2019. december hónap bejegyzései

A DÉVAI TEMPLOMBAN („igaz” elmondás alapján)…

A DÉVAI TEMPLOMBAN („igaz” elmondás alapján)

  • ANGYAL vagyok.
  • Böjte.
  • Tudom.
  • Örülök.
  • Imádkozol?
  • Persze.
  • Akkor ok!
  • Hiszek is.
  • Akkor kívánhatsz hármat is.
  • Biztos?
  • Persze: én nem politikus, ANGYAL vagyok.
  • Na jó, csak biztosra akarok menni.
  • Bízz bennem!
  • És, mit kívánhatok?
  • Bármit!
  • Olyat is, amihez igazi csoda kell?
  • Persze: mondtam, bármit!
  • Nem a „Kancsal Kamerától” vagy?
  • Nem a „Kanditól”!
  • Csak azért, mert amikor fölrakom a honlapra, onnantól a Soros firkászai majd ellenőrzik.
  • Soros? Nem baj.
  • Akkor veszek egy nagy levegőt és egy-szuszra elmondom.
  • Fogj már hozzá, még sok helyre kell mennem!
  • Segíts, hogy az emberek megértsék: „jobb békében és szeretetben élni”.
  • Ezt ne tőlem kérd, a gazdádtól.
  • Ne szólj közbe, mert belezavarodok: a második, hogy a Puskás Akadémia „15 millió magyar akadémiája” legyen!
  • 15?
  • Annyi, sok?
  • Te tudod, és a harmadik?
  • „Hogy legyen minél több gól”!
  • Azt rendre már most is kaptok…
  1. 12. 30. hétfő

HALLGATSZ: JÓL VAGY?!

HALLGATSZ: JÓL VAGY?!
Barátom: jól vagy, így karácsony és szilveszter között? Elmentek már a gyerekek, unokák; minden klappolt? A halászlé, a sült kacsacomb, bejgli ízlett az aranyos kicsiknek is? Jézuska azt hozta, amit vártak a gyerekek, unokák, nem lett kicsi-nagy semmi? Akkor jól van, ledőlsz, pihensz most végre egy kicsit? Ne zavarjalak? Úgysem tudsz elaludni, ahogy én sem, jár neked is az agyad, nem hagy nyugodni, pedig nem vagy már „gyerek”, aki nem tud betelni semmivel, mert az utolsó csöppig ki akarja csavarni az örömöt mindenből.
Én is így vagyok, nemcsak te, sokan vagyunk így, ne szégyelld.
Tudod: én most nem az elmúlt napokra gondolok, nem a csillogás, a kacagás, a koccintások utáni összekacsintások, a jóllakottság nem hagy nyugodni; máson jár az agyam, attól nem tudok aludni. Érdekelne, nem? Fáradt vagy, nem baj: azért belekezdek, legföljebb abbahagyod az olvasást és megpróbálsz durmolni, úgyse megy majd, meglátod.
Tudod tolulnak, megrohannak most a csak ritkán előbukkanó emlékek: a fekete-fehér képet adó Orion AT 505-ös tévénk („amin fel kellett tekerni a fényt kikapcsolás előtt, hogy ne legyen fehér pont beégés”), mellette a gyertyás, színes papírokkal, ezüstös gömbökkel, vörös-csillaggal díszített fenyőfánk csodás képe, a csillagszórók kézből történő meggyújtása, a rengeteg ajándék a fa alatt, a zsibongás – de jó is volt! Mindig sokan voltunk a fa körül, aztán másnap is, mert nagy volt a család, ha sokan hiányoztak is, nálatok is így volt? Abban a sokat szidott „átkosban”? Aztán később, amikor már én izgultam, meg az asszony, hogy minden rendben lesz-e, örülnek-e majd az „ősök”, a gyerekek, a többiek gyerekei az ajándékoknak, a megsütött kacsának, bejglinek? Ti is így voltatok?
Aztán hirtelen változik a kép, mintha egy új filmre kapcsoltam volna a tévén, pedig megint „én” vagyok a „főszereplő”: kérdezek, faggatózom, meg akarom érteni a múltat, a szüleim múltját, hogy mi-miért történt, hogy történt az „ahogy történt”, az ő idejükben, amikor még ők formálták a jelent, az „átkos” előttit, hogy miért hallgattak, miért hittek el mindent, amit harsogtak, miért nem gondolkodtak el, miért nem kételkedtek, legalább egy kicsit, hiszen gondolkodó értelmiségiekké váltak akkorra már, hogy lehetett erősebb a „hitük”, ami végül is vakká tette őket akkor és ők hol rontották el?!
Aztán megint ugrik a film, már engem kérdezgetnek a fiaim és az ő gyerekeik az „átkosról”, a balatoni táborozásokról, a prágai tavaszról és a bevonulásról, a pénzügyminisztériumi életről, döntésekről, a PÁRT-ról, az én szerepemről, cselekedeteimről, hogy miért úgy és miért nem máshogy, a hangulat-jelentésekről, és mire volt elég az 50 dollár meg akkor miért volt olyan jó a magyar foci; meg én is miért hallgattam akkor is, amikor pedig nem kellett volna, pedig én is az értelmiségi-elit tagja voltam.
A rendszerváltásról nem álmodom, arról most nem bukkannak elő képek, tisztul a fejem, érzékelem a csöndet, a háttérben a lila villogó fényt, a könyveket a dohányzó-asztalon, mellettem a laptopomat. Benyomom: Slomo már az „egész” magyar zsidóságot „képviseli, „Magyar Zsidók Szövetsége” névre változtatta az EMIH nevet; professzor Maróth Miklós katonadalokat vizionál, továbbra is a gázszerelő a leggazdagabb magyar, ömlik a pénz a határon túli „magyar” fociba, miközben Európa egyik legszegényebb országa Magyarország. Vajon mit fognak kérdezni majd az unokáink-dédunokáink a lányainktól-fiainktól, unokáinktól, a már nem első generációs értelmiségiektől: ők miért hallgattak?!
2019. 12. 30. hétfő

