2019. április hónap bejegyzései

PATKÁNYOZÁS …

Verbális háború van!

És tudjuk: az újabb kor háborúiban minden, már minden „megengedett”: mert győzni kell! Egymás tisztelete, a másik emberi mivoltának elismerése, elfogadása gyengeség: mert győzni kell!

Most a patkány. Mert a patkány jelkép. Már régóta. Már megint. Ez(ek) eltüntethetetlen(ek)! Mélyen vannak. Nagyon mélyen.

„A házi patkány (Rattus rattus) az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül az egérfélék (Muridae) családjába tartozó faj… Eredeti elterjedési területe India, de szinte a világ minden részére behurcolták. Az ember közvetlen közelében él; még az ókorban jutott el Európába, feltehetőleg Afrikán keresztül. Kedveli a magtárakat, padlásokat és a meleg helyeket. Ahol jelentősebb vándorpatkány populáció található, ott megritkul ez a faj.” (wikipédia)

„A vándorpatkány … gyakori, az egész Földön elterjedt. Levezető csatornákban, pincékben, istállókban, trágyatelepeken, ólakban üti fel tanyáját. Világvárosokban valóságos csapás, irtását törvény rendeli el. A világ sok városában több patkány él, mint ember. Magyarországon is nagyon gyakori.” (wikipédia)

„A rágcsálók között különféle kórokozók (pl. vírus, baktérium, spirocheta, rickettsia, fonalféreg stb.) által előidézett betegségek és járványok fordulnak elő, amelyek a gazdaszervezetnek (rezervoárnak) minősülő rágcsálók révén más állatra és gyakran az emberre is átterjedhetnek (zoonózisok).” (kártevőmentesítés.hu)

Aztán ahogyan ez már történni szokott, egyszer csak az egyik elveszti a türelmét, „elgurul a gyógyszere” és kiszalad a száján „a rossz mondat”. És belebonyolódik. A házigazda riporter azonnal lecsap rá, megérzi a „hírteremtés lehetőségét”, már nem is érdekli más és hírt kreál belőle, teszi a dolgát, amiért fizetik(?)! A riportalany később sután elnézést kér, ami, ha akarom vemhes, ha akarom nem. Pártja beleáll a „helyzetbe”, mert erőt akar mutatni, és mert mindig gyengének látszik, most is gyenge marad és elbukik az erőfitogtatásával.

Mert a verbális háború már csak ilyen.

És a közbeszéd megint „csak” ezzel, a „patkánnyal” foglalkozik.

Honnan jött ez a patkány?

Mit terjeszt ez a patkány?

Verbális háború van!

És tudjuk: az újabb kor háborúiban minden, már minden „megengedett”: mert győzni kell! Egymás tisztelete, a másik emberi mivoltának elismerése, elfogadása gyengeség: mert győzni kell!

2019. 04. 30. kedd

“vérzett sok (kétharmad) ember szíve” …

Vidéken és a kisvárosokban, de még Budán, a Várban és környékén is “vérzett sok (kétharmad) ember szíve”, amiért a szeretett vezetőjük, a “még sohasem hazudtam” méltán világhírű miniszterelnökük Kínába utazott és az Európába vezető új selyemútról tárgyalt a Kelet vezetőivel, sőt magával a nagy Putyinnal is találkozott, és ezért sokáig nem volt otthon – írta meg a V5 News Agency (V5NA).

Az M0 köztévének nevezett távirányított-fölolvasó-izé egy nagyot lépett és már nem a stúdióba hívott be vendégeket, hanem a mindennapok forgatagában kapta lencsevégre: hogyan gondolkodnak az egyszerű emberek az egész világ figyelmét fölkeltő útról. Egy stáb ment ki a gyárakban dolgozókhoz, a földeken serénykedőkhöz, a kocsmákban álldogálva iddogáló emberekhez, szólították meg az utcán gondolattalanul sétálókat.

