CSAPDA…

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” (Joseph Heller: A 22-es csapdája)
Szóval akkor most mi van?!
Tombol a járvány: már Európa a góc, folyamatosan vezetnek be mindenütt az emberek életét (az ő érdekükben) korlátozó intézkedéseket, az élet kizökkent a normális kerékvágásából. A határok lezárva, a „maradj otthon” utasítás kiadva, 71 vállalatnál már katonák, néhány napon belül az utcán is, hétfőtől várhatóan(??) a kormány ellenőrizhetetlen hatalmat kap a magyar parlamenttől. Közben nem ismertek az igaz tények, csak a valódivá silányítottak: 85-7-3-116-3007 (2020.03.20. 11:17); minden eszköz a rendelkezésre áll – mondja a „TÖRZS”; hiány van – mondják a frontvonalon „harcoló” orvosok, gyógyszerésze, mentősök, ápolók; nem kell szűrni – kell szűrni; csak az öregekre veszélyes – nemcsak rájuk; folytathatnád, ha akarnád, de nem akarod.
Az emberek ezt félelemmel vegyes türelemmel veszik tudomásul, próbálnak partnerek lenni, hisz’ róluk, életükről van szó.
Most mi lesz? Mi vár ránk? Mi fog holnap történni?
Együtt kell működni a kormánnyal. Együtt akarok működni a kormánnyal.
És a kormány ezt akarja, ezt várja tőlem?
Vagy „csak” alattvalói, gondolkodásnélküli parancs-végrehajtást?! Arctalan, hangnélküli összejátszást?! Ha nem így teszek, akkor én már „a vírusnak szurkoló” leszek?
Az ember nem megy egyszerűen a „kolomp” után, akkor nem ember: egyszerű csorda-tag, vagy birka. Ennek már sajnos ismerjük a kimenetét. Akkor miért ezt várják tőlem?
Aggódom. Aggódunk: „rongyos” életünkért, szeretteinkért; féltjük munkahelyünket, jövedelmünket, nyugdíjunkat; már elfogadnánk a kisebbik rosszat is akár, hisz lemondanánk megszokott életvitelünkről; mert, itt „a város peremén” már tudomásul vennénk a „véges végtelent” is, csak látnánk, hogy tényleg ezt kell tennünk, hogy elhinnénk, úgy igaz, ahogy írva, mondva van, hisz’ „… itt vagyunk, gyanakvón s együtt … Emeljétek föl szivünket!”.
Segíteni akarunk. Együtt akarunk működni.
Közben kirúgjátok a digitális(?) oktatás miatt fölöslegessé(?) vált pedagógusokat; megrendelt közvéleménykutatásokkal manipuláljátok a lakosságot; politikai ellenfeleiteket továbbra is ellenségnek mutattatjátok; csöpögtetitek az igaz információkat; nem segítetek a bizalom helyreállításához.
Pedig tényleg együtt akarok, akarunk működni.
Mert most nincs más út.
De nem birkaként!
2020. 03. 20. péntek