2018. november hónap bejegyzései

KÉRÉSEK …

Először megkértél, Te, az „ártatlan”: hallgassak a „szívedre”,
aztán arra, támogassalak
később megaláztad a nyugdíjasokat
majd csak te maradtál új és mégis megszavaztalak.

Akkor megkértél tépjem össze a telefonkönyvemet,
aztán arra, legyek partnered a gyűlöletben,
később „kirúgtad” a Legfőbb Ügyészt, akkor nem értettem
majd focizni kezdtél a parlamentben.

Most már arra kérsz: jelentsek,
írót, költőt, színészt, professzort, orvost,
csak gázszerelőt és örökös pályázat-nyerőt ne,
lőni is kérsz majd egyszer? Meglásd, mi lesz akkor, csak azt ne!

2018. 11. 29. csütörtök

KÉTELKEDÉS

Biztosan én látom rosszul.
Biztosan valamit nem vettem észre.
Biztosan nem voltam elég figyelmes.

Na de mindig?

Olvasom, hallgatom a híreket, mert olvasnom, hallgatnom kell. Mert ismernem, tudnom kell az életemet, a szeretteim életét meghatározó, befolyásoló történéseket. A hírek ugyanis a – kimondott és kimondatlan – szabályokról jeleznek mindig: a hatalom gyakorlásának a módjáról, szokásainak a változásáról, a mindennapjaimat alapvetően befolyásoló intézkedéseiről.

Olvasom, hallgatom tehát a híreket. Innen is, onnan is. Nem lehet nem olvasni, hallgatni, nézni, aztán torkig lenni velük. Egyszerűek, tőmondatocskák, kijelentések: megfellebbezhetetlen állítások.

Hogy tények-e? Hogy kifejtik-e az igazság minden szálát?

Az már bizonytalan, kétséges. Talán nem is érdekes. Talán nem fontos. Majd kimegy a mosásban. Az idő mindent megold: vagy így, vagy úgy. Rendszerint úgy. „Oszt’ akkor jónapot”!

Nekem kell értelmeznem azokat!

Olvasom, hallgatom tehát a híreket. Most az orosz-ukrán konfliktusról szól az ének. Ijesztő. Itt történik a „szomszédban”. Már hadiállapot van! Harari azt írja: „Sajnos az, hogy a háború a 21. században veszteséges üzlet még nem garantálja a békét. Sosem szabad alábecsülni az emberi ostobaságot. Az emberek egyéni és kollektív szinten is hajlamosak az önpusztításra.” Ezt már többször bizonyították, mint az ellenkezőjét. Kis gesztusok ködös reményekért, aztán hatalmas pofára esés! Az „ostoba” vezetők mindig a nép farkával verik a csalánt! Nekünk sem jutottak mások. És láss csodát, tényleg: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében” – mondja Németh Szilárd saját alapítvánnyal rendelkező birkózó államtitkár, „és nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni. Itt is a magyar érdek a meghatározó.”

Megint a sorok közötti ürességből kell olvasnom, a második (harmadik) értelmezést kell észrevennem! Már megint nem azt jelentik a szavak, amit valójában jelentenek.

Nem baj.

Figyelek.

2018. 11. 26. hétfő

MAI MONDÓKÁK …

KATALINKA, SZÁLLJ EL!

Katalinka, szállj el!
Jönnek a „migráncsok”,
Puha ágyba tesznek,
Onnan is kivesznek,
Párnák közé tesznek,
Onnan is kivesznek,
Szeretővé tesznek,
Aztán elveszejtnek.
Nem is jönnek a migráncsok,
Bee!

EGY BOSZORKA VAN

Egy boszorka van,
Sok gyereke van,
Milliárdos már az egy,
Másik igét oszt’ni megy,
a boszorka kinn a padon
a magáét fújja nagyon,
De nagy hangja van,
Dana-dana-dan.

HINTA-PALINTA

Hinta-palinta
Kettős duma
Kis Viktorka
Ugorj a Tiszába, zsupsz!

PONT, PONT VESSZŐCSKE

Pont, pont vesszőcske,
Készen van a fejecske.
Kicsi nyaka, nagy a hasa,
Készen van a magyar szultán.

EGYEDEM, BEGYEDEM

Egyedem-begyedem, tengertánc,
Hajléktalan, mit kívánsz?
Nem kívánok egyebet,
Csak hagyjanak békén …

CIRMOS RÉCSÖL
Cirmos Récsöl, haj,
Tele a pelus, jaj!
Ledobtad az út szélére,
Neked: semmi baj!

BOCI, BOCI

Boci, boci tarka,
Se füle, se farka.
Ni-ni, ni-ni, a Gruevszki,
Lakni jött és tejet kapni.

MEGY A HAJÓ

Megy a hajó a Dunán,
Rajta van a kapitány.
Kiabál, ordibál,
És a hajó léket kap és elsüllyed.

2018. 11. 24. szombat

AZ OLVASÓ …

Minden csupa víz a HÉV megálló lugasában. Éppen most áll el a havas eső. Ő csak ül a padon: fején a szürkévé „nemesedett”, foszladozó, fülre is húzható kötöttsapka; teste pokrócba „csomagolva” és madzaggal átkötve; lábán két számmal nagyobb bakancs.
Ül a padon.
Kezében könyv: E. L. Doctorow Isten városa.
Olvas. Nem lát, nem hall: önfeledten olvas.
Az emberek körülötte rohannak a HÉV felé, észre sem veszik.
Egyszer csak egyenruhás rendőrök jelennek meg a lugasban.
Ő fölnéz, becsukja a „világegyetem keletkezésének képeivel, a Nagy Bummal” kezdődő regényt, beteszi nylonszatyrába, föláll és elballag.
A havas eső újra rákezd.

2018. 11. 23. péntek

EGY „RENDES MAGYAR EMBER” …

(Vigyázz: a nyugalom megzavarására alkalmas propaganda szöveg)

A rendes magyar ember minden reggel mérgesen kel föl, azonnal asszony-cselédjére kiált és a reggelijét követeli.
A rendes magyar ember aztán káromkodva a kávéját akarja, dühösen keresi az öngyújtóját (amit előző este Ő ejtett le majd rúgott az asztal alá), majd, amikor megtalálja egymás után gyorsan elszív három cigarettát.
A rendes magyar ember hasa kitüremkedik gatyájából, sárgálló fogai közé szorult húsdarabokat órákig piszkálja nyelvével, miközben nagyokat böfög.
A rendes magyar ember nem olvas, nem jár színházba, nem hallgat zenét: csak a magyar foci hozza lázba.
A rendes magyar ember egykedvűen féli ISTENÉT és imádja, bálványozza KIRÁLYÁT, VEZÉRÉT.
A rendes magyar ember érzéketlenül, „a jól elvégzett munka öröme nélkül” dolgozik: mukk nélkül végrehajtja – még ha azok hülyeségek is – a „főnök” utasításait, csak néha káromkodik magában, de azt is gyorsan lenyeli.
A rendes magyar ember tűri és boldogan elfogadja bérrabszolgaságát.
A rendes magyar ember mindenkit idegennek tart, aki nem olyan, nem úgy öltözködik, él, ahogyan Ő, sőt: irtózik tőlük, kiröhögi, megveti és üldözi őket.
A rendes magyar ember ritkán és gyorsan sexszel, utána hangosan horkolva rögtön elalszik.
A rendes magyar ember az M1, az M4-Sport csatornát nézi, minden információt onnan szerez, mindent elhisz, amit az egy-perces hírekben mondanak.
A rendes magyar ember amikor nem érti, akkor is érteni véli, amit hall, esze ágában sincs utána menni.
A rendes magyar ember imádja hallani, hogy ezeréves múltja van; különb mindenkinél; minden rendben van a HAZÁBAN.
A rendes magyar ember tudja, mitől döglik a légy és szeret gyűlölni.
A rendes magyar ember csak fekete-fehérben tud gondolkodni, csak a jót és a rosszat ismeri.
A rendes magyar ember nem törődik a PÁRT programjával, a kormány cselekedeteivel, nem értékeli zsákba-jutott életét, nem kutatja annak okait: büszkén és dacosan akkor is mindig ugyanarra a pártra szavaz …

2018. 11. 20. kedd

STAFÉTA (5) …

Születésnap …

Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, boldog születésnapot kívánok! Ugye ma van a szülinapod?
– Igen, pontosan ma van! Úgy örülök, hogy nem felejtetted el.
– Még egy verset is tanultam, mert Apu azt mondta, hogy ezt Te nagyon szereted: József Attilától a „Születésnapomra” címűt.
– Nagyon, az egyik kedvencem, hű, de régen volt már az, hogy én annyi voltam…
– Nem baj, de azért elmondom.
– Jó lesz, de tudod-e, milyen napra esett az a nevezetes nap, amikor én megszülettem: szerdára.
– És a Mami, jól bírta a születésedet?
– Azt igen, de utána hamar elapadt a tej, úgyhogy azt pótolni kellett, de állítólag nagyon szép kisgyerek voltam, mert az apácák – képzeld el, ők voltak az ápolónők – engem állandóan elvittek mutogatni.
– És akkor a Mami nem volt ideges?
– De, biztosan, ma már ez is csak egy emlék. Aztán tudod-e hány nap telt el a születésem óta?
– Nem, Papa. Te ezt számolod?
– Nem, dehogy, de megnéztem: 25202 nap, és képzeld, aznap Magyarországon 522 baba látta meg a napvilágot, a világon meg 307000 született!
– Érdekes.
– És, ha nem vágtam volna le a hajam, akkor most 8,82 méter lenne!
– Jól néznél ki, Papa!
– Hát azt tudod-e, hogy születésem óta a Dunán mennyi víz folyt le: 5117 milliárd m3.
– Fantasztikus!
– Na, de sokat beszélek már megint: halljuk a verset!
– „Harminckét éves lettem én –/meglepetés e költemény/ csecse/becse …”

2018. 11. 16. péntek

MENEKÜLT …

„Miniszterelnökség: Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be”
„… biztonsági okokból tették lehetővé … meghallgatását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) budapesti központjában tartsák … a nemzetközi joggal összhangban … semmilyen formában nem kívánnak szuverén országok belügyeibe beavatkozni …” (MTI 2018. november 14., szerda 16:25)

Akkor hogyan is van ez(?):
– azt az embert, aki „10 évig hazája miniszterelnöke” volt – hazájában, a hazájában érvényes törvények szerint, jogerősen – elítéltek, azaz „megszerezte” a bűnözői titulust,
– akinek éppen be kellett volna vonulnia letölteni a börtönbüntetését,
– aki emiatt nem rendelkezik érvényes útlevéllel, ezért be se jöhetett volna legálisan az országba,
– azt a magyar hatóságok „biztonsági okokból” (kinek a biztonsága forgott itt kockán?) beengedték.

A magyar hatóságok néhány nappal ezelőtt megvizsgálták a „fényeket”, amiket az OLAF is megvizsgált és nem talált rendben lévőnek, de a poltista és pintérista hatóságok viszont, szuverén módon rendben lévőnek minősítettek. Judit Sargentini jelentést készített a magyar helyzetről. A magyar hatóságok megvizsgálták a jelentésben foglaltakat és szuverén módon teljességgel megalapozatlannak találták. Na most képzeljük el egy pillanatra, hogy biztonsági okokból a „fény-milliárdos saját lábán álldogálót” Brüsszelben mégis ki, akarom mondani meghallgatnák?! Vagy azt, hogy mégis elindítják a hetes cikkely szerinti eljárást Magyarország ellen?!

Akkor most van nemzetállami szuverén jog, amit a magyar kormány és annak feje elismer, vagy ilyen nem létezik?!

Hülye kérdés: ha az a magyar fej úgy akarja, akkor van, ha nem, akkor nincs.

Hiszen alaptörvény, törvények születnek egy óra alatt, akár egy Ipadon egy vonaton; az egyik embert egy éve börtönben tartják, mert … mindegy miért, a másiknak a mentelmi jogának a kiadatási papírját a nagy-bajuszos még mindig nem írta alá; a milliárdos szemét-ügyet egy négy-fős, neve-nincs Kft.-re bízzák…

Emberek, milyen országban élünk?!

2018. 11. 14. szerda

STAFÉTA (4) …

A hazaszeretet, a hazáról

Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, beszélgessünk most a Hazáról, jó?
– Jaj, kis-unokám, most nincs olyan kedvem.
– Baj van, Papa?
– Nem, csak a dédnagypapira gondoltam éppen, tudod ilyentájt ’44-ben Őt már elvitték egy marhavagonban, nem kérdezték, hogy akar-e menni, azt se, hogy éppen oda, Birkenauba, csak – úgy, ahogy volt – vitték. Nem is szólhatott senkinek sem, de mit is üzenhetett volna az édesanyjának, a nővéreinek, a bátyjának?
– Hosszú volt az útja a dédipapinak?
– Ahogy elmesélte utóbb, hosszú és borzalmas: nem volt mit inni, enni, alig volt levegőjük, de a legrosszabb az volt, hogy nem tudták, mi lesz velük. Amikor megérkeztek, oda, a birkenaui rámpára, már nagyon legyengült, alig élt. Néhány nap múlva el is kapta a flekktífuszt, didergett, fázott, lázas volt, nem tudott fölkelni, azt hitte vége mindennek, de volt egy barátja, aki a konyhán dolgozott, s Ő hozott neki mindig valami levesfélét enni, inni is adott.
– Hány éves volt akkor a dédipapi?
– Két évvel volt idősebb, mint most Te vagy: vékony, sovány gyerek volt, talán ez is segített megmenekülnie.
– És miért vitték el a dédipapit?
– Mert zsidó volt, és hiába éltek itt már Magyarországon az Ő nagyszülei is – anyai dédnagypapája 1867-ben egy Pest megyei kis faluban született –, hiába vallotta magát magyarnak, zsidónak számított akkor és elvitték.
– Aztán mi történt vele?
– Aztán, amikor a Vörös Hadsereg már támadta a koncentrációs tábort, Őt máshová szállították és vonat megállt, mert bombázták, akkor mindenkit leszállítottak a vonatról és akkor megszökött.
– Hogyan tudott hazajönni?
– Amerikai katonák segítettek Neki, hetekig táplálták, hogy erőre kapjon, és amikor jobban lett, megkérdezték, melyik országba akar menni, Amerikába, Franciaországba, mert mehet, ahová akar, ők segítenek, és akkor dédipapi azt mondta, hogy haza. És a katonák nem értették, hogy Ő oda akar visszamenni, ahol üldözték, sárga csillagot rakattak föl a ruhájára, ahol a csendőrök röhögve tuszkolták marhavagonba? És dédipapa csak annyit mondott: „persze, az a hazám, minden odaköt: a Tisza Kálmán tér, a rongylabdával játszott foci, a testvéreim”.
– De Papa, ma nagyon sokan elmennek, az osztályunkból is két gyerek elment Londonba, mert a szüleik ott fognak dolgozni és ott próbálnak szerencsét és sírtunk, amikor el kellett búcsúznunk tőlük, mert indultak: ők nem hazaszeretők?
– Sokfélék vagyunk, kis-unokám, az a jó és szép az emberben: van, aki többet bír el, vannak olyanok, akik kevesebbet. Vannak, akik úgy érzik: nagyon sokat elvesztettek és ha maradnak, akkor még többet fognak. Ők akkor is viszik majd magukkal a hazát, mindig velük lesz a hiánya: a dalok, a versek, a virágok illata. Aztán új hazára lelnek, de az is lehet, hogy sohasem nyugszanak meg.
– De akkor mért mennek el most annyian és a dédipapi miért jött haza?
– A dédipapi is nagyon sokat vesztett, s a veszteség örökké vele maradt, soha nem tudta lerakni: sokszor fölriadt éjszaka, sokat „hadakozott” álmában, mert vele voltak a „veszteségei”, nem hagyták nyugodni. De mégis hazajött, mert úgy gondolta többet vesztene, ha nem jönne haza. De ne feledd: nagyon sokan nem jöhettek soha már haza és sokan nem jöttek haza.
– És a dédipapi haragudott a hazára, nagyon mérges volt rá?
– A haza Te is vagy, kis-unokám, meg anyu és apu is, meg a tanárnőd is, meg minden magyar ember; s bizony vannak köztük ilyenek is, meg olyanok is. Próbáld megérteni a másikat, hogy mit miért tesz, beszél; próbáld megértetni vele, hogy az a jó a világban, hogy nem vagyunk egyformák, s ha megérti, talán könnyebb lesz.
– Papa, nagyon jó veled beszélgetni, de most egy kicsit szomorú lettem én is …

2018. 11. 07. szerda

NEMZETI KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV-MUTÁCIÓ

1. „Egyetért-e Ön azzal, hogy népességfogyás és nem bevándorlás van?”
2. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programoknak a továbbiakban a munkavégzést kell biztosítani, ha ez nem megy, akkor feltétel-nélküli alapjövedelmet kell bevezetni?”
3. „Egyetért-e Ön azzal, hogy – a közmédia, a labdarúgás, világversenyek rendezése, kisvasút építése, a Várba költözés támogatásának a csökkentéséből, a fölösleges konzultálgatás költségeinek a megtakarításaiból, a Rogán-féle propaganda minisztérium megszüntetése révén fölszabaduló költségvetési forrásokból – a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?”
4. „Egyetért-e Ön azzal, hogy több gyermek vállalása esetén minden magyar családnak több támogatást kell adni?”
5. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló minden magyar édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?”
6. „Támogatja-e Ön azt, hogy az állam ismerje el a valódi főállású anyaság, otthonápolás intézményét?”
7. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormány támogassa a gyermeküket nevelő, beteg rokonukat ápoló minden ember munkavállalását?”
8. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a beteg gyermeküket, rokonukat otthon ápoló családtagok nagyobb támogatást kapjanak?”
9. „Egyetért-e Ön azzal, hogy gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése érték, amelyet védenie kell?”
10. „Egyetért-e Ön azzal az alapelvvel, miszerint a minden magyar gyermeknek joga van esélyegyenlő élethez, iskolához, egészségügyi ellátáshoz?”
11. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kétharmados alaptörvényt újra kell írni?”

Egy hangosan gondolkodó magyar ember.
2018. 11. 06. kedd

A „KIRÁLYFI” TANÍTÓJA …

Gyerekkoromban sokat játszottuk a „Királyfi tanítója” játékot. A játék arról szólt, hogy a buta „Királyfi”, akit korábban a tanítója évekig tanított, vizsgázik a király előtt, a tanító kérdez, és a „Királyfi” válaszol: ha jó a válasz, a tanító nyert, ha rossz, akkor a „Királyfi”. Persze jól kellett kérdezni (mint ma, az uniós pályáztatásoknál), s akkor nehezebb volt „rossz” választ adni. Például a kérdés lehetett: ki írta Petőfi Anyám tyúkja című versét. Erre persze jött a válasz: Arany János. Na ezt magyarázd meg, tanító bácsi.

És a „tanító” persze megmagyarázta, először nagyot bólintott és így szólt: a válasz helyes, hiszen Arany is nagyon sok verset írt, amiben megénekelte a családi fészek melegét, a zúgó éji bogarat, az eperfa lombjának a bólintgatását, a jámbor kérődző tehén jámborságát, akár az anyja tyúkjáról is verselhetett volna családi körben. Hiszen Petőfi is iparkodásra ösztökélte a tyúkot, hogy elég tojása legyen az anyjának és Morzsa kutyát is figyelmeztette, hogy nehogy „tyúkhusra” kapjék kedve. Nem beszélve arról, hogy mindketten magyarok voltak, hosszan leveleztek is egymással. Egyébként a legújabb kutatások még nem zárultak le, akár a pesti srácok új információkkal is szolgálnak nemsoká’ és akkor a költő neve még szebben fog csengeni.,

Ha a végén nagy volt a nevetés, taps, akkor a „tanító” nyert és elvihette a fele királyságot és a szépséges királylányt; viszont amikor nem „ült” a magyarázat, akkor „lecsaptatta a nép a tanító fejét”.

Ez most arról jutott eszembe, hogy mintha ez a játék újra divatba jött volna: csak nem játékként, hanem hivatalos állami propagandaként. „Kinek kell a szemetet elszállítani?”, „Hát a Katasztrófavédelemnek!”; „Miért nem szülnek a magyar anyák több gyermeket?”, „Mert Soros György és Gyurcsány Ferenc …!” (ez utóbbi válasz bármilyen kérdésre megfelelő válasz); „Mi a legnagyobb veszély ma Magyarországon?”, „A sehol nem található migránsok (és Soros)!”.

Ma persze nem lefejezés vár a rosszul magyarázó „tanítókra”, nem, hanem a csókosi körből való kikerülés, az uniós forrásoktól való eltiltás, esetleg ügyészségi vizsgálódás.

Valljuk meg: az se semmi …

2018. 11. 05. hétfő