Érzem az erőt magamban, csak a munka tölti ki életem minden percét, még az otthonról hozott tízórait sem csomagolom ki – mondta egy izzadt közmunkás a felcsúti Mészáros-porta előtt, úgy viszem este haza, ahogy hoztam, legalább a gyerekeknek jut valami harapnivaló, mert a munka az első és legfontosabb, hogy mire hazaér az az áldott ember, tiszta utca fogadja közmunkám eredményeként!

Én még este tíz óra után is írom a válaszleveleket a Soros által fölbérelt civileknek, amiben alaposan és kimerítően megválaszolom álkérdéseiket, provokatív állításaikat – válaszolta a riporternek egy elegáns köztisztviselő.

Én több aláíróívet is kértem a központból, hogy az óvodában is aláírhassák a Fidesznek az Európai Unió választásához szüksége jelöléseket – mondta elcsukló hangon egy óvónő.

Én még hangosabban és lelkesebben közvetítettem a Puskás Akadémia meccsét a Vidi ellen – felelte a közismert sportriporter.

Én átköltött versben daloltam meg, mit érzek – harsogta a koszorús költő és már dalolta is: „Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,/ Szórjunk rózsát Orbán Mihály elébe,/ Hadd járjon ő a rózsában bokáig,/ Éljen, éljen Orbán Mihály sokáig!”

Csak ne legyen baja azon a hosszú úton, nehogy rosszul legyen a kinti ételektől vagy egy migráns bántsa – óvatoskodott egy falusi asszonyság.

Én felkészültségem és a beruházás érdekében tett vállalásom alapján megnyertem a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását – mondta a riporternek a nemzet gázszerelője, mert az a rossz, aki rosszra gondol!

Az M0 köztévé hurok-filmszerűen, 24 órán keresztül sugározta a filmet, az M4 sportcsatornán minden gól előtt és után egy percbe sűrítve adták és a V5 News Agency (V5NA) – 2500 euróért – kiajánlotta a világnak!

Közben a koszorús költőt verséért a CÖF az irodalmi Nobel díjra javasolta.

2019. 04. 28. vasárnap

BARKOCHBA

  • Aki soha nem hazudott?
  • Igen!
  • Aki kikergette szóban az oroszokat?
  • Igen!
  • Aki visszahívta aztán az oroszokat?
  • Igen!
  • A Soros-ösztöndíjas?
  • Igen!
  • Soros-plakátozó?
  • Igen!
  • Stadion-építő?
  • Igen!
  • Gázszerelő?
  • Igen!
  • Vő?
  • Igen!
  • Pelenka?
  • Igen!
  • Helikopter?
  • Igen!
  • Louis Vuitton táska?
  • Igen!
  • Strómama?
  • Igen!
  • Kisvasút?
  • Igen!
  • Miszter 20%?
  • Igen!
  • Aki aggódik a „magyar demokráciáért”?
  • Igen!
  • Aki aztán büntet orrán-száján, mint a házmester?
  • Igen!
  • A leggazdagabb magyar lett 3 év alatt?
  • Igen!
  • Fácán-vadász?
  • Igen!
  • Rénszarvas-vadász?
  • Igen!
  • Blanka-bugyiját leső?
  • Igen!
  • A nyomozást bűncselekmény hiányában lezáró?
  • Igen!
  • 50%-kal kétharmad?
  • Igen!
  • NER-honalapító?
  • Igen!
  • Mindezek együtt?
  • Igen!
  • Hányat kérdezhetek rá?
  • Egyet!
  • Nem merem…

2019. 04. 25. csütörtök

A KORMÁNY ROHAN, MI IS VELE?!

Már tíz éve a nemzet megint harcot vív – már tíz éve!

Már tíz éve a VEZÉR megint mozgósít – már tíz éve!

Már tíz éve megint minden perc, minden pillanat számít – már tíz éve!

Már tíz éve megint vagy MI, vagy ők – már tíz éve!

