2020. december hónap bejegyzései

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

(ez most egy „kicsivel” komolyabb és hosszabb lesz, karácsony után nem szerencsés elolvasni)

 

A „parraghi” ötlet valóra vált.

Karácsonyra megszületett, újévre hatályba lép, szóval beérett de már előtte is rothaszt, mérgez, ahol csak tud. Nem kell ezen csodálkozni, Orbán ezt akarja: megint megosztani, megint cokit adni az alul levőknek, megint megbüntetni az „eltévelyedett” önkormányzatokat. Közben hamis és álszent dumával (a vírus ellen kell a forrás, mindenkinek hozzá kell járulni) hazudozik tovább.

„Most már nincs tovább … ez így nem mehet tovább … a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elvárja a kormánytól, hogy ne csak a fideszes városokat támogassa” – hallatszik mindenfelől, és a díszkivilágosításokat (ahol tudták és lehetett, de nem mindenütt lehetett) egy estére(?!) lekapcsolták.

Ez biztos jó lesz első lépésnek. Talán most tényleg ez csak az első lépés lesz: nem az egyetlen. Mert ez most már nem elég!

Bár a kutya sem kérdezett, akinek meg kellett volna végképp nem, mégis leírom, amit gondolok. Mert én (is) érintett vagyok: egy kisvárosban élek, ahol (még) van közvilágítás; az utcák burkolata (már) néhol repedezik, kátyús, van, amelyik esőben nem is járható; a szemetet (még) elviszik; a víz sem csordogál mindig a vízcsapból; az egészségügyi ellátás (még) működik, ahogyan az iskola és a szociális gondozás is megy, szóval: MÉG élhető kisváros.

De vajon meddig?

Hisz’ kisvárosunk elkövette azt a skandalumot, hogy nem az „örökkévaló” Fideszes polgármestert választotta polgármesternek, sőt: egyéni körzetben egy Fideszes jelölt sem kapott közbizalmat. Ez nem volt semmi! Szerintem ez azt mutatta, hogy a Fideszes vezetés baromira elrontott valamit, amiből elege lett a választóknak, qurv@ra elege. És elzavarta az egész bagázst, de hát nem mindenki akart elmenni: mi történt, történik? Mínuszos kasszát hagyott hátra a megyei pénzügyi bizottság élére repített volt Fideszes polgármester; a kormány elvette a gépjárműadó egy részét (nagyobbat, mint gondolnánk); most meg elveszi az iparűzési adó felét, hogy majd úgy és annak adja vissza, akinek jónak látja.

Na ebből (is) van elegem!

De mit lehet(ne) tenni?

Úgy gondolom, többféle választás is lehetséges

  1. a szokásos, teszem is meg nem is: közleményes, siránkozó, sopánkodó; ahogyan eddig is mentek a tiltakozások; továbbra is duzzogás meg irgum-burgum; egy kis sipákolás az ATV-ben, a Klubrádióban; egy-két cikk a Népszavában, a HVG-ben, a telexen; napirend előtt fölszólalások a parlamentben; valami jelkép-kitűző a gomblyukba meg ilyesmik;
  2. a látszatos: világítást lekapcsoló, tiltakozó aláírásokat gyűjtő; akár még az Alkotmánybíróság is beadványt lesz kénytelen elbírálni; legvégső esetben föl, egészen Strasbourgba;
  3. és a valóban beleálló.

Szerintem most érkeztünk el a lényeghez, oda, ahová eljutottak a fiatalok is az internetadó elleni tiltakozásukban; ahova majdnem (drukkolok és amennyire tudok részt is veszek akciójukban) elértek az SZFE diákjai, ahova reményeim szerint elérnek majd!

Szóval: hadd szóljon!

Persze kimondani, leírni egyszerű, de eredményesen, hatásosan megcsinálni nem egyszerű, mert

  • a reakció nem lehet ugyanolyan, mint az „akció”: az önkormányzat nem élhet „vissza” (ahogyan azt a kormány napról-napra teszi) hatalmával, lehetőségeivel, tehát nem sújthatja büntetéssel a neki nem tetszőket, nem háríthatja (csak) rájuk a következményeket;
  • aztán nem kompenzálhatja azzal sem a gondokat, hogy a terheket a lakosságra hárítja, hisz’ a források hiánya miatt a szolgáltatásokban az a lakosságnál fog lecsapódni;
  • nem adósodhat el, nem adhatja el a közvagyont, csak azért, hogy pénzhez jusson, mert az nem vezet sehová, sőt ellehetetleníti a jövőt!

Úgy tűnik: olyan jogkövető és erkölcsös (a köz számára elfogadhatóan előnyös) cselekvés lehetősége, ami megállásra készteti majd a kormányt, annak belátására, hogy döntése a lakosság, a közösség elleni tett, nem lehetséges, ahogyan az sem, hogy az önkormányzatok ellássák a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (1) bekezdésben foglaltak szerinti kötelező és általuk önkéntesen vállalt feladataikat, érvényesítsék hatáskörüket.

Tehát…

  1. 12. 28.hétfő

(Kép: Népszava apápai)

 

MÉG EGYSZER: “MEGÉRKEZETT A VAKCINA BELGIUMBÓL”…

MÉG EGYSZER: „MEGÉRKEZETT A VAKCINA BELGIUMBÓL” …

Már írtam róla, megérkezett a vakcina, „de” Belgiumból – és persze nem Orbán fogadta: sem a határon, sem a kórházban.

Vajon miért nem?

És akkor beleolvasok Timothy Snyder A szabadság felszámolása (fordította L’ Homme Ilona, 21. Század Kiadó 2019) című könyvébe, ami (többek között) a történelmi nézőpontokról szól, arról, hogyan lehet a történelmet a „szükségszerűség” és az „örökkévalóság” szemszögéből is nézni: az első szerint: „… a jövő csak a jelen kiterjesztése, ismerjük a fejlődés törvényeit, nincsenek alternatívák, és ezért nincs is semmi tennivalónk”, a tények sem érdekesek, akkor is majd eljön a sokkal szebb jövő. Az „örökkévalóság” viszont nem foglalkozik a jövővel, csak a jelen az érdekes, ami „körbe-körbe forog”, a nemzet egy ciklikus áldozat-történet középpontjában áll: ebben a kontextusban sem tehet semmit az egyén, mert az ellenség úgyis eljön, akármit teszünk, „… a kormány nem segítheti a társadalom egészét, csupán a fenyegetések ellen képest védelmet nyújtani.”

Láss csodát, éppen itt nyílik ki a könyv: „Hatalomra kerülve az örökkévalóság politikusai szükséghelyzeteket állítanak elő, és az így kiváltott érzelmeket manipulálják. Mivel képtelenek a megújulásra vagy nem is akarják azt, figyelemelterelő manőverként a polgárokból gyors váltakozásban hol eufóriát, hol felháborodást hívnak elő, és a jövőt belefojtják a jelenbe. A külpolitika terén az örökkévalóság politikusai vagy becsmérelve leszólják, vagy felszámolni igyekeznek más országok azon teljesítményeit, amelyek a saját polgáraik számára követendő mintának tűnhetnek. Az örökkévalóság politikusai a technológia lehetőségeivel élve politikai fikciókat terjesztenek otthon és külföldön, letagadják a valóságot, és az életet cirkusszá és indulatokká redukálják.” (18. old.)

Kell-e bizonyítanom: Orbán az „örökkévalóság” „felkent” politikusa: úgy gondolkodik, úgy mérlegel, úgy hazudik, úgy cselekszik?! Szükséghelyzetet vizionál, idestova már öt éve, hisz még mindig kihirdetve és állandóan megújítva hatályban az „ideiglenesen Magyarországon állomásozó” („seholnemláthatótalálható”) illegális bevándorlók miatti veszélyhelyzet; a koronavírus ellen is háború zajlik rendőrökkel, fegyveres katonákkal; aztán itt van Soros is meg Brüsszel, a belső ellenségekről nem is beszélve. Nem győzzük számontartani a gaz, becstelen nemzetünkre rontókat, akik ellen rendre győzelmet arat a vezér (eufória), de mindig „jőnek” újak, még veszélyesebbek, szinte legyőzhetetlenek, mert Európa is, a Néppárt is ellenünk (fölháborodás), de a kormány (Szijjártó, Pintér, Kasler, Cecília asszony, az Operatív Törzs) helyén van és megmenti a hazát, közben meg nem futja (mindenre nem juthat) a szegények, az elesettek, a rokkantak, az öregek, betegek segítése.

De akkor is: a koronavírus elleni háborúban a védőoltás megérkezése fölér egy D nappal, egy normandiai partraszállással!

Orbán mégse ünnepelte meg.

Vajon miért nem…

  1. 12. 27. vasárnap

(Kép: wikimédia)

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

AZ IPARŰZÉSI ADÓ MEGFELEZÉSE UTÁN…

Tegnap Orbán Viktor megint szenvtelen arccal kinyilatkoztatott: a járványra hivatkozva megfellebbezhetetlenül „gazdaságvédelmi” intézkedéseket jelentett be, többek között a kkv-k és az egyéni vállalkozások iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkentik (ördögi, akarom írni „parraghi” javaslat alapján), az önkormányzatok kieső bevételeire a 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást(?) kapnak, a nagyobbak helyzetét egyenként(?) áttekintik, aztán meglátják.

Ez már – a karácsony, a szeretet ünnepe előtt – nyílt háború, kíméletlen, elvakult bosszú a „lázadók” ellen, a nemzet(h)y-keresztény(?) magyar kormány sajátjait, magyarjait bünteti, korbácsolja.

Az interneten megkeresem Ferenc pápa híres, 2014. december 22-én elmondott beszédét: „deformata reformare, reformata conformare, conformata confirmare és confirmata transformare [annak, ami alakjában eltorzult, visszaállítani az alakját; azt, ami visszanyerte alakját, a céljának megfelelővé alakítani; azt, amit céljának megfelelővé alakítottunk, megerősíteni; a megerősítettet pedig átalakítani]” – mondta akkor, amikor a „római kúria reformjáról” beszélt, arról, hogy a kúria feleljen meg, „a mai kornak, az idők jeleinek és mindannak a jónak, amit az ember elért, hogy jobban szolgáljuk azon férfiak és nők igényeit, akiket segítenünk kell…”. Ehhez kell az egyházi reform, de nem (a ráncok eltüntetésére) plasztikai műtét, mert nem a ráncoktól kell félni, „hanem a bűn szégyenfoltjaitól”!

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.” (János 10:1 21) Ez van, ezt kéne szeretnünk? Hogy a kormány jár ki-be az akolba, de messze elkerüli az ajtót?!

Megérettek már a cserére, de ahogyan azt Ferenc mondta: „Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kicseréljük a személyzetet, hanem el kell érni, hogy … lelkiekben, emberileg és szakmailag megújuljanak.”

De vajon milyenek ők, a „magyar-keresztény-nemzeti” vezetőink, „elöljáróink”? Vajon nem ugyanolyanok, mint a kúria bíborosai? Vajon nem ugyanolyan „betegséggel” küszködők, csak nem beszélnek róla, mert nincs egy igazi pápájuk? Soroljuk csak, vajon ugyanúgy:

  1. Nem érzik magukat nélkülözhetetlennek, halhatatlannak, felmentettnek?
  2. Nem buzog bennük a túlzott szorgosság?
  3. Mentálisan vajon „megkövültek”, mára nem veszett ki belőlük minden emberi érzékenység?
  4. Funkcionalizmusuk miatt nem váltak ember-ellenessé?
  5. Nem vesztették-e el a „szeretetközösségüket” és ezért folyton csak lármáznak?
  6. Nem szenvednek „spirituális Alzheimer-kór”-ban, amikor már csak szenvedélyeiktől, szeszélyeiktől függenek?
  7. Hát az „önteltség” betegségével hogyan állnak, hisz „csak az a jó”, amit ők akarnak.
  8. Nem élnek-e folyamatosan kettős, képmutató életet: vizet prédikálnak és bort isznak?
  9. Nem panaszkodnak-e folyamatosan, hogy a világ, Brüsszel, Soros, meg ki tudja ki-mindenki a szegény magyart támadja?
  10. Nem a FŐNÖK istenítését gyakorolják folyamatosan?
  11. Nem közömbösek-e minden más iránt, ami nem hoz (nekik), csak visz (valamit az elesetteknek)?
  12. Nem mogorvák, barátságtalanok mindenkivel, aki nem tartozik a nyájukhoz?
  13. Nem szenvednek-e a „felhalmozás”, a harácsolás, a „semmi nem elég” betegségében?
  14. Nem zárkóztak-e be saját világukba, ahol az összetartozás követelménye még a gondolkodás követelményét is megelőzi?
  15. Nem magamutogatók-e?

Ferenc pápa hozzáfogott.

Nem is olyan lassan nekünk is kéne…

  1. 12. 20. vasárnap

NAPLÓSZERŰEN…

(20.)

Megint búsuló idő van, már elmúlt tizenegy és még mindig olyan az idő, mintha hajnali hat lenne: ez a tél már csak ilyen, pedig, ha a hó ropogna a talpam alatt! De nem ropog, csak csúszik a vizes terasz, sár ragad a cipőmre a fűben, a fekete rigónk sem trillázik a kertben. Már egy hét sincs karácsonyig, de hol van az a „régi” karácsonyi hangulat? Mikor volt utoljára fehér karácsony, olyan meghitt, izgalmas, gyermek-kacagásos, gyertya-gyújtogatást várós? Viszont a kivágott fenyőnk helyén a föld már zöldell, az elvetett magok vékony szálai kibújtak és elindultak, de nagyon várják a hótakarót a hideg ellen. A kerti tavunkat is föltöltöttem vízzel, aranyhalaink már lehúzódtak a „mélybe”, mozdulatlanságba merevedtek, csak a keringető forrás dallamos csobogása hallik…