VÁGOD? (12.)

VÁGOD? (12.)
Vágod, haver? Olvastad a hírt az interneten, hogy „A világ leggazdagabb 500 embere összesen 1,2 billió dollárral növelte idén vagyonát”? Előbb megiszod a sörödet, amit a kezedben tartasz, az a biztos, mit kaptál karácsonyra, töltött-káposztát, meg konyakot is, és? Ja, már el is fogyott, kis üveg volt, neked minden kis üveg, haver, de most a sör is jó; szóval nem olvastad. Hogy mennyi az a billió, mert el se tudod képzelni, nem vagy te egy gázszerelő, aki egyszer vesz, másszor elad egy hőerőművet, annak tudnia kell, igaz? De tudja is, az már biztos: 12 nulla van benne, tizenkettő, ezerkétszázszor milliárdot jelent, így sem érted: a milliárd az ezerszer milliót, vágod, haver? Az ezer, az rendben van, abból lehetne a Maristól sört venni, a millió nem érdekel, az már nem a te számrendszered, jól van, haver, igyál még egyet, aztán mesélj a karácsonyról, hogy telt, csak kettesben voltatok, hát a gyerekek, kinn ünnepeltek Londonban, de legalább együtt, küldtek csomagot, de csak csoki meg pulóverek voltak benne, azt meg nem lehetett meginni, de a cipő, amit küldtek, itt van a lábadon, tényleg szép és strapára is jó, itt a sárban, aztán mért nem jöttek, sokba kerül a repülő, meg már elfogyott a szabi, ott meg nem úgy van, mint itthon, hogy hol mész, hol nem dolgozni, jól van az úgy itthon, ott, ha nem mész, coki, hát maradtak. De az asszony valahogy beszélt velük, még az arcukat is látta a telóján, mert neki okoskája van, de te bezzeg nem tudsz olyat venni, látod, erről beszéltem az előbb: az idén se hozzád futottak a trilliók, nem te tudnál belőlük Ipadot venni, de sört se. Hát ez az, haver, tudod mi volt ’29-33 között? Nem, az nem lábméret, ne barmolj: akkor volt a világválság, haver: v i l á g v á l s á g! Akkoriban sok gazdag ment gallyra, a nyomorgókról nem is beszélve, de akkor is a végén a gazdagabbak még gazdagabbak lettek, a szegények meg földobták a prakkerjüket, vágod, haver? Most meg a gazdagabbak még annál is gazdagabbak lettek, te meg maradtál csórikám csórinak, világ életedben az maradsz, te már nem tanulsz semmiből, de én akkor is szeretlek, haver: Maris, hozzál még egy kört nekünk. Hogy te nem is vagy világválságban, csak röhögsz azokon, akiknek sok van, mert retteghetnek, hogy mi lesz, ha kevés lesz, mert neked elég az, ha van sör, meg a Maris, hát haver: te nem vagy egy Zsófi, az hétszentség, hogy ki az a Zsófi, hát az államtitkár-helyettes lány, aki alig huszonkettő és már törvényt is módosítottak miatta, nem, nem törvényt ültek felette, az nem ő lesz, bár: ki tudja, hanem akit megvédett a Novák Katalin, nem: ő nem a kocsmáros a szomszéd faluban, az egy másik Katalin, na de mindegy, igyál még, addig is csönd lesz, aztán majd jön a BÚÉK és megint iszunk egy jót, igyál, ne gondolkodj…
2019. 12. 28.

