2020. május hónap bejegyzései

KUTYÁK…

KUTYÁK…

A kis termetű oroszlánkutya büszkén és fejét fölvetve rohangált a rózsadombi villa kertjében, vidáman elszaladt a medence melletti márványköveken, aztán keresztül törtetett a pázsiton és a kerítés mellett magasodó, ötméteres tujákat kezdte szaglászni: az egyik tövében berogyasztotta hátsó lábait, leeresztette kicsi popsiját és komótosan pisilni kezdett. Hirtelen megmerevedett, abbahagyta a pisilést és az orrát izgatottan jobbra-balra mozgatva szimatolni kezdett: „ki közeledik, egy ismeretlen szagú valaki, hisz ez egy fekete szőrcsomó, de legalább fiú” – és nyugodtan folytatta a pisilést.

A kerítés túloldalán ekkor a „fekete keverék szőrcsomó”, Picur, aki addig magányosan baktatott fölfelé a járdán, orrát néha a fűbe nyomta, nagyokat fújtatott, valami ehetőt keresett, most megállt, ő is fölkapta a fejét, szembogarai kivilágosodtak, farka az égnek meredt, kettőt vakkantott: „hisz itt valahol egy lány van, meg kell néznem, nagyon jó-szagú” – és máris közelebb futott a kerítéshez; és akkor megpillantotta a pici oroszlánkutyát.

Az oroszlánkutya abbahagyta a dolgát, ő is megemelte a farkát és lassan, méltóságteljesen a kerítéshez baktatott.

Egymásra néztek, orrukat a kerítésen keresztül összedugták, szippantottak kettő-hármat, majd lassan elkezdték csóválni a farkukat, miközben az orrukat továbbra is izgatottan mozgatták ide-oda: ismerkedtek. Nem volt bennük semmi előítélet, nem voltak előre elhatározott és eldöntött szándékaik: csak a szagokat „ízlelgették” és mert abból nem veszélyre, harcra következtettek, a farkuk még hevesebben kezdett járni.

  • Hát te – kérdezte az oroszlánkutya, hol jársz, ahol a madár se jár?
  • A gazdim elment hazulról, munkát keres, én meg éhes vagyok – felelte Picur, a „fekete keverék szőrcsomó”, miközben a szeme mosolygott, mert már azzal is a jóllakottság érzése öntötte el, hogy meglátta a kis oroszlánkutyát.
  • De itt nagyon veszélyes, erre nem lehet csak úgy járni-kelni – felelte vidáman vakkantgatva a kutyalány, itt visítozó autók járnak gyakran és mérges emberek kiabálnak belőlük!
  • Én nem félek, mit árthatnak nekem – morrant vissza a „fekete keverék szőrcsomó”, legföljebb elfutok.
  • Nem úgy lesz az, „elfognak és felkötnek”, így mondják az emberek – csaholta izgatottan az oroszlánkutya, menekülj, fuss, amerre látsz!
  • Nem félek én – felelte büszkén a „fekete keverék szőrcsomó”, sokszor kerültem már ilyen helyzetbe, de most nagyon éhes vagyok.
  • Nem lehetsz olyan éhes, hogy még az életedet is kockáztasd – vakkantotta most a feleletét a kis oroszlánkutya, én még nem éreztem soha olyan éhséget, hogy kockáztassam érte az életemet, milyen az?
  • Hű, nagyon nem jó: a gyomrod helyén egy üres hordó van, ami állandóan dübörög kajáért, csontokért – felelte Picur, a „fekete keverék szőrcsomó”, nagyon rossz érzés, még aludni se tudok olyankor.
  • Én mindig elalszom, van egy puha fekhelyem, benn a lépcső alatt, de néha a gazdi ágyába is befészkelhetek – így az oroszlánkutya.
  • Jó neked, látom szép helyen élsz.
  • Jó gazdim van, már tíz éve – így a lánykutya, engem minden jóval ellát, de nem szereti az idegeneket, megerősítette a kerítést, áramot is vezetett bele, de most kikapcsolta, csak éjjel működteti, az idegen-migráns kutyákkal szemben kíméletlen, dühös rájuk, bántja-veri őket, nem is értem, de engem szeret.
  • Egy gazdi vagy szereti a kutyákat, vagy nem: olyan nincs, hogy csak egyeseket szeret közülük – morogta egy kicsit mérgesen a „fekete keverék szőrcsomó”.
  • Most haragszol rám? – nyafogott a lánykutya.
  • Rád nem, de nagyon éhes vagyok – így Picur.
  • A sarkon van egy nagy mindenes bolt, a gazdim szolgái oda szoktak menni venni mindenféle jót, talán neked is adnak ott valamit – jött rögtön a válasz.
  • Már voltam ott, elkergettek onnan, megdobáltak, mert idegen-ismeretlen kutyának tartottak – vonyította Picur.
  • Várjál – felelte az oroszlánkutya és elrohant a táljához, ami most is tele volt mindenféle jóval.

