JEGYZŐKÖNYV

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

(jóváhagyás előtti állapotban)

A mai napon intézkedést foganatosítottam Budapesten, a Deák téri metró-megálló aluljárójában Szedlacsek Hugó ellen a Szabs. tv. 133/B Életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése miatt.
Megállapítottam, Szedlacsek Hugó életvitelszerűen tartózkodott az aluljáróban, mert nála volt
– egy élelmiszeres zacskó, benne – elmondása szerint kukából kihalászott – két, már száraz félzsömle, néhány sajthéja töredék, egy üres tejfölöspohár, ami azért még lenyalhatóan fehér volt belül a tejföltől, ezek együtt képezték Szedlacsek Hugó szerint reggelijét, ebédjét, vacsoráját;
– egy nagyobb szatyor, amiben két foszladozó és láthatóan agyonhasznált takarót tartott, a harmadik takarón éppen üldögélt a kövezeten; két kisebb műanyag zacskó, az egyikben üres szénsavmentes ásványvizes palackok, a másikban üres sörösüvegek voltak, elmondása szerint visszavitelre;
– ezen kívül volt nála két gyanús, ismeretlen könyv is; Epiktotész: Kézikönyvecske és Erasmus: A balgaság dicsérete címűek, meg is kérdeztem Szedlacsek Hugót, hogy tud-e olvasni, de nem adott egyenes választ, csak azt mondta: „tanár vagyok”.
Szedlacsek Hugót fölszólítottam, hogy életszerűen hagyja el az aluljárót, mire megkérdezte, „hova menjek”; erre mondtam neki, hogy melegebb éghajlatra, mire arrébb húzódott, ezért határozottabban megismételtem még kétszer a felszólításomat. De ő csak bámult maga elé, szerintem olvasni sem tud. Mivel nem ment a megjelölt helyre, nem mellőzhettem a további intézkedést: határozottan föllépve elvezettem, a motyóit elszállíttattam.
Jelentem beleolvastam a gyanús könyvecskékbe és borzalmas dolgokat találtam bennük: „Ha olyan szerepet vállalsz, amely az erődet meghaladja, kudarcot vallasz benne, és még azt is elszalasztod, amit képes lettél volna betölteni”; „Hülyék véleménye irányítja a legfontosabb és legjelentéktelenebb dolgokat egyaránt.” meg még sok ilyen badarság.
Folytatjuk a tisztogatást.
2018. 10. 15. hétfő
Galgaházy Lajos
rendőr főtörzsőrmester

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük