LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!

0 Flares Filament.io 0 Flares ×

LEHET, TUDSZ, SZABAD RÓLA ŐSZINTÉN BESZÉLNI?!

(Még egyszer Pokorni Zoltán megrendüléséről…)

Apai nagyapám órás volt. A csömöri zsidó-órás. Ügyes keze volt, bármit vittek hozzá: karórát, ébresztőórát, faliórát, mindig megjavította. Még azt is, amit nem is kellett: fölhúzta, aztán harmadnap megmondta az árát, a tulajdonos meg vitte boldogan. Jószívű ember volt, de amikor berúgott, akkor bizony eljárt a keze: lányait, fiait, még nagyanyámat is megverte olyankor. Aztán szétvált az útjuk és magányosan meghalt. ’44 után a lányok bujdostak, a nagyobb fiú munkaszolgálatra vonult be, apám meg Birkenauba tett egy „Nagy utazás”-t. Mindannyian „valahogyan” túlélték, de „fölfoghatatlan és megmagyarázhatatlan élményeik” megmaradtak: ők meg mindannyian itthon, a „hazában”. „Föl sem merült, hogy ne itthon” – mondták később valamennyien. Anyai nagyanyámat egy „igazi” magyar ember vette el feleségül, aki aztán nyilas lett. El is vált rögtön, amikor „kellett”, nem is értjük: korábban miért vette el? Nagyanyám – anyámtól külön bujdosva – megúszta, ahogyan anyám is, nagyanyám nővére viszont Mengele „kísérleti tárgya” lett, lelki és testi következményei, miután ő is „hazajött” egész életében kísértették.
Aztán hosszú csönd minderről.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Megszülettem, növekedtem, az „erről való” beszélgetés(ek) valahogy kimaradt(ak) a napi mesélésekből, öcsémmel „A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Kőszívű ember fiai, Az igazságos Mátyás király meséi” – dia-filmeken nevelkedtünk. A 6:3 fölidézése, Szepesi gól-közvetítései igazi ünnepek voltak. Hangosan sírtunk, amikor Rómában az olimpián Parti János tiszteletére fölhangzott a magyar Himnusz. Alig vártuk a tavaszi nagy ünnepeket: március 15-ét, március 21-ét, április 4-ét; majd a kenyér ünnepét augusztus 20-át. Ma is fülembe csengenek István király intelmei fiához: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő…”. …” . A Rege a csodaszarvasról, az Árpád-házi királyok, a tatárjárás, a három-részre szakadt ország tragédiája, Erdély… Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai, Ady, József Attila és persze Radnóti! Belőlük „nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága”. Velük töltögettem egyre súlyosbodó „batyumat”.
Nem voltunk zsidók. Nem tartottuk magunkat zsidónak. Nem készültem zsidónak. Ez nem volt téma nálunk. Nem tanultam meg a szokásokat sem, nem jártam a zsinagógába. Még rabbiról sem hallottam. Sábeszdekli, kapedli vagy kipa, mezüze ismeretlenek voltak számomra. Úgy nőttem föl, úgy jártam ki az általános iskolát, hogy nem is tudtam: mi az, hogy zsidó (kérdés). Akkor nem tudtam: milyen jó volt úgy élni! A feledés nyugtató csöndje. „Ha nem beszélünk róla nincs is” tévedése. A nem vagyunk zsidók elhitetése kísérletének hamissága. A kibeszélés, a közmegegyezés (nélküli) hallgatás időszaka. A jég alá szorult halak néma tátogása.
Először anyai nagyagyanyám nővéréék, Babukáék mutatták meg „készenléti” csomagjukat. Aztán a gimnáziumban Vera néni, a magyar tanárnőnk, az „Egy szerelem három éjszakája” musical kapcsán beszélt Radnóti zsidó-zsidótlanságáról. Később első szerelmem, a szőke kékszemű Mari„1” jött haza zokogva: a villamoson lezsidóztak valakit! Gyakoribbá váltak a durva beszólások az MTK pályán. Sűrűsödtek apám éjszakai sikoltásai is… A jég hirtelen olvadt el: a macskák elkezdték kikapkodni a halakat a tóból.
Lehet, tudok, szabad róla őszintén beszélni?
Persze, hogy lehet. Persze, hogy szabad. Csak a kommenteket ne olvasd, csak a hátad mögött elhangzó beszólásokra ne figyelj. Mert ma tényleg(?) nincs zsidó-kérdés Magyarországon, legföljebb néhány óriás-plakátról néz le rád a „gyűlölt ellenség”, aki mindenért felel: a „migráns-áradatért”, az elszabadult árfolyamért, az ellenséges Brüsszelért, a „börtönbizniszért”, a sok akadékoskodó civil szervezetért, meg tudom is én még miért.
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
És akkor „fölrobban” az internet, hogy „valahol” egy aktív politikus bontogatta „batyuját” és akadozva, sírva-fakadva, megrendülten beszélni kezdett, mondta el történetét a „zsidó barátaival kifejezetten baráti viszonyt” ápoló, majd otthont-vesztett nagypapájáról, aki később a nyilasokhoz csapódott és „meghatározó szerepet játszott” tömeggyilkosságokban. De: „Magyarok voltak az áldozatok és túlnyomó részt a gyilkosok is. A nehézséget is ez okozza, ha zsidó ügyként kezeljük a dolgot, gondolkozunk felőle… Az áldozatokban is lássuk a testvéreinket, társainkat, honfitársainkat. Amiért itt vagyok, hogy kimondjam, egyek vagyunk a fájdalomban, a részvétben.” Őszinte szavak. Őszinte szavak? „Csak” az Ő magányos szavai? Kinek szánta? Figyelmeztetésül szánta? Hiszen a szavakkal sok minden elkezdődhet, el is kezdődik?! Vagy csak szavak maradnak, következmények nélküli szavak, mert „nem is azt kell figyelni, amit mond, hanem amit…”?
Lehet, tudsz, akarsz róla őszintén beszélni?
Ma nincs Magyarországon zsidó-kérdés(?)! Ott van „helyette” a cigány- és migráns-kérdés. Ami persze ugyanarról a tőről fakad. Ami ugyanúgy (föl)piszkálja a minden emberben benne lévő „gonoszt”. Mintha nem tanultunk volna a történelmünkből. Mintha visszaköszönne a 100 évvel ezelőtti világ. (Tegnap besétáltam kedvenc Libri könyvesboltomba, megdöbbenve láttam: roskadozva sorakoznak a polcon a friss, még „meleg és könyvillatú”, frissen nyomott irredenta könyvek, kiadványok, miközben az „Összetartozás” évéről povedál a kormány, az állami média.) Mintha a „hivatalos” kotta, elő-éneklése a közbeszédnek megint „hamis” lenne (pedig Fischer Iván többször is figyelmeztetett).
Lehet, szabad, akarsz róla őszintén beszélni?!
Cipeljük tovább a csurig tömött „batyunkat”. Kik-ki a magáét. Kibírhatatlanul nehéz, de nem bírjuk lerakni se. Nem akarunk kidobálni belőle semmit. Inkább roskadozunk alatta. Már alig lépkedünk…
2020.01.27.hétfő

0 Flares Twitter 0 Facebook 0 Google+ 0 Email -- Filament.io 0 Flares ×

Leave a Reply