STAFÉTA (17.) Ady…

Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

Kinn hideg sötét van, benn fényes meleg a karácsonyfa körül: már kényelmesen elnyújtózva üldögélünk; túl vagyunk az ünnepi vacsorán, forgatgatjuk, nézegetjük az ajándékokat; a kicsik háborúznak a szőnyegen a vár-játékkal, öltöztetik a mágneses-búvárt, tűzoltót; mi meg koccintunk a testes vörösborral. Amikor letesszük a poharakat, megszólal a „legnagyobb” unokám:


– Papa, emlékszel, amikor Párizsban voltunk és te Ady párizsi noteszkönyvéből olvasgattál verseket, olyan jó volt.
– Persze, hogy emlékszem: nagyon meleg volt, még nem szökött be az ősz Párizsba.
– Nem hát, végig sétáltunk: a Szajnától indultunk és mentünk fölfelé a Szent Mihály útján, aztán leültünk egy parkban egy padra, akkor vetted elő a könyvecskét, én először furcsálltam, mert nem szerettem a verseket, meg Adyt se ismertem, de akkor nagyon érdekes volt hallgatni.
– „Föl-földobott kő, földedre hullva,/ Kicsi országom újra meg újra/ Hazajön a fiad.”
– Igen, emlékszem: nagyon jó volt veled, de anyuék nem voltak ott, nagyon hiányoztak, pedig alig voltunk egy hetet és mégis…
– Így van ez már, kis-unokám, akit szeretünk, mindig hiányzik, ha nincs a közelünkben.
– Képzeld Papa, most jutottunk el a gimiben Adyhoz!
– De jó neked, akkor nagyon izgalmas óráid lesznek.
– Már vannak, papa, teljesen megborultam: a magyar tanárnő azt mondta az első Ady-órán, hogy Ady nem jó költő, franciáktól lopta a verseit, nem modern, nem magyar és olyan nyálas is a szerelmes verseiben!
– Nem is értem.
– Én sem.
– És a többiek, mit szóltak?
– Á, semmit, röhögtek inkább, nem érdekelte őket, egy tétel kipipálva az érettségire, de mit mondhattam volna?
– Nehéz kérdés: a konfliktusos helyzetben gyorsan kell dönteni, alig van idő mérlegelni a következményeket.
– Így voltam én is, nincs senki az osztályban, akivel megbeszélhettem volna.
– Ismerős helyzet, velem az egyetemen történt hasonló: nem tetszett a csoporttársaim egy részének a „szovjet” közgazdászokról a tananyagban szereplő elemzés, helyette eredetiben akarták volna olvasni a történteket, nagy vitát folytattunk a KISZ taggyűlésen és sztrájk lett a vége.
– Hű, az izgalmas lehetett!
– Egy srác volt, aki – ugyan a vitán részt vett, de – nem vett részt a sztrájkban, csak ő ment át helyből az első vizsgán: mindenki más uv-val kezdte, de aztán kiegyenesedett és levizsgáztunk a tárgyból.
– Bátrak voltatok, papa.
– Vakok vagy bátrak, nem tudom.
– Nekem is ilyesmit kellett volna tennem? Vagy legalább fölszólalni?
– Nem tudom, neked kellett akkor és ott érezned, mi sokat politizáltunk akkoriban.
– Mi nem politizálunk, az nem menci!
– Értem, illetve nem értem: a ti életetekről van szó!
– De a többiek azt mondják, minek: nem érdekes, semmi jelentősége, úgysem érint minket!
– Aha. s kik járnak oda?
– Menő manók! Gondolhatod.
– Kár.
– Majd elvégezzük a sulit, aztán megy mindenki, amerre lát, külföldre…
– Hm, külföldön a diákok inkább lázadók, lázadóbbak…
– Mi nem, bár volt nálunk egy momentumos és érdekeseket mondott.
– Hogy került oda?
– Idejárt hozzánk és jött egy beszélgetésre: lehet, hogy momemtumos leszek, mit szólsz hozzá?
– Ha úgy gondolod.
– Most úgy!
– Akkor legyél!
– Jó.
– Most olvasok egy könyvet arról, hogy a második világháború vége felé, amikor már mindenki látta, hogy Hitlernek vége, mégsem készült senki arra, hogy mi lesz a békében, hogy lesz akkor a világ elrendezve! Érted? Nem elég csak kicsit előre gondolkodni…
– Hű de messzire kerültünk Adytól!
– Hát: nem is Adyról beszélgettünk…