De közben vijjogva feltűnt egy csúnya autó, dudaszó harsant, kiugrott belőle egy ember és elkezdett Picur felé rohanni.

De akkor már a „fekete keverék szőrcsomó”, Picur nyakába vette a lábait és elinalt.

Az oroszlánkutya lihegve visszarohant, pofájában tartotta a kis-tálját, amiben mindenféle kaja volt, de addigra Picur eltűnt.

Az oroszlánkutya leheveredett a kerítés mellé, ahol még mindig érezte a „fekete keverék szőrcsomó” szagát, kis fejében cikáztak a gondolatok, szívében az érzések.

Estig nem mozdult onnan.

A gazdija, aki már tíz éve a gazdija volt hazatért, keresni kezdte, hívogatta, de az oroszlánkutya nem felelt neki: csak várt, várt a magas tuja tövében és nem értette a világot…

  1. 05. 30. szombat

BOCSÁNAT MIHÁLY!

BOCSÁNAT MIHÁLY!

A mi hibánk!

Sajnálatos módon nem hittünk adott ígéretedben.

Mentségünkre legyen, hogy a Kormány 1665/2015. (IX.21.) határozata szerint elrendelt „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelése érdekében szükséges további intézkedések” mind a mai napig hatályban vannak, de mi valószínűleg az ország olyan területein sétálgatunk (már, amikor sétálhatunk, akkor is maszkban), amit elkerülnek a „gaz, terrorista, asszonyokat gyalázó migránsok”, ezért nem találkozunk velük, biztosan ezér’ újítja meg minduntalan a Kormány, van még mindig hatályban a határozat.

Bocsánat Mihály!

Mert tényleg igaza lehet – a mindig rezzenéstelen arccal – igét-hirdető Zoltánnak, aki szerint a „koronavírus elleni védekezésről szóló törvény Magyarország érdekeit szolgálta, sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is”, bár mi, tévelygő magyar állampolgárok nemcsak ezt tapasztaltuk, hanem sok mást is. De ez a mi hibánk, ahogyan az is, hogy nem fogjuk föl józan eszünkkel, hogy Lölő bátyánk elképesztően sikeres pályázatai idén a pályázati közpénzek negyedét eredményezték, ezzel is gazdagítva a kirúgott munkásait, nem értettük meg azt sem, hogy sziporkázó elmédből kipattanó ötleteid alapján az segíti a munkanélküliség elleni harcot, ha a vállalkozók bér-terheit enyhíted, ami ugyan nem jelent nekik jövedelmet, hogy enni adjanak a gyerekeiknek, de legalább a vállalkozókat sem hozza olyan helyzetbe, hogy munkát adhassanak. Aztán azt sem értettük meg, hogy a kórházi ágyak 40-60%-os kiürítése is a betegeknek és a hozzátartozóknak segít, viszont hamar megtanultak kezet mosni. Köszönjük, hogy megkíméltél minket a koronavírus következményeit bemutató konkrét (területi, korcsoportok szerinti) számaitól, csak megzavarta volna amúgy is buta fejünket. Még szólnom kell arról a hatalmas segítségről, amit az önkormányzatoknak önzetlenül biztosítottál, és amit továbbra is fenntartani szándékozol.

Bocsánat Mihály!

Hisz tényleg benyújtottad! Tényleg ott van az asztalon!

Kár, hogy jobb (vagy bal) kezed, a fehér-lovas szarvas-vadász, még éjfél előtt benyújtott egy hosszabb törvényjavaslatot is, ami Cecília asszony kezébe helyezi a haza sorsát és rendeleti szabályozását.

Bocsánatunk jeleként mellékelten küldünk egy üres uborkás-üveget abban a reményben, hogy jövőre is sikerül a Kolostorban uborkát elraknod gyermekeid, unokáid és magad számára a marha-pofa mellé.

Hibánkból mi tanultunk, igyekszünk elkerülni a hasonló félreértéseket.

(Az illetékes Kósát üdvözöljük, Káslernek is további jó nyilatkozatokat kívánunk)

Bözsi néni helyett üdvözlettel

  1. 05. 27.szerda

„IN IDEM FLUMEN BIS NON DESCENDIMUS.” MÉGIS MEGPRÓBÁLJÁK …

„IN IDEM FLUMEN BIS NON DESCENDIMUS.” MÉGIS MEGPRÓBÁLJÁK …

„Ezeréves”. „Nagy”. „Európa közepe”. „A védőbástya”. „A motor”. „Puskás”. „Minket csodálnak”. „Mi tudjuk”. „Csak mi tudjuk”! „Csonka Magyarország nem ország…”

Trianon.

Nekik nem heged a seb.

Nekik nem nyugszik a lélek.

Nekik mindig fölszakítja, fölkavarja valami.

100 év telt el azóta.

Nekik megállt az idő.

Tényleg megállt?

Tényleg: nekik őszinte szembenézésre sem futotta. Még a zongorát sem találják, ahonnan el kéne indulniuk.

Hát újból és újból pofára esnek: és velük együtt mi is.

Nekik mindig a „napi politika” kérdésévé züllik. Az ő „napi politikájuk” meg játszadozik, bíbelődik, babrál vele.

A múltat nem lehet leváltani: de tanulni lehet(ne) belőle.

Ők nem ezt teszik.

A sebeket nyalogatják.

Ők újra és újra föltépik.

Zászlónak használják.

Közben karanténba zárnak bennünket. És nem a covid-19-cel.

Hátrafelé nyilaznak, mintha onnan jönne az ellenség.

Újraírják – újraírnák a történelmet.

Már nem először.

„Csongrád-Csanád” megye lesz.

És akkor?!

„Ezeréves”. „Nagy”. „Európa közepe”. „A védőbástya”. „A motor”. „Puskás”. „Minket csodálnak”. „Mi tudjuk”. „Csak mi tudjuk”! „Csonka Magyarország nem ország…”

Csak csúnya vége ne legyen.

Megint …

  1. 05. 25. hétfő

„URAK, AKIK PARASZTOK, PARASZTOK, AKIK URAK.”

„URAK, AKIK PARASZTOK, PARASZTOK, AKIK URAK.”

Olvasom Ignotust: „Urak, akik parasztok, parasztok, akik urak.” (Ignotus: Kelet népe, Nyugat, 1908. 1. szám).

1908-ban írta. Annak kapcsán, hogy egy finn színi társulat járt Budapesten és csalódást okoztak BUDAPESTNEK: nem beszéltek magyarul; középszerűen és eredetiség nélkül játszottak; „másodrendű európaiak, mint egy bukaresti divatárus bolt”. Olyan furcsák voltak a pestieknek: „egyhangú muzsika, dadogó melódiák”; mit szeretnek a nyelvükön; kis nép a nagy Európában, akik küzdenek a fennmaradásukért; mit veszítene a világ, ha nem lennének? De ők teremtették!

De hát nem ilyenek voltunk, vagyunk mi is, magyarok? A mi nyelvünket sem érti senki, kis nép is vagyunk, bár nagynak akarunk látszani, mi is küzdünk a fennmaradásunkért.

Hát nem ugyanolyanok vagyunk?

Olvasom Ignotust.

Közben pereg a híradó a háttérben: pacal főz az államtitkár, disznótorosról povedál a felhatalmazott, a kultúra az, amit ők annak tartanak, Brüsszel ellenség, lassan mindenki ellenség. Közben ketté vált az ország: megint vannak a fent és sokkal többen lenn; vannak, akik vadásznak, vadászati kiállításra készülnek; és vannak, akik valahogy élni akarnak. És készül az ország(?) Trianonra, emlékmű épült, pályázatokat írnak ki művek megírására, közmunkás-katonáknak hívják a munkanélkülivé válókat. A Vár megint VÁR lett, ott magasodik elválva mindentől.

Olvasom Ignotust. 1908-ból. Mintha ma írta volna: „Urak, akik parasztok, parasztok, akik urak.”

  1. 05. 23. szombat

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(utánzat)

 

  • Jenő, játszani akarok veled!
  • Lujza, öreg vagyok én már ahhoz.
  • Na de Jenő: én péntek reggeli riporterest akarok veled játszani!
  • Az más, azt játszhatunk.
  • Jó, akkor én kérdezek, s te válaszolsz.
  • Kezdjed, Lujza.
  • Jenő: te miért nem vagy ma „fickósabb, macsósabb”?
  • Miért pont ma lennék „fickósabb, macsósabb”, Lujza?
  • Mert ma az Orbán Viktor Mihály is az!
  • Akkor a Mihályt kérdezd!
  • Jenő, nekem te kellesz, nem a Mihály, mert te vagy az én Káslerem is!
  • Mi vagyok én, Lujza?
  • Hát az én Kaslerem: a múltkor se tudtad összerakni azt a polcot, tudod, amit az IKEA-ban vettünk, de én mégis tudom a te történelmi érdemeidet!
  • Igen?
  • Persze, sohse felejtem!
  • Ne csigázz, Lujza!
  • Elvettél feleségül.
  • Na, az igen, az az volt, Lujza!
  • A Mihályt is elvette a Kásler feleségül, biztosan azért mondta, hogy „Kásler miniszter úr érdemei történelmiek”.
  • A Mihály nem azért mondta.
  • Hát miért, Jenő?
  • Mert hiszi, amit csinál; meg orvos és „annak haszna, ha az egészségügyet egy orvos vezeti”, meg ösztönei is vannak!
  • Te Jenő, pont ezt mondta a Mihály is, legyél te a Mihály!
  • Lujza! Hagyd abba!
  • De most játszunk tovább: ki fog elkullogni szégyenszemre, aki nem fogott össze?
  • Az.
  • De Jenő: a Mihály meg a házmestere nem fogott össze, soha nem adtak információt; össze-vissza beszéltek azokon a sajttájokon; de az már igaz, annyiféle lélegeztető gépet vettek, hogy …
  • Na látod, jól csinálták: alig volt megbetegedés, sokkal kevesebb, mint nyugaton.
  • Mert mi elindítottuk a karantén-kórházat, meg az üres-ágy projektet, amit a gyógyítsd magad cserkész akcióval is kiegészítettünk, meg sok stadiont is építettünk, meg a Récsöl és a Tiborcz – a Lölőről nem is beszélve – rengeteg milliárd forintot nyertek a lottón, azaz a pályázatokon, ugye azért nyertünk a vírus ellen?
  • Nem tudom, Lujza.
  • Látod a spanyolok, az olaszok, az angolok, de még az amerikaiak se tudták: Jenő, náluk azért sokkal nagyobb a betegszám?
  • Lehet, Lujza, de nem hiszem.
  • Kár, Jenő, nagy kár: de most legalább több pénzt visznek haza a nővérek a fizetés-borítékjukban!
  • Nem visznek: most olvastam, hogy nem visznek!
  • Nem? Pedig azt mondta a Mihály…
  • Hogy mit mond a Mihály, nem azt kell figyelni!
  • Ezt ki mondta, Jenő?
  • Hát a Mihály!
  • Akkor lehet, hogy nem olyan fickós meg macsós a Mihály?
  • Lehet.
  • Meg kellene próbálni…
  • Meg ne próbáld, Lujza!
  1. 05. 22. péntek

