A KÍVÜLÁLLÓ
„Kívülállóként úgy látom a helyzetet, …” – hallom a vitaműsorban, olvasom valahol az interneten, bök meg a haver (miközben jóízűt kortyol a gyöngyöző sörből), kezdek hozzá az íráshoz.
Aztán abbahagyom.
Mi az, hogy „kívülálló” vagy, hogy „kívülállóként” látod a helyzetet: talán védekező, fölmentő reakció?
Vagy csak nem veszel tudomást róla, hogy nem akarsz részt venni, tevőleges szereplő lenni? Vagy csak úgy akarod látni, hogy ez téged nem érint? Vagy nem értesz hozzá? Netán ez nem a te ügyed?
Mindegy. Magyarázó okot mindig találhatsz és találsz is.
Van, aki elmegy a Vas utcába és visz tíz zsemlét, teát, maszkot – mások röhögnek az egészen: fiatalság-bolondság, majd kifulladnak. Van, aki ételt rak az utcán a kihelyezett ételtartóba, hogy jusson annak is, akinek nincs – más röhög egy jót, minek ezt és pezsgőzik tovább. Van, aki előfizet a Telex.hu oldalra – mások legyintenek és tovább hajkurásszák a csajokat. Van, aki dalt ír és játszik: „Haggyá’ má’ békibe” – mások meg se hallják, hallgatják. Van, aki leül a gépe elé és kiírja magából, amit gondol – mások ráküldik az adminokat és anyázzák.
Válaszok. Reakciók.
Közben minden megy tovább a maga útján: Nyíregyházán új stadion épül – a hajléktalant elviszik a HÉV megállóból; megünnepli a szabad pálinkafőzés évfordulóját – a másik meg tovább turkál a kukában kiflicsücsökért; ezer milliárd forint adót kéne csökkenteni, a segélyekkel a francba, mondja az ÁSZ elnöke vigyorogva – százezrek munka és jövedelem nélkül hallgatják.
Kívülálló vagy.
Hisz téged ez nem érint.
Engem se.
Engem se?
Hisz „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel/ egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,/ s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon/ a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.” – írta a költő egykoron. És mindezek itthon történnek, nap mint nap itthon! Ahol te is, én is itthon vagyunk. Ahol élünk, ölelünk, alszunk; ahol írta a költő: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,/ jó szóval oktasd, játszani is engedd/ szép, komoly fiadat!”.
De tényleg „itthon” vagyok-e?
Az itthon is így gondolja-e: figyel rám, az én fájdalmamra is?
Azért, mert nem szeretem a pálinkát (se a pálinkafőzést), nem „tartom” a vallást, nem tetszik a „Nélküled” dal, nekem „más” a reggelim, ebédem, más a véleményem, másként gondolkodom, mint ahogyan a hatalom sugallja, akarja, nem állok be a sorba és vállalom is a következményeit, már kívülálló vagyok? Mert a hatalom, aki magát a hazának, az „itthon”-nak tartja, nem egyszerűen kívülállónak, ellenségnek tart?
El kell ezt nekem fogadnom? Bele kell ebbe törődnöm? És ha nem fogadom el? Akkor mi van, akkor mi lesz? Lehet ma „kívülálló”-ként létezni?
És ha annak nyilvánítanak, azzá tesznek: kívülállónak?
Akkor csak úgy lehet élni?
Visszaülök a szobámban a notebookom elé, kinn borongós, esős, enyhén ködös idő van, a tuják alig mozdulnak, elkezdek írni: nem vagyok, nem lehetek kívülálló…
- 09. 28. hétfő