Már tíz éve megint nincs megegyezés – már tíz éve!

Megint minden nemzeti ügy: hívják azt stadion-építésnek, Elios közvilágítási projektnek, vasárnapi nyitva-tartásnak, Mészáros vagy Kósa-mama strómannak, Rogán Cecíliának, Récsöl-pelenkának, minden. Tárgyalás, kiegyezés, még csak kompromisszum sincs! Mert az ellenség megint támad, megint el akarja söpörni a nemzetet: offshore-lovag, Gyurcsány, rezsi, libcsi, magánpénztár, Soros-zsidó, Pócs János disznója, „cigány-alattvalója”, Ady vagy Blanka, mind rosszakaró!

De nemcsak belülről, kívülről is támadnak!

Mert mi más lenne a Notre-Dame „fölgyújtása”! Hiába a francia hivatalos vizsgálati eredmény: rövidzárlat; akinek kell, az tudja, bűzlik az egész: „sokan szándékosságot sejtenek a székesegyház kigyulladásában”; „hiszen Franciaországban sorozatosak a keresztény templomok, szakrális helyek elleni támadások, katolikus papot is gyilkoltak már a keresztény hit iránti gyűlöletből”; hiszen minden „szimbolikus tény”; mert nem lehet „hibáztatni az embereket, ha gyanakodnak, és megindul a fantáziájuk… a hazugságáradat, amely beborítja a világot szinte minden fontos esemény kapcsán”; mert „nincsenek véletlenek”; „Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet…” – mondják, írják a magyar kormány tagjai, csaholó tollforgató bérencei.

Már tíz éve a nemzet megint harcot vív – már tíz éve!

Már tíz éve a VEZÉR megint mozgósít – már tíz éve!

Már tíz éve megint minden perc, minden pillanat számít – már tíz éve!

Már tíz éve megint vagy MI, vagy ők – már tíz éve!

Már tíz éve megint nincs megegyezés – már tíz éve!

2019. 04. 20. szombat

HOSSZÚ HÉTVÉGE …

A hasas férfi magabiztosan, ujjai közt az A8-as távirányítóval haladt a piacon: három libamáj, kiló lazac, két kiló bélszín – vetette oda a hentesnek.

Két zsemlye lesz – hallatszott a mellette lévő péknél; 60 forint, akkor csak egy, kotorászott az öreg néni a lapos bukszájában.

2019. 04. 19. péntek

TWITTER NOVELLÁK (5.)

Kezdetben nem is látszott, aztán egy picit megduzzadt, elkezdett növekedni, láthatóvá vált a védőburka is, ami előbb kicsit kizöldült, később hosszan megnyúlt és akkor szétnyílt és belőle kibomlott a lila-színű virága, ami ellepte az egész fát.

Három nap múlva mind lehullott…

2019. 03. 28. csütörtök

Hova mentek – kérdezte nővéreit a kisfiú a Pest-megyei falu vályogházában, csak a szomszédba, addig állj ide az ablakhoz, nézd ahogy mindjárt jövünk. A kisfiú fölállt a sámlira az ablak elé, odanyomta orrát az üveghez, és három óra múlva a párán át meglátta, hogy jönnek vissza.

18 évvel később Ő lett az apám.

2019. 03. 29. péntek

Bezárt, lecibálta a kabátot, lerúgta a cipőket, a nadrágját, a cipőtartóról leemelte szürke, a fenekén már megnyúlt cseh tréning-gatyáját, belebújt, kiment a konyhába sörért, mindezek után rádőlt a kanapéjára, fölsóhajtott: végeztem.

Elővette Proustot és olvasni kezdett…

2019.04.02.

Van még egy órám – gondolta és kinézett a napsütésbe; de szép, kár, hogy nem hallhatom a madarak csiripelését, ábrándozott tovább; a kutyám is biztosan elnyúlva fekszik a lábtörlőn.