„MORITURI TE SALUTANT…”

„MORITURI TE SALUTANT…”

 

„Morituri te salutant: új magyar társadalom” – írta Ady 1905-ben(!).

Ma vajon mit írna?!

Talán ugyanezt?

Most pöfögve, fekete füstöt okádva vajon melyik part fele tart az a bizonyos komp? És a kompon „utazók” melyik partra akarnak menni: arra, amerre a kapitány vezeti éppen? Jó az nekik, oda kívánkoznak?

Tudják egyáltalán, merre tart az a komp?

Mert bizony a kapitány, aki állandóan a hangszórókon keresztül hallatja öblös hangját, hol ezt, hol azt a partot jelöli célnak. Pontosabban a megafonból recsegő összevisszaság hallatszik. Mintha a gépésznek más parancsokat osztana, mint amit a hangszórókba rikolt.

„Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró” – de merre megy a „hajó”? Megy egyáltalán? Vagy csak „133 bátor” ember húzza a kompot mindkét partról: hol az egyik partról, hol a másik partról erősebben, a kapitány parancsa szerint – a komp meg ott áll a semmi közepén.

És mégis halad!

Mert ez egy furcsa hajózó komp, az időben bezzeg tud haladni: visszafelé! Az ezeréves magyar múlt zavaros képe maszatolódik, sejlik föl a víz fölött kavargó sűrű homályból. Ezeréves sérelmek, nemzetiségi ellentétek, gaz Kun Béla, Trianon, dicső Horthy Miklós apánk, a történelemből is kiretusált Kádár, külföldről belepofázó liberális bürokraták, keletről érkező migráns hordák, állandósuló belső ellenzéki ellenségek bugyognak föl a mélyből.

Vajon mit írna ma Ady?

Hogy megint hazudják csak a Kelettől-Nyugatig irányt? Hogy a komp is már hazugság lett megint? Hogy megint a mocsár az úr, ami lehúz, nem enged, fogva tart erősen? Hogy megint „teleujjongják a világot”, hogy nálunk már kiépült Európa, ez a világ közepe?

Miközben menekül, aki tud; százezrek – köztük gyerekek – éheznek, szomjaznak, esélyük sincs a jobb életre; megint a munkanélküliség réme rettegtet; a megalázó és sehova nem vezető közmunka jut, ha jut; és megint „piszkos, gatyás, bamba” társakat kreál az „úri” bagázs, mert azt hiszi, arra van szüksége.

Erről írna?

Vagy arról, hogy most megint hátra kell nézni, nem szabad előre? Hogy megint „néhány Fáraóé ez az ország”; megint „gúlák és piramisok” épülnek, csak most stadionoknak hívják azokat? Megint jön a nyílzápor, a kerékpáros deszant, csak most légelhárító rakétáknak hívják és közmunkás-katonáknak?

Miről írna Ady?

„Ave Caesar, morituri te salutant…”

  1. 05. 20. szerda

LUJZA ÉS JENŐ

LUJZA ÉS JENŐ

(utánzat)

