Azok a csúnya patások…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(fogalmazás)
„Hȧdlȧvá holtát terömtevé Istentűl,
gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek,
ës ëvék az tilvot gyimilcstűl.
Ës az gyimilcsben hȧlálut evék.
Ës az gyimilcsnek úl keseröü valá vizë,
hugy turkokȧt migé szakasztja valá.”
Halotti beszéd és könyörgés

Most tanuljuk az isiben a fogalmazást és azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk egy fogalmazást, ami „három fő részből áll: bevezetés, tárgyalás, befejezés. A bevezetés és a befejezés általában egy-egy bekezdés kell, hogy legyen, míg a tárgyalás bekezdései a szöveg tartalmától függenek.”
Bevezetés
Az úgy kezdődött, hogy Orbán Viktor bácsi sok évvel ezelőtt tartott egy nagy beszédet, amit Ő mindig is szokott tartani, de ez most sokkal nagyobb beszéd volt, mert a világ is fölkapta a fejét, illetve nem a világ, hanem sok vezető bácsi és néni ott Brüsszelben, mert Orbán Viktor bácsi, a mi első miniszterelnöki bácsink, akit nagyon szeretünk és szoktunk Neki énekelni is, azt mondta, hogy Európát nagyon nagy veszedelem fenyegeti, nagyobb, mint a Szigeti Veszedelem (Obsidio Szigetiana, most mondja itt mellettem a Kati, aki a legokosabb lány az iskolában és az apukája pedig értelmiségi újságíró az és-nél, ezért biztosan jól tudja) is, pedig az sem volt egy babapiskóta, ami délről és keletről jön és mindjárt ideér. Ez a veszedelem pedig a sok idegen lesz, a muszlimok, meg migránsok meg gazdaságiak, akik kulturálisan is betelepülnek majd közénk és attól kezdve mi egészen mások leszünk, mert a lányoknak is félni kell már most is tőlük, pedig még ide se értek.
Tárgyalás
És úgy is történtek a dolgok, ahogyan azt a Viktor bácsi mondta és olyannyira helyes, amikor beszél, mert olyankor mindig előre hajtja egy kicsit a fejét és egy ércesen megbicsakolja a torkát, de ezt csak úgy írtam, mert személyessé akartam tenni a fogalmazásomat plusz pontokért, szóval mert azok jöttek, mint a sáskák, akik fölzabálnak mindent és hozták magukkal a pereputtyukat is meg a gyerekeiket meg az öreg nagyszülöiket, pedig ők már járni se meg fürdeni se tudtak akkor. Láttam is a tévében, hogy jönnek hegyen-völgyön át, csak nem zakatoltak, mint a vonat, és mutatták azt is a híradóban, hogy csónakáztak is egy nagy tengeren és a csónak néha fölborult, mert sokan voltak a csónakban, mert mindenkinek annyi pénze volt, hogy tudtak fizetni a csempészőknek, akiknek nagy busás hasznuk lett belőlük, meg okostelefonjuk is volt azoknak, akik jöttek. Egy ideig csak a tévében láttam őket, személyemben nem, még a Kati sem látott közülük senkit sem, pedig a Kati apukája … de ezt már az előbb megírtam szépen. Azt mondta egy bácsi az egyik tévében, már nem tudom melyikben, mert apuék hol az egyes gombot nyomják meg, hol pedig a tizenegyest, az pedig egy hárombetűs tévé, amire apu azt mondja, hogy eszembe ne jusson nézni! Azt hiszem, hogy akkor apuék éppen azt nézték, és ott egy néni egy bácsival beszélgetett egyenesen, és a bácsi azt mondta, hogy a menekültek nem akarnak itt maradni nálunk, hanem tovább akarnak menni máshová és hagyjuk őket elmenni és segítsük, hogy minél hamarabb odaérjenek.
Azt hiszem akkoriban történt, hogy egyszer csak sok idegen ember lett a Keletiben, akik lefeküdtek a hideg kőre is aludni, meg szőnyeget is leterítettek és sok kisgyerek sírt mellettük, volt, aki szopott az anyukája cicijéből is. És akkor elindult egy vonat, amire fölszálltak, de az a vonat útközben, még Magyarországon megállt, és akkor volt ott egy bácsi, aki lerángatta a feleségét meg a kisgyerekét, hogy inkább meghalnak a síneken, ha nem mehetnek tovább, és ezt akkor nem értettem: ha azok el akarnak menni, nem akarnak itt maradni, akkor miért nem mennek?
De mi akkor hirtelen lezártuk a határt Röszkénél (ezt megint a Kati mondta, akinek az apukája…), jól elagyabugyálták a hős rendőrbácsik páncélosan és vízágyukkal meg nagyokat ütő botokkal azokat, akik nem értettek magyarul, és a fő-kolompálót elfogtuk, mert rokkant-kocsiban ült és nem gurult el gyorsan és bíróságra lecitáltuk, hogy terrorista, amit én megint nem egészen értettem, mert ilyen terroristát (másmilyent se) még nem láttam a tévében.
De akkor szerencsére Viktor bácsi kitalálta a magyar védelmet (nem a kör-köröset, mert azt már kitalálták egyszer, hanem a kerítés-építőset és gyorsan nagy kerítésépítésbe fogott és megvédtük az Európát, pedig az nem is kérte, hogy védjük meg, de mi hősiesen védtük. Na most azóta is hősiesek vagyunk, igaz már régóta nem láttam a tévében, pedig mindig az egyest nézzük, hogy sokan jönnének, csak mindig fölolvassa egy néni, hogy jönnek azok még dögivel.
Aztán a Viktor bácsi azt mondta, hogy van egy Soros-nevű nagyon gazdag bácsi, aki még a Viktor bácsinak is adott egyszer pénzt, de mára fő-gonosz bácsi lett, aki olyan okos, mert már nagyon öreg, és aki kezébe vette a szálakat meg a civileket és a tenyeréből eteti őket és ő szervezi, hogy bejöjjenek ezek a patások!
Azok a rohadt „patások”! De azok csak nem jönnek. Pedig mindent milyen szépen elgondolt a Viktor bácsi meg elrendezett: annyi plakátot ragasztott ki a falra azzal a ronda bácsi-képpel, hogy csak na (így volt ez Joseph Goebbelsnél is állítólag, csak akkor a zsidokról volt szó, ezt megint a Kati súgta, akinek az apukája…). Most lesz megint egy nagy kikérdezősdi, ami már többszőr is volt, és az majd megint segíteni fog, bár azt nem tudom, hogy min, mert attól a patások nem fognak jönni hozzánk, mert nem is tudnak magyarul.
Befejezés
Ma olvastam az újságban a Semjén bácsitól, hogy „ha egyszer ide bejönnek, többet nem tudunk megszabadulni tőlük”, és hogy „senkinek ne legyen illúziója, ha ezt most elrontjuk, többé nem lehet jóvátenni”, mert „ahol muzulmánok vannak, ott előbb-utóbb a sáríát be kell vezetni”.
Kovács Sára iskolás tanuló
2017. 09. 22.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük