A valóságban politizálj…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(Tizenharmadik lecke – Timothy Snyder)
A hatalom azt akarja, hogy tespedj a fotelben,
és indulataid elpárologjanak a képernyő előtt.
Lépj ki a négy fal közül. Menj szokatlan környezetbe,
másféle emberek közé.
Szerezz új barátokat, és vonulj velük

Csak nyomkodjuk.
Már a budira sem újságot, könyvet, hanem az okostelit visszük. Arra koncentrálunk, nem az anyagcserére. Azt hisszük, lemaradunk, ha nem azonnal tudjuk meg, ha nem azonnal lájkoljuk, ha nem neked küldik el először, ha lekerülsz a listáról, ha nem kérnek föl partnernek. Néhány éve még attól rettegtünk, hogy nem mi leszünk a kezdők az iskolai focicsapatban, mást hívnak vissza a csajok a vonalason, nem minket küldenek el a megbeszélésre, nem minket kérnek föl kidolgozni a javaslatot, nem mi változtatjuk meg magunk körül a világot.
Ma már?
Beklikkeltünk majd elterpeszkedve ott maradtunk egy másik világban, belekerültünk és azóta nem tudunk kigabalyodni egy virtuális hálóból; már arra sem emlékszünk, milyen, amikor két rigó egymással fütyörészik, egymással kergetőzik, szárnyaikat verdesve fürdenek a kerti tóban, és amikor az egyik elpusztul, a másik hosszasan siratva keresgéli, ugrálva, sikoltó csiripeléssel hívogatva.
Csak nyomkodunk.
Csak klikkelünk.
Már csak a címeket olvassuk el a hírözönből, azt hisszük, többre nincs időnk! Lezuhant, cápatámadás, kukába dobta a gyerekét, a cellájában kötötte föl magát, megint ő nyerte a legtöbbet, jönnek a migránsok keletről, keleti nyitás, soha ilyen fejlődés még nem volt, készenléti tervek az óvodákban, jól megválaszolta nekik: és ülünk tovább a gép előtt és püföljük.
Tegnap még átmentünk a szomszédba segíteni, amikor Jenő beteg lett, ma már azt se tudjuk, hogyan hívják a szomszédot; fölhívtuk a Lajost, Ivánt, Gézát, hogy menjünk egyet sörözni, ma már a számukat se tudjuk; alig vártuk, hogy hétvége legyen, mert akkor a családdal együtt lehetünk, ma már azt se tudjuk, merre járnak?!
Mintha ez lenne az igazi, a nagybetűs élet. Mintha csak ez lenne nekünk a jó. Mintha ezt akartuk volna, amióta létezünk. Mert itt szabadnak érezhetjük magunkat, itt játszhatunk is, itt sikereket is arathatunk, itt elfeledhetjük, hogy milyen büdös klotyó az életünk.
Ezt akartuk?
Ezt akarjuk?
De hisz ezt ők akarják!
De hisz ez az ő a meséjük, ez az ő történetük!
Nem a miénk.
Hol voltunk, amikor 2010-ben Orbán meghirdette a NER-t; majd szétkúrta a rendszert, „újat buherált” hirtelen, megszállta az intézményeit, mindenhova bólogató lakájokat nevezett ki; ráuszította az ügyészséget politikai ellenfeleire; megalázott, földönfutóvá tett mindenkit, aki nem zengte tetteit, és nem énekelte:” … éljen Eduárd”?! Hol voltunk, amikor szétverte a sajtót, a médiát; megszállt mindent, amit elért; úgy bánt az országgal, mintha az a saját játéka lenne; nagytőkést kreált gázszerelő, vele kocsmázó haverjából; legalább nem zengtük:” … éljen Eduárd”?! Hol voltunk, amikor kinyitotta a „gyűlölet-palackot”: rámutatott emberekre, menekültekre, rád, rám, ránk, mint az ellenségre, mint eltaposandó rovarokra; legalább nem zengtük:” … éljen Eduárd”?!
Hol voltunk?!
Néhány éve a kettő: az árnyék és a virtuális világ egy pillanatra találkozott! Emlékszel? Ott, az Erzsébet hídon, amikor sokezernyi teló megannyi gyertyaként villogott: ne tovább! Mert akkor kiléptél a virtuálisból, egy pillanatra, csak egy pillanatra, nem többre, mégis elég lett!
Érted már?
Akkor egy pillanatra kiléptél a magánszférádból, látható tetted magad: akkor és ott szabad voltál; akkor és ott győztél!
De még nem győzted le a zsarnokot!
2018.01.05.

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Hozzászólás