  • Jenő! Ismered a Karácsony Gergőt?
  • Nem, Lujza, nem ismerem: miért kérded?
  • Mert föl kellene hívnod.
  • Aztán miért kellene fölhívnom a Gergőt?
  • Régen ettünk egy jó disznótorost: megkívántam!
  • Mi köze van ehhez a Gergőnek?
  • Mert azt mondta ma reggel az Orbán Viktor, tényleg: őt ismered?
  • Nem, őt se ismerem.
  • Kár, szóval azt mondta ma reggel, hogy a Gergő olyan típus, hogy mindig disznó-vágáskor pont a vacsorára érkezik. Szóval meg kellene tudni a Gergőtől, hogy…
  • Lujza, hagyd abba, ezt a miniszterelnök űr csak úgy mondta, jellemzésül.
  • Értem, mert a Gergő egy típus?
  • Azt nem tudom, de hogy nem olyan, mint az Orbán Viktor, az biztos.
  • Kár, úgy ennék egy disznótorost.
  • Menj le a húsboltba és vegyél!
  • Tényleg, ennyi az egész? Azt hittem, csak délelőtt mehetek a boltba, ha van kutyám és sétáltatni viszem, de akkor is csak másfél kilométeren belül.
  • Lujza: kevered a szezont a fazonnal!
  • Jó, akkor megyek, de mondd Jenő: mi is kapunk 50 eurós kaja-utalványt?
  • Miért kapnánk?
  • Mert Bécsben kapnak!
  • Az Bécs, így rohadnak és rohannak a szakadékba, mert föladják a keresztény európai értékeket!
  • Mert a keresztény értékekbe nem fér bele, hogy mindenki kapjon, még az is, aki szegény?
  • Jaj, Lujza: ezt idézőjelek között mondtam.
  • Értem, Jenő: mi az a rémhír?
  • Ezt miért kérdezed?
  • Mert minden reggel 6 óra körül fölriadok, hogy csöngettek!
  • Biztosan álmodtál valamit, kiről álmodsz Lujza?
  • Rólad, Jenő, de ezt nem álmodom, hanem éberen gondolom.
  • Miért csöngetnének hajnali hatkor?
  • Mert akkor szoktak jönni: sem előbb, sem később!
  • Miről beszélsz. Lujza?
  • A fekete autókról!
  • Lujza, az régen volt, a Rákosi alatt!
  • A Rákosi is felhatalmazott volt?
  • Miért lett volna az, de úgy viselkedett!
  • Na látod, ha akkor jöttek fekete autóval, akkor…
  • Lujza, az egészen más világ volt!
  • Persze: akkor még focizott az Öcsi és nem Öcsi bácsi volt!
  • Na látod, például ezért is.
  • Jenő: mi az a rémhír?
  • Attól függ…
  • Jenő, nem értem: mitől függ?
  • Hogy ki mondja, ki hallja, ki olvassa!
  • Aha, értem. Illetve nem értem: Jenő, hogy van ez?
  • Miért akarod ezt tudni, Lujza?
  • Hogy ne vigyenek el.
  • Azt hiszed, ha tudod, akkor nem visznek el?
  • Nem, azt nem hiszem, de legalább tudom, hogy miért vittek el.
  • Azt majd akkor megmondják úgy is!
  • Tényleg, Jenő, megmondják és megmutatják azt is, miért?
  • Megmutatják.
  • Mert tegnapelőtt azt írta az internet, hogy valahol vidéken nem mutatták meg.
  • Hibáztak, ez is mutatja: demokráciában élünk!
  • Aha, Jenő és mi az a demokrácia?
  • Ahol mindenki elmondhatja a véleményét!
  • Tényleg? És akkor nem viszik el?
  • Nem.
  • És ki dönti el, hogy vélemény-e vagy rémhíres vélemény-e?
  • Mi van, Lujza?
  • Mert a vélemény is lehet rémhír, ugye?
  • Nem lehet: a vélemény az vélemény; a rémhír az rémhír!
  • Jól van, Jenő, ne kiabálj! De ki dönti el, hogy vélemény-e vagy sem?
  • A Bíróság!
  • Értem, és a Rendőrség a Bíróság?
  • Hagyd abba, Lujza!
  • Akkor itthon nem lesz demokrácia!
  • Miért nem lesz!
  • Mert Én eldöntöttem, amikor elvettél feleségül, felhatalmaztál!
  • Erre is?
  • Nem mondtam?
  • Nem.
  • Ne baj, de mondd csak Jenő: mit szólsz a Varga Judithoz?
  • A miniszterhez?
  • Azt nem tudom, de tud hegedülni és láb-tengózni is!
  • Na látod: ő a világ legjobb dekázó és hegedülő minisztere!
  • És ez szempont?
  • Mire, Lujza?
  • Azt mondtad, hogy miniszter, milyen miniszter?
  • Igazságügyi.
  • Igen? Akkor miért mondta, hogy nem kapott szót a magyar kormány az Európai Parlamentben?
  • Mert nem kapott.
  • Az Orbán Viktor se?
  • De ő kapott.
  • És elment?
  • Nem ment el, mert éppen nagyon küzdött a járvány ellen.
  • De Belgrádba mégis elment?
  • Oda el.
  • Értem, a Varga Judit nem küzd?
  • De, küzd.
  • Értem, azaz nem értem, de nem baj. Jenő: mikor lesz február tizenharmadika?
  • Jövőre!
  • Jaj!
  • Mi a baj, Lujza?
  • Akkor még addig kell várnunk Budapest fölszabadulására?
  • Nem tudom, Lujza.
  • Kibírom, Jenő: de úgy ennék egy disznótorost…
  1. 05. 15. péntek

MEGTÖMÖM A PIPÁMAT…

 

MEGTÖMÖM A PIPÁMAT…

Túl vagyok a mindennapi reggeli ténykedéseken.

A reggelin is. Már a kávét is megittam: jöhet a pipa!

Az „előadás” a pipa kiválasztásával kezdődik, melyikkel induljon a nap: a nagyobb öblössel, a karcsú elnyújtott nyakúval, legyen inkább az a jó-öreg fekete? Nem egyszerű a megoldás: hangulat-függő! Ma például rosszul aludtam: forgolódtam, óránként ki kellett mennem, kétszer is fölkapcsoltam a villanyt és elkezdtem olvasni – de az sem segített. Vannak ilyen éjszakáim. Egyre gyakrabban. Szóval akkor legyen a jó-öreg fekete.

Közben jár az agyam. Soha nem nyugszik. Zakatol. Nem hagy békén. De ez a jó! Hírek, a most olvasott könyvek mondatai, a tegnap este megnézett film története, mind-mind fölbugyognak.

Jár a kezem: szétszedem a pipát, már külön van a pipafej és a szár a szopókával; kiveszem a szárból a filtert és látom, már ki kell dobni, hát kidobom a pipa-hamutálamba. Aztán hozzáfogok a tisztításhoz: kiveszem a dobozból az Angelo tisztító-szerszámot, a táguló-forgó késekkel el kezdem tisztogatni a pipafejet, óvatosan hozzáütögetem a hamutálban lévő parafa-ütögetőhöz, majd az apró koromszemecskéket belepotyogtatom a hamutálba; akkor következik a nyak tisztogatása: lassan, kör-körösen forgatva „belefúrom” a nyakba a furaton keresztül az Angelo fúró-szárát, majd kihúzom és letisztogatom a sok fekete koromtól.

Közben jár az agyam. Beugrik a tegnap esti film: két ember, egy rendőrnő és egy zenész „véletlenül” találkoznak és újból és újból összefutnak. Mindkettőjüknek titkaik vannak, súlyos „terhet” hurcolnak magukban, csak cipelik és cipelik, nem tudják lerakni. Aztán persze „kibeszélik” magukból és a jó elnyeri jutalmát. Most arra gondolok: hányan vagyunk így, hányan hurcolnak, hányan hurcolunk terheket és képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Pedig csak egy pici segítség kellene, egy picike belső plusz-akarat, de lehet, hogy ma arra sem futja.

A pipafejet most megsimogatom, nem érzek rajta sérülést, előveszem a „deniclean” tisztító-folyadékot, lecsavarom a kupakot és óvatosan belecsepegtetek a pipafejbe 8-10 cseppet és megrázom a mindkét felén ujjaimmal lezárt sima fejet, majd az előkészített papírzsebkendővel óvatosan „kiszivattyúzom”, egy másikkal áttörölgetem és leteszem egy kicsit száradni: jöhet a szár és a szopóka tisztítása.

Az íróasztalomon fölzizzen a telefon, kivilágosodik egy pillanatra: „Kihagyták a fővárost a Budapest jövőjéről szóló nagy terv kidolgozásából” – jelenik meg a hír a Magyar Narancsból. A Mihály szívatja a Gergőt, nem is csoda: kisebbségi érzése van vele szemben, ahogy annak idején a Bajnaival is, aztán kitalálta a libás-trükköt és nyomatta. Most kitalálta az „öreg-otthoni” trükköt, azt fújják ezerrel, de emberükre találtak. Meg-hát a pestiek is sokat megértek már. De mi lesz a vége? Beviszik majd „Gergőt” is kihallgatni az ügyészek, mint a Fletót?

Kiveszek a százas pipa-tisztító szálas zacskóból egy hófehér szálat, óvatosan bedugom a szopóka szárába és lassan áttolom a másik végére, majd visszahúzom. A harmadik után elszíneződik a tisztítószál, kihúzom, átfújok a száron és elégedetten hátradőlök a székemen: ez most jó lesz!

Villan a laptopom: „Döntött a Kúria: ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak”, ez végre egy jó hír! Most mi lesz? Ugyan nem a Szijjártó hatásköre (a lélegeztetőgépek beszerzése se), kit fog most behívni? Vagy rábízzák a „hegedű-művész” miniszter csajra, hogy támadja meg a brüsszeli bürokratákat meg a Sorost? A CÖF menetet indít majd Zsoltival, Mariskával és a Vadhajtásosok ott csápolnak majd nekik? Meglátjuk: de hogy lesz válasz, az biztos.

Na, akkor rakjuk össze: kiveszek egy darab filtert a Dr Perl junior dobozból, a kék felével fölfelé behelyezem a szárba, aztán összeillesztem a pipafejjel és belefújok a szopókán keresztül: minden rendben, jól szelel, jöhet a pipa-dohány. Már előre odakészítettem, Borkum Riff dohányt, föltépem a ragasztás mentén, kinyitom a zacskót és lassan szétmorzsolom a nedves dohányt, hagyom egy kicsit levegőzni, picit száradni, de csak néhány percig. Akkor két ujjam közé csippentek néhány szálat és elkezdem megtömni a „kazán”-t, először lazán, aztán egy kicsit tömörítem, majd megint csippentés, lazán a „kazán”-ba, tömörítés. Kész is van. Óvatosan megszippantom, majd egy pillanatra leteszem a kezem, megpihenek.

És akkor a Facebookon felbukkan a roma polgárjogi harcos képe: „Már éheznek a járvány miatt a nyomortelepeken élők” – de persze a kormánynak ez nem érdekes, ez nem számít, hisz ők annyit is érnek. Mintha Goebbels Naplóját olvasnám: „1943. július 29. Tegnap: … Az éjszaka Hamburg eddigi legsúlyosabb bombázása. 800-1000 angol bombázó jelent meg a város fölött. Légvédelmünk alig néhányat lőtt le… Kaufmann számol be először az angol légitámadás hatásáról. Azt mondja, a katasztrófa méretei minden képzeletet felülmúlnak. Egy milliósvárost romboltak le, amire még nem volt példa a történelemben… A városmilliós lakosságát élelmezni kell, szállásról kell gondoskodni a számukra, lehetőleg evakuálni a lakosságot, ruhával és fehérneművel ellátni őket … Kaufmann … 800000 hajléktalanról beszél… Azt hiszem, Kaufmann a kétségtelenül rendkívüli helyzet következtében kissé elvesztette uralmát az idegei fölött. Túlságosan lírai, romantikus alkat egy ilyen mérhetetlen katasztrófa elviselésére. …” (Goebbels Napló Dunakönyv Kiadó, 1994. 365. old) Mintha a kis-Gulyás mondta volna…

Nyújtózom egyet, a vállaimat jobbra-balra fordítom és végre, akkor most rágyújtok…

  1. 05. 12.kedd

KOVÁCS Z. ”CÁFOL”…

KOVÁCS Z. ”CÁFOL”…

  • Mennyi még a harminckettő?
  • Hogy?
  • Mátyás királyról nem hallott?
  • Mátyásról, gúnyolódik? Viktorról hallottam, de Ő még …
  • A Mihályról?
  • Kiről?
  • Hagyjuk, mondja Kovács úr, tényleg kiürítettek Magyarországon 60 ezer kórházi ágyat?
  • Honnan van maga fiam?
  • Újságíró vagyok!
  • Jó, jó: de nemzeti érzületű keresztény?
  • Nem mindegy, Kovács úr? Kapott egy kérdést!
  • Tényleg, akkor mit is kérdezett?
  • A 60 ezer kórházi ágy…
  • Kásler úr az illetékes, forduljanak hozzá bizalommal.
  • Már megtettük.
  • És?
  • Értem, Ön sem akar válaszolni, akkor itt egy másik kérdés, hátha az a magáé: Budapesten nem enyhítettek, miért nem és mikor fognak?
  • Nagyon jó a kérdés, végre olyan, amilyenre válaszolok, mert tudok olyat mondani, ami rámutat a helyzetünkre: Budapest egy bűnös város, már Horthy apánk is megmondta és jól mondta, mert azóta sem változott a helyzet, képzelje, egy Karácsony nevezetű fószert választottak a jólbevált és kezesbárány Pista helyett, meg egy csomó kerületben sem tudtunk nyerni, ezért most szegény Bayer Zsolti, tudja, az ötösszámú tagkönyv tulajdonosa is megszívta, ezt nem hagyhatjuk, bűnhődjenek!
  • De ennek mi köze van a koronavírushoz?
  • Semmi, na és?
  • Értem: mikor enyhítenek majd?
  • Tudja, szerencsére van Pesten, a Pesti úton egy öregek otthona, ahová beszökött a góc, mert …, de ez mindegy is: a Karácsony a hibás, ez egyértelmű számunkra meg a TÖRZS számára is, ezért.
  • A kórházakban nem nagyobb a fertőzés?
  • Honnan veszi, ilyen adatokat mi nem adunk ki, nem hozunk nyilvánosságra, csak nem gondolja, hogy megírjuk.
  • Akkor cáfolja?
  • Én azt cáfolok, amit én akarok, meg a Felhatalmazott miniszterelnök úr, de azt aztán tűzön-vízen át cáfolom!
  • Értem, szóval mikor enyhítenek Budapesten?
  • Ha a Pesti úton csökkenni fog a halálesetek száma!
  • És ennek mi köze van a járvány terjedéséhez, úgy tudom, már a TÖRZS és Cecília asszony már intézkedett, már átvették a hatalmat?!
  • Na és, akkor is a Karácsony a hibás és kész.
  • Értem, akkor beszéljünk arról: több európai ország felelős tisztségviselője, az Európai Néppárt több vezetője is úgy nyilatkozott, hogy Orbán Viktor felhatalmazási törvénye kísértetiesen hasonlít a hitleri…
  • Ne folytassa: ez Soros! Minden hatalom a parlament kezében van! Nem látja?
  • Nem!
  • Akkor maga is Soros ügynöke vagy a Gyurcsányé?
  • Kovács úr nem betegedett meg?
  • Miért kérdi?
  • Olyan izgatott és mindig ugyanazt válaszolja: nem kapta el a papagájkórt?
  1. 05. 11. hétfő

