2019. december 5. nap bejegyzései

dr. Radnai György

2019. december 5.

TÉNYLEG MEGJELENT…

És akkor a rémálmomban tényleg megjelent, minden előzetes jel nélkül, egyik pillanatról a másikra lett ott. Egy pillanatra visszahőköltem, de Ő csak kedvesen mosolygott rám, pillantása megnyugtatott, idegességem rögvest elszállt. Fölültem az ágyban, rátekintettem, érdekes módon sem a fény, sem a nagy világosság nem zavart érdeklődve vártam: mi fog történni. Fölemelte fejét, kezét jóindulatúan a takarómra ejtette, elmosolyodott és így szólt hozzám: aztán mi végre vagy a világon, felelj, mert nem akarlak kihúzni a nagy könyvből és együtt-érzően tovább mosolygott. Még egy stadiont szeretnék építeni, aztán megrendezni az Atlétikai VB-t, egy Bajnokok Ligája döntőt, újabb úszó VB-t, majd az olimpiát! – súgtam felé fordulva, de most már a szememet lesütve. Erre széles mosolyra húzta száját és így szólt: meg se ismertelek hirtelen, Viktor, csak baj ne legyen belőle – és úgy, ahogy volt eltűnt hirtelen.

2019. 12. 05. csütörtök
(MtI ÁLHÍR)

VÁGOD? (10.)

VÁGOD? (10.)
Lopnak ezek, úgy lopnak, még csak nem is szégyellik, visznek mindent, amit látnak: ingatlant, budai bérleményt, Balaton-partot, magán és állami vállalatot, mindent, ami rögvest elveszti közpénz-jellegét, mintha az övék lenne, vágod haver? Hogy irigy vagyok, mert nekem nincs Balatonom, Mátrám, focicsapatom, mert nem adatik meg, hogy lopjak, mert nem vagyok olyan tehetséges, ügyes, mint ők, látod, ebben lehet valami, de mire lennék irigy? Arra, hogy nem vagyok az a kis csaj, tudod, akit mert megválasztották a Fidelitas elnökének, huszonkét évesen, a törvény ellenére rögtön államtitkár-helyettesnek neveztek ki? Ne marháskodj, a Tomika sem lehetett anno ifjúsági akárki, mert nem volt meg az iskolája, aztán meglett neki is, volt is szóbeszéd róla, hogy az idézőjelet ő se ismerte a disszertációja megírásakor, de persze az még más világ volt, akkor még a kis-gömböc se volt még kis-gömböc, csak focista, a Schmitt Pál is csak fővárosi nagy-góré akart lenni, nem aláíró-toll, na igyunk inkább, mert száraz a torkom, meg a tiéd is: Maris, hozzál még egy kört, mert ugye hallottál róla, hogy a Kocsisnak a felesége nevén mi van, nem annak, Ő már szegény nem él, hanem a mainak, a volt polgármesternek, aki most frakcióvezetője a Fidesznek, nem, nem hallottál róla, mért is hallottál volna róla, te csak a sör-frakciót ismered, jól van, nem baj: ahogy élsz, úgy ítélsz, ez az élet rendje, téged a 97 milliós nyaraló hidegen hagy, nem lehet meginni, itt a faluban nincs is ház, ami annyit érne, pedig van iskola is, a polgármester meg nem itt lakik, te: annak milyen háza van, az se érdekel, pedig az asszony nála takarít közmunkásként, inkább igyunk, haver. De azér’ a Kocsis asszonya nem a közmunkából vette a házát, volt két állása is, az államiaknál, vágod, haver, meg azt mondják, örökölte, ezek mindegyike örököl, vágod, haver, mindegyik, nem is értem, na igyunk. Hát azt hallottad, haver: A Gergő kirúgta az FKF vezért, nem a Bornemissza Gergő, de legalább róla hallottál, hogy régen láttad a moziban, igen, a Várkonyi rendezte, hogy a Vicus tetszett neked, nekem is, A Vencel Vera, hogy ott legalább megvertük a törököket, az alagút se jött be nekik, mert volt a védőknek dobjuk meg zöldborsójuk, hát haver, most büszke vagyok rád, meg szeretlek is, látod, tudsz te, ha akarsz, de most nem arról a Gergőről van szó, meg nem az ásotthalmi alagútról, hanem az FKF-ről, nem, az FKF nem a felcsúti foci-csapat, hanem a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., annak a vezérigazgatóját rúgta ki a Karácsony Gergő, mert szerződést kötött a Mészáros család érdekeltségébe tartozó céggel, amikor már nem lehetett volna, másfél milliárdért, kíváncsi vagyok: a kis-gömböc kinevezi-e a kirúgottat kormány-megbízottnak vagy sem, téged ez nem érdekel, mert úgysem adják a TV2-ön se, meg a királyiban se, hát nem adják, de azér’ tudjál róla, mitől döglik a légy. Na igyunk még egyet, még nem kell mennem: Maris! Hát azt hallottad, a ksi-gömböc kinn van Japánban és azt mondta: „Visszatérő rémálmunk, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva”, hogy igyunk, értem, te azt felelnéd, mert addig jó, amíg van mit, ugye, értem, te midig szomjas vagy, még szerencse, hogy van a Maris, és ez nagy szerencse a világnak, hogy nem megy pocsékba a sör, jól van haver, látom vágod a témát, te ebben vagy a legjobb, ebben követeled ki magadnak a helyet a világban, na jól van: igyál még egyet, ne gondolkodj!
2019. 12. 05. csütörtök