(folytatás)

Még mindig nem kezdődik a szavazás. A tigris most nem ásítozik, nem is heverészik az avaron, már idegesen járkál körbe-körbe, egyre kisebb köröket leírva. Fülei az ég felé merednek, orrát ide-oda mozgatva izgatottan szaglász a levegőbe, szemeit összeszűkíti, hátán már borzolódik a szőre: átjárja megfeszülő testét a jóleső izgalom, idegesség, ami mindig elfogja a vadászat előtt. Érzi ezt a többi állat is, még hűséges, legbelső támogatói is a sunyi róka, a talpas testőr-mackó, de a mindent hazahordó, még a kidobott gázkazánokban is turkáló szarka is, a piros-szemű nyulakról, a mindig félő őzekről nem is beszélve – tisztes távolságba húzódnak tőle.
Gyűlölöm őket, mindet, ezek eltaposni való férgek, csótányok csak, alig tudom a hasznukat venni – gondolja magában (mert mindig, mindent csak a számára okozott hasznosságról tud szemlélni) és beleordít a reggeli napsütésbe. Nekem nem ebben az erdőben kellene királynak lennem, ebben a kivénhedt, halódó, mindig ősmagyar dalt rivalló, mozdulatlan sárfészekben; egy rendes rénszarvas, kínai gazella sincs itt, én többre vagyok teremtve – üzeni ordítása. És ideges forgolódása közepette az orosz erdőkben, sztyeppéken tett látogatásaira gondol, amikor találkozott az erős Nagy Barna Medvével, akivel sikerült csendőr-pertus barátságot kötnie, aki mindenben támogatja őt, még többszőr ide is látogatott hozzá, és akitől azért tart egy kicsit, mert soha nem lehet tudni. Jól alakulnak a dolgok – morfondíroz tovább, csak ezen a választáson legyek túl, ezt a baromságot: RÓLAM, a TIGRISRŐL szavazni?!, mindent megváltoztatok majd.
Fejével odainti a sunyító rókát magához: az utolsó napokban eléggé harsány voltam, eléggé félelmetes, félnek ezek tőlem úgy, ahogy kell – kérdi tőle mogorván; nem látod, királyom, nem mernek kijönni a fák közül sem, egy hang se hallik, se egy lábdobolás, kaparászás, csak állnak ott, megbabonázva, úgy szavaznak majd ezek, ahogyan kell; és megértették azt is, hogy miért löktem farkas-csapdába a tátrai és császy farkasokat, miért vágattam le a czeglédi sas szárnyait; persze, hogy megértették, jött a válasz; akkor talán minden rendben lesz.
Hogy utáltam, amikor meglátogattam a tenyésztett nyulaimat, őzeimet, meg se csócsálhattam azokat, csak tűrni kellett a tülekedésüket, ahogy odadugják ronda orrukat a mancsomhoz, meg hozzám dörgölőznek, mert hagytam, inkább le kellett volna ütnöm őket – dühöngött magában, de a rohadt életbe’, még nekem is szükségem van rájuk néha. De nyerjek csak most, minden másképpen lesz, bevezetem én is a királyi hatalom időkorlátozásának eltörlését, ahogy azt a kínai NAGY PANDA, a Hszi Csin-ping PANDA is tette, mindig van mit tanulni másoktól is!
Megcsinálom! Megint nyerek, nem veszíthetek!
„Akkor minden rendben, gondolta a tigris, de mégis idegesebb volt, még a szokottnál is. A piros-szemű nyulak aggasztották. A leggyengébbek. Az örök zsákmányok.
Mi lesz, ha mindannyian szavazni fognak?”
2018. március 12., hétfő