2020. május 7. nap bejegyzései

TÚLÉLJÜK EZT IS…

TÚLÉLJÜK EZT IS…

 

Kiba@tatok bennünket.

Mert nem a ti kutyátok kölykei voltunk.

A „biztonság kedvéért” ránk küldtétek az ÁSZ-t és a firkászaitokat is.

Meghurcoltatok mindannyiunkat.

Aztán ezt abbahagytátok, mert nem vezetett sehová.

Aztán listára tettetek, letiltottatok.

Nem engedtetek elhelyezkedni a minket.

Egyszer és mindenkorra leckét akartatok mutatni.

A gyerekeink, szüleink, rokonaink után nyúltatok.

Aztán hirtelen ezt is abbahagytátok.

Elkönyveltétek: nekünk már úgyis annyi.

Lezártátok a könyvelésünket.

Archiváltatok bennünket.

Hogy ha bármikor kell, elővehessétek megint.

Mert kukkoló szemeitek mindig éberen figyeltek.

Aztán megerősödtetek.

Sőt: már semmire és senkire nem figyeltetek.

Sem szegénység, sem nyomor, sem betegség; sem kórház, sem iskola, sem orvos, sem tanár, közalkalmazott számotokra nem létezett.

Csak magatokra, a lakájaitokra, az alattvalóitokra és a focira figyeltetek.

Semmi nem lett elég, minden kevés volt nektek, mindig több és több kellett.

Nem törődtetek mással, csak a szerzéssel.

Hamar gátlástalanok lettetek.

Senki más, csak ti.

Számotokra a szégyenérzet ismeretlen és megvetendő kispolgári csökevény lett.

„Nincs semmije, az annyit is ér” – vallottátok és valljátok.

Már a hatalom sem lett elég.

A megbuherált kétharmadotok se.

Mindenki ellenség lett.

Mindenki.

Még te is, aki nem is tudsz róla.

Egyre bátrabbak lettetek.

Egyre jobban és jobban kinyílt a csipátok.

Már a világ, a csillagos ég kellett.

A határtalanság.

A korlátlanság.

És akkor – lassan és késve – a migránsozást és Sorost egy pillanatra feledve felismertétek a lehetőséget.

A járványt.

A vírust.

Cselekedtetek.

Bezártatok.

A „mi” érdekünkben.

Szakemberek véleményét nem meghallgatva: össze-vissza kapkodtatok, beszéltetek, utasítgattatok, vásárolgattatok, hazudtatok arról, hogy van elég, meg raktárban van.

Most enyhítetek.

A „bűnös” városokban büntettek.

Megint össze-vissza beszéltek: el sem mehet Budapestről, mégis mehet; kinyithatnak a rendelők, de előtte…

Egyre jobban kilóg a lólábatok.

Egyre jobban kilóg.

Egyre jobban.

Túléljük ezt is…

  1. 05. 07. csütörtök

BELÉPHETNEK…

BELÉPHETNEK…

Megjelent a közlemény.

A Hivatalos Értesítőben.

Ők jöhetnek, át a határon.

Nem Budapestiek. Nem a bűnös városból valók.

Napszámosok.

A járvány alatt.

Mert már enyhítés van.

Nekik.

Persze a határon a határt őrzők majd megnézik, fertőzöttek-e.

Ha a gyanú fölmerül, akkor irgum és burgum.

Mert már a határt őrzők is orvosok, tudják, amit tudniuk kell.

Katonák, de ehhez is értenek: parancsot kaptak, hát értenek hozzá.

Ahogyan a kórházban szolgálatot teljesítő katona-parancsnokok is.

Aztán majd a következményeket 41 évre titkosítják.

Ahogyan annál a külügyérnél is tették.

A Pesti úton történtek nem titkosak.

Azok a két év múlva(?) esedékes választást szolgálják.

A koronavírus elleni „harchoz” nincs közük.

A napszámosok jöhetnek.

Mert kellenek a csókos magyar új-földbirtokosoknak.

Akik nem arisztokraták.

Csókosok.

Hát jöhetnek a napszámosok.

Majd jönnek is.

Újra beindul.

Újra?

Dehogy: folytatódik minden ugyanúgy, ahogy eddig…

  1. 05. 07. csütörtök