Az asztalomon megint kinyílik a könyv: „Szivemet a puskatus zúzta,/ Szememet ezer rémség nyúzta,/ Néma dzsin ült büszke torkomon/ S agyamat a Téboly ütötte” – írta Ady, pedig nincs is háború, csak a miniszterelnök vízionálja a vírus (Soros, Brüsszel, álbaloldal) ellen és rögvest megveszi az izraeli Vaskupola radarrendszert 125 millió dollárért (35 milliárd forintért), miközben „Húsz éve nem haltak meg annyian egy hónap alatt az országban, mint novemberben”, ami 52%-os(!) növekedés az előző évhez képest. A koronavírus nemcsak butít, öl is, de sajnos nemcsak közvetlenül, hanem áttételesen is, ahogyan azt a számok mutatják. „Ember az embertelenségben,/ Magyar az űzött magyarságban,/ Újból-élő és makacs halott.” – olvasom tovább a költőt, de most magyar – nemcsak a vírus, hanem – a magyar ellen is háborúzik: akkoriban aki nem értett egyet a háborúval és hangot adott nemtetszésének az minősült hazaárulónak, ma mindenki, aki nem ért egyet a magyar kormány (Orbán) háborús retorikájával, intézkedéseivel. Nagyot fordult a világ, vagy csak visszazökkent a kerékvágásba?

Itt van mindjárt a karácsony: milyen lesz?

„… Krisztus születése … a szeretet, az ige … megkaptuk az alapvető, a földi léten túlmutató célunkat … magyarság esetében … ősi kultúra …nemzeti érték … hálás …” – koppannak a szavak Káslertől, miközben a kormány valódi tettei (a táppénz, a teszt mizéria, az elmaradt bérek) naponta korbácsolják a pedagógusokat: micsoda hazugság, képmutatás a Krisztusi parancsokat emlegetőtől!

A homály kinn sem oszlik.

„Az apa férfi, az anya nő, erről beszélni sem érdemes” – így a miniszterelnök, de beszél róla, beíratja az alaptörvénybe az „evidenciát” és közben megkülönböztet, kirekeszt, megaláz embereket. „Idén kis karácsony lesz … egy este lehet, hogy belefér”, már ami a vírus elleni harcot illeti, de a síelést továbbra is kéri mellőzni: vajon hol él ez az ember?

A kerti tavunkat viszont már föltöltöttem vízzel, aranyhalaink lehúzódtak a „mélybe”, mozdulatlanságba merevedtek, csak a keringető forrás dallamos csobogása hallik…

  1. 12. 18. péntek

LEVÉLFÉLE NYUNYÓKÁNAK

LEVÉLFÉLE NYUNYÓKÁNAK

 

„Hová tűnt Damon Hill?”

És maga, Cecília asszony?

De a kérdés valójában nem ez, hanem: miért nem válaszol erre a kérdésre még a ZOPERATÍV TÖRZS se?

Nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

De mégis: hová tűnt?

Mert a levele megjött, a borítékon a Feladó: Dr. Müller Cecília, NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT, Magyar Államkincstár, vakcinainfo.gov.hu és a díj hitelezve.

Akkor minden rendben, él, dolgozik, hisz írni is tud.

De az ördög nem alszik: ha a levelet még előbb írta? Ha nem is maga írta, csak aláírták a nevét (dátum nincs a levélen)?

Á, az nem lehet, kizárt: a NER-ben ilyen elképzelhetetlen.

„Tisztelt Honfitársaként” figyelmesen olvasom a levelét, főleg azt keresem, vajon miért írt nekem, az egyszerű nyugdíjas „Honfitársának”: tájékoztat; konzultál; az adataimra kíváncsi; csak úgy, mert aktívnak kell látszani; propagandából?

Nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

Mert a leveléből, Cecília asszony nem derül ki: mire föl ez a nagy pénzszórás, levelezgetés, a Posta leterhelése karácsony idején.

De ha már ilyen szépen „összejöttünk”, engedjen már meg néhány idevetett mondatot, ha még el is olvasná, vagy elolvastatná a propagandistáival meg a ZOPERATÍV TÖRZZSEL, netán – amire persze nem számítok – használná is.

Szóval olvasom a hírekben, hogy „Európa-szerte december 27-én indulnak a koronavírus elleni oltások” jelentette be Ursula von der Leyen asszony, akire önök annyira haragszanak, de szerencsére még tagjai vagyunk az Uniónak, hát megkérdezem: nálunk is akkor kezdődnek majd az oltások?

Ha nem, miért nem?

Ha igen, akkor milyen terv szerint, milyen sorrendben, hol történik majd az oltás?

A levelében erről hallgat, hogy miről, azt nem írja. Annyit ír: ikszeljem be a négyzetet és akkor kapcsolatban maradok Magyarország kormányával. És ha nem ikszelek, akkor én már „Bástya elvtárs” vagyok, aki nem számít?