2019. 12. 27. péntek

„MUTASS ERÉNYT, HA NINCS IS.”

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Talán most nem egy napra.

Ahogy az általában szokott lenni: itthon és a világban.

Reménykedjünk, azt még lehet.

A kertet már földíszítettem: az esti fény várja a csodát, jöjjön már! A fa még ugyan vízszintben a hidegben, de a díszeket már lehoztam, az izzókat már ellenőriztem, az ajándékokat már becsomagolta az asszony.

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

Csak azokat a mindennapokat, azokat lehetne feledni!

Ahogyan az a drámában is elhangzik: „Kétségbeejtő már a hely maga, /Bősz képzetet szül attól minden agy,”, mikor „Rohadt az államgépben valami.”, és mi jött azután?! Már bele se merek nézni a híradókba; az interneten a hírek címei láttán görcsbe rándul a gyomrom, hát még, ha beleolvasok: ma a gyűlöletét tombolja ki magából az ember, hisz’ ez a trendi, ez a minta, ez jön föntről, a nadrágosoktól…

Jön a karácsony, mindjárt itt van.

A hűtő tele, a menetrend és a „menü-kártya” kész, már csak a friss megvalósítás van hátra, minden előkészítve az ünnepre: az izgalom lassan a tetőfokára hág. Izgatott gyerekhangok a telefonból, türelmetlen unoka-csacsogás: „mi lesz az ajándék, a meglepetés?”, valahogy mégsem az igazi, „válámi van, de nem az igazi”?!

És akkor a tévében fölhangzik a reklám-spot: „Áldott karácsonyt Magyarország!” és narancssárgán bevillan egy cikk a Magyar Hírlapból, egy interjú a „házmester” házelnökkel, aki nyilasozik egy nagyot a mai ellenzékkel, zoológiai esetnek és salaknak nevez ellenzéki politikusokat, mintha a történelem köszönne vissza: előjön belőle a „köteles” ember, mert ugyan „Minden jelennek más a múltja”, a jelen mégis ugyanaz…

Mindjárt itt a karácsony, a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Legalább „MUTASS ERÉNYT, HA NINCS IS.”

