„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

„CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK”…

Bizony-bizony, „csapataink harcban állnak” kedves, hamarosan szavazó polgártársam, bár az is lehet, hogy már ez a megszólítás is kiveri a biztosítékot a ma már tizenegy parancsolatot vallóknál, akiknél mostanában „bajtársnak, egy vérből valónak” kell megint hívni az igazi, nem kevert mély-magyarokat.

Mert háború van, mondják ők, s ha mondják: háború van, akkor az van. Merthogy 1187. október 2-án Szaladin, Egyiptom és Szíria uralkodója elfoglalta Jeruzsálemet és ezzel okot adott a III. keresztes háború megindítására, amelyben bizony Géza (igaz: csak trónkövetelő) herceg 2000 fős magyar serege is részt vett. Most ugyan Jeruzsálemet nem foglalta el senki, de „csapataink (mégis és megint, „nemtomhol”, de) harcban állnak”.

Vajon kik ellen?

Úgy tűnik könnyen és ízibe találtatott számos ellenség, és már sorolják is: a keresztes háborút megvívó franciák, németek leszármazottai (persze csak az eltévelyedett, liberális utódokról van szó), ők a brüsszeli-libcsik; aztán a keletről menekültek tömegei, azaz a migráncsok; ki ne hagyjuk, a Soros, azaz a SOROS; és „természetesen” a legfontosabb, a belső ellenség, azaz mindazok, akik nemhogy nem tapsolnak a sikeres kormányunknak és a VEZÉRÉNEK sikerei láttán, hanem még csak az alvezérek telefonszámait sem ismerik (lásd a házmester Kövér kiszólását), ők pedig az idegenszívű magyargyűlölő „internaczionalisták”! A zsidók most talonban vannak, bár időnként róluk is el-el hangzik ez-az, biztos, ami biztos emlékeztetőül, figyelemfelkeltésként egy-egy „régi nóta, hírhedt nóta”, lásd a háziállat-lövő teológus (???) legutóbbi gegjét, a „Sneider&Bauer”-t.

Hát akkor, ha ellenség is van, utcai harcosunk is van, méghozzá „faluról jött”, aki megrendül néhanapján, amikor szembesül a nagy szeretettel, ami felé(je) irányul; akkor háború is kell! Az ellenség tehát megvan, a Vezér iránti szeretet is; a harci kedv buzog; a fegyverek újak és egyre újabbak, már a gyerek is célra tart néhány iskolában; a haza védelmére garmadával jelentkeznek „önkéntesek” (vagy ki tudja) katonának; a próbákon, a „hadgyakorlatokon”, ami általában a Groupama Arénában zajlik a szlovákok és a horvátok elleni válogatott meccseken és más, magyar-érdekeltségű versenyeken már egészen jól megy; de hát kicsik vagyunk, porszemek, ez nem elég!

Valami több, valami más is kell! Világpolitikai tett kell!

És lőn, a Vezér – látva európai partnerei habozását, tétovaságát, hazai gondjaikkal való bíbelődését (mintha az elmúlt évszázad harmincas éveinek az Európájában lennénk) – támadásba megy át: pozícióba hozza magát, mint aki az európai kereszténység legfőbb védelmezője; aki Európa DNS-e; átveszi a régről ismert (fasiszta) beszédmódot, gátlástalanul parolázik és támogatja szélsőjobb (levitézlett, bukott) fasisztáit; miközben alamuszi mosollyal és „udvarias” (értsd: otromba) modorban átveri őket: megfúrja a néppárti elnök-jelöltet, hazardírozva sakkozik a Brexittel, Trócsányi (elvtárs) jelölésével provokálja a megválasztott elnököt, majd Biztosnak jelöl egy olyan munkatársat, aki – de ezt majd vagy meglátjuk, vagy nem.

Mert a Bővítési Biztos nagy lehetőség a további „sz@rkavarásra”, újabb és újabb partnerek, szövetségesek szervezésére, „egységbe-tömörítésére! Aztán majd meglátjuk: mert „… jőni fog, ha jőni kell,/ A nagyszerű halál…”

Hát: ha ez kell neki, nosza…

2019. 10. 02. szerda

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük