosú, Pest megyei nagyközség. „Semmi különös”, ha csak az nem (gondolom elfogultan), hogy apám itt született, itt töltötte kisgyerek korát. Ugyan iskolába már Pesten járt, mégis sokat mesélt a szülő-falujáról, a testvéreivel való hancúrozásokról, Gyuri bátyjával való villongásairól, apja szigoráról, s persze Csömör „hatalmas folyójáról”, amit, amikor először megláttunk öcsémmel, el sem hittük, hogy folyó: addigra olyan csörgedező kis patak lett már. Aztán apám „elment”, de mi azóta is, testvéreivel és a „nagy családdal” (unokákkal, dédunokákkal, ismerősökkel, barátokkal) minden évben kilátogatunk Csömörre: van, amikor egy születésnapi ebédre, van, amikor könyvbemutatóra.
Csömör megint „családi” helyszín lett.
Tudni kell, hogy Csömörön akkoriban, már a XIX. század óta – apámékkal együtt – több zsidó család is élt, még Zsinagóga, zsidó temető is volt a faluban. Magyarok, zsidók és nem zsidók, békességben éltek egymással. Aztán ’44-ben a Csömörön élő zsidókat is, közel 100 embert elhurcoltak Auschwitzba, ahonnan már nem tértek vissza.
2013-ig a zsidó temetőt gaz, dudva borította; a sírkövek összetörve, fölismerhetetlenül hevertek mindenfelé. Akkor néhányan, a ZSIT egylet tagjai és lelkes támogatók, a nagyközség önkormányzatának a támogatásával rendbe hozták a temetőt, emléket állítottak a Holokauszt áldozatainak és minden évben megemlékeznek róluk.
Így volt ez tegnap is.
Sokan voltunk ott, sokan hallgattuk az elhangzó áldozatok neveit; a szavakat: mennyit vesztett a község a magyar-zsidók elpusztításával, a meg nem született utódokkal; az ígéretet, hogy soha többet.
A megemlékezés végén a kövek halkan koppantak az áldozatok emlékhelyénél, mégis, mintha nem is a mai Magyarországon lennénk, a remény ott csillogott mindenki szemében …
2018. 10. 15. hétfő