1928. január 9-én nagyapám a két lányt és a kisfiút a takaró alá parancsolta, közben a bábaasszony szorgosan foglalatoskodott „Dédi” körül, kinyitotta a kis csömöri ház ablakát, a bezúduló hideg fuvallatot még a takaró alatt is észlelték a gyerekek, rövid, de éles sírás hallatszott és akkor nagyapám megszólalt: meghozta a gólya a Janit!

Egy nappal később – hosszas alkudozás és európai sajtókampány után – a magyar képviselőház közoktatási bizottsága jogilag „megszünteti” a Numerus clausus törvényt, amiről persze Csömörön a Ringwald család (és persze Jani) semmit sem tud, érzékel. Akkor még azt se tudja: hova és miért született, mi lesz belőle, milyen lesz az élete, hogyan alakul a jövője. Akkor még nem sejtette, hogy 16 éves korában, egy nyár-végi napon honfitársai „Nagy utazás”-ra taszítják (ami aztán egész életében kísérti), ami után alig fölismerhetően tér „haza”, az önmagával szembenézni azóta se tudó „lángoktól ölelt” kis országba.

Nem beszél az utazásáról, elkezd élni: tanulni, szerelmesnek lenni, családot alapítani, dolgozni. Mindig tisztességesen, toleránsan, a másikra figyelemmel. Semmi gyűlölettel, semmi acsarkodással, a magába szorított, zárt, megemészthetetlen és kibeszéletlen végtelen múlt cipelésével.

Sokszor boldog is volt, örült, nevetett és vele együtt nevettünk mi is, a gyerekei, unokái. Emlékszem Prágára, amikor 15 évesen, 1964-ben a Vencel téren sétáltunk, az első garbómat kaptam tőle: olyan „speciális” garbó volt, magasított nyakkal, de a hasam kilátszott, mert szabadon hagyta és séta közben egy kislány, aki velem szemből jött, megpaskolta a hasamat, én nem „értettem”, de Ő igen, jóízűen fölnevetett, „fordulj vissza, ismerkedj”, de én inkább vele sétáltam tovább. mert az akkor (is) olyan biztonságot adóan jó volt.

Ilyen életre számított, gondolt (ha gondolt) abban a kis csömöri házban?

Ma lenne 92.

De nem élte meg.

Vajon, ha élne most, milyen tanácsot adna nyugodt hangján, megfontolt gyakorlatias tárgyilagossággal? Vajon megint megsimogatna finoman és lágyan a kezével, hogy „nyugi”? Hisz megint kísértetek járják be Európát, Wass Albert „szobra” vigyorog Radnótira, megint gyűlölt ellenség az idegen, a más, a menekülő, vagy csak jobb életre vágyó. Hisz megint a „fortélyos félelem”, a kiszámíthatatlan bizonytalanság, az „ordas eszmék” korában élünk.

Vajon mit mondana nekem, nekünk…

2020. 01. 09. csütörtök