Az aneszteziológus közben beszúrta a tűt és óvatosan megnyomta a fecskendő dugattyúját…

2019. 04. 02. kedd

Hajnalban már sivítva kapott a cicihez; aztán a 2×2 józanságát tanulta; tízóraira fölvette a munkát; ebédidőben megismerkedett a lánnyal és elvette; ebéd után már együtt tolták a babakocsit; délután elkezdett lassulni az idő; estére minden csoszogóssá vált.

Éjjel eltemették…

2019. 04. 10. szerda

És a lányok megkapták a porcelán babát. Apjuk este azonnal elvette tőlük és éjjel megint anya hozta őt haza részegen a kocsmából.

’44 egyik napjától, a lányok kis sárga csillaggal a ruhájukon Ilonka néninél bujkáltak, ő bevitte őket a szobába, ahol a nagy karosszékben meglátták.

2019. 04. 18. csütörtök

ÉGÉS!

Két napja kigyulladt a párizsi Notre-Dame katedrális, de az egyszerű magyar és mindig Fideszre szavazó emberek még mindig nem nyugodtak meg, mert az „elemzők” sem tudnak még ésszerű, megnyugtató magyarázatot adni az események okait, várható hatásait illetően: vajon mi lehetett és lehet a háttérben?

Ezért most mi, a kormányhoz és személy szerint a Ma Élő Legnagyobb Magyar Vezérhez (MÉLMaV) is mindig hű média összefogtunk, félreraktuk a hírverseny a sokszínűség, a bátorság, „a hallgattassék meg mindkét fél” követelményeit és időt, (köz)pénzt nem sajnálva utána mentünk a dolgoknak.

Ezért stábunk otthonában, a Párizstól 1533 KM-re lévő Nagygécen kereste meg Bözsi nénit, hogy mondja el ő is mit látott, mit tapasztalt. Amikor megérkeztünk, „Na heló, röfik” közismert üdvözléssel köszöntünk be, majd rámosolyogtunk a ház úrnőjére, aki rögtön megismerte stábunkat és azonnal megértette: honnan fúj a szél!

  • Aranyoskáim, csak nem választás lesz megint?
  • Lesz az biza’, Bözsi néni!
  • Akkor megint előbb jön a nyugdíj? Csak el ne költsem, mert akkor soha nem lesz vége a hónapnak!
  • Nem a nyugdíj miatt jöttünk.
  • Kár. Aztán hogy van az a jó ember, tuggya, az, na, mongya má’!
  • Az Orbán Viktor?
  • Az, hogy egyem a zúzáját.
  • Virul!
  • Akkor jó.
  • Hanem Bözsi néni, mesélje el: hogyan élte meg a nagy tüzet?
  • Hű aranyoskáim, nagyon megrendültem, de éberen figyeltem mindent, ezér’ azonnal észrevettem, amikor az első lángok fölcsaptak a szomszédban, hogy olyan fehér-turbános, gyanús emberek ólálkodtak a szomszédban…
  • És mit csináltak?
  • Hosszú csövet kaptak két kézre és a cső hirtelen megvastagodott és elkezdte köpni a vizet, de olyan sugárban, hogy az azonnal beomlasztotta a tetőt. Mondtam is magamban: ezek biztos idegenek, nem ismerik a víznek a nyomását!
  • Aztán mi történt?
  • Mi történt volna, bejöttem a házba és megnéztem a Zsolti gyereket, tuggya, azt a híres házi-szarvasra lövő vadászt, aki elmagyarázta nekem a tüzet, de egy szót se értettem belőle, mert mindenféle tragikus szimbóleumokról beszélt, pedig a szomszédban nem is voltak szimbóleumok.
  • De bizony voltak, Bözsi néni, voltak; igaza volt Semjén miniszter úrnak, aki azt mondta: „Én ebben egy tragikus szimbólumot látok.”
  • Igen? Az volt a tűzben? Na ne is mongya, persze lehet benne valami, mert a kutya is megijedt és beszaladt a házba izibe, bújt az ágy alá, még csonttal se tudtam kicsalogatni.
  • Na látja, mégiscsak lehet abban valami, amit az Árpi kitalált két nap után és a Zsolti szájába adott: „Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk. Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet és nem csak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.”
  • Hát, ez már döfi, hogy maga milyen szépen beszél, de én a Zsolti szájába inkább pálinkát öntöttem vóna, azzal jobban járt vóna!
  • Aztán Bözsi néni, milyen emlékek fűzik a Notre-Damehoz?
  • Mihez, aranyoskáim?
  • A Notre-Damehoz!
  • Az mi a fitty-fene, olyan királykisasszony-féle?
  • Hát ami leégett, amiről az előbb Bözsi néni is beszélt.
  • Én? Dehogy arról meséltem, a Rózsika háza égett le, itt a szomszédban, de porig, azóta itt lakik nálam a tyúkólban a drága.
  • Khm, ennyi!

