Esteledett.

Végre túl volt már mindenen. Az egész-napi roboton, a főnök gúnyos beszólásain, ugratásain, a rohadt-bűzös reggeli-esti tülekedős buszozáson is.

Az asszony elétette a vacsorát meg a sört, a kaját gyorsan betömte: az ízét sem érezte, aztán fogta a sörét és belezöttyent, nem is, inkább beleroskadt a foteljébe és lerúgta a papucsát. Ma nincs meccs a kur@a életbe, mi a fa@omat nézzek – hörpintett a sörből, majd jólesően böfögött egy nagyot.

Unottan fölvette a távirányítót és elkezdte nyomkodni: M1, M2, M3, M4, DUNA, M5 ugrottak föl egymás után egyik pillanatról a másikra: migráns, Soros, fölrobbant, Gyurcsány – villantak a képek egymás után.

Megint a sörért nyúlt, de azért közben tovább nyomkodta a gombokat.

Az a hülye főnök, állandóan őt ba@ogatja, hogy miért nem talál mást – gondolt most a napjára, mindig őt pécézi ki, pedig soha nem támasztja a lapátot, csak egyszer megy brunyálni, míg a többiek óránként mennek arra az undorító mozgó-klotyóra meg staubozni. Na, itt meg lökdösik a golyókat, mi szar ez, gyorsan tovább nyomta a képet. Az Ali is milyen marha volt ma, kiásta azt is, amit nem kellett volna, aztán vele hőbörgött, pedig előre szóltam neki, hogy ott nem köll. Na, itt legalább megy a bunyó, állította meg a kép-görgetést egy pillanatra, de hamar vége lett a verekedésnek, hát tovább ment.

Hüvelygomba elleni – na húzzunk innen gyorsan, mi vagyok én, hogy ezt nézzem, mennyibe is kerül ez a szar, a sör is elfogyott.

A lábát fölrakta az asztalra, veszed le onnan a büdös lábadat, hallotta most az asszony hangját sivítani, inkább hozz még egy sört!

…

Holnap megint kezdődik minden elölről.

2019. 02. 05. kedd