(fogalmazás egy magyar általános iskolában)
Amikor elalszok, van, hogy álmodok, mert elalszok. De az is van, hogy nem tudok álmodni, mert nem alszok el sokáig, de aztán mégis. Volt már olyan is, hogy az iskolában egy órán, asszem a számtanon is elaludtam, mert este anyunak sokáig segítettem a gesztenyét válogatni, mert anyu sültgesztenyét árul, amikor van és abból is élünk, és akkor a gesztenyéről kezdtem el álmodni, de akkor egy nagy és erős fájdalmat éreztem a fejemen, ami egy koki volt, amit a tanárnő adott a kemény fejemre, hogy mért nem mondom meg az eredményt, amit nem álmodtam, és akkor mindenki röhögött és én már nem is éreztem a számban a sültgesztenye ízét. De a Juli nem röhögött, aki tőlem balra hátul ül, mert nekem a második padba kell ülnöm, de nem azért, mert kicsi vagyok, sőt nagy, hanem mert állítólag rossz vagyok, pedig csak unok egész délelőtt a padban ülni és mocorgok meg vakaródzkodok magamban, mert viszket mindenem, mert otthon vizes mindig minden, különösen ilyenkor a tél elején meg a közepén és a végén is. Fázásom is van, de nem a suliban, mert ott sokkal melegebb van, mint otthon, ahol csak ritkán fűtünk, amikor apa tud fát hozni az erdőből, ami a falunk mellett van, de csak az avarból szedi a gallyakat meg a vizes avart is, de akkor nagy füst szokott lenni és anya ideges lesz tőle és köhögős is. Szóval a Juli nem röhögött, hanem két ujját fölmutatta nekem, amiről én azt hittem, hogy a győzők jelét mutatja, pedig a szünetben mondta, hogy az eredményt, csak én nem értettem. De bizseregtem egyet, és akkor tudtam, hogy este a Juliról fogok álmodozni, amikor a szúrós pokróccal betakaródzkodom magammal és a lábaimat addig dörzsölöm össze meg vissza, amig el nem zsibbad és akkor már nem fázik. És akkor már végre tudok a Julira gondolni
- 11. 25.