Azzal leszereltünk, mondtam a szerkesztőnek, hogy jó lesz az anyag, a végét kihagyjuk, mert az csak zavaró lenne…

2019. 04. 17. szerda

STAFÉTA (12.) A fasizmusról …

Beszélgetni kell Velük.

Nagyon sokat beszélgetni.

Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.

Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

  • Papa, olyan jó veled beszélgetni.
  • Na ne mond, aztán miért?
  • Mert amikor kérdezek, akkor válaszolsz, pedig én csak egy kisgyerek vagyok.
  • Addig jó, amíg fiatal vagy! Persze, azért jó beszélgetni veled, mert az izgalmas és meglepő kérdéseiddel engem is gondolkodásra késztetsz, és ez annyira érdekes!
  • Pedig csak olyanról kérdezlek, ami velem történik és nem értem.
  • Hát éppen ez az.
  • Emlékszel, amikor a vonaton beszélgettünk a rasszizmusról?
  • Persze, zötyögős út volt.
  • Néhány napja az osztályban megint egy nagyot veszekedtünk.
  • Ti mindig veszekedni szoktatok?
  • Nem mindig, de amikor nem értünk egyet egymással, akkor általában, és persze soha nem értünk egyet.
  • És olyankor?
  • Dühöngünk, hogy miért nem érti meg a másik, meg van, amikor többen is beszállnak, akkor még durvább a purparlé.
  • És hogyan szokott végződni a ti kis háborútok?
  • Sehogy, illetve nem is tudom: én azt hiszem, hogy jókat mondok, de ő nem érti meg, és asszem ő is ugyanezt gondolja, pedig szerintem nekem van igazam, de van olyan is, hogy a Karesz beleszól, de mindig csak egy szót mond, hogy az magyarellenes, meg mi nem tudjuk jól, meg az Orbán nem fasiszta, pedig én nem is mondtam: tényleg Papa, mi az, hogy fasiszta meg fasizmus?
  • Tudod, kis-unokám, az emberek nem szeretnek és mi sem szeretünk bizonytalanságban, félelemben élni, mert nem tudjuk mi vár ránk a következő pillanatban, amikor ugyan talán még nem rettegünk, de mégis „borzadozva kérdezzük, mi lesz még, / honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék”; ezért aztán rendet akarunk, bármi áron rendet; mert amikor rend van, amikor biztonság van, akkor tudjuk, hogy van remény; te is tudod és reméled, ha tanulsz, akkor annak meglesz majd az eredménye: lesz munkád, pénzed, házad, családod; tudod, hogy tetteidnek milyen jó vagy rossz következményei lehetnek, lesznek.
  • Akkor ez, a rend nagyon jó!
  • Persze: nagyon! Mindenki így szeretne élni, ezért aztán ha valaki rendet ígér nekünk, ha azt mondja, hogy megvéd minket, mert ő tudja, mi ellen, akkor mi hiszünk neki, mert hinni is akarunk és ettől vakokká, süketekké válunk hirtelen. Pedig aki ígér, aki azt mondja, ő tudja, az sokszor nem mond igazat, hazudik, mert csak ígérget, csak elkápráztat, aztán olyan rendet hoz a hamis ígéreteivel, hogy aztán attól koldulunk!