  1. 12. 21.szombat

 

„MERT MINDENKI AZT GONDOLJA MAGÁRÓL: JÓ EMBER VAGYOK…”

Megy a háttérben a tv, valami akciófilm: „üsd-vágd nem apád”, amikor elhangzik egy mondat: „mert mindenki azt gondolja magáról, jó ember vagyok”. Fölkapom a fejem az olvasásból, a laptop is elsötétül, mert sokáig nem nyúlok a billentyűkhöz.

„Mindenki azt gondolja magáról: jó ember vagyok”, zakatol a fülemben a mondat és nem hagy nyugodni. Ebben lehet valami, ebben van valami! Hisz lehetetlen lenne normálisan megélni a mindennapokat: a kudarcokat, de még a sikereket is, ha nem hinném el magamról, hogy amit teszek, az jó?

„Mindenki azt gondolja magáról: jó ember vagyok” és akkor bevillannak pillanatok, képek, amelyek láttathatok, értelmezhetők, megérthetők lennének a „cselekvő” nézőpontjából, hisz

  • a csecsemő éhes-mohóságból fogínyével szorította meg anyja mellbimbóját
  • az apa nevelési céllal vágta szájon
  • a pap „kedveskedőn” simogatta meg a popsiját
  • a tanár nevelési szándékkal szégyenítette meg és ültette az utolsó padba
  • az ápoló tisztasági okokból szidta le hangosan, mert a kórházban félelmében megint bepisilt
  • a portás a házirend szerint nem engedte be a hidegben, mert későn érkezett az iskolába
  • a rendőr a szabályzat szerint bilincselte meg, mert megkérdezte az ellenőrzés célját
  • az ellenőr azért szállította le a villamosról, mert ittasnak vélte, miközben rosszul lett
  • a köztisztviselő elutasította a kérelmét, mert nem jól hivatkozott a jogszabályra
  • az anyakönyvvezető az esküvőn az előző házasságáról is beszélt, mert akkor is ő volt
  • a felesége szerette és semmi nem volt elég
  • a főnöke gyakran dicsérte és elvárta, hogy mindig bennmaradjon
  • előléptetése után beosztottjait gyakran megdicsérte és elvárta, hogy bennmaradjanak
  • amikor fia nagyobbacska lett, nevelési céllal…

Mert „Mindenki azt gondolja magáról: jó ember vagyok”, aztán beleolvasok a mai hírekbe

  • „Rengeteg támadást kaptam, amiért a segélyszervezettel Marosvásárhelyre vittünk csomagokat. Mi csak az ott élő magyarokon szerettünk volna segíteni és megmutatni nekik, hogy nem felejtettük el őket csak azért, mert a határ másik oldalán ragadtak. Ezt azonban az itthon élő magyarok nem tudják elfogadni. Veszik a drága ajándékokat egymásnak, miközben panaszkodnak nincs pénzük. Álszent egy népség.” – mondja Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, aki bevallása szerint „egyszerű életet” él
  • Mészáros Lölő azt nyilatkozza, hogy nem áll üzleti kapcsolatban a miniszterelnökkel
  • Kásler szerint minden rendben van az egészségüggyel
  • az MNB elnöke szerint mi visszük át a szerelmet a túlsó partra, mert aranykorban élünk
  • a miniszterelnök nyugat-európai bevándorlókról és gyorsvasútról vizionál…

Mert „Mindenki azt gondolja magáról: jó ember vagyok”.

Mert másképp nem lehet(ne) élni…

 

  1. 12. 18. szerda

 

AZ ALÁÍRÓ…

AZ ALÁÍRÓ…
Az „átkosban” tisztelet övezte az aláírókat, azokat, akik a meghurcoltatást is vállalták, hogy aláírjanak petíciókat, tiltakozásokat, avval is jelezve, mit gondolnak a világról.
Ma az alá nem írónak járna tisztelet, ha nem írná alá, amit elé „gányolnak” a hatalom birtokosai.
Schmitt Pál nem ilyen elnök volt, Áder János sem ilyen.
Ma megint megjelent két törvény, amelyen ott „ragyog” (és gagyog) Áder aláírása: az egyik, az elhíresült „szájkosár”-törvény, a másik a tb ellátásaira jogosultak törvénye.
Mindkettő súlyosan sért emberi jogokat.
Áder mégis aláírta azokat, sőt az utóbbihoz még „leb@szó” sorokat, izzadságszagú, bűzös magyarázatokat is írt közleményében.
Magyarország alaptörvénye 9. cikke (1) szerint: „Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét” ma úgy nyilatkozott: „A törvény alapos áttanulmányozása után kijelenthetem, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok magatartása, akik – különösen advent idején – indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben.”. Mert szerinte minden rendben van, hiszen orvosolva lett egy súlyos igazságtalanság: a becsületesen fizető honfitársak azon sérelme, hogy a nem fizetők is hozzájutnak ellátáshoz.
Áder az „igazság bajnoka” peca-ruhájába bújt.
Eddig vajon miért nem tette?
Vagy csak az az igazságtalanság, amit ő és „barátai” annak tartanak?
A „szájkosár”-törvény nem igazságtalan?
Inkább pecázna…
2019. 12. 18. szerda 

LUJZA ÉS JENŐ

(utánzat)

  • Jenő, jelentkeztél már a kiválasztásra?
  • Én? Melyikre, Lujza?
  • Hát az űrhajósra: Jenő, repülj te, legyél te a következő magyar, úgy szeretném!
  • Lujza: ne bomolj!
  • De Jenő: most olvastam az interneten, a Szijjártó Péter azt mondta, hogy „A magyar-orosz űrkutatási, űrtechnológiai együttműködés egyik legfontosabb céljaként immáron közösen tűztük ki azt, hogy 2024-2025-re egy magyar kutatóűrhajós kezdhessen el dolgozni a Nemzetközi Űrállomáson, az ehhez szükséges kiválasztási és képzési munkálatokat haladéktalanul megkezdjük”, Jenő, repülj te!
  • Lujza! Kizárt: nem jó a szemem, a hallásom, a reflexeim, öreg vagyok hozzá.
  • Az öreg ember nem vén ember, Jenő.
  • Meg aztán lojálisnak és megbízhatónak is kell lennie a leendő magyar űrhajósnak.
  • Te az vagy Jenő, hozzám mindig az voltál, Jenő, ezért szeretlek annyira.
  • Lujza! Nem hozzád kell lojálisnak lennem, hanem a …
  • Jenő, ne viccelj, nem elég, hogy hozzám? Van valakid?
  • Nincsen, de ma megint nem elég csak a feleségéhez lojálisnak lennie annak, aki repülni akar.
  • Nem elég? De Jenő, föltámadt a Mátyás elvtárs?
  • Lujza, ezzel ne viccelj, a falnak is füle van, meg az Ipadod is és az okostévé is megy, vigyázz, mit mondasz.
  • Neked azt mondok, amit akarok, Jenő, én téged küldenélek az űrbe!
  • Hagyd abba, Lujza, nem megyek és kész.
  • Kár. De Jenő: ugye te készen állsz arra, hogy egy új Közép-Európát építs?
  • Mit építsek, Lujza?
  • Egy új Közép-Európát! Azt mondta az Orbán Viktor, hogy Magyarország készen áll az építésre, akkor építsünk.
  • Lujza, ezt csak úgy mondta az Orbán Viktor, még addig annyi mindent meg kell beszélnünk a román barátainkkal, itt van Trianon például.
  • Nem értelek, Jenő: mi köze van Trianonnak ahhoz, hogy mi a románokkal közösen építsünk?
  • Ez egy nagyon jó kérdés, Lujza, de szerinted lehet kalákában építeni valamit is, miközben a rokonok nem is beszélnek egymással?
  • Nem beszélnek? Minden román embernek ismeri minden majdnem magyar ember az édesanyját!
  • Honnan ismerné, Lujza?
  • A piacon is meg a focimeccseken is, amikor a románokkal játszunk kiabálják, hogy a jó édesanyukájukat!
  • Na jó, Lujza: most már elég!
  • Nem akarsz velem tovább beszélgetni, Jenő?
  • Nem, ha ilyeneket mondasz!
  • Jenő: akkor is te repülj az űrbe!
  1. 12. 14. szombat

 

VÁGOD? (11.)

