Beszélgetni kell Velük.
Nagyon sokat beszélgetni.
Hogy ŐK többet örülhessenek, kikerüljék a köveket, ne kövessék el azokat a hibákat, amiken én, mi elbuktunk.
Hogy ŐK boldogabbak lehessenek!

– Papa, ráérsz egy kicsit?
– Persze, kis-unokám, neked mindig ráérek.
– Tudom, de lehet olyan dolgod, ami miatt mégsem.
– Olyan nem lehet: ha mégis, akkor hatályba lép az első pont, a „neked mindig”.
– Papa, dogát kell írnunk azzal a címmel, hogy „Levél egy erdélyi magyar barátnőmhöz” és azt mondta a tanárnő, hogy Trianonnak benne kell lennie és az örökké élő összetartozásunkról kell szólnia.
– Jaj!
– Ezt miért mondtad, papa?
– Hát, mert szerintem a fogalmazásod akkor lesz az igazi, ha arról szól majd, amit te gondolsz, azért írod meg, nem kell mindenféle karókkal körbekeríteni a gondolataidat.
– Igen, és aki olvassa, az is tudja, hogy majd, miről akartam írni?
– Nem biztos, de úgy kell megírnod, hogy amikor olvassa azt az ember, akkor sok minden átfusson rajta, olyanok, amiket már átélt ő is, akkor jó olvasni, mert egy kicsit az olvasó is írja a történetet.
– Hol vagyok én ettől, papa, de nekem nincs is erdélyi barátnőm, csak magyar, itthon, most hogyan írjak erről?
– Képzeld el, hogy mi lenne, ha ő Erdélyben élne, mert történne valami hirtelen, amire egyikőtök se számított és neki ettől kezdve ott kellene élnie örökké.
– Ez hülyeség, papa: ma már ott él az ember, ahol csak akar, de aki akar, az nem Erdélybe megy, minket az nem érdekel, a mi osztályunkból is elment két lány a szüleivel Liverpoolba, mert a szüleik ott próbálnak szerencsét.
– És?
– Néha csetelünk egy jót.
– Jól érzik ott magukat?
– Még nem, de már egyre jobban, mert járnak iskolába, most az angolt kell rendesen megtanulniuk, aztán majd mehetnek tovább, sok lengyel meg román gyerekkel lógnak együtt, földerítik a környéket, annyi izgalmas dolog zajlik körülöttük, de azért nagyon hiányzunk nekik: sokszor kérdezik, hogy megvan-e még az a pad az isi-udvaron a diófa alatt, ahol együtt lógtunk a szünetekben és röhögcséltünk a fiúkról.
– Értem, de térjünk vissza a „dogádra”.
– Mit írjak?
– Hát, ha engem kérdezel, ezt!
– De ebben nincs benne Trianon! Meg nem is Erdélyről szól?!
– De az összetartozásról igen! Arról, hogy sok a közös multatokban, hogy elfelejthetetlen emlékeitek vannak, hogy félszavakból is értitek egymást, mert a „pad” ettől kezdve nektek „az a pad” lesz, érted? Véglegesen összekapcsolt benneteket az a néhány év, amíg együtt voltatok.
– Ezt értem, papa, de már távol vannak és már egy csomó olyan dologról beszélnek, amit nem is értek.
– Bizony így van ez, kis-unokám: de megfigyelted? Nem kell ahhoz külföldre menni, hogy megváltozzon az ember, itthon is annyiféle ember van! Vannak, akiknek hosszú a hajuk és a pajeszuk, másoknak nem; vannak, akik hisznek Jézusban, és vannak olyanok, akik nem; aztán sokan hívják a papokat, hogy közvetítsen köztük és az Úr között, mások ezt kizárják. Vannak, akik imádják a magyar focit és kiabálnak, ha nézik, mások inkább sétálgatnak. És akkor még arról nem is beszélgettünk, hogy hányféleképpen és mit lehet válaszolni egy kérdésre! Tudod, szerintem ez nagyon jó, mert a sokféleség vihet előre bennünket, csak tudnunk kell tolerálni, elfogadni a másik ember másságát. Nem szabad ráerőszakolni, rákényszeríteni a másik emberre azt, amit mi gondolunk a világról.
– Papa, de mi köze van ennek Trianonhoz?
– Nagyon jó kérdés, kis-unokám, nagyon jó! Kár, hogy nem ezzel foglalkozik mindenki!
– A mi töri-könyvünkben az van, hogy trianoni békeszerződés után „a magyarság egyharmada idegen fennhatóság alá került”, négyszázezer embernek el kellett hagynia a szülőföldjét, jogsértések, kegyetlenségek történtek mindenfelé a magyarokkal, figyelmen kívül hagyták a győztesek az etnikai szempontokat és akkor még a területveszteségről nem is beszéltünk!
– Igen, a trianoni békeszerződés igazságtalan volt! De a békeszerződés egy folyamat vége volt! Mi vezetett vajon oda? Mi történt előtte? Miért az lett, ami lett? Tudod-e kis-unokám: a Habsburg-Magyar Monarchia lakosságának magyar területein mennyi volt a magyar-nyelvű lakosság aránya? És azt, hogy mi, magyarok hogyan viszonyultunk a más-nyelvű, más-kultúrájú nemzetiségek jogaihoz, igényeihez? Amikor megvan a másodfokú egyenlet, akkor már az eredmény is következik! De az egyenletet mi írtuk meg korábban!
– Hű, papa, ne idegeskedj, kezdem nem érteni, amit mondasz, meg különben sem vagyok jó matekból, de azt ugye hallottad, hogy a félévzáró dogám a legjobb lett az osztályból?
– Nagyon örülök, ez nagyon jó hír!
– Szóval, akkor mit is írjak?
2020. 01. 21. kedd