Egyébként a kollégája, tudja, a futsalos adriai matróz, aki szülei, rokonai kölcsönéből áll a saját lábán, naponta önti rám a friss üzeneteit, hogy az orosz vakcina már itt van, meg ki is utaztak Vlagyivosztokba vagy Moszkvába néhányan ránézni a folyamatokra, meg a dokumentációt is fordítja már Schmidt Mariska, de lehet, hogy nem is ő, de ez mindegy is, szóval akkor a Petya vagy a Pintér Sanya fog szakmailag tájékoztatni, ha ikszelek?

De nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

Meg aztán a számok is, Cecília asszony: azok úgy ugrálnak össze meg vissza, matematikus és virológus legyen a talpán, aki ebből meg tudja állapítani, hogy hány az óra, Vekker úr?

Szóval: nem találgatok, mert úgy járok, mint Palik László az 1997-es Magyar Nagydíjon.

De ugye jól van? Mert a műsorát mindig nézzük a kis-unokákkal, nagyon élvezik, akkorákat nevetnek…

Tisztelettel:

Radnai György

  1. 12. 17. csütörtök

NÉHÁNY NAPRA KIMARADTAM: A SZEMLÉLŐDÉS ZAVARTALAN…

Mindig van valami: most éppen a függöny-karika nem stimmel, azt kell megigazítani, hogy a függöny kecsesen hulljon alá; aztán jöhet a kilincs, azzal sem stimmel valami, hogy feszegetés és erőlködés nélkül ki lehessen nyitni; a szárító rudak egyike is kiakadt a sínből, így a teregetés nehézkes és szinte lehetetlen; szóval mindig van valami. De ez a jó: nemcsak szemlélődni jöttem 71 éve a világra, megváltoztatni is azt (legalább kicsiben)!

Tényleg: változtattam valamit is?

Mert tényleg változott a világ, nagyon is változott, ez nem kérdés. De egy dolog biztosan nem: ha csak szemlélődsz és nem cselekszel, akkor minden marad a régiben.

 

A koronavírust elszenvedett betegek általában átmenetileg elvesztik a szaglásukat és az ízlelésüket.

Vajon a NER is egy vírus? Hiszen a NER-ben is az emberek többnyire és átmenetileg(?) elvesztik, no nem a szaglásukat és az ízlelésüket, hanem a látásukat, hallásukat, nem hisznek sem a szemüknek, sem a fülüknek.

Itt van például az a miniszterelnöki mondás, hogy „A vírus nem én vagyok”, miközben folyamatosan azt ígéri, hogy megment minden embert, mert együtt sikerülni fog. Közben közpénz-százmilliárdokat osztogat a járvánnyal össze nem függő mondvacsinált célokra, kilencedszer is megváltoztatja a „gránitszilárdságút”, megtudhatjuk, hogy most már ő a legfőbb parancsnok is, meg az apa férfi, az anya meg nő, meg vásárol Izraelből Kupola-fegyvert, sakk-olimpiát is rendezünk hamarosan – az emberek meg ugyanúgy reagálnak, mint eddig is, az meg annyit is ér. Viszont D. Tamás, aki már nem fiatalkorú másodszor is megköveti(?) a Néppárt frakcióvezetőjét, de hát „tuggyuk”: D. Tamás bocsánat kérése annyit is ér…

Szóval szemlélődünk.

Bezzeg N. Katalin nemcsak szemlélődik: olyan videót rittyent a Facebookra, hogy láss csodát, (ma 15 órakor) 319 ezer ember nézi meg, viszont a többség vigyorog és dühöng rajta, de Katóka szerint félreértették őt és tovább folytatja álom, akarom írni ámokfutását.

Bezzeg V. Judit volt labdarúgó szerint a SZ. Jóska ügy le van zárva, már abban nincs semmi érdekesség, nem kell azzal foglalkozni tovább. Érdekes: a Vatikánban is több Bíboros hasonlóan vélekedett a nyilvánosságra került papi pedofíliáról, a papok közti homoszexualitással összekapcsolódó álszentségről és hazudozásról Ferenc pápa minden intelme ellenére. Közben a Fidesz egyik reklám-fotóján V. Judit és N. Katalin mosolyogva fogja közre Sz. Jóskát, aki viszont szakállasan vigyorog a teleobjektív lencsébe: az mindent elbír.

Mi meg szemlélődünk tovább, a karaván meg halad…

  1. 12. 16. szerda

NAPLÓSZERŰEN…

(19.)

Kócsag tó, erdő, homály: hol vagyok?

