2019. október 19. nap bejegyzései

CSAK ÜLÖK…

Ülök a gépem előtt. Egykedvűen lapozgatok a hírek között: Brexit, Borkai, dobozokat szállító furgon, óvások. Aztán a török hadsereg támadásának hírei: bombázások, napalm, civil áldozatok, népirtás.

Hírek: képek, szövegek.

Életek – halál.

Aztán Jászberényi Sándor író, haditudósító oldalára tévedek: „Gyalázatunk vissza fog hullni ránk. Napok óta erre gondolok, ahogyan nézem a híreket Észak-Szíriából. Nézem kurd ismerőseim fotóit a közösségi médiában, a képeket a halottakról. Nem sokáig vannak fent ezek a képek, mert az algoritmus kiszűri a vért és az erőszakot, és letiltja őket. Nem szeretik látni az emberek.” – írja Kairóból.

A háttérben a tv duruzsol, nyert a Veszprém.

A kutyák már békésen horkolnak.

Magyar vagyok, magyar állampolgár. Közel hetven éve itt élek, minden ideköt. Néhányszor átrobogott rajtam is a történelem.

Nézem a képeket, olvasom a szöveget: „Kétségetek azonban ne legyen: vér és ölés zajlik most Észak-Szíriában, európai ésszel szinte felfoghatatlan szinten. Égnek a kurd nagyvárosok, civilek ezrei menekülnek az ágyúzás, légicsapások és az utcáról-utcára zajló lövöldözések elől.”

Csak ülök. Megszívom a pipát. Most az sem segít.

„Gyalázatunk vissza fog hullni ránk.”

Orbán közben másodszor is találkozik a „bölcsekkel”. Jót röhög magában. Nem is: mindenkin. Azt csinál, amit akar. Még most is. Az önkormányzati nemvárt pofon után is. Kapott már ilyen kis-sallert, akkor meglepődött, most nem. Csak röhög.

„Gyalázatunk vissza fog hullni ránk.”

Ő nem így érzi. Lakájai sem. Csahosai sem. Mindent „megmagyaráznak”, hogy a magyarok érdeke, a kereszténység védelme, még a leendő püspök is besegít. Nem tiltakozik, egyetértően mosolyog.

Hisz Horthy sem volt háborús bűnös.

Nyomogatom a billentyűket, de semmi kedvem nincs hozzá…

  1. 10. 19. szombat

ui: és akkor megjelenik a Facebookon Karácsony Gergely döntése nyomán kinn a kurd lobogó a Városházán!

Van remény…

ÍRJÁL RÖVID FOGALMAZÁST A „MI EBÉDÜNK” -RÓL…

(fogalmazás egy magyar általános iskolában)

 

I.

Vasárnap mindig összejön a család nálunk, a papa meg a mama is hozzánk érkezik délben, amikor kezdődik az ebédelésünk. Ilyenkor nem a konyhában eszünk, hanem a hallban, amiből 4 szoba nyílik, az egyikben apu dolgozik néha, a másikban anyuval alszanak és a további kettőben lakunk mi, gyerekek, szóval azért eszünk ottan, mert az elég nagy és abban van egy olyan asztalunk, ami mellett mindannyian le tudunk ülni: a papa, a mama, apu, anyu és mi négyen gyerekek. Az asztalhoz leülés előtt mi szépen fölöltözünk ünneplő ruhába, amit magunkra veszünk, a mamáék is sötétet viselkednek, anyuék is. Az ebéd meg van koreografálva anyu által, ezért előre ki van készítve egy kis likőr a mamának és büdös pálinka apunak meg a papának, akik azt megisszák és krákognak. Aztán leülés előtt még beszélgetésbe elegyedünk, meg a fejünk megsimogatásába, meg anyu és a mama ruhákról meg a szomszéd néniről is mondanak ezt azt. Akkor végre leülünk az asztalhoz, ami terítővel le van borítva és rengeteg eszcájg meg legalább három tányér van odarakva szalvétával, meg poharak is, apuék előtt legalább is. Akkor, amikor leülünk elcsendesedik mindenki, még a Viola is, pedig ő még csak kétéves, mert imádkozás van. Akkor bejön az Edit, a lány, aki vidéki faluból jött hozzánk és a takarítónénink lánya, de már legalább 16 éves és csinos és behozza egy nagy tálban a levest. A papa kér még egy pálinkát, de aztán csendben eszünk. Aztán Edit kiviszi a kanalakat meg a tányérokat és a levesestálat is, majd behozza a húsokat és a garnírungot, de én csak krumplit kérek. Apu mindig kétszer kér, de van, hogy háromszor is, de anyu olyankor furcsán néz rá. Ők még a papával isznak még bort is, ami előtt papa mindig beleszagol a pohárba, ami olyan furcsa, de érdekes, aztán körbe-körbe mozgatja az öblös poharát, de a bor nem lötyög ki, mert ezt már régóta csinálja és sokat gyakorolta. Aztán végre az Edit behozza a süteményeket, amiket mi gyerekek nagyon szeretünk és összemaszatoljuk az arcunkat. Utána mindenki megköszöni az ebédet és rohanunk játszani, mert most nem kell lefeküdni aludni.

Keresztúry István tanuló

II.

Anyu kikiabál az udvarra, hogy ebéd van és mi azonnal berohanunk a konyhába és leülünk öten a konyhaasztalhoz és akkor anyu leveszi a fedőt a kopott lábasról és mi rögtön tudjuk, hogy krumplistészta van megint, mindannyian kapunk egy nagy merőkanállal és azonnal megesszük.

Utána kirohanunk az udvarra és bújócskázunk.

Gál Pisti tanuló

  1. október