„Az Örökkévaló szabad akarattal
ajándékozta meg az embert,
a választás súlyos és minduntalan
erkölcsi következményekkel járó
terhével és lehetőségével.”
(Frölich Róbert–Gábor György–Vörös Kata: ÉS 38. sz.)
Emberek.
Akik szabadon élni, boldogulni akarnak. Magyarok és nem magyarok. Magyarországon és – amikor úgy hozza a sorsuk – máshol. Küzdenek. Van, amikor kudarcot vallanak. Aztán újra és újra megpróbálják. Nem adják fel.
Ettől emberek.
T1. (31 éves)
Elvégezte a SOTE-t, az orvosit. Természetesen szak-vizsgázni akart. Alaposan körülnézett itthon a választható kórházak között, de mindenütt középkori állapotokat; kiszolgáltatottá tevő körülményeket; megalázó szerződési feltételeket talált. Akkor külföldi pályázatok után nézett. A sok lehetőség közül hármat kiválasztott, az összes helyre elküldte jelentkezési pályázatát, azonnal reagáltak rá és mindenütt rögtön fogadták is volna. Választhatott! Választott egyet. Ez négy éve történt. Az évek során többször hazajött körülnézni, mert bármennyire is elégedett volt sorsával, mégsem érezte jól magát odakinn. Itthon mindig ugyanaz az elkeserítő helyzet fogadta: semmi nem változott! Végül sikeresen levizsgázott, miközben önálló egzisztenciát is teremtett. Újra hazajött a friss szak-diplomájával körülnézni, de ugyanazt a lepusztultságot, kilátástalanságot találta, hát visszament. Ősztől szakorvosként, az egyik leghíresebb klinikán fog dolgozni.
Addig járja a világot …
J. (45 éves)
Mire felnőtt, olyan mindenhez konyító, vagány, bevállalós férfi lett. Először az apjával ment nyugatra, segíteni a munkájában, aztán már egyedül: Anglia, Ausztrália, aztán megint Anglia. Ahogy „kupálódott”, úgy mert egyre többet vállalni: már csapata lett, csupa magyar fiú. Aztán megismerkedett egy magyar lánnyal, összeházasodtak, a fiú föladta a vállalkozását, mert a lánynak nagyon szaladt a szekér, úgyhogy azóta besegít neki. Már lakásra gyűjtenek, családra gondolnak.
Megérkeztek…
Zs. (46 éves)
Itthon élte a magyarok szokásos életét: megnősült, gyerekei születtek, vállalkozást indított, amihez kölcsönre volt szüksége. Kapott, visszafizette a dupláját, de még mindig megmaradt a duplája. Mindent fölszámolt, csődbe vitt, majd – nyelvtudás nélkül – a családdal elrepültek szerencsét próbálni. A szerencse nem kacsintott rá, élte a kivándorlók életét: dolgozott, ami jött, fizette, amit kell, ráment a házassága is, de tovább küzd, eszébe sem jut „hazajönni”.
Kallódik…
T2. (55 éves)
Csak úgy élte, éli az életét. Ahogy lesz, úgy lesz. Mindig „csak” próbálkozik, küzd ugyan, de a lehetőségeit nem ragadja meg. 10 éve már külföldön tengődik, de nincs semmi baja: kaja-pia-cigi-nők mindig jönnek-mennek. A jövő nem érdekli, ami csurran, addig elég, amíg; és még futja utazásokra is. Hát akkor nincs is semmi baj?!
De mi lesz 10 év múlva?!
T3. (24 éves)
A középiskola elvégzése után – mert angolból is érettségizett – Dániába jelentkezett tovább tanulni. Fölvették. Munkát vállalt, hogy fizetni tudja a költségeit, a tanulás jól megy, megismerkedik egy német sráccal, jól vannak. Portugáliába küldi az iskola, hogy ott ismerkedjen a marketinggel, most Peru van soron, aztán meglátja. Néha hazajön, meglátogatja a nagymamát, aztán megy vissza a dolgára. Most még tanul.
Ő is megérkezett.
André (45 éves)
Francia állampolgár, tanár. Egyszer járt Magyarországon, megtetszett az ország: itt ragadt. egy vidéki városba költözött, tanári állást vállalt egy kétnyelvű iskolában, megtanult magyarul. Ma már osztálya van, él-hal a diákjaiért, akik nagyon szeretik.
Itt ragadt!
Mila (65 éves)
Holland lány, aki még az átkosban költözött Magyarországra, mert tetszett neki az akkori magyarok nyitottsága. Munkát vállalt, ide költözött. Ma már megint Hollandiában él.
I. (66 éves)
Nyugdíjas. Előtte könyvelő volt egy multinacionális cégnél. A lánya férjhez ment és Bécsbe költözött, megszülte a gyermekét. Az unoka miatt kiköltözött hozzájuk, albérletet vett ki hozzájuk közel. Most válik a lánya, még nem tudja mit tegyen.
Emberek.
Akik szabadon élni, boldogulni akarnak. Magyarok és nem magyarok. Magyarországon és – amikor úgy hozza a sorsuk – máshol. Küzdenek. Van, amikor kudarcot vallanak. Aztán újra és újra megpróbálják. Nem adják fel.
Ettől emberek.
2018. 10. 04. csütörtök