HETI KIS SZÍNESEK (CSÜTÖRTÖKIG) …

0 Flares Filament.io 0 Flares ×
  • Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként regisztrálták1916-ban, miután hadifogságba esett. Nem tudom, hogy tényleg zsidó-e. Miért térne vissza a zsidó hitre valaki a ’30-as években? Soha nem viselkedett zsidóként, egy rejtély a számomra.” – mondta Magyarország kinevezett történésznője, amikor kérdeztek tőle. Talán idegenrendészeti eljárás keretében, netán hazafias felbuzdulásból, vagy mert „csak” indulni akart a Maccabi Játékokon? A kérdésekre a választ Szakály Sándortól, Dózsa Lászlótól, Kásler Miklóstól a Magyar Nemzet, Magyar Hírlap hasábjain író;az M1, a TV2 stb. un. vitaműsoraiban szereplő „szakértőktől” kaphatja meg. A válaszok hitelesítésére Magyarország örökre kinevezett történésznőjét kérte föl HÁ nem közszereplő milliárdos.
  • „… a plakátokat szelektív hulladékgyűjtőkbe kívánta elhelyezni” – mondta utóbb a Fidesz győri aktivistája, akit tetten értek a választások előtti napon, amikor letépkedte az MSZP-PB plakátjait; a nyilatkozat aranybullába illesztése után a rendőrség ezért megállapította: „nem számít lopásnak az, ha valaki ideiglenes használatára, használhatatlanná tételére vagy más célra” és nem lopásra vesz el valamit: a kopaszok ellen sem folyik tovább az eljárás, mert csak ideiglenesen tartózkodtak az NVB épületében és akadályozták meg Nyakó urat a népszavazási kérdésének a leadásában. Csak azt nem értem, hogy a „szovjet csapatok is ideiglenesen állomásoztak Magyarországon”, azaz …
  • „… nonszensz, hogy a Fidesz ne lenne elkötelezett az európai értékek iránt” – írta meg a magyar kormányfő (Orbán Viktor)a Néppárt „vizsgálóbizottságának”, hiszen például Ő is nagyon szereti a családját (lásd a Tokaj-szőlővesszőitől a 32. helyezettségig), ami keresztényi érték;elkötelezett híve a nyílt párbeszédnek, persze csak akkor, ha Ő van a párbeszéd mindkét oldalán, mert egyébként az teljesen fölösleges (lásd az akadémikusokkal folytatott(?) párbeszédet); abszolút törvénytisztelő, persze csak akkor, ha azok a törvények megfelelnek a kor szellemének, amit Ő engedett ki a palackból; a korrupciótól sem kell félni Magyarországon, hiszen azt (is) a kezében tartja (lásd, itt helyhiány miatt a fölsorolás elmaradt); a média is szabad, hiszen a legismertebb egyenes-beszélő – akivel Ő nem hajlandó egy stúdióban levegőt szívni, mert még kérdezni fog tőle valamit, amit előre nem egyeztetett Habony Árpád nem közszereplővel – is elindulhat a főpolgármesteri előválasztáson; egyébként Ő tényleg migráns-ellenes, a pápa is tehet neki egy szívességet, ahogyan azt az ötös páttagkönyv tulajdonosa olyan szépen és többször elmondta és leírta.Különben is, a „bölcsek el vannak felejtve”, a Fidesz majd eldönti, hogy benn maradhat-e a Néppártban!
  • Végre aláírta „a szerződést a Budapest-Belgrád vasútmagyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium– közölte az MTI-vel (boldogan) az Opus Global Nyrt”. A hír a magyar betegek, nyugdíjasok, hátrányos helyzetben élők, a közterületen életvitel-szerűen tartózkodók, deviza-károsultak (stb.) körében óriási örömet okozott.
  1. 06. 13. csütörtök

 

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Hozzászólás