  • Ezt nem értem, Papa!
  • Nemcsak Te, kis-unokám, sajnos nemcsak Te. Pedig a költő is megírta már, hogy sokféle rend van, van olyan is, ami csak annak látszik: „mivelhogy rend kell a világba, / a rend pedig arravaló, / hogy ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó”.
  • Ezt se értem…
  • Mert tényleg nem minden rend jó, nem mindegyik nyújt igazi biztonságot, és ez olyan megérthetetlen, mert „a haramiák emberek; / a boszorkák – kofák, kasok”; mert mindannyian úgy élünk, mert ma ilyen a világ, hogy ahogy a költő írta: „pénzre vált reményt” mindenki!
  • Papa, ma olyan érthetetlen vagy, mintha nem is magyarul beszélnél.
  • Igazad van, amikor mérges vagyok, amikor érzékelem a veszélyt, a közelgő veszedelmet, de az még mások, sokak elől rejtve van, akkor magammal is vitatkoznom kell, tényleg én látom jól? Közben féltelek téged is, a többi unokámat is, az unokatestvéreidet is.
  • De hát mitől féltesz?
  • Megint József Attilát idézem: „Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. /  Lelkem nem ily honos. / Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, /  aki alattomos. / Sem népet, amely retteg, hogyha választ, / szemét lesütve fontol sanda választ /   és vidul, ha toroz.”, érted mit üzen a költő? Hogy a „fasiszta” rendben mindannyian védtelenek leszünk.
  • De én meg tudom védeni magamat!
  • Remélem is, kis-unokám, nagyon remélem. Csak tudod a védekezés nagyon nehéz, mert mindannyiunkban ott lakozik valaki rossz is belül, először csak kis „ártatlan” tréfaként, aztán egy kis gonoszságként és a végén – ha nem nézünk szembe vele és nem állítjuk meg – már itt is van, mi is olyanok leszünk: mert emberek vagyunk. És ahhoz, hogy meg tudjuk állítani magunkban is a „gonoszt”, a „fasisztát”, nem szabad engednünk a hamis prófétáknak, a hamis ígérgetőknek, nem szabad hagynunk, hogy becsapjanak bennünket.
  • Papa, nem biztos, hogy megértettelek, pedig annyira szeretnélek megérteni és segíteni.
  • Ez az első lépés, ezt máris megtetted…

2019. 04. 16. kedd

„HOLT VIDÉK”

Leveszem a polcról a már sárgálló, gerincétől megvált József Attila kötetet. Apámé volt, ’55-ös kiadás: „Megjelent a költő születésének ötvenedik évfordulójára”. Oda se kell néznem, a kezem tudja, hova kell nyúlnia. Már amikor megfogom, megráz az áram, elönt a meleg, zümmögnek az emlék-foszlányok: apu, a gimnázium, Gyürey Vera néni, az Óda, a Feneketlen tó.

