2019. november 12. nap bejegyzései

VÁGOD? (6.)

VÁGOD? (6.)
Marisom, adjál már egy sört, nem látod, hogy mennyire ki vagyok száradva? Te meg, haver, vágod? Tegnap rosszul lett az anyósom, nem kapott levegőt, egy szót se szólt, még csak nem is ordibált velem, tudtam, hogy nagy a baj, hívtam a Kovács dokit, azt, aki a szomszéd faluban lakik, mért, kire gondoltál, nálunk nincsen orvos, inkább igyál, szóval hívtam, mondtam neki a jeleket az anyósomon, hogy izzad is, ő meg azt felelte: azonnal kórház, amíg nem késő, de azt hogyan, de hülye vagy, mentő, ide mentő két nap alatt se jön ki, a szomszéd se volt otthon, rohantam a Lajoshoz, szerencsére már aludt, nem a kocsmában volt, ő bevitt minket a 20 kilométerre lévő K-ba a kórházba, az asszony végig sipákolt a hátsó ülésen az anyósom mellett, hogy meg fog halni meg ilyesmit, de beértünk élve, a portás is beengedett egy félórás vita után, aztán jött egy nővér, olyan negyvenes, románul kérdezte, hogy mi van, ezt onnan tudom, hogy utána magyarul is, rögtön mondta, hogy most nincsen benn más, csak egy szemész, de az is érti a felvételt az osztályra, ami egy terem volt 8 ággyal, ahová behúztak egy kilencediket, amin olyan lepedő volt, de ezt itt a Maris előtt nem részletezem, beraktuk az anyósomat az ágyba, jött a szemész és rögtön megnézte és mondta, hogy a szemével nincs nagy baj, majd felír egy másik szemüveget, és mi megnyugodtunk, hogy az anyósom már jó kezekben van. Nem, az anyósom nem nyugodott meg, már egyre ritkábban vette a levegőt is, akkor kizavartak minket a szobából, csak a többi beteg maradt benn, de akkor kijött a nővér, hogy neki most a másik szobába kell mennie egy infúzióshoz, segítsek már a dokinak, mert nincs más. Vágod haver? Nem volt más ott! Ezek meg most nem vehetnek föl új embereket, mert a földi fenntartó azt írta nekik! Vágod, haver? Az anyósom reggelre elment. De hülye vagy: nem halt meg, de tudod milyenek ezek az anyósok, bottal sem lehet agyonverni őket, otthagyta a francba a kórházat és hazavonatozott délre. Vágod, haver? Szerintem ezt a nyugdíj miatt csinálják, hogy nincs orvos, meg ápoló, hogy nyugdíj se legyen, pedig olyan kicsi az anyósom nyugdíja, hogy abból még téged se tudnálak minden este meghívni egy sörre. Vágod, haver? Na igyál, ne gondolkodj.
2019. 11. 12. kedd