Lassan ébredek, kezd tisztulni, érzékelhetővé válik a paplan, a párna a fejem alatt, érzem a vállamat, (vajon mitől sajog fájdalmasan?), már észlelem a szobát, látom a szemközti falon a három képet, kik lehetnek vajon, az ablakot is a függönnyel: hol vagyok, ez egy másik ágy, melegebb is van, mégis minden („otthonosan ugyan”, de) idegen. Maradok még lustán elnyúlva, nem kell sietnem, kapkodnom, (hol már van az az idő?), különben is: hisz’ itt vagyunk megint Berekfürdőn, ezen a kis, Karcag-közeli fürdőhelyen; B nagyon nincs jól, egyre romlik, néhány napja elesett, M kihívta az orvost, aki azonnal hívta a mentőket, be a kórházba, röntgen, combnyaktörés vagy repedés inkább – mondta az orvos, vigyék haza, itt ilyenekre nincs most hely, ne terhelje a jobblábát, inkább csoszogjon vagy feküdjön, s már ott se volt, ők meg vissza, de azóta se akar B gyógyulni, M egyedül (viszi a nagy házat) ápolja, gondozza, aztán esténként bekapcsolja a notebookján a Messengert, leül elé és újra-nyílik a világ, csillogó szemekkel, órákon át megy a csevej a „messze lévő” gyerekkel, unokákkal.

Fölkelek, elrendezem magam és jöhet az elmaradhatatlan kávé, Kókusz már ott ugrál a lábaimnál, kéri a simogatást, aztán amikor meglátja, bújok a cipőmbe, veszem a dzsekit, a sapkát, már ugatva követeli a sétát – ahogyan annak idején Kyra, Dance és Röfi is, hát gyerünk; teszem is testére a hámot, kinyitom a kerti kaput és már kinn is vagyunk…

Kócsag tó, erdő, homály, hol vagyok?

A régi ház, inkább vályog-viskó a tó partján, az utca utolsó kalibájának épült, B itt volt kisgyerek, itt rohangált, fürdött a tóban: édesapám, én ide egy akkora házat fogok fölépíteni, idejár majd mindenki a csodájára – mondta négyévesen, persze kinevették, nem vették komolyan, azóta nyolcvan év telt el, micsoda nyolcvan év: disszidálás, „újrateremtődés”, családalapítás kinn, az új hazában, közmegbecsülés, sikeres vállalkozások, kudarcok, mára keserűvé váló, föloldhatatlan, békévé soha nem váló harcok; és már itt is van megint, az indulásnál, ahol már áll az általa varázsolt „csodaszép” ház, ahonnan az emeletről rálátni a tóra, a nádasra, a fürdőre, itt nyoma sincs gaznak, a kert gondozott, szőlő-lugasokkal határolva. Kimegyünk a kapun, ami „ravaszul van zárva”, persze, hogy a tó felé veszem az irányt, Kókusz előre szalad, majd vissza, közben szaglászik, szimatol, orrával túrja a füves, nedves talajt, (amit annak idején B édesapja futócipője koptatott): mennyi izgalmas-érdekes „információ-adat” mindenütt, jelzi Kókusz a farkával. A tó rezdületlen, duzzadó paplanként borítja a szivárgó köd: minden nyugodt, mozdulatlan, itt semmi nem változik. Amott egy nagytestű madár, talán kócsag emelkedik hirtelen a magasba, de csak köröz fölöttünk, vajon miért nem akar elszállni, szinte kérdi, mit akartok itt, ne zavarjátok a mozdulatlan világomat, s csak köröz tovább egyre följebb és följebb szállva, míg el nem tűnik a homályban.

Kócsag tó, erdő, homály, hol vagyok?

Tovább sétálunk, Kókusz rendületlenül jelölgeti a bokrokat, közben elhagyjuk a tavat, az üres Campinget, rákanyarodunk a falu fő-utcájára, most már fájóan belém hasít, feltűnik: sehol egy ember, egy autó, Karcagról sem érkezik meg a busz, a némaság szinte már kiabál, üvölt; a boltok zárva, az ablakok lefüggönyözve, a „szoba kiadó” táblák leszakadva, ELADÓ mindenütt, legalább a kocsma előtt dülöngélne valaki, de ott sem, hát a templom körül – sehol senki; olyan „már minden mindegy utána” hangulat van; sehol senki, még a virágot lelegelő „csorda-népek” is oda, talán a vírus elől menekültek.

Kócsag tó, erdő, homály, hol vagyok?

Visszakanyarodunk, nekem ebből elég lett, de Kókusz semmit nem észlel a hangulatomból, csak szimatol, idegesen nyomja hideg orrát a nedves avarba, prüszköl, fúr, aztán hagyja az egészet a csudába és megy a következő szippantáshoz és kezdődik minden elölről: ő bezzeg tudja, hol van, hogyan kell élnie, mit kell csinálnia, kikövetelnie, hogy neki jó legyen. visszaérünk a tópartra, a köd továbbra sem tisztul, a nádasból viszont előúsznak a vadkacsák, Kókusz fölkapja a fejét, idegesebben szippant a levegőbe, talán vakkant is egyet és akkor a magasból föltűnik a kócsag, egyre kisebb köröket rajzol, óvatosan leereszkedik és megáll a vízparton, hosszú nyakát kinyújtja, csőrös fejét fölemeli és kérdően rám néz: Te is itthon vagy?