VÁGOD? (11.)
Vágod, haver? Szoktál tévét nézni? Hallottad, hogy mi történt megint? Persze, hogy nem, nem is kell, mi a francnak azt nézni, hallgatni, úgy marhaság az egész, ahogy van, csak lökik a sódert, meg a süketelnek üptre, ugye? Elég itt a Marisnál, a kocsmában figyelni a dumát, mindenről értesülsz, még itt a világ végén is, ebben a békési kis kócerájban, meg különben is: úgysem rólad szól, csak a fejesekről meg a millióikról, meg a félrekeféléseikről, mi közöd hozzá, ugye? Iszol inkább két sört, ha meghív valaki, meg nézed a Marist, neked az a legjobb sex, addig se kell gondolkodni, járatni azt a fáradt és végletekig kifacsart agyadat, értelek: igazi filozófus veszett el benned, nem, a filozófus „egy úri huncutság”, nem egy sértés, ne húzd föl az orrod, szóval nem hallottad, hogy a parlamentben, fönn Pesten, megint rólad döntöttek, megint, de nem te érted és persze nélküled haver, nem hallottad, de jót röhögtél a táblamutogatón, ahogy az Orbán ki akarta tépni a kezéből a táblát, de még azt se tudta rendesen, puhul a gyerek, már nem a régi, azt mondod? Pedig nagyon is az: a régi, de vészesen öregszik, viszont az ambíciói, a céljai, az eszközei semmit nem változtak, vágod, haver?! De nem erről akartam beszélni neked, ez csak kis vihar egy pohár vízben, nem sértegetlek a vízzel, haver, csak ezt így mondják, szóval tegnap megint szavazási dömping volt a parlamentben, nem, ettől még nem adták a sört dömping áron, legföljebb nekik, szóval szavaztak mindenféléről, előre le volt zsírozva az egész, marha nagy cirkusz volt, de semmi meglepetés, majd ma este a Fradi, lesz ott meglepetés, meglátod: vagy ezér’, vagy azér’, szóval szavaztak a „mi” képviselőink, hogy egységes legyen a társadalombiztosítási járulék, ki se tudod mondani, azt se tudod, mi az a társadalombiztosítás meg járulék, figyelj, elmondom, hogy megértsd, jól van, előbb igyál még egyet, azt tisztítja a közel-látásodat; a Nemere, tudod, az olimpiai bajnok párbajtőröző is mindig ivott a vívása előtt, hogy csak az ellenfelét lássa, a háttért ne, azt csak homályosan, mindig nyert, nem, a Schmitt Pali bá’ nem nyert, neki mindig vesztenie kellett, kettős vereséggel, mert a csapatnak az volt a jó, ha csak kikap, az nem, de ezt most hagyjuk, szóval neked arra sincs pénzed, hogy meghívj engem egy sörre, még arra se, hogy magadnak vegyél, vágod, haver? Persze, hogy vágod, mert ez fontos neked, a gyógyszert megvenni pláne fontos lenne, azt meg csak azér’ tudnád megvenni, mert van társadalombiztosítás, ennyit kell tudnod róla, hogy abba a kasszába befizet mindenki, aki tud és nem csal, és akkor abból neked is jut valamennyi, amikor kell, igen haver, ez jó dolog, ki volt ez találva, már 1883 óta, egy Bismarck nevű faszi volt a „föltaláló”, aztán begyűrűzött hozzánk is, mint a válság, mert az nem állt meg a határnál, és ettől valahogy jobban mentek a dolgok, vágod, haver?! Persze ez sokba kerül, kurva sokba, és minél többet lopnak a közösből, annál jobban fáj ott fenn, a kassza-fúróknak, a költségvetésben túrkálóknak a társadalombiztosítás, vágod, haver, ezért mindegyik kormány ezt akarja nyirbálni, csak félnek a tüntetésektől, az emberektől, vágod, haver? Igen, Párizsban is valami ilyesmi miatt áll a balhé, csak ott a nyugdíjról van szó, azér’ eljutnak hozzád is a nagy dolgok, látom, szóval az egységes társadalombiztosítási járulék azt jelenti, hogy neked coki, mert nemcsak, hogy nem tudod, hogy mi az a társadalombiztosítási járulék, nem is fizeted, minek, ha nem tudod, mi az, akkor meg nem kell gyógyszert se venned, érted nem jön majd ki a mentő, ha kellene, amúgy se, mert ide nem jön, igazad van, de mégis jöhetne, vágod, haver?! A Lölőnek van társadalombiztosítási járuléka, biztos lehetsz benne, nemcsak stadionja, hogy most elakadt a szavad, mindjárt tüntetőleg kimész a kocsma elé és hánysz egy nagyot legalább, haver?

