A NER KRIPTÁJA…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

1940. május 25-én lezárták az Oglethorpe Egyetem alagsorában, Atlantában, az USA Georgia államában a civilizáció kriptája nevű időkapszulát.
Saját állítása szerint a kamra ötlete Thornwell Jacobstól (1877-1956) származik. Az ötletet az egyiptomi piramisok és királysírok 1920-as években történt felfedezése és kinyitása adta. Jacobs ötlete az volt, hogy az 1930-as évek hétköznapi életét, az azt jelképező tárgyakat és az emberiség által összegyűjtött tudást valahogy meg kellene őrizni, hogy ne vesszen el az információ, mint az ókori civilizációk esetében.
Jacobs javasolta a kamra tervezett időtartamát is: mivel számításaik szerint az egyiptomi naptárat i. e. 4241-ben kezdték el használni, és azóta 6177 év telt el (1936-ig, a kamra megtervezésének időpontjáig), ugyanennyi évet hozzáadva az akkori dátumhoz 8113 jön ki. Így a távoli jövő régészei pontos képet kaphatnak a „történelem közepéről”.
A legtöbb tárgyat valaki adományozta. Az adományozók között volt például V. Gusztáv svéd király vagy az Eastman Kodak Company. Az egyetem sok ajánlatot kapott hétköznapi emberektől is, például legyen benne konzervnyitó, vagy száraz martini olívabogyóval. Sok információ mikrofilm formájában került a kamrába. Mivel a mikrofilm anyaga szerves anyag, cellulóz, készítettek egy helyettesítő filmet is, fémszalagra. A mikrofilmek több mint 800 klasszikus irodalmi alkotást őriznek, például a Bibliát, a Koránt, az Iliaszt vagy Dante Isteni színjátékának teljes szövegét. A filmeken szereplő szöveg körülbelül 640 000 nyomtatott oldalnyi anyagot tartalmaz. Nem mikrofilmként, hanem eredeti formátumban megőrizték az Elfújta a szél forgatókönyvének egyik másolatát, amit David O. Selznick, az egyik producer adományozott.
Jacobs a következő üzenetet hagyta 8113 embereinek: A civilizációnk épp készül eltemetni önmagát, ebben a kriptában rátok hagyjuk.
A NER kormánya megtárgyalta és jóváhagyta egy „magyar civilizációs kripta” elkészítésének a tervét, amelyet a 8113/2018. (V. 32.) szigorúan titkos Korm. határozatban rögzített és döntött arról is, hogy a határozatot, amelyet I. Orbán Viktor írt alá belehelyezik majd a kapszulába. Az ezer évre szigorúan titkosított határozatot a Pesti Srácok és a 888.hu internetes portálok hoztak nyilvánosságra Bayer Zsolt kapszulához írt „A qur@a anyátokat” – című versével együtt. A kiemelt beruházás forrásait a CÖF biztosította, fölhasználtak uniós forrásokat is. A megvalósításra kiírt, többfordulós pályázatot M & társa Tiborcz István nyerték.
A kapszulába helyezendő tárgyakra – magánszemélyektől és neves személyiségektől – számos javaslat és relikvia érkezett, többek között:
• Vlagyimir Vlagyimirovics Putyintól a paksi atomerőmű két új blokkja aranyozott indítógombjainak a másolatai;
• Recep Tayyip Erdogantól a letartóztatott és kivégzett török újságíróknak, az elküldésig összesített névsora;
• Silvio Berlusconitól egy sex-orgiára szóló meghívó;
• Schmitt Páltól a doktori disszertációja;
• Gyurcsány Ferenctől egy magnószalag, amin az „Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon” beszéd hallható;
• Szili Katalintól az alaptörvény-tervezethez benyújtott javaslatai;
• Semjén Zsolttól a lelőtt jávorszarvas nyilvántartási száma;
• Kövér Lászlótól egy kötél;
• Rogán Antaltól egy eredeti Gucci táska;
• Kósa Lajostól a csengeri asszony örökösödési szerződése;
• Orbán Récsöltől a „saját lábán viselt” félretaposott cipellő;
• Tiborcz Istvántól egy szénaboglya;
• Mészáros Lőrinctől az utolsó szerszám, amivel gázt szerelt;
• egy önkormányzattól az alaptörvény asztala görgőkkel;
• egy nyugdíjas nénitől „csak Téged szeretlek Viktor” feliratú póló.
A „magyar civilizációs kripta” még nincs lezárva…

2018. 05. 25. péntek

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Hozzászólás