EZ MOST KOMOLY LESZ – NE OLVASD EL
Amikor nem értjük, nem tudjuk a választ, akkor mindig kell valaki, lesz is…
Voltam az idegenszívű zsidó. Aztán a migráns. Később a cigány. Aztán az iráni. Aztán a vírusnak drukkoló ellenzéki. Most az öreg vagyok.
Mert terjed a vírus. Szinte megállíthatatlanul. Sötétben tapogatódzunk, mit is kéne tennünk. Ellenszer nincs. Már egymillió ember megfertőződött, és a terjedés nem állt, nem áll meg: földrészről földrészekre rohan. És az emberek nem értik, nem értik a lényegét sem, így nem tudják a választ sem aggódó kérdéseikre.
Sokszor volt már így. A vesztes országokban az emberek nem értették a Nagy Háborút lezáró békét, ami csak pillanatnyi békességet hozott, aztán viszont nyomort és viszályt. Akkor sem értették az emberek: de hamar elfogadták a magyarázatot. Hát jött Oswiecim meg az újabb világégés. Nem értették és értik a menekülőket; a nélkülöző, de számukra nem elfogadható cigányembert sem; most meg a járványt és következményeit sem.
Ahogyan korábban is, most is „kapnak” válaszokat. Mert válaszok mindig születnek. Aztán az idő majd eldönti: jó vagy rossz válasz született-e.
De sajnos a válaszadók (a „prefektusok”, a kancellárok, a kormányok…) mindig az „egyszerű”, közérthető, emészthető válaszokat szeretik, hát ezeket adják. Mert hogy arra van igény. Az ad reményt. Az nem okoz pánikot. Mert a pánikot mindenáron el kell kerülni. Bármi áron! Mert akkor változatlanul és változatlan módon folytathatják tovább „áldásos” tevékenységüket. Azt, amit várnak tőlük. Azt, amit ők vélnek, gondolnak, hogy várnak tőlük.
Most megint itt a nagy baj, megint kellene az „ok”, kellene a válasz is: hát legyen legalább az az ok megnevezve. Ami a bajok elindítója, kiváltója. Az se kell, hogy igaz legyen. Az nem szükséges föltétel. Hihető legyen – az a szükséges. Ahhoz meg sokszor kell elmondani. Mindig ugyanazt. Hogy már kívülről tudja mindenki. Persze ne legyen bonyolult. Viszont legyen képszerű. Olyan megfogható. Mint a Soros.
Mert most baj van. Nagy baj.
De mi a baj?
Ebben legalább egyetértés van?
Nem igazán.
Pontosabban szólva: szerintem nincs!
Többen azt mondják, nem most van baj, hanem amennyiben a világ reagál a járványra, és „bezár a bazár”, annyiban megáll majd a gazdaság, leáll a világ; akkor kezdődik csak a baj: mert munkanélküliség lesz, annak következtében nem lesz az embereknek pénze, éhezni fognak, nem lesz kereslet, a tőke nem térül meg, ami tovább erősíti majd a lefelé menő spirált.
Mások szerint viszont már itt a baj, mert a járvány már most is emberéleteket, soktízezer emberéletet követel, amit el kellene kerülni, de legalább minimalizálni kellene, ahhoz meg – mert nincsen hatékony ellenszer – meg kellene fékezni, le kellene lassítani a járvány terjedését, hogy az egészségügyi ellátórendszer, intézményhálózat képes legyen mérsékelni a bajt; ez viszont a gazdaság átmeneti leálláshoz vezet.
Hát akkor megérkeztünk. Akkor ez egy „egyszerű” költség-haszon feladat: melyik változatra adott válasz vezet a célfüggvény optimális megoldásához.
De mi is a célfüggvény: kevesebb gazdasági veszteség, kevesebb emberélet elvesztése?
És itt „jönnek be az „öregek”, ahogyan az a napi kommunikációban elhangzik: az akut betegséggel rendelkező idősek, akik a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve. (Akiknek a halálakor a tisztifőorvos mindig azt mondja, hogy a betegségére tapadt rá a vírus, tulajdonképpen annyira betegek voltak…) Őket kell(ene) megvédenie a rendszernek, ami nagyon sokba kerül. De hát ők renitensek, sétálgatnak, kijárnak az utcára, nem tartják be, amit be kellene tartaniuk, és persze ők halnak meg, a magas vérnyomásúak, szívbetegek, gyengébb immunrendszerrel rendelkező ahogyan azt a statisztika is bemutatja és sulykolja. Már megy is a morgás, a tiltakozás, sokba kerülnek már most is, hát még később… Pedig már most is a gazdaságra kell(ene) figyelni, azt kell(ene) működőképesen tartani, arra kell(ene) a költségvetési milliárdokat költeni. De a nagy kockázatú emberek (öregek) megvédése miatt sok pénz fecsérlődig el, nem is beszélve a már elbocsájtottak, munkanélküliek szegénységét, nyomorát, (várható) éhezését, a megsegítésüket segítő milliárdokról (ami persze késik)! És rögtön megszólalnak a TŐKE felkent hirdetői, képviselői, kijárói és már alakul is az ALAP, gyűlnek bele a költségvetési források.
Néhány napja a beteg kutyám nem jött közel hozzám, menekült elölem, mindenáron el akart rejtőzni; pedig előtte állandóan bújt a simogatásért, olyankor hálás szemei ragyogtak; de akkor már tudta, nagy a baj, készült el, a boldog(abb) kutya-vadász mezökre. Az állatvilág így oldja meg.
Ismert (és cáfolt) a Tajgetosz legendája…
És a XXI. században mi lesz a válasz?
Hisz’ elvonulhatnánk mi is, elbujdoshatnánk, hogy ne kelljen leállnia a gazdaságnak, ne kelljen forrásokat fecsérelni az egészségügyre, hogy visszaálljon a rend, ami folytatja majd tovább azt, amit eddig is: nem vesz tudomást a természet korlátairól, az emberek elidegenedettségéről, kiszolgáltatottságáról, a gátlástalan tőkéről, amely embertelenné tesz…
Így meg mi értelme lenne nem „ágyban, párnák közt halni meg…”
Amikor nem értjük, nem tudjuk a választ, akkor mindig kell valaki, lesz is…
2020. 04. 03. péntek