  1. 12. 14. hétfő

„UGATNI MÉG SZABAD…”

„UGATNI MÉG SZABAD…”

 

  1. Naponta frissíti a magyar kormány a hivatalos oldalán a koronavírus járvány adatait, amelyekről naponta kiderülnek, hogy hibásak, hiányosak, ellentmondásosak. Naponta halljuk az Operatív Törzs nyilatkozatait: tetőzik, tetőzött; európai viszonylatban a középmezőnybe tartozunk; tegnap-ma-holnap a külügyminiszter megbeszélte, megnézte, aláírta és már itt is volt-van-lesz a vakcina, lehet regisztrálni. És naponta olvassuk a „vírusnapló”-kban a drámai bejegyzéseket orvosoktól, ápolóktól, mentősöktől, pedagógusoktól, betegektől, hozzátartozóktól: egyre inkább tarthatatlanná válik az egészségügyi intézményekben a helyzet. Eközben a miniszterelnök hétfő reggelente hat órakor személyesen megjelenik a Törzs ülésein, részt vesz a döntések meghozatalában (valójában dönt), saját hangján és Facebook oldalán bejelenti mi volt, mi lesz, aztán megint mi volt, mi lesz: majd holnap eldöntjük, mert együtt (sikerülni) menni fog! De egyre kevésbé megy, az ígérgetések, a kecsegtetgetések, hogy a magyarok lesznek tíz, húsz, harminc év múlva Európa nyertesei (négy év múlva lesz 13-dik havi nyugdíjad is, ah el nem ugrasz) már nem hatnak. Mindeközben „Nyunyóka-néni” bejelenti, hogy délután majd a miniszterelnök bejelenti (bejelentette, hogy majd karácsony előtt visszatérnek rá) …
  2. A Politico portál Orbán Viktor miniszterelnököt nevezte meg a negyedik legbefolyásosabb európai politikusnak 2020-ban. A csatlakozáskor a kelet európai, volt „szocialista” országoknak, köztük Magyarországnak tartósan új értékrendet kellett (volna) elfogadniuk. Ez most Orbánnak (aki mindig azt mondja amikor beszél: Magyarországnak) rövid pórázt, szoros nyakkendőt, gatyamadzagot jelentene, ezért prüszköl, tiltakozik, szervezkedik ellene, s eddig Európa ezt hagyta. Mára Orbán szintet lépett: le@arva a magyarok valódi érdekeit vétóval fenyegeti Európát. Kinek kell ilyen „negyedik” hely? Az országnak nem, de neki …
  3. Magyarország ad majd otthont a 2024-es sakkolimpiának. Óriási sportdiplomáciai siker – harsogják a magyar lapok, ahogyan tapsoltak annak is, hogy labdarúgó EB meccsek is lesznek Budapesten, meg Atlétikai vb is, meg volt úszó vb is, meg lesz vadászati világkiállítás is. Mindezek szinte átláthatatlan költségekkel jártak, járnak majd, de ez nem számít. Szabó László szerint a 46. sakkolimpiára mintegy 3500 résztvevő érkezik, a világ ötödik legnagyobb sporteseményének számít, a költségekről most még „kár” beszélni, annál több lesz …
  4. Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, Rafat Trzaskowski Varsó főpolgármestere és még 249 magyar és lengyel város polgármestere levelet írtak von der Leyen asszonynak: „Mi, lengyel és magyar helyi vezetők elítéljük Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki miniszterelnökök e lépéseit. Több millió magyar és lengyel állampolgár képviseletében támogatjuk a jogállami biztosítékok bevezetését, valamint az az EU-s források felhasználásának alapos ellenőrzését, hogy ezek a források valóban a köz javát, és ne antidemokratikus és korrupt érdekeket szolgáljanak.” …

„Nem tudom én mit hozz a holnap,

Az új kutyák mind frissen csaholnak.

Nem tudok én mást vonyítani.

Az igazságból elveszett…

Az igazságból elveszett…

Az igazságból elveszett az “i”!”

 

  1. 12. 07. hétfő

TE MIT VÁLASZOLNÁL…

ÉS TE, TE KIT VÁLASZTANÁL?

