BELGA BARNA SÖR …

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

Késő délután érkeztünk meg végre a belga-holland határon fekvő belga kisvárosba. Hosszú volt az út kocsival Pestről és irgalmatlan meleg volt. Ugyan megálltunk egyszer éjszakázni egy sztráda melletti motelben, mégis „holt-fáradtak” voltunk. De ismerni kell a feleségemet, aki, ha már külföldre megyünk, akkor derítsünk föl, nézzünk meg mindent, „nehogymá’ tunyuljunk”, csak úgy!

Úgyhogy azonmód sétára fogtuk, sapkába bújtunk és neki indultunk.

Szó se róla, szép helyeket láttunk: megnéztük a fő-teret bekukkantottunk a kis-templomba, körbe jártuk a mellette lévő temetőt, meghallgattunk egy rövid, élő tér-zenét is, turkáltunk az árusok kirakott csecse-becséi közt, nézegettük az olaj-festményeket.

Ha őszinte akarok lenni – és „miért ne legyek” az – már éppen morogni kezdtem volna, hogy az egésznapos vezetés után jól esne egy kis pihenés, ejtőzés, a sörözésről nem is beszélve, amikor Mari megszólalt: ott egy kiskocsma, nem ülünk be?

És beültünk.

Az a szokásunk, hogy ahová eljutunk, ott a helyi specialitásokat kóstoljuk, a helyi ízeket akarjuk megismerni. Úgyhogy, amikor a pincér hozzám lépett, rögtön belga sört kértem kettőnknek. És milyen sör legyen – kérdezett vissza a pincér, majd letett az asztalra egy itallapot, válasszon, ez mind az! Kinyitottam, és 6 oldalon keresztül olvasgattam a belga sör márkákat: Affligem blond, Amstel gold, Artevelde grand cru, Ciney blondeFloreffe, blondeGrimbergen blond, Leffe blonde, Maredsous 6 blond, Rochefortoise blonde, Tongerlo dubbel blond, Chimay Red/Premiere, Achel 8 Bruin, Affligem dubbel, Charles Quint, Ciney brune, Floreffe double, Gouden Carolus, Grimbergen dubbel, Leffe brune, Liefmans goudenband, Rochefort 6, Sint Bernardus Pater, Maredsous 6 donker és Maredsous 8, Mechelschen bruynen, Westmalle dubbel, Westvleteren 6, Witkap pater dubbel.

Nagyot krákogtam: és maga mit kérne barnából? – nyögtem ki végül, Leffét – jött azonnal a válasz, akkor kettőt kérek.

Soha még nem ittam olyan finomat …

2019. 07. 01. kedd

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

1 thought on “BELGA BARNA SÖR …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.