Állócsillag…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

imageTörök Gábor politikai elemző, MLSZ tisztségviselő elemez. Nem is olyan régen, 510. Mindenki lehet kőműves, címen jelent meg írása. Ebben két fő állítást fogalmaz meg: „Az egyik úgy szól, hogy Orbán Viktor baromi jó politikus. A másik pedig úgy, hogy a mai baloldaliak soha nem fogják megverni.” Ebben a hozsánnában (Máté 21:9,15-ben, Messiás felé szóló üdvözlésben) olyan egyszerű mondatok szerepelnek, mint „Orbán Viktor felülírja a politikai tudást”, Orbán szereti a hatalmat, sok mindent meg is tesz érte: „Szinte mindent, amit demokratikus körülmények között még lehet… Ahogy maga is mondta: megöli az ellenfelet, ha van rá lehetősége. De aki szerint azért van hatalmon, mert adminisztratív eszközökkel teszi legyőzhetetlenné magát, az nem ért meg semmit a titkából. Mert igazán nincs is titka: egyszerűen csak ő érti itthon a legjobban és ő játssza a legtudatosabban, legprofibban ezt a játékot… az elmúlt huszonnégy évben ő volt az egyetlen szereplő, aki – ismétlem: demokratikus körülmények között – képes volt tartósan megmaradni és valódi hatalmat építeni” (közel 1000 „like” a mai napig).
A „független” politikai elemző MLSZ tisztségviselő szerint Magyarországon szabad a sajtó, demokratikus és szabad választások zajlanak, a jogegyenlőség mindent beborít, a tehetség és a tudás birodalmába érkeztünk. És ebben a korszakban van egy állócsillagunk, van egy tudásával, stb. mindenkit legyőző géniuszunk, aki megértette az idők szavát és fölényes győzelmei igazolják képességeit.
Igaz, tehetem hozzá, ezen az alapon Milosevic, Pol Pot, és még lehetne folytatni a sort is géniusz volt.
Két apró megjegyzés azért ide kívánkozik: vajon az Orbán korszak jellemzésére az-e a legjobb mutató, hogy Orbán tehetséges és ellenzéke meg nem.
Egyébként nem is olyan régen még a kerékpársport legnagyobb (álló) csillagának Lance Armstrongot tartották. Aztán kiderült, hogy piti csaló, doppingon élő sportoló (?) volt.
Hogyan is lesz ez majd a mi géniuszunkkal?

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük