„Száz év elteltével a „zsidókérdés”, még inkább annak „megoldása” már csak idézőjelben használható fogalmak. Így ma, ehelyett azt kérdezzük:
– Hogyan jellemezné ma zsidók és nem zsidók (bárhogy is definiáljuk e csoportokat) együttélését a mai Magyarországon?
– Az elmúlt száz év és a jelen ismeretében, kinek miben kellene változtatni ahhoz, hogy a helyzet javuljon?”
(A „Szombat” című újság nekem föl nem tett kérdései)
Ki a zsidó?
Én zsidó vagyok? Te is zsidó vagy?
És kik a nem zsidók? Ő vagy Ők?
Mi és Ők vannak megint?
Vagy azóta is?!
„Érdekesek” ezek a kérdések ma is? Egyáltalán: miért kérdések még ma is ezek a kérdések?
Aztán föllapozom az újságokat, ráklikkelek néhány internet oldalra, fölülök a metróra és máris minden érthetővé válik. „A KDNP frakcióvezetője visszaállítaná az antiszemita püspök szobrát” olvasom; „… a jogszabály nem is vonatkozott valamennyi egyetemre és karra, a szövegben konkrétan nem is szereplő zsidóságba pedig csak az izraelita hitűek, vagyis azok tartoztak bele, akik nem keresztelkedtek ki…”, vagyis a numerus clausus egy nem jogfosztó, jogkorlátozó jogszabály volt. Aztán ott virít a Dávid-csillag egy író és egy előadó művész reklámképén, de tulajdonképpen minden rendben van: hiszen zsidó-boltok szétverésére, fölgyújtására, zsidó emberek lincselésére nem került sor. Aztán „George Birnbaum, Arthur Finkelstein üzlettársa először beszél arról, hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára”, azaz dokumentálódik a ma is élő antiszemitizmus, még ha a tanácsadó-kitalálók és az alkalmazó hatalom tagadják is azt, hogy ez szándékukban állt volna.
Változott valami is?
Hiszen a(z elnyomó) hatalom ugyanúgy nyakig benne van, az élére állt a folyamatnak: ugyanúgy hergel, uszít, gyűlöletet kelt – persze csak sunyítva, hangosan tagadva, rejtőzködve!
Persze a normális „együttéléshez” először normális „élés” kell(ene). Az meg éppen nincs. A hangzatos ígérgetések (majd 20-30 év múlva, meg majd bevezetjük az életpálya-modelleket, meg 14. havi nyugdíj is lesz stb.) helyett, amikor késik a nyugdíjak kifizetése, nem jön időben a tűzifa-támogatás, akkor éhezés, hideg van sokfelé. Tartalékra nem futja, még az átlag-jövedelmű családoknak sem. Ilyenkor a bűnbak-képzésnek, az ellenség-kreálásnak hatalmas foganatja, ha úgy tetszik sikere van!
Anyám, apám „zsidók” voltak. Pontosabban zsidónak születtek. Gyerekkorukban egyikük sem tartotta meg se a szokásokat, se az ünnepeket, de az életükben, a mindennapjaikban – asszimilálódási törekvéseik ellenére – zsidóként kezelték őket. A hullámzó magyar történelem számukra akkor éppen fullasztó, romboló dagályt hozott: apán megjárta Birkenau poklát, anyám hol Pesten, hol Budán bujdokolt. Aztán – ebből a szemszögből nézve – nyugodtabb évtizedek jöttek.
Jég alá zárultak a félelmek.
Ma megint fölolvadóban a jég…
2019. 01. 15. kedd