 

Vágod, haver, hogy van az úgy, hogy mindig győzni akarsz, csakis győzni, más eredmény neked nem elfogadható, legyen az választás vagy a Facebook like-versenye, győzni kell, bármi áron, vágod, hát azt írod, mondod, amit a szavazó, a lájkoló olvasni, hallani akar haver; hogy honnan tudod, mit akar?, onnan, hogy színes golyócskákat gurítasz, csodaszépnek tűnő gömböcskéket, aztán megvárod, melyiket választják és attól kezdve csak azt gurítod, hogy te utálod a színes golyócskákat, hidd el, ha győzni akarsz, nem fogod, mert a győzelemért semmit sem utálsz, még élvezni is fogod, nagyon élvezni, bár lehet, hogy magad se hiszed majd el, mégis írod, mondod; honnan tudom, hát az életből, nézd meg, szerinted az Orbán náci?, nem tudod mi az a náci, de azt csak tudod, hogy Soros zsidó, azt már vágod, látom máris csillog a szemed, vigyor ül ki arra a borostás-barázdált arcodra, hát azt tudod-e, mi az a multikulturális?, hogy hagyjalak békén ezekkel a marhaságokkal, ki se tudod mondani, és a migráns?, már megint vigyorogsz és rögtön ökölbe is szorítod a kezed; hát a meleg-lobby, mond neked valamit, persze, hogy semmit, de az, hogy buzeráns, hogy az nem fér össze az ”értékrendeddel”, ezt a szót hallottad tegnap, de nem értetted mire mondják, csak van valami balhé meg Brüsszel megy az eresz, bár azt sem érted, hogy jön ide; de látom, már vágod, haver, erről van szó!, csak a MEGFELELŐ SZÓT kell bedobni és már harapsz, szavazol lájkolsz is; hogy nemcsak a győzteseké meg a húszéveseké a világ, na ezt megint nagyon jól mondod, ezért szeretlek, bizony nemcsak azoké, de a többiek lúzerek lesznek, örökös vesztesek, miért, miért, mert elveik vannak, ahhoz ragaszkodnak, nem a színes golyócskákhoz, nem is törődnek azzal, hogy miért nem a csodaszépnek tűnő gömböcskékkel foglalkoznak, hogy akkor nyernének, lehet, hogy igazad van, hogy most itt van ez az eresz-ügy, ott mintha egyet értenének, de mivel, haver, mivel?, hogy a fószer hibázott az ereszen, hibázott, de haver, miben hibázott a fószer?, ez itt a kérdés, hogy amit a legtöbben lájkolnak a Facebookon, az a válasz, akkor lesz nyerés, biztos vagy benne, haver, nem csak a színes golyócskákat látod: a zsidót, a migránst, a „buzit”?, és megint mész a lecsóba, mert megvezettek?,

és Te, Olvasóm, Te mit gondolsz, miben…

 

  1. 12. 03. csütörtök

TELEFONON NYILATKOZOTT…

TELEFONON NYILATKOZOTT…

 

„Amit Szájer József képviselőtársunk TETT, az a mi POLITIKAI KÖZÖSSÉGÜNK ÉRTÉKRENDJÉBE nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.” – nyilatkozta Orbán a kormányülés szünetében(?) a Magyar Nemzetnek (kiemelés tőlem).

 

Csak két dolog az nem derült ki a nyilatkozatból:

  • mit tett a Józsi és abból
  • mi nem fért bele az (az Orbán által oly sokszor változtatott) „értékrendbe”.

Ötletelni nem lenne szerencsés, mert még a végén (Demeter Szilárd után szabadon) Deutsch Tamás erősebb és indulatos szavakra gerjedne, mégis néhány lehetőséget felsorolok

  • talán mert Józsi hazudott, drogot tartott a hátizsákjában, megsértette a kijárási és gyülekezési korlátozásokat, ereszen ereszkedett, nem vitt magával iratot, hagyta magát tetten érni (netán mert kizárólag férfi-társaságban, alsógatyában vagy anélkül mutatkozott, vagy mert hiányos öltözékben flangált a hidegben)?; meg aztán
  • mibe nem fért bele, ami nem fért bele? Mert a „bele, az értékrend” volt már liberális, európai, rebellis és keresztény (térdre csuhások), nyugati és keleti, aztán Kína-barát; oroszokat kiűző és behívó; pálinka és családbarát is; a férfi legyen férfi, a nő legyen nő gondolatot hirdető és alkotmányba beíró; szabadságért harcoló és soha nem hazudó is.

A szegény magyar Fideszes állampolgárt így kétségek gyötrik, ha gyötrik, mert neki kéne kitalálnia a „kitalálhatatlant. Vagy mégsem? Ne gondolkodjon, csak lássa, amit látnia kell; hallja, amit hallania kell; nehogymá’ gondolkodjon is?

 

Nincs itt semmi baj és látnivaló kérem, menjenek tovább szépen, ne tartsák föl a sort…

 

  1. 12. 02. szerda