Kinyitom a könyvet: HOLT VIDÉK. Ceruzás aláhúzások, bejegyzések. Már az utolsó padban ülök. A Fehér Gabi mellett. Az osztályban csönd van, csak belül, a lelkekben mozdul, csendül valami bizsergetően izgató. Tihanyi Laci fölolvassa a verset, aztán megint csönd. Vera néni mosolyog: ki kezdi, hallom a kérdését most is, a gépem előtt is, miközben a lábamnál szuszogva alszik Kyra-kutyám. „Füstöl a víz, lóg a káka/ kókkadón a pusztaságba” – olvasom és a versszak mellett a ceruzás írás: „nem vonzó téli táj, a távolból indít”. Nincsenek is emberek sehol, de mégis itt vannak – hallom Adriennt, „Sorakozó sovány karók,/ öreg parasztoknak valók/   járkálni” idézi, mégis tudjuk, érezzük, hogy minden őket jeleníti meg, csak amikor közelít a költő, a vers végén, akkor jelennek meg: „Kis szobában kis parasztok./ Egy pipázik, de harasztot…”, aztán leül a helyére. Minden reménytelen, szegényes, kilátástalan, pedig „csak” a téli tájat mutatja – folytatja Mari, a jelzők, a képek, ahogy a mész is porlad a tanya oldaláról és leül ő is. És természetesen jön a vers lezáró versszaka, nem idegen a vers hangulatától – hallom most megint Vera néni hangját. „Uraságnak fagy a szőlő./ Neki durrog az az erdő./ Övé a tó s a jég alatt/ neki bujnak a jó halak/   iszapba.” A táj és a szegény, küszködő, emberek élete összekapcsolódik, mintha következne egyik a másikból – szólal meg most Józsi.

A kép elmosódik, halványul, a szememet dörzsölöm, egyet szipogok, mikor is írta ezt, ’32 januárjában, mintha tegnap írta volna.

2019. 04. 13. szombat

HACSEK ÉS SAJÓ ÚJRATÖLTVE

  • De jó, hogy látom, hol volt mostanában, kedves Hacsek?
  • Készülődtem.
  • Készülődött?
  • Sajókám, ne is kérdezze, annyi dolgom van, amióta levelezek az Orbán Viktorral!
  • Mit csinál?
  • Hát olvasok: ő küldött nekem egy nagyon fontos és szép levelet én meg figyelmesen és többször is elolvastam már. Aztán elkezdtem bunkert építeni és oda bezártam az asszony és vettem 30 kiló cukrot.
  • Miért zárta be az asszonyt, megvan maga őrülve?
  • Miért lennék, hiszen azt írta az a drága miniszterelnök úr, hogy megint jönnek és tele vannak terroristákkal és meggyalázzák mindenkinek az asszonyát.
  • A magáét nem, hiszen nincs is felesége!
  • Nincs? Tényleg, akkor kit zártam be?
  • Miért is beszélgetek magával? Azok menekültek, nem is akarnak itt maradni, csak rövid ideig, aztán mennének tovább!
  • Most már mindegy, akkor elkezdek főzni egy jó kis babgulyást.
  • Maga főzni, babgulyást?
  • Persze.
  • De miért?
  • Képzelje, akkor vendégül látom őket.
  • Maga, ki jönne magához vendégségbe?
  • Hát a Migráns meg a kedves felesége, meg az anyósa a gyerekekkel. Tudja maga Sajókám, hány gyerekük van?
  • Maga meg van őrülve, azok nem vendégségbe jönnek magához, azok menekülnek!
  • Ne mondja, ezt nem is tudtam, hogy mik vannak?
  • Akkor beszéljünk másról: Hacsek, fog maga szavazni?
  • Persze, fölkapcsolom majd a lámpát!
  • Mit csinál?
  • Fölkapcsolom majd a lámpát, úgy szavaztam a múltkor is!
  • Mikor szavazott maga úgy, maga bolond ember?
  • Hát az átkosban, amikor a tévéből kiszóltak, hogy most szavazzak és akkor odaugrottam a kapcsolóhoz!
  • Maga, maga, nem is tudom, minek szólítsam, már nem az átkosban vagyunk, be kell menni  a szavazó fülkébe, behúzni az ikszet és aztán kijönni és bedobni az urnába a céduláját.
  • Kék cédulát?
  • Nem kék.
  • Akkor nem írom alá, nem dobom be, én csak kék cédulát szavazok, azt már megtanultam!.
  • Na, hagyjon engem, mars!

2019. 04. 12. péntek