Inkább igyál még egyet, ne gondolkozz…


2019. 12. 12. csütörtök

KOVÁCS ZOLTÁN BRÜSSZELBEN ”LEVETTE A CIPŐJÉT ÉS FIDESZESEN FÖLRAKTA A LÁBÁT AZ ASZTALRA”…

Édesapám mesélte egyszer: annak idején, az ötvenes évek elején, amikor még a DIVSZ-ben (Demokratikus Ifjúsági Világszövetségben) dolgozott annak egyik vezetőjeként, komoly „egyeztető-munka” volt összeállítani a VIT-re (Világ Ifjúsági Találkozóra) utazó magyar küldöttséget. A legfontosabb szempontok „természetesen” a politikai megbízhatóság, a párthoz való hűség, Rákosi elvtárshoz méltányos lojalitás és a termelőmunkában való kiváló teljesítmény voltak. Az utazó csapatban így többségben voltak a fiatal munkások, akik akkoriban koncertekre nem jutottak el, zenei fölkészültségük, érzékük és érdeklődésük kimerült a cigányzene hallgatásában. Történt pedig, hogy – talán Helsinkiben – koncertre kellett menniük. Nagy volt a morgolódás, az öltönyökben senki nem érezte magát jól, mindenki feszengett, hát még azután, hogy elkezdődött a koncert, és csak ment, csak ment, csak ment a zene, amit a fiatal melósok nem értettek, nem élveztek, alig várták a végét. A szünetben többen odamentek apámhoz, hogy nem lesz-e valami hiba, ha ők most elmennének, de aztán mindenki maradt, igaz: néhányan elaludtak a második rész alatt, de szerencsére nagyobb galiba nem történt. Viselkedtek, ahogy tudtak.

Ma délelőtt az unió – nem nyilvános – kormányközi döntéshozó fórumán, az EU Tanácsában, a 7. cikk szerint folyó, a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatos tartalmas és érdemi vitában, több órán keresztül hallgatták meg Varga Judit igazságügyi minisztert és Palkovics László felsőoktatásért (is) felelős minisztert.

A magyar delegáció egyik résztvevője, bizonyos Kovács Z., aki nem mellesleg nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, egykorvolt CEU hallgató elefántként vagy „tra(u)mpli”-ként viselkedett a porcelánboltban. Látszólag élő közvetítést adott a (nem nyilvános) meghallgatásról, miközben folyamatosan kommentálta a Twitteren a kérdéseket, hozzászólásokat, hol országokat, „hol minisztereket, hol az Európai Bizottságot gyalázta”, „Sorosozott-ügynöközött” megjegyzéseiben, neveletlen, buta, rosszindulatú és indulatkeltő „magánemberként” viselkedett. A felszólaló finn miniszter írásban kért magyarázatot a minősíthetetlen magatartásra.

Kovács Zoltán nem aludt el az ülésen: csak „levette cipőjét mosdatlan lábairól és fölrakta azokat a tárgyalóasztalra”. A bűz egész Magyarországig elért…

  1. 12. 10.kedd