„APÁK ÉS FIÚK”

„APÁK ÉS FIÚK”

Ilyenkor, a magyaros („Langyos a sör, de nekünk így is jó”) karanténban mit csináljon az ember: olvas. Kiül a teraszra, bekapcsolja a gépét; innen is, onnan is megnézi az aktuális híreket; aztán gyorsan ráklikkel a kedvenc oldalaira és érdekes tanulmányokon kezd elmélkedni.

Aztán abbahagyja.

Hátradől a székében, összekulcsolja a kezeit a tarkója mögött és hallgatni kezdi a madarakat. Jé: megint itt vannak, megint csivitelnek, végre valami jó is, ebben a „leállt” világban, de jó! A fekete rigó is egyre közelebb merészkedik hozzá, kíváncsian néz rá: hát te meg mit csinálsz? – kérdi szemeivel és rögtön aztán elröppen. Persze, a tojó ott ül fönn a fészekben a tojásokon, neki meg mennie kell kajáért. Hát elrepül.

Akkor végre a gépe mellől fölemeli az odakészített könyvet, „hülye” szokása szerint megsimítgatja, megtapogatja. Mindjárt a végére érek ennek is – gondolja elégedetten. Pedig ismeri a végét, tudja a véget. Mégis: újra és újra olvasgatja, ízlelgeti a szavakat; keresi azt a mondatot, azt az egyet, a fontosat, az aktuálisat. A ma is élőt. A neki szólót. Az itt és most neki szólót.

Érdekes: az a mondat mindig egy másik mondat lesz. Soha nem ugyanaz. Mert attól függ, mikor olvassa. Az „Apák és fiúk” mindig mondanak valamit. Persze náluk, „ott a világ közepén”, akik kimozdítják a világot a sarkából, sajátos értelmet kapnak. Náluk az apák „bűnei” mindig apáról-fiúra szállnak. Nincs menekvés. Se apelláta. Érv-nélküli világukban ez válik érvvé.

De most mégse ez izgatja. Csurka óta ez már nem izgatja. Pedig mindig fölröppennek újabb és újabb „apák és fiúk”-at gennyedző történetek. Amik a kitaláló terjesztőket minősítik. És a gyűlölet-propagandát szolgálják. Amire nincs ellenszer. Goebbels 1943. május 8.-án írja Naplójába: „Cikkem, „A háború és a zsidók”, minden várakozás ellenére a semleges országokban is nagyon erős visszhangot kelt. Azt hittem, a zsidók majd igyekeznek agyonhallgatni, de nem ez történt. Csodálkozással figyelem, milyen terjedelemben idézik. Ebből kiderül, hogy a zsidók olyan ostobák, hogy érveimet terjesztik a világban…”. (Dunakönyv Kiadó, 1994. 356. old.)

De számára most az az izgalmas kérdés: tényleg mindent le kell rombolni ahhoz megint, hogy valami új és jobb jöjjön? Hányszor kell még egy évszázadon belül mindent lerombolni? ’45-’49’-’56-’89-2010 után mi jöjjön még?

Nagyapját nem ismerte. A családi legendák szerint egyszerű ember volt, aki nem akarta megváltani a világot. Csak néha jól akarta érezni magát, ha ehhez a pohárhoz kellett nyúlnia, hát ahhoz nyúlt. Tehetséges mesterember volt, de ezek az „apró belefeledkezések” tönkre tették őt is, meg a családot is. Az apja okos gyerek volt, a tanító mondta is, ezt a gyereket magasabb iskolába kell járatni, sokra vihetné. De hát mondani könnyű volt, viszont pénz a négy gyerekre kevés. Aztán jött a borzalom, túlélte. Visszajött, mehetett volna, de nem ment máshová, tanult, dolgozott, családot alapított, a magyaron kívül még három nyelven beszélt és – amiben hitt – egy „új, szebb világot” kezdett építeni. Aztán jöttek ők, a gyerekek. Más tudást szereztek, másként éltek, tagadtak is, meg nem is. Nekik már nem fekete-fehér, hideg-meleg, mi vagy ők lett a világ. Hát megváltoztatták ők is az előzőt.

Most meg már az is megváltozott. Megint fekete-fehér, hideg-meleg, mi és ők van.

„Apák és fiúk.”

Jönnek új gyerekek. Mennek is. Innen el. Ki a világba.

De az se más.

Megint a „nihil”.

De a mai helyett, vajon mit fognak majd építeni?!

  1. 05. 10.vasárnap